Hogyan gyakorolhatjuk a helyes látást? Miért nem segít a szemüveg? Valóban árt-e a szemünknek a tévé és a számítógép? Ezekre a kérdésekre ad választ szemtréner szakértőnk, aki megosztja velünk a „titkot” is: a megoldás kulcsa a napi néhány percnyi szemtréningezés. Megéri!
A hozzám forduló betegek „meghallgatását” az ingázással szoktam folytatni. A szemlehunyás vagy a pozitív emlékeken való takart szemes elmélázás nagyon eredményes (ld. 1. rész), de ettől a gyakorlattól nem mindenkinél lazul el jól a szem. Ilyenek például a kancsalok. Addig kell keresgélni a gyakorlatféléket, míg a leghatékonyabb pihenést nem érzi a beteg. Ez látszik az arcán, a szemén – és sokkal tisztább a kép. A szemtükör is jelzi a kisebb fénytörést vagy annak ideiglenes elmúltát, tehát mindig azonnal lehet tudni, hogy elértük az eredményt, jó úton járunk.
A tréningező jó öt percig ingázik az ablaknál kifelé tekintve, vagy ha már besötétedett, a rendelő bármely részén. Aztán, amikor a betűtáblákkal végezzük a hasonló feladatokat, újra inkább csak igázgatunk ide-oda, le-fel, vagy más irányokban. Így megakadályozzuk, hogy a szem megálljon vagy olvasni akarja a betűket. Ha megáll, és egyetlen pontra bámul, az nem mond semmit az agynak. (Álló képről nincs impulzus az agy felé, valószínűleg ezért mozgatja a tudat a képet).
A nagy akarásnak görcs a vége
A teszt olvasgatása sem más, mint ismét az ingamozgás. Amikor olvasunk, a fejünk a szemünkkel együtt követi a szöveg sorait. Ha jó a központi beállítás, azaz jó a szem, akkor oda nézünk, ahová a tudatunk irányul. Ez normális esetben egy nagyon pici pont, és az éleslátás helyére esik a szemben (sárga folt). Hibás látás esetén azonban egyre nagyobb területet vesz igénybe a retinán, és a kép egyre homályosabb. A középpontban vannak azok a „szemfelszerelések”, amelyek a legélesebb látást és a legélesebb színeket biztosítják, míg ha ennél – csak jottányit is – nagyobb területen gazdálkodik a látás, a kép homályos, a szem görcsös állapotba kerül.
A szemüveg semmit sem segít a görcsön, mert mesterségesen teszi a fókuszt jó helyre, és semlegesítéssel biztosítja a tiszta látást. Belátható, hogy a laza szemmozgás sem jöhet már össze úgy, mint szabad szem és jó látás esetén. Ezért dr. Bates arra kérte a betegeket, hogy talán ne is a betűket „olvassák”, ha nem megy a gyakorlat mindjárt elsőre, hanem inkább a betűk, szavak közét, a betűk alatti közvetlen fehér részeket, akkor biztosan nem akarják az olvasást. Így a szem fokozatosan rááll a lazább használatra.
Miért is nem segít a szemüveg?
A szem mozgásigénye nagyon jól demonstrálható. Ha megkérem a tréningezőt, hogy szemüveg nélkül koncentráljon egy betűre vagy annak részletére, akkor rövid időn belül elhomályosul az egész, végül akár szét is esik a kép. Közben megemlítem, hogy annak idején napi 6 órát koncentrált az iskolában, és a védőnő a homályos látás miatt kiáltott szemüvegért. Ezek után megkérem, vegye fel a szemüveget, és újra koncentráljon a betűre. Lám, lám, szemüvegben is elkezd homályosulni az egész, a szem könnyezni, fájni is kezdhet.
A suliban, a munkahelyen 6-8-10 órán át is nézzük a monitort, tehát világos, hogy a szem teljesen elfárad. Tréning nélkül a rossz nézési szokások megmaradnak, ezért a szemüveg legfeljebb a szükséges rossz, és csakhamar erősebb kell. Komoly tréning esetén viszont elkezdődhet a javulás, az út – akár a teljes gyógyulás felé.
