Itthon
Vérből meghatározható a születendő gyermek neme
A FASEB Journal januári kiadásában olvasható tanulmány szerint már a terhesség első harmadában meghatározható a születendő gyermek neme, ehhez az anyai vérben a DYS14 és a GAPDH nevű enzimek szintjét kell mérni. Mielőtt még megrohannánk az orvosi rendelőket: a teszt rutinszerű használatba kerüléséhez az eredményeket még számos vizsgálatnak meg kell erősítenie.
Nem jó túl sokáig várni a gyermekvállalással
Egyre több nő számára fontosabb a karrier – ami sajnos a mai életben sajnos tényleg nem elhanyagolható szempont –, ezért a harmincas éveik második felére hagyják a szülővé válást. Az orvosok azonban felhívták a párok figyelmét, hogy túl sokáig ne halasszák a gyerekvállalást.
Önismeret az anyaságban
A babavárással minden megváltozik bennünk, körülöttünk. Nőiségünk más oldaláról is megmutatkozik, másképp látunk már embereket, helyzeteket, másképp érzékelünk, és a „más állapot” kifejezés szülés után is helytálló.
Az abortusz lelki utóhatása
Sem az abortusz ellen, sem mellette nem akarok kardoskodni, hanem pszichológusként az abortusz lélektani következményeiről szólnék, mert az álmokból kiderül, hogy a döntés utáni megkönnyebbülés (ha van egyáltalán), csak látszólagos.
Gondolt át, Bébi!
A Gondold át, Bébi! csecsemőszimulátor élethű, számítógép vezérelt reakciókat adó játékbaba, mely lehetővé teszik, hogy a tinédzserek megtapasztaljanak néhány gyermekgondozással járó dolgot. A „játék" célja, hogy a tinik lássák a gyermekvállalással járó felelősségeket.
Anyák éjszakája
A világ minden egyes percben elveszít egy nőt a várandósság, illetve a szülés során fellépő súlyos komplikációk következtében. Ne engedjük, hogy a nők belehaljanak a gyermekvállalásba!
RSS








