Fókuszban
A Víz Sárkány évében
Néhány napja beléptünk a kínai új évbe. A hagyományos számításoknak megfelelően 2012. január 22-én 23 órakor a világ fölötti irányítást és az ezzel járó felelősséget átvette egy szenzációs, mindazonáltal felettébb nagyigényű uralkodó, a Víz Sárkány. Így szenzációs esztendő vár ránk, de ne hagyjuk magunkat becsapni, mert a 2012. év egyáltalán nem lesz pihentető. Sok mindent nyerhetünk, de eszméletlenül sokat veszíthetünk is.
Már majdnem jött a kés…
Természetgyógyász barátunk tanácsainak és az Energynek köszönhetően rövid idő alatt sikerült megszabadulnom az évek óta visszatérően kínzó lábcsont-fájdalmaimtól, amelyek az utóbbi időszakban már az erős, gyógyszergyári fájdalomcsillapítóktól sem enyhültek. Időről időre, rohamszerűen visszatérő fájdalomról van szó, ami az orvoslással foglalkozók szerint igen nagy valószínűséggel pszeudo-köszvény, ám az okára nem jöttek rá, viszont nagyon megkeseríti a páciens életét.
Epebaj, oltások, hörgőgyulladás
Öt éve történt. Elmentem a háziorvoshoz, aki szerencsémre belgyógyász. Igen fájt a hasam, a gyomrom, és a tükör is egyre sárgább ábrázatot mutatott reggel. A doktor úr rám nézett, elszörnyülködött, majd a vizsgálatok után erősen csóválni kezdte a fejét. Kérdésére válaszolva elmondtam, hogy édesanyám, nagyanyám, nagynéném, nagybátyám is (anyai ágon) epeproblémával küzd, és meg is műtötték mindnyájukat. Hát rám is ez vár – mármint a műtét –, mondta a doki.
Az enzimek és a mindennapi táplálkozás
Az enzimek jelenléte mindennapi táplálékunkban meghatározó fontosságú az emberi egészség megőrzéséhez. Ha a szervezetbe csak biológiai szempontból „halott”, hőkezelt és kémiailag módosított táplálék kerül, akkor a testet kimeríti a tápanyag-feldolgozáshoz szükséges enzimek termelése. Ezeket ugyanis normális körülmények között szintetizált állapotban „élő”, módosítatlan növényi táplálékkal is biztosíthatnánk szervezetünk számára.
Hogyan támogassuk májunk működését?
Tavasszal a májunknak is szüksége van segítségre, hiszen felettébb leterheljük. A máj, a vesével együtt, mindennap természetes úton méregteleníti szervezetünket. Ha az egyik szerv „megbetegszik”, a másik – lehetőségei szerint – részben átveszi a szerepét. Ilyenkor az anyagcsere káros végtermékei lassabban választódnak ki, és elkezdenek felgyülemleni a szervezetben.
Tavaszi fáradtság? Felejtse el!
Tavasszal minden évben újabbnál újabb praktikákat próbálunk kitalálni, hogy legyőzzük a modern, rohanó világ egyik legfélelmetesebb civilizációs madárijesztőjét, amit tavaszi fáradtságnak hívunk. Akarjuk vagy sem, májunk tavasszal teljes sebességre kapcsol, igyekszik regenerálni az egész szervezetet, és onnan vesz el energiát, ahonnan csak tud.
Hogyan szabaduljunk meg a plusz kilóktól?
A téli súlynövekedés logikailag indokolható ugyan, mégsem kellene normális, rendszeresen megismétlődő jelenséggé válnia. A hízás oka leginkább az, hogy a téli hónapokban kevesebbet mozgunk (tisztelet a kivételnek, hiszen akadnak, akik ugyanolyan intenzíven űzik a téli sportokat, mint a nyáriakat). Ennek következtében kevesebb energiát bocsátunk ki magunkból, azaz kevesebb kalóriát égetünk el. Másrészről a kalóriafelvételünk a téli időszakban paradox módon sokkal nagyobb. Azért is, mert a téli hónapokban kalóriadúsabb ételeket fogyasztunk: felvágottat, szalonnát, kolbászt stb. – a hagyományos házi disznóvágásoknak és egyéb szokásoknak köszönhetően.
Gyógynövényekkel többen meggyógyultak
A krónikus fáradtság szindróma (CFS) 6 hónapnál, nemritkán egy évnél tovább tartó tünetek nem specifikus együttese. Az biztos, hogy valódi betegségről van szó, amelynek súlyos következményei lehetnek. A betegség csalárdsága abban áll, hogy kialakulásának oka egyelőre ismeretlen, és konkrét gyógyszerekkel nem lehet meggyógyítani. A gyógynövények azonban segíthetnek.
Dohányzás: hogyan védekezhetünk?
A cigarettázás (dohány szívása) az egészségkárosodás egyik legsúlyosabb oka. Ezt támasztja alá maga az élet, emellett különböző statisztikák és komoly tudományos tanulmányok is. Ennek ellenére a népesség mintegy egyharmada dohányzik, sajnos főleg a fiatalok, sőt lányok, a leendő anyukák is...
A gyönyörű, meztelen hátért...
Egy koktélruhás nő gyönyörű, meztelen háta ugyanolyan izgató lehet a férfi számára, mint egy rafináltan kivillantott dekoltázs. Olykor azonban előfordul, hogy ezeket a terveket keresztülhúzza az akne. Paradox módon éppen a fiatal lányoknak vannak ezzel gyakran komoly problémái.
RSS








