A kevés alkohol lehet egészséges? (1.)

Számos kutatás eredménye azt mutatja, hogy azok, akik egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt, hamarabb meghalhatnak, mint azok, akik fogyasztanak, de mértékkel. Sőt, egy nem régen megjelent cikk szerint az absztinensek halálozási aránya magasabb, mint akár az alkoholistáké.

Kis mennyiségben jótékony is lehet

A kutatók számos lehetséges variációt ellenőriztek: a szociális és gazdasági státuszt, a fizikai aktivitást, a közeli barátok számát, és egy közel 20 évese perióduson belül a legmagasabb halálozási arány az alkoholt egyáltalán nem fogyasztók körében volt a legmagasabb.

Ennek az egyik oka az lehet, hogy amikor az etanol, vagyis etil-alkohol kis mennyiségben jut a véráramba, megakadályozza, hogy a táplálékból bejutó metanol formaldehiddé alakuljon. Ezért az etanolt gyakran használják ellenméregként metanol (metil-alkohol) mérgezés esetén a sürgősségi ellátásban. A másik ok, az Anonim Alkoholista szervezetek szerint az, hogy a legtöbb antialkoholista azok közül kerül ki, akik korábban alkoholproblémákkal küzdöttek, így a korábbi alkoholizmus okozta betegségektől szenvedhetnek. Egy új szaklap, az Alkoholizmus: Klinikai és Kísérleti kutatás is azt írja: egyelőre nem teljesen tisztázott okokból, a teljes absztinencia növelheti az elhalálozás esélyeit, még akkor is, ha nem számolunk azokkal, akiknek korábban alkoholproblémáik voltak. A legsokkolóbb adat az, hogy az antialkoholisták között a halálozási arány magasabb, mint a súlyos alkoholisták körében.

A legtöbb alkohollal kapcsolatos tanulmány szerint a halálozási ráta a mértékletes alkoholfogyasztás – napi 1-3 pohár ital – esetén volt a legkisebb. A mértékletes szeszfogyasztás – különösen, ha az ital vörösbor – a kutatók szerint akár egészséges is lehet: segíthet megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket, javítja a keringést és a szociális életet. Ez utóbbi különösen fontos szempont lehet, hiszen aki elszigetelten él, annak lehet, hogy nincsen családja vagy barátai, akik gondoskodnak róla és segítenek neki, ha beteg.

Egy kevés alkohol társasági emberré tesz

Mi az oka annak, hogy az absztinencia megrövidíti az életet? Az absztinensek aránya az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők között a legmagasabb (amerikai felmérések szerint). Az alkoholfogyasztás nagyon drága is lehet. És az alacsony jövedelemmel rendelkezők életében több a stressz-faktor, például a gyerekneveléssel és munkával kapcsolatos aggodalmak, melyek nemcsak távol tartják őket az italozástól, hanem hosszú távon stressz-betegségeket okozhatnak. És még csak az egy-két pohár ital stressz-csökkentő hatásait sem élvezhetik munka után. (Érdekes és sajnálatos tény, hogy hazánkban a szegénység nem feltétlenül akadályozza meg az alkoholizmust. Olcsó, rossz minőségű alkoholhoz szinte bárki hozzá tud jutni, akár úgy, hogy maga készíti, ami esetleg még többet is árt, vagy éppen a szegénység miatt választják néhányan az alkoholt. Tény, hogy hazánk élen jár e káros szokás terén – a szerk.)

A Texasi Egyetemen, Austinban egy hat fős kutató csoport, Charles Holahan pszichológus vezetésével szinte minden lehetséges variációt figyelembe vett: a szociális-gazdasági státuszt, a fizikai aktivitást, a közeli barátok számát, a szociális támogatás minőségét és még sok más feltételt. Húsz éven át figyelemmel kísérték a programban résztvevőket, és az eredmények szerint azok között volt a legmagasabb a halálozási arány, akik egyáltalán nem fogyasztottak alkoholt, függetlenül attól, hogy korábban alkoholisták voltak vagy sem, a második helyezést azok érték el, akik még mindig alkoholisták voltak, és a legalacsonyabb ráta a mértékletes alkoholfogyasztók között volt.

