Már 100 éve kiderült, hogy éppen azért lehet természetes úton is javítani a látást, mert azt 90%-ban az agy biztosítja. Nem kellene tehát annyit foglalkozni a korral, az öröklési tényezőkkel, no meg a mindenhatónak kikiálltott szemüveggel...

Az volna az igazi, ha a nyájas Olvasó a gyakorlatok 90%-ával az agyat szórakoztatná, nem a szemet, ahogyan azt manapság természetesnek veszik. (Vigasztalásul: még a szemtornával foglalkozó könyvek is ebbe a hibába esnek, nem csoda, ha eredményességük sem lehet mélyreható, alapos és gyors).

A látás odúja

Hányszor hallani, hogy 10 hónapos csecsemőre akárhány dioptriás szemüveget adnak, vagy azt, hogy 5 éves korára a kancsal gyerek a második műtéten esett át. Egyre több szemész és anyuka azonban úgy gondolja, hogy először talán meg kellenne próbálni, hogyan válaszol a kis szembeteg tudata a természetes gyakorlatokra.

A gyereki mesevilágot, a fantáziát lehetne kihasználni és beépiteni a tréningbe – mondom a szülőknek –, hiszen ott leledzik a látás, ott a 90% odúja. A természet nyilván azért adott akkora beszélőkét, vadregényes fantáziát a kicsiknek, mert ők még nem tudatosan működnek. Emlékképek alapján látnak ők is, de mitől lenne nekik még annyi belőle? Hát gondolt egyet a jó isten, és kitalálta a mesevilágot. Ő mindig tudja, mit tesz, és ahelyett , hogy ujjonganánk és továbbfejlesztenénk a személyiséget, inkább „beteszünk neki”. minél élesebb pedig a gyerek fantáziája, annál hamarabb fejlődik tökéletessé a látása, és minnél több ideig hagyjuk magától menni a dolgokat, annál jobb tanuló lesz – és sokkal később, vagy soha nem kezdődik meg a látásromlása.

Az is biztos, hogy a szem nem igazán örül az iskolának. Az egészséges látás stresszel válaszol minden újra, minden szokatlanra. A hirtelen zajra, fényre is. A szem annyira szeizmikus érzékenységű – nem hiába a lélek tükre –, hogy azonnal kibillen, ha nem megfelelő időben veszi elő a tanító néni a fegyelmezést, ha erőlteti az ákombákomot, vagy ha szűk marokkal méri a sikerélmény pozitív elismerését. De hogyan tehetné differenciáltabbá a tanár az oktatást, ha 23-28 angyalian vásott gyereket okít – mondjuk a nyóckerben? Természetesen sehogy! Sok pedagógus már hétfőn úgy néz ki, mintha péntek lenne...és sokkal fontosabb elmaradást kell pótolniuk, mint a látásét – kapom meg időnként. De ez magánügy...

Bámul, fixál a gyerek

Ha a suli után egy kis focizás, mezőn csattogás, bicajozás következne, visszaállna a kényes egyensúly. De ma az van, hogy a gyerek átül egy másik székre a 4-6 órás iskolatábla-bámulás után és tévézik, míg meg nem jön a szülő, aki átküldi a harmadik székbe netezni. A test, a szem, a szellem ma már az egész napon át nélülözi a természetes szabadságát, helyette a gyerek fixál, bámul. Érettségiig, ha nem is simán, eljuthat odáig a nebuló, hogy két nyelvvizsgája lesz, meg sok-sok négyese, ötöse, de „tuti”, hogy ott lóg a szemén az öt dioptriás kontaktlencse – aminek pedig nem lenne szabad bekövetkeznie.

Mit tehetünk a picikkel, akik még nem járnak, és nem tudják kinyögni, hogy kettőt látnak a nagymamából? Figyeljük meg, hogy naphosszat billeg-e a gyerek a kiságyban. Ha nem, segítsünk neki, ezzel nagyobb bajt is megelőzhetünk! Az ingázás ugyanis jó relaxációs gyakorlat, és biztosítja a két szemes látás beindulását. Ne rohanjunk azonnal orvoshoz, ha a gyerek kancsalít vagy nem igazán érdeklődik a távol lévő dolgok iránt. Próbálkozzunk először otthoni gyógymóddal!

