Gyógyító réz és ezüst

A réz és az ezüst több ezer éve védi az ember egészségét. Mindkét fémről ismert, hogy erős gomba-, baktérium- és vírusölő tulajdonságú. Velük szemben nem alakult ki rezisztencia. Az ezüstöt fémes állapotban már az ókorban is használták ivóvíz fertőtlenítésére. Ezt a módszert ma is alkalmazzák, de napjainkban a legismertebb felhasználása az ezüstözött szálakat tartalmazó ruházat. A réz – a vas és a cink után – a harmadik legfontosabb nyomelem szervezetünk számára. Több mint 20, élettanilag nélkülözhetetlen folyamatban vesz részt.

Az ezüstözött szálakat tartalmazó ruhadarabok jellemzője, hogy a bőrrel érintkező, belső felületük ezüstözött szálból készül. Az ezüstzokni belső felületén elpusztulnak a lábszagkeltő gombák, baktériumok. Előnyösen használható fekélyes, nehezen gyógyuló bőrfelületek esetén. A nagy elektromos vezetőképességű szálak hatására beindul a vérkeringés, így a „lábfázásos” tünetek esetén is nagy segítség. Ezen hatások miatt jótékony hatású cukorbetegeknél a fertőzések megelőzésére, valamint minden olyan esetben, amikor tartósan cipőben, bakancsban kell lennünk.

A réz katalizálja a vas beépülését a hemoglobinba. Segíti a kalcium és a foszfor beépülését a csontba. A cinkkel együtt aktiválja a szuperoxid-diszmutáz enzimet, amely elsősorban az ízületi és a reumás fájdalmak megelőzéséhez járul hozzá. Részt vesz az ATP körfolyamatban, aminek a sejtek energiaellátásában van szerepe. A réz általában növeli a szövetek rugalmasságát (bőr, érfalak). Gátolja az inzulin lebomlását. Az egy vegyértékű réz képes szelektíven elpusztítani az emberi szervezetben élő káros baktériumokat és gombákat (pl. Candida). A rézhiány lehetséges tünetei: általános gyengeség, légzési nehézségek, vérszegénység, kisebesedett bőr, ödéma, csontritkulás, reumás ízületi gyulladás, magas vérnyomás, meddőség, koraszülés, agyvérzés.

Néhány évvel ezelőtt a University of Michigan Medical School kutatói bebizonyították, hogy a rézhiány összefügg a terhességi tünetekkel (vérszegénység, csontritkulás, fáradtság, terhességi toxikózis, korai vetélés, ödéma).

A réz az élelmiszerekkel, illetve a bőrön keresztül kerülhet be a szervezetbe. Az emésztőrendszeren keresztül 30% körüli mennyisége szívódik fel, míg a bőrön keresztül közel 100% jut be belőle. Sajnos a modern kor civilizált emberének életéből kiszorultak a réztárgyak és -eszközök, ezért a réz bőrön keresztül való felszívódása napjainkban elhanyagolható. Ez az egyik oka annak, hogy napjainkban nagyobb számban jelentkeznek a rézhiányra utaló népbetegségek.

A rézbevonatú szálakat tartalmazó textíliák segítik a rézhiány leküzdését. Az áramvezető rugalmas textilréz burok oldja az izomgörcsöket.

A bennünk lévő, le nem vezetett feszültségek és a stressz izomgörcsöket hoznak létre, főleg a gerinc környékén. Ha ezeket a görcsös állapotokat nem szüntetjük meg, akkor a csontrendszerben különböző problémák, becsípődések, gerincfájdalom és egyéb szervi elváltozások alakulhatnak ki.

A réztrikó az egyik legkényelmesebb megoldás a gerinc izmainak görcsoldására. A trikóban a gerincszakasz mentén arasznyi szélességű textilréz található, amely folyamatosan oldja az izomgörcsöket, csökkenti a letapadásokat. A réz hőkiegyenlítő hatású, visszaveri az infravörös sugárzást, segíti a kormányzómeridián működését. A réztrikó alkalmas mindennapi használatra, wellness, sporttevékenység, ülőmunka esetén. Különösen ajánlott gépkocsivezetés közben, amikor a kedvezőtlen terhelés károsítja a gerincünket. Sokan használják éjszaka, megelőzve, hogy reggelre elmerevedjen a gerincük. A réztrikó a már meglévő gerincproblémák esetén is segít fellazítani a görcsös állapotot, alkalmazásával – jól kidolgozott gyógytornával, masszázzsal kiegészítve – akár teljes gyógyulás is elérhető.

Lumbálszakaszi becsípődés esetén a réz derékvédőt érdemes használni. Nyaki és vállfájdalmakra, fejfájósoknak a rézkendőt javasoljuk. A rézcsuklópánt előnyös csuklófájdalmak és erős rézhiányos tünetek esetén. A textilréz termékek más terápiás módszerekkel együtt használhatók, erősítik azok hatását. Segítik mozgásunkat, de természetesen nem helyettesítik a mindennapos aktív testmozgást.

Dr. Lóránth József

(Kapcsolatfelvétel cikkünk szerzőjével telefonon: 246-6921)