Gerson-terápia a rák ellen

Az alapítvány a napokban megjelent kézikönyvvel átfogó, teljes körű útmutatót kívánt adni a módszer iránt érdeklődők és a kezelést igénybe vevő betegek számára. Az elsőként az USA-ban megjelent kötet szerzői Beata Bishop és Charlotte Gerson, dr. Max Gerson lánya.

”Dr. Gerson 1958-ban megjelent könyve nehézkes korabeli szaknyelven íródott, nem olvasmányos, nem laikusoknak és betegeknek, hanem orvosoknak szóló mű, amely mára kissé elavult – mondta Beata a könyv munkálatairól. – Charlotte engem kért fel arra, hogy segítsek neki átalakítani édesapja eredeti munkáját. A könyv két év alatt készült el. Most a magyar változatát tarthatja kezében az olvasó. Charlotte egyébként ma, 87 évesen is telve van életerővel és energiával, vezeti az intézetet San Diegóban, sokat utazik és előadásokat is tart, ő maga a Gerson-életmód csodája.„ – tette hozzá az írónő.

A terápia nehézségei

Ennyi pozitív példa után adódik a kérdés: mégis miért nem népszerűbb ez a módszer, hiszen annyi életet mentett meg? Dr. Nagy Melánia Gerson-terapeuta, maga is gyógyult gersonos hangsúlyozta, hogy a szigorú szabályokra épülő program valóban megerőltető és hosszadalmas, ellentétben az allopátiás orvoslás tüneti kezelésen alapuló módszerével, amikor is a vágyott – ám sokszor átmeneti enyhüléshez – elég ”bekapnunk egy tablettát„.

”Azok közül, akik időben elkezdték és pontosan végigcsinálták ezt a valóban szigorú és kemény kúrát, nem tudok olyanról, aki ne gyógyult volna meg. – tette hozzá a doktornő. – A legnagyobb problémánk az, hogy a legtöbben, akik felkeresik az intézményünket, már a többszörös áttét stádiumában vannak, amikor is a terápia használata korlátozott, vagy már olyan rossz állapotban vannak, hogy nem tudják azt eredményesen végigvinni. Ha bizonyos szint alá esik a fehérvérsejtek száma, ami már az immunrendszer rendkívül csökkent működését jelzi, esetleg a beteg valamelyik fontos szervét már korábban eltávolították, akkor a terápia sajnos nem működik. Az eredményes gyógyulás feltétele tehát az is, hogy a páciens a lehető legkorábbi stádiumban elkezdje a terápiát, és precízen végrehajtsa az ezzel járó életmódváltást.„

A napi 13 pohár lé kinyerése és elfogyasztása első hallásra talán betarthatatlannak tűnik, de idővel a napi rutin részévé lehet tenni, ráadásul a változatos és finom étrend révén az étel élvezetéről sem kell lemondaniuk a pácienseknek. A gyógyult gersonosok mindegyike vallja, hogy az életükről lévén szó, ez nem is akkora áldozat, sokkal inkább egy önmagukért, saját jól-létükért felelősséget vállaló, hosszú távon is fenntartható egészséges és természetes életvitel.