Ha már felírták a szemüveget, nem kell azonnal ráadni, mert ezzel nagyban késleltetjük a rehabilitációt. Indítuk el a billegést – hintázással. Vegyük elő a jó öreg ringatást, tutujgatást, amikor csak lehet. A pici tudat is elengedi a rossz szokásokat, és a helyesekhez kezd ragaszkodni. Ha mesélés alatt eltakarjuk a gyerek szemét, erősödni fog a képzlet, az emlékezés. Ez is agymunka, tehát tovább javul a gyerek szeme. Egy-két hét múlva ki-kiegyenesedik a szem, a rövidlátó is érdeklődni kezd a messzebb lévő tárgyak iránt. Először ideiglenesen, a gyakorlatok további alkalmazásával véglegesen...

Relaxálás a dioptriák ellen

Óriási előrelépés volna a kedves szülőktől, ha később, az iskolás gyerekeknél sem rohannának rögvest a csodákat ígérő szemüvegért, az ezrekbe kerülő, talán már repülni is tudó kontaktlencsékért, hanem pár hónapig kipróbálnák a tréninget. A sok dioptria a rossz nézési szokásoktól alakul ki, a helyes nézést gyerekkorban nagyon könnyű volna visszaadni. Elég akkor ráadni a gyerekre a szemrevalót, ha egyáltalán nem lehet rávenni a térningre, vagy ha hiúság okán szemüveges „akar” lenni. Nagy kár mindkettőért.

Tisztelt Nagyok! Javallanám, hogy tanuljanak a gyeremeki fantáziából! Takarják el a szemüket minden nap többször, és cikázzanak gondolatban a szép emlékek közt legalább olyan örömmel és élénk képzelettel, ahogyan a gyerek, az unoka teszi. Elég akár pár percnyi ilyen gyakorlat, és megújulnak testben, lélekben, látásban.

„Olyan égő”- így mondják ma már mindenhol, amikor a gyerek előtt kiderül, hogy a gondjainkon kívül szinte semmi nem jut eszünkbe. Lóg a vállunk, fáj a fejünk, az egész napi robotra hivatkozunk, semmire sincs energiánk. Nem is gondolunk arra, hogy a gyerek nemcsak azért fitt, mert fiatal, hanem azért is, mert fantáziavilága segítségével még este is képes a Hófehérke történetébe ringatni magát, azért, hogy relaxált állapotot tartson fenn a fiatal test részére. Miért nem vesszük elő a mi Hófehérkéinket, Kedves Nagyok? A kirándulást, a balatoni felhőket, az ablakból látható utcarészletet, a kedvenc kutyánkkal való sétákat? Álmodozzunk ezekről néhány percet, amíg közben eltakarjuk a szemünket – sokkal jobban kipihenjük magunkat, mint a jó kis szerda esti „bio pacalpörkölttől”, a mellé járó két pohár kólával. Minél tovább vagyunk képesek távol tartani magukat a gondokon, bajokon való agyalástól, annál frissebbek leszünk a gyakorlat után. A problémáknak nincs képi tartalmuk, nem segítenek relaxálni, csak rosszabb lesz tőlük minden!

Sasolás, hunyorgás nélkül

A gyakorlatok aránya akkor helyes, ha kilenctized részükkel stimuláljuk az agyban a helyes nézési szokások újrateremtését, és tízszer kevesebbet foglalkozunk a szemmel. Ne sasoljunk a szemmel, feledkezzünk meg látószervünkről! Ne ráncoljunk és hunyorogjunk, mert az csak rontja a látást. Tudom, hogy botrányosnak tűnik ma is a kijelentés, amelyet dr. Bates többször is említ: a látás teljesen automatikus folyamat, jórészt illúzió, és nem a szemen és a szemüvegen kellene számonkérni azt, ha nem látunk jól. A rossz szem rosszul illuzionál, a jó helyesen. A tréningező maga az illuzionista. A kifejezést egész másra értjük, ha megnézzük az értelmező szótárt, de talán nagyobb ereje lesz a felfedezésnek, ha így is közelítünk a lényeghez.

