Amit a szénhidrátokról tudni érdemes
A szénhidrátok a növényi és az állati szervezetekben egyaránt előforduló szerves vegyületek; az életfolyamatok fő energiaforrásai. Összegképletük szerint a szénnek a vízzel alkotott vegyületei, hidrátjai. Fogyasztásuk érdekes kapcsolatban áll az étvágy szabályozásával.
A szénhidrátokat három nagy csoportra osztják:
l. Az egyszerű szénhidrátok (monoszacharidok) 3-6 szénatomot tartalmaznak. Ilyen például a szőlőcukor (glükóz) és a gyümölcscukor (fruktóz). A szervezetünkben szabadon csak igen kis mennyiségben fordulnak elő.
2. Az összetett szénhidrátokat (oligoszacharidokat) az alkotórészeik száma szerint (di-, tri- stb.) különböztetjük meg. Ismertebb fajtái a tejcukor, a szacharóz (nád-, illetve répacukor), valamint a maltóz.
3. A poliszacharidok közül a glikogén található nagyobb mennyiségben az állati szervezetekben, tartalék tápanyagként. A különböző összetételű poliszacharidok nagy változatosságot mutatnak, fehérjékhez kötve, a sejtekben és a sejt közötti állományban.
A növényekben a fotoszintézis során keletkező monoszacharidok polimerizációjából jön létre a keményítő és a cellulóz. A táplálékkal felvett keményítő és glikogén gyorsan emészthető és jól hasznosítható energiaforrások. A cellulózt az emberi szervezet nem képes elbontani.
Energiaszükségletünk több mint fele
Vegyes táplálkozás esetén a szénhidrátok szolgáltatják az energiaszükségletünknek több mint a felét, így azok szervezetünk fő energiaforrásai. A táplálkozás során a szénhidrátok főleg keményítő, kisebb részben répa-, maláta-, illetve gyümölcscukor formájában kerülnek be a szervezetünkbe. Az emésztőnedvek az összetett cukrokat építőköveikre, egyszerű cukrokra (például szőlőcukorra) bontják. Az egyszerű cukrok a vékonybélben felszívódnak és a májba kerülnek, ahol a nagyobb részük ismét összetett cukorrá alakul és elraktározódik, kisebb részük elég. A máj az elraktározott glikogént szőlőcukorrá bontja le, amely a vérbe kerülve a vércukorszint állandóságát biztosítja. Valamennyi szervünk saját szénhidrátszükségletét a vércukorból fedezi. Az izom a felvett szőlőcukrot szintén glikogénné alakítja, amely az izomműködés idején lebomlik. Az izomműködés energiaszükségletét ez a glikogénlebontás biztosítja.
Egy gramm szénhidrát elégetésekor 17,5 kJ (4,1 kcal) energia keletkezik. A máj csak bizonyos mennyiségű, mintegy 200-300 gramm glikogén tárolására képes. A táplálékkal felvett és felszívódott szénhidrát e mennyiségen felül már zsírrá alakul át, és zsír formájában raktározódik!
Szervezetünk szénhidrát-felhasználása igen nagy. Az ember teljes energiafogyasztásának kb. 50%-a a szénhidrátok elégetéséből származik. Ez egy irodai munkát végző nő esetében 3360-3780 kJ-t (800-900 kcal-t), vagyis mintegy 200-300 gramm szénhidrátot jelent naponta.
Az éhező ember májából már az első 24 óra alatt eltűnik a glikogén. Ennek ellenére a vércukorszint ilyenkor sem csökken, mert a máj a fehérjékből is képes glükózt képezni, s ily módon pótolni a szervek által a vérből felvett szőlőcukrot.
A cukor felhasználását és keletkezését a glikogénből bonyolult idegi és hormonális rendszer szabályozza. Vérünkben egyetlen más szerves anyagnak sem olyan állandó a koncentrációja, mint a cukornak. A szénhidrát-anyagcsere szabályozásában a hormonális tényezők különösen fontos szerepet töltenek be. A hasnyálmirigy inzulinja fokozza a cukorlebontást és csökkenti a vércukorszintet. Abszolút, sőt még relatív hiánya esetén is magas vércukorszinttel és az egész anyagcsere kóros módosulásával járó cukorbetegség jöhet létre. A szénhidrát-anyagcsere irányításában részt vesznek a hipofízis, a mellékvese és a pajzsmirigy hormonjai is.
A szénhidrátok és a testsúlyunk
Napi energiafelhasználásunknak mintegy kétharmada a normális testi funkcióink fenntartására szolgál. Ezt az energiaszükségletet a táplálkozással elégítjük ki. Amikor a táplálékkal bevitt energia több, mint amennyire szükségünk van, a többlet a zsírszövetben rakódik le.
Fontos kérdés, hogy vajon az elhízás akkor is bekövetkezik-e, ha a többletenergia-felvétel szénhidrátok formájában történik. A szénhidrátokról, különösen a finomított cukrokról sokan még mindig úgy vélik, hogy „hizlalnak”. Ez a hiedelem abból a feltevésből indul ki, hogy a cukrok édes íze ösztönzi az étvágyat, ami aztán túlzott energiafelvételhez vezet.
Szakemberek kimutatták, hogy az étkezés előtt 20-60 perccel elfogyasztott 50 gramm cukor csökkenti az étvágyat, vagyis az esedékes étkezéskor visszafogott élelemfelvételt eredményez, mivel az étvágyunkat szabályozó központok reagálnak a cukor energiatartalmára. Az epidemiológiai kutatások megállapították, hogy a cukrok felvétele és az elhízás között fordított az arány, míg az elhízás és a zsírfelvétel között egyenes statisztikai összefüggés áll fenn. Az ilyen statisztikai összefüggések persze nem bizonyítják azt, hogy az elhízás kizárólagos okozói a zsírok, de természetesen azt sem, hogy a szénhidrátok túlzott felvétele nem vezet az elhízáshoz.
Mivel a szervezetünkben a szénhidrátok tárolása korlátozott, a test gyorsan alkalmazkodik azon szénhidrátok elbontásához, amelyek a szükségesnél nagyobb mennyiségben vannak jelen. Ezzel szemben a zsírtartalékok szinte korlátlanok, és a testünk csak lassan alkalmazkodik a többletzsír felhasználásához. Összegezve tehát: az energia-egyensúly sokkal könnyebben szabályozható a szénhidrátfelvételnél, mint a zsírfelvételnél.
Minden gramm elfogyasztott zsírban több mint kétszer annyi kalória van, mint ugyanannyi szénhidrátban. A magas zsírtartalmú, energiadús étrend előmozdítja a súlygyarapodást, míg a nagyon alacsony zsírtartalmú, ám szénhidrátokban gazdag táplálkozás akár súlyvesztéshez is vezethet. Mi több, a kevés cukrot fogyasztók a napi kalóriaadagjuk kisebb részét nyerik a zsírokból.
Mindezekből persze nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy a szénhidrátokat – az elhízás veszélye nélkül – büntetlenül fogyaszthatjuk.
Walter Béla