A félreértések tárházában előkelő helyet kap a mini betűk „olvasása”. Ez is lazító gyakorlat, tehát nem olvasni kell, hanem a központi beállítás visszaszerzése irányába haladó utat kellene járni vele. Ugyanúgy, mint a fent említett gyakorlatnál, csak jár a szem a sorokon, a szavakon, a fehér részeken. Nem akar olvasni, mint más betűtesztek „olvasásakor”. A suhanó „járatás” után behunyjuk a szemet és elképzeljük az egészet.
Becsukott szem – élesebb kép
Mert ugye a fejben kell egyre tisztább emlékképet gyártani, tehát a behunyt szemes tesztgyakorlatok sokkal fontosabbak, mint a nyitott szemmel végzettek. Kinyitni a szemet inkább puskázás okán kell, ellenőrzésre, hogy utána becsukott szemmel, vagy becsukott és eltakart szemmel még jobban menjen a felidézés. Az utcán, a mindennapi életben persze nemigen csukogatjuk a szemet, és vannak nyitott szemes gyakorlatok is, de azokat értjük, azok jól vannak megírva minden dokumentumban...
A fényerő ilyenkor indifferens, bár megnyugtató, ha erős lámpa mellett szokjuk a szántást. Később félhomályban, lámpának háttal, utcáról beszűrődő, pislákoló fény mellett is gyakorolhatunk, hiszen akkor is használni kellene a szemet, mégpedig szemüveg/kontaktlencse nélkül. Ebből egyenesen következik, hogy tökéletes félreértés az is, hogy a tévé és a számítógép rontja a szemet, meg a félhomály, a rázkódó villamoson való olvasás, vagy bármilyen kedvezőtlen körülmény. Ez mind balgaság. A szemet kizárólag a rossz használata miatt bekövetkezett stressz rontja, ha rossz nézési szokásokkal nézünk tv-t, olvasunk a sötétben, a rázkódó villamoson. Persze, hogy így romolhat a látás.
Dolgozzunk meg a látásunkért!
Az más kérdés, hogy a tévé és a számítógép még két olyan terület az iskolán és a munkahelyen kívül, ahol fokozottan veszélyeztetjük a látásunkat – de kizárólag a rossz szemhasználata miatt. Ha még abba is belegondolunk, hogy az egyetemet végzők közül a tanulás végéig minden 3.-4., a 45. életévére pedig mindenki szemüveges lesz tulajdonképpen egy félreértés miatt, akkor belátható, hogy nekünk kell tenni valamit, de gyorsan! Az orvostudomány nemigen fog segíteni, ha természetes úton kívánjuk élezni a tekintetet.
Nos, a 3 részben leírtam mindazt, ami így, összefoglalva talán segít a napi kb. félórás célzott tréningben, segít végleg megszabadulni a segédeszközöktől és beláttatja velünk, hogy a gyakorlatokat fokozatosan bele kell illeszteni a mindennapi életbe. Az a cél, hogy szépen a tudatalattink része legyen, és egyszerre csak újra élesen lássunk, mindenféle rágondolás-tréning nélkül. Nézzék át a többi „szemes” munkámat is, és dolgozzanak a látásukkal. Az út rögös, két lépés előre, egy hátra – mint minden szelíd gyógymód és annyi más feladat az életben. Köszönöm.
Vén Péter
szemtréner
Szemwellness Budapesten 12 éves kortól április 25-én szombaton, 10-től 16 óráig. További információ: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , tel.: (1) 216-1976.
A cikksorozat egyéb írásai:
- Állatok homeopátiás kezelése (10.)
- Állatok homeopátiás kezelése (9.)
- Állatok homeopátiás kezelése (8.)
- Állatok homeopátiás kezelése (7.)
- Állatok homeopátiás kezelése (6.)
- Állatok homeopátiás kezelése (5.)
- Állatok homeopátiás kezelése (4.)
- Állatok homeopátiás kezelése (3.)
- Állatok homeopátiás kezelése (2.)
- Állatok homeopátiás kezelése (1.)
Vén Péter egyéb cikkei:
1 hozzászólás
-
Hsz. link
2009. március 19. csütörtök, 18:18
Beküldte
Hagya Csaba
Rátapintott a lényegre,kedves Péter:erőltetés helyett relaxálás.A legtöbb szemüvegesnél a legelső reakció hogy erőltetve próbál meg élesen látni.Hát persze hogy mégse javul a látás!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.










