Védőoltások pró és kontra
A Nebáncsvirág Egyesület szeptember 7-én az ÁNTSZ tisztviselőivel vitatta meg a védőoltások ügyét. A SZÉNA Egyesület jóvoltából Székesfehérváron megrendezett esemény, bár nem zárult konszenzussal, rávilágított a védőoltási rendszer hibáira, melyek sürgős korrekcióra szorulnak. Az esemény nagy meglepetése a Sanofi Pasteur oltóanyaggyártó cég vezetője volt, aki a közönség soraiból hallgatta végig az előadásokat, s csak azután fedte fel kilétét.
Narkolepsziát okozhat a sertésinfluenza elleni oltás
Az Európai Gyógyszerügyökség (EMA) bejelentette, hogy mivel a sertésinfluenza elleni védőoltást egy alvási rendellenesség ritka eseteivel hozták összefüggésbe, a vakcinát a fiatalok esetében csak a legutolsó védelmi vonalként szabad alkalmazni, tehát a Pandemrix védőoltást csak abban az esetben lehet a H1N1 influenza veszélyének kitett gyermekeknek és kamaszoknak beadni, ha más oltóanyagok nem állnak rendelkezésre.
Kell-e ennyi influenza elleni védőoltás?
A az influenza elleni vakcinákat gyártó vállaltok kijelentették, hogy idén ősszel és télen rekord mennyiségű influenzaoltást szándékoznak forgalomba hozni. Az azonban nem világos, hogy a teljes népesség felére elegendő oltóanyagra valóban szükség van-e.
Védőoltástól allergia?
A szamárköhögés elleni oltás után körülbelül a gyerekek 1 %-ánál viszkető kiütések jelentek meg az oltási területen, ezt a jelenséget tapasztalják néhány év óta a svédországi Göttingenben az orvosok. Négy, oltásra allergiás gyermek közül háromnál alumínium-allergia is kifejlődött.
Petíció egy fejlett, európai szintű védőoltási rendszerért
Az utóbbi években a védőoltások kapcsán újra és újra fellángoló viták, támogató és ellenérvek után aláírásokat gyűjtött több szervezet is azért, hogy tisztázódjon végre: kinek milyen jogai és kötelezettségei legyenek Magyarországon. Ha a petíció sikerhez vezet, oltási rendszerünk a német, brit vagy svájci oltási rendszerrel lenne egyenrangú.
Influenza: oltsunk vagy ne oltsunk?
Ausztráliában felfüggesztették a szezonális influenza elleni oltás beadását 5 éven aluli gyermek számára. Erre azután került, hogy Nyugat-Ausztráliában, influenzaoltás után, 23 gyerek került görcsök miatt kórházba.
Kockázatos védőoltás: Rotarix
Az Egyesült Államok szövetségi egészségügyi hatóságai azt javasolják, hogy az orvosok függesszék fel a rotavírus ellen engedélyezett két vakcina egyikének, a Rotarixnek a használatát, mivel a vakcina sertésvírusból származó anyaggal szennyezett – írja a CNN.
Védőoltás végzetes tesztelése
Manapság azt hisszük, minden megelőzhető, kiküszöbölhető. Oltásokkal próbálunk védekezni az újabb vírusok ellen, de vajon tudjuk-e, hogy a vakcinák tesztelése és forgalomba kerülése mennyi veszélyt rejt magában? Erről szól az alábbi cikk, ami akár figyelmeztetés is lehet.
Ami biztosan nem hat: a BCG-oltás
Többször írtunk már a védőoltásokról, azok valós vagy vélt hasznáról, illetve káráról. A vélemények továbbra is eltérnek, vannak, akik szó (és gondolkodás) nélkül viszik oltani a gyermeküket, és egyre többen vannak, akik szeretnék törvényesen is elkerülni a kötelező oltást.
Oltások rendszere – változások előtt?
Évtizedes változatlanságából mozdította ki a magyar oltási rendszert az alkotmánybíróság júniusi határozata. Sok szempontból fellélegezhettek azok, akik hosszú évek óta dolgoznak egy korszerűbb, európai normákon és értékelveken alapuló oltási rendszer megteremtéséért.
RSS