„Illuzionáljunk” akkor most például egy kis fekete ponttal. Vegyük le a szemüveget, és nézzünk a pontra. A pont homályos. Logikus, hogy erről a torz pontról sokkal egyszerűbb volna éles képet elképzelni, mint olyan homályosat, amilyet éppen látunk. Próbáljuk meg elképzelni a pontot újra és újra – behunyt vagy eltakart szemmel, azután nyitott szemmel – egy üres felületen, a legvégén pedig magán a fekete ponton. Fejlődést tapasztalunk! A képzelt pont kicsit mozog, olyan fekete, mint korom, olyan fehér mögötte a háttér, mint a hó, amire rásüt a nap. Idővel egyre kisebb pontokat tudunk felidézni, a végén az újságban használt méretek következnek, és mondjuk az „Ü” betű két pontja. Vagy éppen a kettőspont, a mondat végét jelző pont.

Ennek a gyakorlatnak van egy nagyon izgalmas ellenpróbája. Csapjuk be a képzeletet és gondoljuk, illuzionáljuk azt, hogy a fekete pontunk a valóságban homályos, mert mondjuk homályosan nyomtatták. Mi tehát „jól látjuk”, mert jó a szemünk. A kép meg fog változni. Minden pislogásnál hol gyengébb, hol erősebb változat ugrik be. Játszunk ezzel is egy kicsit. Még a 40 dioptirás betegnek, a „legvadabb” szürkehályogosnak vagy makuladegenerációsnak is tisztulni fog a kép. Először egy villanásra, utána megint a régi homály veszi át a helyét, később egyre többet lesz élesebb a kép. Van, aki először fel sem fogja, hogy jobbat villant a szeme, nem jut el az agyáig. Egyelőre.

Csalfa illúziók helyett

A rosszul látó, a zöldhályogos, a kancsal esetleg kettős képet lát, homályokat, látótérkiesése is van, ráadásul mindkét szeme másképpen rossz. Másképp érzékeli a színeket, a távolságot, a méreteket. Ez sem lehet más, mint fáradt tudatunk, a 90%-unk csalfa játéka, hamis illúziók sora. Ez pedig odáig fajulhat, hogy a rossz használat következtében megváltozik a szem fizikai állapota: elszürkül a szemlencse, megnövekszik a szemnyomás, asztigmia is kerül a már mínuszos vagy pluszos szemüvegre stb. Tartós gyakorlás mellett képesek vagyunk korrigálni a hamis méret/szín/távolság torzulásokat, egyre helyesebben rögzíteni képzeletben a betűtábla és a szem közti távolságot, a szoba közbeeső részletet. Ez mind-mind emlékképek kérdése, nem pedig a dioptriáké.

Ha újságolvasási problémánk van, képzeletben látni kell az egész cikket is, a fehér színű szó- és sorközöket. A betűket is persze, de ne akarjuk olvasni őket! Igen természetes „hibánk”, hogy akarunk olvasni, és ez tovább rontja a javulás lehetőségei. Miért kellene másképp működni a szemnek szöveg nézése esetén, mint akkor, amikor egy házra nézünk? Miért kellene „olvasni” az újságot, a könyvet? Az adott szöveget nézni kell, suhanni rajta. Annak megértése más agyi régió feladata. Csak ingázzon a szemünk, mintha a szöveg nem is volna. Mintha hegyoldalt, a víz hullámzását néznénk. Az olvasni akarás kényszere nagyon erős, ha nem tudjuk áttenni „látásiba”, soha nem érjük el a tartós eredményt!

