A kakaó évszázadok óta népszerű élelmiszer, már a maják és az aztékok is élvezték finom ízét. De míg ők a kakaóbabból kesernyésen erős italt főztek, Európában a kakaó cukorral keverve vált kedvelt luxusitallá. Ma a kakaópornak számos felhasználási területe van, ám mindegy, hogy egy csésze forró csokoládét, egy darab kakaós kalácsot vagy egy tábla csokoládét eszünk, ez az édes por jót tesz a lelkünknek.

Igen, legalábbis a kakaóbabban lévő flavonoidok, hisz azok jót tesznek a szívünknek. De mielőtt túlzottan betankolnánk csokiból vagy sütikből, mérlegelnünk kell: isteni ajándék vagy ördögi csábítás? A csokit Carl von Linné nevezte el „theobromának”, vagyis az „istenek eledelének”, amelyről már a dél-amerikai indiók évezredes meséi is úgy tartották: e paradicsomi növény élvezete csak az isteneket illeti. Így aztán a kakaóbabból áldoztak is hódolatuk kifejezéseképpen isteneiknek.

Két tudományos kutatás is alátámasztotta a kakaó sokféle egészségvédő hatását. Az egyik szerint a Panamában élő, rendszeres kakaófogyasztó kunák sokkal kevesebb „civilizációs betegségben” szenvednek, míg a másik kimutatta, hogy a kakaó erőteljesen javítja a keringést.

Az emberek fejében sok kedves emlék él a vasárnapi habos kakaóról, a tejeskávéba lógatott kifliről, a nagymama madártejéről, amelyen jéghegyként úszkáltak a tojásfehérje habgaluskák. Emlékszem, ahogy Ibolya tehén befordult az utcánkba, kitártuk neki a kaput és beballagott az istállóba a helyére. Emlékszem a frissen fejt meleg, habos tej varázsára, amit nagymamám öntött a bögrémbe. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy a tej: élet, erő, egészség. „Tejet minden gyermeknek” – hirdetik a politikai programok, az anyukák agyába döngölőgéppel verik bele, hogy gyerekeik nem fognak felnőni, csontjaik csenevész pálcikák maradnak, fogaik szétmállnak az első harapástól, ha nem kapnak elég tejet. Orvosok, védőnők, diétás magazinok, és egyáltalán mindenki úgy gondolja, a legjobb, amit tehetünk önmagunkkal és gyermekeinkkel, ha vedeljük a tejet.