Munkám során sokszor tettem fel a fenti kérdéseket. Válaszom: ahhoz, hogy ez az idea teljesüljön, még a holisztikus tanokat gyakorló orvos működését is akadályozza az iskola medicina-korlátozott felfogása, amitől aztán nagyon nehéz szabadulni...

Éppen ezért mondom el véleményemet, gondolataimat a szemléletmódok különbözőségeiről, a holisztikus gondolkodás tudományos érveiről, az egészség és a betegség meghatározásairól, röviden a tudat működéséről és a gyógyítás feltételeiről.

Melyek is a gyógyítást gátló gondolati elemek?

Véleményem szerint az akadémiai orvoslás hozzáállása, ahonnan mindegyikünk elindult, a betegségeknél a közvetlen érzékszervekkel tapasztalható és bizonyítható okokat keresi. Az embert biokémiai laboratóriumnak tekinti; a betegségeket lokális problémaként kezeli; a tüneteket kezeli, nem a beteget. Specifikálódik. Technikafüggővé vált. Tekintélyelvű. Érzelmileg távol marad a betegtől, egyedül dönt a beteg sorsáról. A beteg passzív résztvevője a kezelésnek. Tüneteket nyom el, kórokozókat öl. („Kicsavarja” a hibát jelző lámpácskát.)

Ezzel szemben az elsajátítandó holisztikus szemlélet alapja az, hogy az orvos az embert egységében kezeli, a központban az ember áll, a gyógyításhoz nem egyetlen diagnózis vezet. A tünetek értékeli, szintetizálja, rendszerezi, a diszharmónia szintjeit keresi. A terápiát testre szabja, individualizálja. Nagyon fontos szempont: mindig szükséges a beteg aktív gyógyulni vágyása, közreműködése.

Miért kell egységében szemlélni, kezelni az embert?

Az ember olyan bonyolult működési folyamatokból és rendszerekből álló nagy egység, amely tudományos módszerekkel egzakt módon nem modellezhető. A tradicionális, holisztikus felfogás ezért intuitív, tapasztalásos módszerekkel modellezi az embert, ami tudománytalannak vagy áltudományosnak tűnik azok számára, akik a hagyományos (itt az akadémikus szemlélet – amely talán 150 éves – értendő) szemléletmód alapján közelítik meg az embert. Ezzel szemben, ha a gyógyulási eredményeket tekintenék, azok sok esetben vitathatatlanul eredményesebbek az úgynevezett tudományos módszereknél.

De lám, a tudományos módszerek közül, mint ismeretes, a rendszerelméletek zseniális felismerése az a megállapítás volt számunkra, hogy a részek összessége nem azonos az egésszel, hanem az egész egy minőségileg magasabb kategória. Nem lehet a részeket önállóan vizsgálni és befolyásolni a működésüket anélkül, hogy tekintettel ne lennénk a nagy egészben zajló akciókra, reakciókra, összefüggésekre, kölcsönhatásokra.

A rendszer elemei kölcsönhatásban vannak egymással, és kölcsönhatásban vannak a külvilággal, amely szakadatlanul változik. Ezért elszigetelt rendszer, amely mindig ugyanúgy reagál és kiszámítható, modellezhető – valójában nincs.

Az embert is tekinthetjük egy nyílt termodinamikai rendszernek, ahol a rendszer mindig a negatív entrópia irányába törekszik. Ez azt jelenti, hogy a rendezettség nő, a véletlenszerűség csökken.

Az ember ráadásul rendszerek összességéből áll, rendszer az emberi test, rendszer az egyes testrészek, belső szervek, a szájüreg, a fogak, rendszer a sejt, a sejten belül bármelyik molekula, a molekulán belül bármelyik atom.

Rendszer a rendszerben

A másik irányba haladva: az ember is rendszerekbe illeszkedik. Ilyen rendszer a család, a társadalom, az összes lény együttese, a Föld, a naprendszer, a teljes univerzum, összességükben pedig mindezek egy nagy rendszernek, a mindenségnek a részei, és ebbe értsük bele Niels Bohr és Werner Heisenberg Nobel-díjas tudósok szerint az emberi tudatot is.

Sok ezer éves tapasztalati igazság Egyiptomból: „Való igaz, hamisság nélküli és teljességgel bizonyos, hogy ami lent van, teljességgel megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, teljességgel megfelel annak, ami lent van.” (Hermész Triszmegisztosz Logosz)

A rendszer – amely maga az élőlény – az őt alkotó rendszerektől, a szervek működésétől, azok egymásra hatásától és a környezet hatásaitól függve működik jól vagy rosszul. Tudjuk, hogy a rendszereket a negatív és pozitív visszacsatolások jelenségei tartják egyensúlyban, miközben kompenzálják a kiindulási hatásokat. Ezért több az egész a részeknél! Az egyensúlyra törekvésnél az intelligencia az információ, maga a tudat a főszereplő – de erről majd később.

