RSS RSS
Kövessen minket:Kövessen minket Twitter-enTwitter, Kövessen minket Facebook-onFacebook vagy
2012. május 17., csütörtök - Paszkál. Holnap Erik és Alexandra napja lesz.
 
 
2011. április 7. csütörtök, 07:33

Hogyan támogassuk májunk működését?

Tavasszal a májunknak is szüksége van segítségre, hiszen felettébb leterheljük. A máj, a vesével együtt, mindennap természetes úton méregteleníti szervezetünket. Ha az egyik szerv „megbetegszik”, a másik – lehetőségei szerint – részben átveszi a szerepét. Ilyenkor az anyagcsere káros végtermékei lassabban választódnak ki, és elkezdenek felgyülemleni a szervezetben.

Publikálva Orvosaink ajánlják
2011. március 11. péntek, 08:53

Hogyan szabaduljunk meg a plusz kilóktól?

A téli súlynövekedés logikailag indokolható ugyan, mégsem kellene normális, rendszeresen megismétlődő jelenséggé válnia. A hízás oka leginkább az, hogy a téli hónapokban kevesebbet mozgunk (tisztelet a kivételnek, hiszen akadnak, akik ugyanolyan intenzíven űzik a téli sportokat, mint a nyáriakat). Ennek következtében kevesebb energiát bocsátunk ki magunkból, azaz kevesebb kalóriát égetünk el. Másrészről a kalóriafelvételünk a téli időszakban paradox módon sokkal nagyobb. Azért is, mert a téli hónapokban kalóriadúsabb ételeket fogyasztunk: felvágottat, szalonnát, kolbászt stb. – a hagyományos házi disznóvágásoknak és egyéb szokásoknak köszönhetően.

Publikálva Orvosaink ajánlják
2011. február 24. csütörtök, 08:24

Gyógynövényekkel többen meggyógyultak

A krónikus fáradtság szindróma (CFS) 6 hónapnál, nemritkán egy évnél tovább tartó tünetek nem specifikus együttese. Az biztos, hogy valódi betegségről van szó, amelynek súlyos következményei lehetnek. A betegség csalárdsága abban áll, hogy kialakulásának oka egyelőre ismeretlen, és konkrét gyógyszerekkel nem lehet meggyógyítani. A gyógynövények azonban segíthetnek.

Publikálva Orvosaink ajánlják
2011. február 10. csütörtök, 08:38

Dohányzás: hogyan védekezhetünk?

A cigarettázás (dohány szívása) az egészségkárosodás egyik legsúlyosabb oka. Ezt támasztja alá maga az élet, emellett különböző statisztikák és komoly tudományos tanulmányok is. Ennek ellenére a népesség mintegy egyharmada dohányzik, sajnos főleg a fiatalok, sőt lányok, a leendő anyukák is...

Publikálva Orvosaink ajánlják
2010. december 16. csütörtök, 09:35

Az idegrendszer „második lélegzete”

Közhelyként hangozhat, de a mai idők alapvető változást hoztak a munkaerőpiacon is. Napjainkban az ember gyakran rákényszerül, hogy megtanuljon, elsajátítson olyasmit is, amihez korábban semmi köze nem volt, amit régebben soha nem csinált, nem tanult. Hirtelen kiderül, el kell végeznie a főiskolát ahhoz, hogy megtartsa a munkahelyét – gyakran harminc-negyvenvalahány évesen, természetesen a munka mellett.

Publikálva Orvosaink ajánlják
2010. december 6. hétfő, 08:51

Aranyér: állandó gond?

Miért szenvednek olyan sokan aranyérben és végbélbetegségekben? Az idő hiánya miatt – állítják a kutatók. Érdekes, hogy az áldott állapotban lévő hölgyeknél, akikre nem a kapkodás, inkább a boldog várakozás jellemző, ugyancsak gyakran találkozhatunk ezzel a betegséggel.

Publikálva Orvosaink ajánlják
2010. november 19. péntek, 10:59

Önnek is fáj a háta? Van segítség!

A hátfájás napjaink egyik leggyakoribb betegsége, amibe nem szokás ugyan belehalni, de miatta az orvosok rengeteg embert küldenek táppénzre. Tegyük hozzá: nem minden „hátfájós” megy el az orvoshoz, hogy önszántából „kiírassa” magát. Sok függ az adott egyénnek a betegségéhez, környezetéhez, munkájához, családjához és végül, de nem utolsósorban saját magához való hozzáállásától. De erről majd később...

Publikálva Orvosaink ajánlják
2010. szeptember 23. csütörtök, 07:30

A klimax – és ami együtt jár vele

A nők szervezetében kétfajta női nemi hormon található: a gesztagének, amelyek túlnyomórészt helyileg, a méhnyálkahártyára hatnak, valamint az ösztrogének, amelyek hatása teljes körű. A klimaxos panaszokat az ösztrogénszint csökkenése okozza. A változókor (klimaktérium) rendszerint a nők 45-50. életéve között kezdődik, és kb. 5-6 évig tart. Ezt követi a menopauza időszaka, ekkor már a szervezet öregedése következtében fellépő szervi változások dominálnak.

Publikálva Orvosaink ajánlják
2010. szeptember 9. csütörtök, 08:00

Sokat javultak a visszerek

Nemrégiben egy fiatal, 37 éves anyuka látogatott el a rendelőmbe, aki egészséges szívre és természetes orvoslásra vágyott. Két egészséges gyermek szülése után (4 és 9 évvel ezelőtt) egyre több visszér jelent meg az alsó végtagjain (varix).

Publikálva Orvosaink ajánlják
2010. július 1. csütörtök, 08:00

A Föld és az Ég ajándékai

Húsz éve vagyok orvos – a sok sikerélmény mellett igen sok keserűség és csalódás is ért a gyógyító munkában. Szinte észrevétlenül szivárogtak be az életembe az alternatív gyógyítás lehetőségei.

Amikor e cikk megírására készültem, végigpergett bennem az elmúlt 20 esztendő tapasztalása mind a gyógyítás, mind a gyógyulás gondolatkörét illetően. 1990-ben kaptam meg a diplomámat, de már előtte egy évet (hatodéves koromban) mentőtisztként dolgoztam az OMSZ-nél. 1992-től lettem aneszteziológus, és e szakma révén széles betekintést nyertem a racionális egészségügy működésébe és korlátaiba. Nem mellékesen több éven át láttam el különböző általános orvosi ügyeleteket, így látóköröm óhatatlanul tovább szélesedett.

Publikálva Orvosaink ajánlják
<< Első < Előző 1 2 Következő > Utolsó >>
1. oldal / 2
Partnereink
Hirdetés
Hirdetés
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
 
Belépés
    
 | 
Hírlevél fel/leiratkozás
Találkozzunk a Facebookon is!
Időjárás
Fair Sunny Partly Cloudy Mostly Cloudy T-Storms
15C 19C 24C 27C 24C
Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Hétfő