A kutatók olyan 55-65 év közötti személyeket vizsgáltak, akik az előző 3 évben ambuláns kezelésben részesültek. A kutatás egyik hátránya az volt, hogy az 1824 résztvevőből aránytalanul sok volt a férfi (63%). A húsz év alatt az absztinensek valamivel több mint 69 százaléka meghalt, a alkoholisták közül 60 százalék, míg a mértékletes alkoholfogyasztóknak csak a 41 százaléka halálozott el. Ezek igen fontos statisztikai adatok, hiszen sokan úgy tartják, hogy a nagyivók között magas a májcirrózis és a rák több fajtájának kockázata (főként a szájban és a nyelőcsőben), az alkoholisták körében sokkal kisebb a korai halálozások aránya, mint az antialkoholisták körében, még akkor is, ha soha nem volt alkoholproblémájuk. Az egyik legfontosabb oka ennek, hogy az alkohol könnyedebbé teszi a szociális kapcsolatokat, márpedig a szociális kapcsolatokra nagy szükség van a mentális és fizikai egészség fenntartásához. Az absztinensek körében gyakoribb a depresszió, mint azok körében, akik időnként megengednek maguknak egy kis szórakozást, ellazulást, bulizást. A mértékletes alkoholfogyasztás tehát nem csupán szórakoztató, de még jót is tehet. Miért ne ütnénk két legyet egy csapásra? – kérdik a szerzők.

Miért jobb a vörösbor?

A vörösborban található resveratrol egy antioxidáns vegyület, mely segít a rákmegelőzésben, vérhígító, értágító, vérnyomáscsökkentő és öregedést késleltető anyag. De ez nem ad magyarázatot arra, miért lehet más, resveratrolt nem tartalmazó, etanol tartalmú szeszes ital is jótékony hatású kis mennyiségben. Ennek talán az lehet az oka, hogy az etanol semlegesíti az élelmiszerekben található metanolt, mely a vérben formaldehiddé alakul át és erős méreg. Kis mennyiségben az etanol tartalmú italok ótékonyak lehetnek: csökkentik az infarktus, a dementia, a lupus és más civilizációs betegségek kockázatát. Akár 86 százalékkal csökkenhet az infarktus veszélye, ha a fogyasztó genetikailag rendelkezik az alkohol dehidrogenáz nevű enzimmel, mely lassítja az alkohol felszívódását. Mivel a szervezet az etanolt bontja le előbb, a metanol feldolgozatlanul kiürül a szervezetből, légzéssel és a vizelettel távozik, így nem okoz több kárt. A legtöbb gyümölcs is tartalmaz kis mennyiségben metanolt. Normális esetben ez nem okoz problémát, mert ilyen kis mennyiségben a  gyümölcsben és zöldségben lévő pektin megköti a metanolt és ha szervezetünkben nincs olyan enzim, mely felbontja ezt a kötést, akkor kiürül a szervezetből és nem szívódik fel. Míg elegendő etanol van jelen ahhoz, hogy semlegesítse a hatását, addig nem okoz kárt. Egy átlagos, egészséges ember emésztőrendszerében, természetes erjedési folyamatok révén elegendő etanol képződik ehhez. Ha még egy kevés etanol tartalmú italt fogyasztunk, akkor biztosan meggátoljuk a metanol formaldehiddé alakulását. Ezzel azonban senkit nem szeretnénk arra biztatni, hogy kezdjen el inni, vagy ezt az információt használja önigazolásként arra, hogy rendszeresen iszogat. Hosszú távon ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy egészséges.

(Folytatjuk)

(Forrás: Why Do Heavy Drinkers Outlive Nondrinkers?, Methanol: a chemical Trojan horse as the root of the inscrutable U., SweetPoison.com — Medical Hypothesis November 6, 2009 Prepublication copy (Full PDF), Clinical and Experimental Research November 2010; 34(11): 1-11 – PDF; angolból fordította: G. Á.)