Kutatásaim kezdetén, a szakirodalmat olvasva, felfigyeltem egy mindenki által jól ismert dologra, mégpedig arra, hogy az AIDS-esekben összeomlik az immunrendszer. Ez olyan mértékű, hogy megfigyelték: egy olyan betegben, akinél veseátültetés után vették észre, hogy AIDS-es, ezért nem adták neki a szokásos immunszuppresszánsokat, immunelnyomókat, mégsem lökődött ki a veséje. Ez azt jelenti, hogy olyan mértékben leromlott az AIDS-esekben az immunrendszer, hogy még az idegen testet sem löki ki.

Nem az immunrendszer véd a daganatok ellen

Ha immunrendszer az, ami véd a daganatok kialakulása ellen, akkor várható, hogy az AIDS-esekben, ahol ez teljesen leromlik, olyan mértékben, hogy még az idegen testet sem löki ki, az összes daganat gyakrabban fog kialakulni. A klinikai megfigyelések viszont azt mutatják, hogy ez nem így van. A daganatok döntő többsége nem alakul ki gyakrabban az AIDS-esekben, mint a nem AIDS-esekben. Ebből levonható volt az a következtetés, hogy az immunrendszernek nincs szignifikáns (meghatározó – a szerk.) szerepe a tumor elleni védelemben, hiszen amikor leromlik, akkor sem alakulnak ki gyakrabban a daganatok.

Ezt, hogy az immunrendszer nem működik tökéletesen, természetesen más kutatók is észlelték, habár így összefoglalva az én tudományos cikkeimben jelent meg először. Úgy gondoltam, meg kellene magyarázni, mi az oka annak, hogy az immunrendszer hatástalansága ellenére, szerencsére, az emberek többségében mégsem alakul ki daganat. El lehet oda jutni, hogy ez csak úgy magyarázható, ha van valamilyen más védelmi mechanizmus vagy védelmi mechanizmusok.

Továbbgondolva logikus, hogy egy védelmi mechanizmus komponenseinek a keringésünkben, a vérünkben kellene lennie. Olvasva a szakirodalmat, felfigyeltem egy jól ismert dologra, mégpedig arra, hogy a keringésünkben vannak különféle kismolekulák, aminosavak, nukleobázisok, monoszacharidok stb., amelyek be tudnak jutni mind a normál, egészséges sejtekbe, mind a tumorsejtekbe, de míg az egészséges sejtek szigorúan csak annyit vesznek fel (belőlük – a szerk.), amennyire szükségük van, addig a tumorsejtek olyan sokat, amennyit csak fel bírnak venni.

A tumorsejtek fékezhetetlen étvágya

Az én hipotézisem innen indult. Azt mondtam, elképzelhető: a tumorsejteknek ez a tulajdonsága, hogy kontroll nélkül felhalmozzák a keringésünkben lévő kismolekulákat, végzetes lehet (számukra – a szerk.) , és ezek között a kismolekulák között lehetnek olyanok, amelyek el tudják pusztítani ezeket a ráksejteket.

A hipotézis felállítása után jöttek a kísérletek. Megvizsgáltunk 80-90 kismolekulát, illetve 10 különféle iont, amelyek a keringésünkben előfordulnak, és esetleg részt vehetnek ebben a védelemben, Végül is 16 olyat találtunk, amely tényleg megfelel ennek a kritériumnak. Az ionoknak ebből a szempontból nem volt lényeges hatásuk.

Nagyon lényeges hangsúlyozni, hogy ezeket a molekulákat nem mi választottuk ki, hogy ez beletartozik, az nem, hanem ezeket a kísérletek során szigorúan maguk a ráksejtek választották ki, mégpedig úgy, hogy ezek voltak azok a molekulák, amelyek egymás hatását fokozva el tudták pusztítani a ráksejteket. Amikor megvolt, hogy melyek azok a molekulák, amelyek részt vesznek a védelemben, ezeknek a keverékével végeztük a kísérleteket, hisz feltételezésünk szerint a keringési rendszerünkben is együtt fejtik ki hatásukat. Nagyon sokféle rák sejtvonalat megvizsgáltunk, és (a keverék – a szerk.) minden esetben el tudta pusztítani a ráksejteket, ugyanakkor nem „bántotta” a normál sejteket.

Az állatkísérletek biztató eredményei

Állatkísérletekben szintén szignifikáns hatás volt. Az állatkísérletek eredményének abban van a jelentősége, hogy mi kimutattuk: a sejtpusztulás sebessége ezeknek a molekuláknak a koncentrációjától függ. Tehát ha ugyanakkora mennyiségű ráksejtet egyre növekvő mennyiségű ilyen molekulák hatásának tettünk ki, akkor egyre rövidebb idő alatt pusztult el ugyanaz a sejtmennyiség.

Nyilvánvaló, hogy a sejtszaporodás, tehát a daganatnövekedés sebessége egyrészt függ attól, milyen típusú daganatról van szó, másrészt pedig a sejtek számától függ, hiszen minél több sejt van, annál gyorsabb a növekedés. Ez a kettő van versenyben egymással: a sejtszaporodás sebessége, illetve a sejtpusztulás sebessége.

Az állatkísérletekben használt daganatok nagyon gyorsan növekednek. Általában az in vivo (az élő szervezetben tapasztalható – a szerk.) duplázódási idő egy, esetleg két nap. Ugyanakkor az emberi daganatoknak az in vivo duplázódási ideje átlagosan 50-60 nap, még a leggyorsabbé is körülbelül 25 nap. Tehát ez azt jelenti, hogy sokkal lassabban nőnek. Mivel az állati daganatoknál, amelyek gyorsan nőnek, komoly hatást tudtunk elérni a kezeléssel, ez adja a reményt, hogy a lassabban növekvő emberi daganatok esetén egyértelműen még hatásosabb lesz, és gyógyulás is elérhető vele.

A dr. Kulcsár Gyulával készült videó folytatásának megtekintéséhez nézze meg az itt látható videót!

A tumormegelőzés legkorszerűbb, mindenki számára hozzáférhető módszerével itt ismerkedhet meg.