Egész-ség
Hajhullás, korpásodás otthoni kezelése
Életkorunk a hajunk állapotán is lemérhető, és nagyon jól látszik belőle, hogy az illető szervezete biológiai értelemben fiatalabb vagy öregebb-e az életkoránál. Ha valakinek az időskor elérése előtt már gondjai vannak a hajával, az többnyire valamilyen belső okra vezethető vissza. Az androgén hormonoktól a férfi a feje tetején kívül mindenütt szőrösebb lesz. E hormonok a változás korában viszonylagos túlsúlyba kerülnek a női szervezetben, például hajhullást okozva.
Májbetegségek otthoni kezelése
A máj a szervezetben elsősorban felel a méregtelenítésért, és ha ezt nem képes elvégezni, előbb-utóbb kialakulnak a mérgezésre jellemző tünetek, ingerlékenyek leszünk, és gyorsan elfáradunk. Az álmatlanság, az epehólyag-gyulladás, a májfoltok egyaránt a máj működési zavaraira utalnak. Ha a gyomrunkat este túlságosan megterheljük, álmunk nem lesz zavartalan, sőt éjjel 1-3 óra között valószínűleg felébredünk. Ez akkor is bekövetkezhet, ha a májműködés zavara áll fenn. Ebben az időszakban van ugyanis a májnak a kínai szervóra szerinti energetikai csúcsideje, és ha túl sok a munkája, alvó emberen ezt nem képes elvégezni.
A bőség zavara vagy a választás valódi szabadsága
Manapság, ha megbetegszünk, kevesen fordulunk szüleinkhez, nagyszüleinkhez, bízva abban, hogy ők jól bevált hagyományos gyógymódokkal segíthetnek rajtunk. Ismerőseink körében esetleg találunk még bölcs öregeket vagy egészséges életmódra törekvőket, akiket megkérdezhetünk, de a legáltalánosabb megoldás, hogy a nyugati orvostudomány eszközeihez folyamodunk, gyógyszert szedünk.
A szénapolyva – kitűnő házi gyógymód
Amikor a gazda az aszú-szénát a pajtába hordja, annak alján hulladék képződik: ez a hulladék a széna virágából és polyvájából áll. Sokoldalúan felhasználható házi gyógymódokhoz, leginkább gyulladásos betegségek esetén hatásos, de a szénapolyvával való gyógyító eljárás alapvetően a keringést és az életerőt fokozza.
Veszélyesek-e a reggeli rosszullétek?
Egyes felmérések szerint a nők 80 százaléka átéli az émelygéssel, hányingerrel, hányással járó reggeli rosszulléteket, amelyek bizonyos esetekben akár a magzatot is veszélyeztethetik. Korábban létezett egy olyan elképzelés, miszerint ez az émelygés a szervezet ösztönös védelmi reakciója, aminek segítségével a szervezet védi a babát, pedig egyes esetekben fontos segítséget kérni és kideríteni a valódi okot.
A citrom gyógyít és megszépít
Az egyik legenda szerint az illatos citrom elnevezését egy maláj szóból, a „limung”-ból kapta, ami a „hasznos az anyáknak” jelentéssel bír. Ezt a citrusfélét ősidők óta a gyógyítók terhes anyáknak írták fel az egészség megőrzésére. Minden felnőttnek és gyermeknek hasznos kivéve a fekélyeseket és az allergiásokat.
A függőség kezelése ájurvédával (2.)
Az ősi indiai orvoslás, az ájurvéda szerint a függőség súlyos mérgezettségi állapot, Madatya, amit a mérgek eltávolításával kell kezelni. Az ősi szövegekben leírt állapot sokban hasonlít a modern drogok hatásaihoz – így a kezelés is hasonló és természetes gyógymódokkal megoldható. A mérgezett állapot leküzdésében az ájurvéda szerint a testmozgás és a kiegyensúlyozott életvitel is rendkívül fontos.
A mézes gyógyító: a méhfű
A méhfüvet a méhek a növény virágaiban található sok nektár miatt szeretik, mi pedig gyógyító hatása miatt. Legyen szó álmatlanságról, ízületi betegségekről, fejfájásról, fogfájásról, emésztési zavarokról, menstruációs görcsökről vagy idegrendszeri problémákról, ez a csodás növény segíthet rajtunk. Érdemes akár saját kertünkbe vagy konyhai cserepes kiskertünkbe is ültetni, hogy kéznél legyen, ha szükség van rá.
Szíves gyógynövények (3.)
Néhány gyógynövény nemcsak a szív- és érrendszeri betegségek ellen, hanem nyugtatóként is hatásos szer, görcsoldó, fájdalomcsillapító, vízhajtó, segíti a sebgyógyulást, antibakteriális hatású. E sokoldalú gyógynövények használata előtt azonban kérjék fitoterapeuta segítségét.
Medvehagyma – a mellőzött kincs
Az Allium ursinum, közismertebb nevén medvehagyma, Földünk egyik legsokoldalúbb növénye. Évezredekig azért fogyasztották az emberek, hogy megőrizzék egészségüket vagy gyógyítsák vele magukat. Jótékony hatásának köszönhetően méltán nyerte vissza a népszerűségét. Medvehagymával főzni nem csak trendi, de nagyszerű üzlet is. Manapság a legtöbb tévés főző show és magazin szinte az egekig magasztalja a medvehagymát jótékony hatásai miatt.
RSS









