Fontosabb a D-vitamin a csontoknak, mint gondolták
Korábbi ismereteinkkel ellentétben nem a kalciumbevitel a legfontosabb a csontok egészsége szempontjából, hanem az elegendő mennyiségű D-vitamin jelenléte. Legalábbis ezt állítják azok az izlandi kutatók, akik a kalcium-anyagcsere, így a csontritkulás szempontjából oly fontos mellékpajzsmirigy-hormon (PTH) szintjének alakulását vizsgálták. Figyelembe vették mind a szervezetbe bejutó kalcium, mind pedig a D-vitamin mennyiségét, és arra a következtetésre jutottak, hogy az említett hormon szintje inkább függ a D-vitamin jelenlététől, mint a kalciumétól.
Mozgásszervi kórképek: kétmillió ember érintett
A mozgásszervi kórképek a legköltségesebb betegségcsoportba tartoznak; Magyarországon életüknek valamelyik szakaszában legalább 2 millióan szenvednek miatta – tájékoztatott Bálint Géza professzor, a 2000-ben kezdődött csont és ízület évtizede hazai koordinátora.
Test és lélek méregtelenítése
Méreg az, ami azonnal vagy órákon belül megnyilvánuló kedvezőtlen választ vált ki a szervezetben. Kisebb adagokban, de sokszor ismételt esetben idült, krónikus folyamatként szintén károsíthat. Végső soron méregként hat minden, ami testben, elmében és szellemben gyengít.
Erősen veszélyezteti a csontok egészségét a kólafogyasztás
Aki túlságosan gyakran, havonta többször is iszik kólát, az elősegíti, hogy a csontjai törékenyebbé váljanak. Azoknak a nőknek, akik el akarják kerülni a csontritkulást, érdemes erősen korlátozniuk vagy elhagyniuk a kólaféleségek ivását – javasolják amerikai kutatók.
A csontritkulás, a „néma” betegség
Magyarországon ma népbetegségnek számít a csontritkulás, mégis kevesen tudják, hogy a betegség megelőzhető, a már kialakult folyamat pedig lassítható. A védekezést érdemes időben, minél fiatalabb korban elkezdeni. Az egészséges táplálkozás és a mozgás jó partner lehet ebben.
Csontritkulás: kezelés, megelőzés
A csontritkulás népbetegség, mivel a lakosság 9-10%-át érinti. A betegségben szenvedő diagnosztizáltak számát 600 ezerre, a látens esetekét 300 ezerre teszik. Háromrészes sorozatunk befejező cikkében a diagnosztika, a kezelés és a megelőzés lehetőségeit tekintjük át.
Csontritkulás: kalcium, foszfor, tej
A csontritkulás népbetegség, mivel a lakosság 9-10%-át érinti. A diagnosztizáltak számát 600 ezerre, a látens esetekét 300 ezerre teszik. Sorozatunk folytatásában többek közt a hormonrendszerről, a kalcium és a foszfor arányáról, a tejről és az üdítőitalokról lesz szó.
Csontritkulás: tünetek, okok, élettan
A csontritkulás népbetegség, mivel a lakosság 9-10%-át érinti. A betegségben szenvedő diagnosztizáltak számát 600 ezerre, a látens esetekét 300 ezerre teszik. Háromrészes sorozatunk első cikkében a betegség tüneteit, okait és élettani hátterét vesszük szemügyre.
Törékeny csontok, kopó ízületek
A mozgásszervi betegségek egyre több embert sújtanak. A panaszok egy része civilizációs eredetű, és szoros összefüggést mutat a helytelen, mozgásszegény életmóddal. Némely betegségfajtáknál kimutatható az örökletes hajlam. Idős korban gyakori a csontritkulás.
Ízületi bántalmat okoz a kevés mozgás
Nemzetközi adatok szerint a Föld fejlett országainak lakói között sokakat kínoznak különböző mozgásszervi betegségek. A leggyakoribbak az ízületi porcelváltozások (5-10%). A sorban következő a csontritkulás (10%), majd a különböző ízületi gyulladásos betegségek (1,5%).

RSS









