Homeopátia
Késői nyaralás – allergia nélkül
Aki csak most az ősz elején tud elmenni egy késői nyaralásra, bizonyára most nem lesz melege. Az őszi pollenszezon azonban még javában tart, ezért az allergiás betegnek nagyon fontos időben informálódni, illetve jól megválasztani az úticélt, hiszen pontosan tudnia kell, hogy ahová utazik, ott mire is kell számítania, mit vigyen magával.
Útipatika kisgyerekeseknek
Egy kisgyermekkel való utazás mindig sok izgalommal, aggódással jár. A jól összeállított útipatika viszont segíthet abban, hogy legalább valamelyest felkészüljünk az előttünk álló – és remélhetőleg soha be nem következő – váratlan egészségügyi problémákra.
Utazási, tengeribetegség és homeopátia
Ha nyár, akkor nyaralunk. Ha nyaralunk, akkor utazunk – autóval, repülővel, hajón, vonattal. Lóháton, tevén ritkábban. Pedig a tengeribetegség elnevezés (ma: kinetózis) abból az időből származik, amikor a közlekedést főleg a hajózás és a lovaglás jelentette.
Mit vigyünk magunkkal - homeopátiás úti patika (2.)
A nyár beköszöntével szinte nem volt olyan nap, hogy ne kapjak kérdést, főleg a kisgyermekes édesanyáktól, milyen elsősegélynyújtásra alkalmas homeopátiás szert vigyenek magukkal a nyaralásra. A nyári „úti készletben” természetesen elférnek mind a hagyományos gyógyszerek, mind a homeopátiás szerek, de most csak ez utóbbiakról essen szó. Elindulás előtt gondoljuk végig azon ártalmakat, amelyek nyaralás közben leginkább előfordulhatnak. Múlt heti cikkünkben az utazási betegséggel, a nap- és hőártalmakkal, a hasmenéssel és a hányással foglalkoztunk, mostani írásunk témája pedig a szemgyulladás, a rovarcsípések, a sérülések és a láz kezelése homeopátiával. A gyógyszereket C vagy CH 12, 15, 30-as potenciában érdemes beszerezni, és általában napi egyszer, kétszer használni.
Mit vigyünk magunkkal - homeopátiás úti patika (1.)
A nyár beköszöntével szinte nem volt olyan nap, hogy ne kapjak kérdést, főleg a kisgyermekes édesanyáktól, milyen elsősegélynyújtásra alkalmas homeopátiás szert vigyenek magukkal a nyaralásra. A nyári „úti készletben” természetesen elférnek mind a hagyományos gyógyszerek, mind a homeopátiás szerek, de most csak ez utóbbiakról essen szó. Elindulás előtt gondoljuk végig azon ártalmakat, amelyek nyaralás közben leginkább előfordulhatnak. Ilyenek: utazási betegség, nap- és hőártalmak, hasmenés, hányás, láz, szemgyulladás, rovarcsípés, sérülés, lázcsillapítás. A gyógyszereket C vagy CH 12, 15, 30-as potenciában érdemes beszerezni, és általában napi egyszer, kétszer használni.
Hőség ellen: meleg tea és köldöktakaró
A stresszoldás és a pozitív gondolkodás alapvető fontosságú a harmonikus életvitelhez. A hagyományos kínai orvoslás a nyári kánikulában a langyos italok, a könnyű levesek, a gyömbér, az újhagyma és a fokhagyma fogyasztását, éjjel pedig a köldök betakarását javasolja.
Amikor a kutya nem bírja az autózást
„Van egy 17 hónapos, kan Dobberman kutyusom. Kis korától én nevelem a kutyát, iskolába járunk, már munkavizsgája van, két versenyen helyezést is értünk el. Szóval minden szabadidőm az Övé, nagyon jó a kontaktus közöttünk! Egy dologgal azonban nem tudok megbirkózni.”
Állatok homeopátiás kezelése (9.)
Cikksorozatunkban a gyakran előforduló állatbetegségek sorában a tejmirigygyulladás, az utazási betegség és az oltási reakciók homeopátiás kezelésével ismertetjük meg Önöket. A szerző a Magyar Állatorvosi Kamara (MÁOK) Alternatív Állatgyógyászati Tagozatának elnöke.
RSS