Rossz logikát követ az, aki állandóan a szemét figyeli. Eszünkbe se jusson „nézni” és „olvasni”, amikor tréningezünk. Soha ne hunyorogjunk, ráncoljuk a homlokot, mert ezzel csak fizikai törvények segítségét kérjük, a jobb látásért így nem lehet semmit tenni. Ne akarjuk, hogy eltűnjön a kettős kép, a szellemkép -a tréning majd megteszi a maga dolgát idővel. A helyes látás csak a szöveg és a tárgy emlékképével törődik. Az igazi szem úgy olvas, hogy „csak” a betűk közti szüneten áll meg szösszenetnyit, tudattalanul. Az extra látás akár 72-t is rezzenhet a másodperc törtrésze alatt, ezt pedig csak a legmélyebb pihenés állapotában produkálja az agyunk, amibe már semmi beleszólásunk nincs...

Unaloműző ingás

Bates doktor többször megnyugtatja olvasóit, hogy a tökéletes szem sem lát mindig élesen. Sőt! (A jó szeműeket nem vizsgálják az orvosok, pedig igencsak volna mit megfigyelniük.) Szinte minden családban ismerős a következő: „Egyszer csak ott volt a kocsi. Alig tudtam megállni. Majdnem összeütköztünk. Esküszöm, hogy előtte mintha nem is lett volna ott semmi”. A tudós-szemorvos így ír erről a cudar jelenségről: „... a jó szemnek időnként megmagyarázhatatlan kikapcsolásai is vannak, ami számos balesetet okoz a pilótáknál, villamosvezetőknél stb. Hiába keresik az okot, vizsgálják halálra a pácienst, minden tökéletesen működik. Remélem, ezzel a kis beolvasással igazán feldobtam a szemüvegeseket...”

Igen, bármilyen furcsa, a szem nem gép, hanem hús-vér szervünk. A túlélésre találták ki és nem arra, hogy hipp-hopp, kétmillió év elteltével belenyúljunk a dolgába, és harminc-negyven ember életéért feleljünk, mint autóbuszsofőr. Azelőtt a látás megengedhetett magának ilyen kis áramszüneteket, a civilizáció feltalálása óta halálos is lehet ez a villanásnyi „természeti” jelenség. A figyelem lankadása is ilyen. Az egyhangú útszakaszon történő vezetést nem nekünk találták ki. Ami megerőltető, amit nem szeretünk, attól elfordul a látás, nem érdekli.

Toljunk ki ilyenkor is a természettel, tudatunkkal, és kontrolláljuk a káros folyamatot. Ha álmosodnánk, fáradnánk az unalmas út miatt, ingázzunk lazán, csak a fejjel. Ne akarjunk látni ilyenkor sem, hagyjuk a szemet magától működni. Szinte azonnal megszűnik az unalom, megnyugszik a látásközpont és újra „széppé” nemesül a következő sivár 20 km. Ezzel később akár egy-egy megállás, több kávé, kóla is kihagyható. (Illetve a kávét és efféléket jó volna mindig elhagyni, a megállásokat csak akkor, ha tényleg teljesen felüdültünk.)

Ha valóban kilencszer többet foglalkozunk a látás agyi részével, mint a szemüveggel meg a cseppekkel, a rásegítő módszerekkel, akkor igazi sikerélményink lesznek, miközben az egész test megnyugszik. Mi több, megnő az agy kapacitása, élesedik a memória, szűnni fog a parlagfűallergiánk, nő a szaglási, hallási képességünk, kisimulnak a ráncok, és 10 évvel fiatalabnak érezzük magunkat.

Vén Péter
szemtréner

Minitréning keddenként Budapesten a Margit-hídnál, 2008. okt. 14., 17-18.30 óra között, tel: (20) 471-5303; Szemwellness szombat Budapesten a IX. kerületben, 2008. okt. 11-én 10-16 óra között; novemberben látástréning Vácon. További információ: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , tel.: (1) 216-1976.