Nagyvilág
Depresszióhoz vezethet a sok túlóra
Azok, akik hosszasan időznek munkahelyükön, kétszer nagyobb eséllyel lesznek depressziósak, mint azok, akik a hivatalos munkaidő lejártával leteszik a lantot. Brit kutatók kimutatták, hogy akik naponta 11 (vagy hetente 55) óránál többet dolgoznak, nagyobb kockázattal kell számolniuk. A legsérülékenyebbek a nők, a fiatalok, továbbá az alacsony jövedelmű alkoholfogyasztók.
Gyógyszermentesen feszültségeink ellen
Stressz, szorongás, depresszió, izzadt tenyér, zakatoló szív, álmatlanság... Manapság már a csapból is a stressz folyik. Akit nem érint (s bizony ilyen ember igen kevés van), annak már-már unalmas lehet. Akit érint, annak megkeseríti az életét. Hosszú távon pedig, mint egy ördögi kör, egyre rosszabb helyzetbe kerül a megtépázott lélek és az általa megbetegített test.
Depressziós férfiak
A depresszióban szenvedők nagy része nő, a férfiakról sokszor nem is feltételezzük a melankóliát. Pedig az erősebbik nem képviselői is ugyanúgy szenvednek, csak nem beszélnek róla. Depresszióra, rossz kedvre inkább a nők hajlamosak. A férfiak a legtöbb esetben megrázzák magukat, elmennek a haverokkal sörözni, nem is nagyon beszélnek a problémáikról. Első ránézésre úgy tűnik, hogy minden rendben van velük, pedig sokszor súlyos depresszióval, mély melankóliával küzdenek.
Bajaink eredete
Depresszió, demencia, alkoholfüggőség és sztrók – ezek az európai lakosság körében leggyakrabban előforduló betegségek. Mivel a legtöbb ilyen betegséget több éves késéssel vagy sokszor egyáltalán nem diagnosztizálják és a betegeknek legfeljebb a harmada kap kezelést, e betegségek valódi mértéke és társadalmi terhe igen súlyos lehet.
Veszélyes antidepresszánsok
A depresszió tüneteinek legyőzésére fluoxetin és paroxetin tartalmú gyógyszereket szedő idősebbek nagyobb eséllyel kapnak súlyos betegségeket, mint azok, akik a régebbi antidepresszánsokat alkalmazzák. Az SSRI néven közismert, széles körben alkalmazott antidepresszánsok gyakrabban vezetnek halálhoz, szívinfarktushoz, agyvérzéshez és epilepsziához, mint a régebbi, trifázisos gyógyszerek (TCA).
Depresszió-statisztika
A depresszió világszerte 121 millió embert érint. Kihat a munkaképességre, a párkapcsolatokra és rontja az életminőséget, sőt, legrosszabb esetben akár öngyilkossághoz is vezethet. A BMC Medicine című folyóiratban közzé adott kutatásban összevetették 18 ország társadalmi helyzetét és a depresszió megjelenését.
A tai chi javít az időskori depresszión
A számadatok nyomasztóak. A 65 év feletti amerikaiak közül több mint 2 millióan szenvednek depresszióban. A nyugdíjas otthonokban élőknek a fele is a betegek közé tartozik. A 85 év feletti fehér férfiak öngyilkossági rátája hatszorosa a nemzeti arányszámnak. A társadalom pedig egyre öregszik. A következő 35 évben a 65 év felettiek száma megduplázódik, a 85 felettieké pedig megháromszorozódik. Felmerül a kérdés tehát: miként lehet rajtuk segíteni?
Az allergia depressziót okozhat?
Egyes kutatások szerint a szezonális allergia olyannyira rossz hatással van elszenvedői hangulatára, hogy még a depresszió valószínűségét is növeli.
Öngyilkosság receptre? (2.)
A JAMA 2010 januári számában publikált kutatás kimutatta, hogy kevés bizonyíték van arra, hogy az SSRI típusú gyógyszerek (pl. Prozac, Paxil, Zoloft) bármilyen pozitív hatással is lennének az enyhén vagy közepesen depressziós emberekre, nem jobb a hatásuk, mint egy placebóé.
Öngyilkosság receptre? (1.)
Évente 230 millió receptet állítanak ki antidepresszánsokra az Egyesült Államokban. A pszichiátria-ipar egy 330 milliárd dolláros ágazat – nem rossz egy olyan cégtől, mely olyan kevés gyógymódot kínál.
RSS