Az alkalmazkodás csodálatos képessége

A magasan szervezett, szuperintelligens rendszerek, mint amilyenek az élőlények, rendelkeznek azzal a képességgel, hogy tudnak alkalmazkodni, adaptálódni a szakadatlanul változó külső hatásokhoz. Teszik ezt a belső környezetük változtatásával, az önszabályozó mechanizmusaik segítségével (vérnyomás, testhőmérséklet, vércukorszint stb.).

Itt lép működésbe a Vis Medicatrix Naturae – a természet gyógyító ereje. Ha ez az életerő megrendül, a rendszer átmenetileg vagy tartósan egy másik rendezettséget vesz fel, ahol már megjelenhetnek a betegségtünetek. Ilyenkor tudunk közvetlenül hatni a rendszerre a gyógyító módszereinkkel – de ez még nem oki terápia.

Ezt a gyógyerőt hagyni kell működni, és csak minimálisan, a szükséges mértékben szabad beavatkozni a gyógyulás folyamatába. Ha az ember „létre tudta hozni” a betegséget (kétséget), megfelelő segítséggel vissza is tudja állítani az egységet. Egy 1978-as publikáció alapján tudjuk, hogy az emberi tudat is képes befolyásolni ezeket az önszabályozó folyamatokat.

Vérnyomásmérő készüléket (Holter) 24 órán keresztül hordó embereknél figyelték meg, hogy mentálisan képesek a saját vérnyomásuk megváltoztatására. Ez mutatott rá a betegségek pszichés eredetének lehetőségére, amit azóta a hivatalos orvostudomány is figyelembe vesz, bár jóval szűkebben értelmezi ezt a kapcsolatot, mint a natúrmedicina.

Mi is hát az egészség?

Mondhatjuk, hogy a betegség hiánya az az esetlegesen gyógyszerrel kompenzált állapot, amikor elviselhető számunkra a környezet felől megélt változáskényszer, kontrollálható számunkra a bennünk zajló reakció. Ilyen például, ha a vérnyomáscsökkentő tablettát szedő emberek egészségesnek érzik magukat, vagy amikor valaki nem vesz tudomást a tüneteiről, és ideig-óráig elkerüli az orvossal való találkozást.

Másképp, a hivatalos megfogalmazás szerint (WHO) az egészség a testi, szellemi, szociális jóllét állapota. A jóllét egy társadalmi kritériumrendszertől függ, és inkább érzelmi beállítottsággal jellemezhetjük. Súlyos betegségek esetén gyógyszerekkel vagy megfelelő egzisztenciával, anyagi elégedettséggel is elérhető ez a fajta jóllét, tehát akkor ez az egészség?

Talán közelebb áll az igazsághoz ez a megfogalmazás: az egészség az ember szabadsága, amely képessé teszi arra, hogy a jelenben éljen, és beteljesítse életfeladatát, küldetését. Végül is az egészség állapotában tapasztaljuk, hogy „harmóniában élünk önmagunkkal”, vagyis egységben önmagunkkal, tisztában vagyunk érzeteinkkel, érzéseinkkel, gondolatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel és azok következményeivel, tudjuk, hogy Ma Teremtjük meg a Holnapot.

Ha így gondolkozunk, tudjuk, hogy felelősek vagyunk önmagunkért és életünk alakulásáért, egészségünkért. Ezt a felelősségtudatot kell kialakítani betegeinkben a valódi gyógyuláshoz.
Tudom mi az egészség, akkor a mi betegség?

Betegség hétköznapi szinten akadályozza az embert az előbbi célok felismerésében, megvalósításában. Valójában, lényegi szinten, éppen a betegség az, ami segít felismerni az embernek a változás helyes irányát.

A betegség azonban általában nem teszi lehetővé, hogy az ember a jelenben legyen. A beteg leragadt egy múltbéli eseménynél, vagy képzeletbeli jövőbe vetíti magát a vágyaival, és azok alapján reagál a jelenre. A betegség nem lokális probléma – ahogyan azt az akadémiai orvoslás látja –, hanem minden esetben az egész lényt érintő zavar. Az egész betegsége nélkül a részek sem betegedhetnek meg, vagyis a szervekben nem keletkezhet betegség központi zavar nélkül.

Dr. Gergely Ákos
holisztikus fogorvos
www.gergelydr.hu
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

(Folytatjuk)