A magas vérnyomás a leggyakoribb szív- és érrendszeri betegség: felnőttkorában minden negyedik-ötödik embernek kórosan megemelkedik a vérnyomása, és megfelelő kezelés nélkül ennek súlyos következményei lehetnek. Két amerikai kutató áttekintette, hogy a gyógyszeripar előállította szerek helyett milyen természetgyógyászati módszerekkel igyekeznek mérsékelni, sőt lehetőleg megszüntetni ezt a kóros állapotot.
John Bisognano és Kevin Woolf igen neves szívgyógyászok, akik a kérdéssel foglalkozó, legfontosabb szakfolyóirat, a Journal of Clinical Hypertension szerkesztői közé tartoznak, a kérdés tudományos oldaláról közelítették meg ezt a fontos témát. Ennek megfelelően a tanulmányt a folyóirat szeptemberi száma közölte.
Becslés szerint jelenleg egy milliárd embernek magasabb a vérnyomása világszerte. Ennek kezelésére igen sokféle gyógyszert alkalmaznak, de mind több beteg használ valamilyen természetgyógyászati eljárást. Közelmúltban egy hazai fölmérés is azt mutatta, hogy az egészségre fordított pénz legnagyobb részét egészségesnek tartott termékekre költik. A lakosság egyharmada, 38 százaléka, ha teheti, természetes gyógymódot választ, további egynegyede pedig elsősorban valamilyen alternatív gyógyító eljáráshoz fordul.
A szakemberek is mindenütt alapvetően fontosnak tartják a megfelelő táplálkozást, amely a vérnyomás-emelkedés megelőzésének alapja. Követendő példaként a két amerikai professzor is elsőként a múlt század kilencvenes éveiben kidolgozott DASH étrendet említi. A DASH lényege, hogy naponta négyszer gyümölcsöt, ugyanannyiszor zöldséget, valamint két-három adagnyi, alacsony zsírtartalmú tejterméket fogyasszunk és magokat, halat, valamint baromfit. Ennek a sok mindennek helyet kell csinálni, ezért erélyesen csökkenteni kell a telített zsírok, a vörös húsok, a cukrozott ételek evését és a cukros üdítők fogyasztását.
A helyes diéta része, hogy lényegesen kevesebb konyhasót együnk, mint jelenleg. Emellett fontos a rendszeres testmozgás és figyelni kell a megfelelő testsúly tartására. A kutatók megjegyzik, hogy sokféle táplálékkiegészítőt is ajánlanak a vérnyomás csökkentésére. Ezek jelenlegi sztárja a Q10, amely enzim és antioxidáns. Voltak vizsgálatok, amelyek azt mutatták, hogy a vérnyomás-emelkedéssel bajlódó betegeknek szervezetében ez az enzim kisebb mennyiségben található és ezeknek a vérnyomását a Q10 adása mérhetően csökkentette.
Az enzím Woolf professzor szerint is biztató hatású. Arra is emlékeztet, hogy a kálium ugyancsak mérsékli a magas vérnyomást, ezért célszerű azokat az ételeket bőségesen enni, melyek sok káliumot tartalmaznak, például a banán. A különféle növények eleve régóta használatosak vérnyomáscsökkentőként.
A kelet-indiai hegymászó cserje, a rauwolfia serpentina hatóanyaga a múlt század ötvenes éveiben egyike volt az első gyógyszerként világszerte elterjedő vérnyomáscsökkentő gyógyszereknek, azonban használatát mind gyakrabban látott, súlyos mellékhatások miatt leállították.
A természetgyógyászok gyakran alkalmazzák egyik kínai, parazita növény kivonatát is vérnyomáscsökkentőként, mely állatkísérletben hatásosnak bizonyult. Az orvosok figyelmeztetése, hogy nagyobb adagban ez mérgező lehet. A galagonyát is hagyományosan alkalmazták vérnyomáscsökkentésre, de a tudományos vizsgálatok tanúsága szerint ez igen enyhe és rövid ideig tart.
Nagy irodalma van az akupunktúra vérnyomáscsökkentő hatásának is. Voltak tanulmányok arról, hogy ez a népszerű technika még hatóanyag nélküli eljárásokkal, placebóval szembeállítva is hatásosnak bizonyult. Az akupunktúrás kezeléssel az orvosoknak az a gondja, hogy a legkiválóbb kínai szakemberek által a speciális térképek szerint beszúrt tűkkel nyert eredmény legtöbbször nem különbözött mérhetően a számítógép által véletlenszerűen kiválasztott tűszúrások eredményétől, vagyis maga a rítus, a szurkálás hozott valami hatást.
A vérnyomást viszont kétségtelenül mérsékelte a zen meditáció és a csikung gyakorlása. Ugyanez vonatkozik a jógára is. A közelmúltban a lassú légzés is kedvezőnek bizonyult. Naponta 15 perces, lassú légzés nyolc héten keresztül jól mérhetően mérsékelte az emelkedett vérnyomást. A szakértők kiemelik, hogy ezek a mellékhatással nem járó, veszélyt nem jelentő módszerek bárkinél megkísérelhetők, ezért kipróbálásukat javasolják.
A kutatók kitérnek néhány műszerre is, amelyek amerikai forgalomban jelentek meg. A nyak bőre alá beültethető, Rheos eszköz a nyaki verőerekben található, nyomásérzékelő pontokat ingerli és ezzel csökkenti a magas vérnyomást. Egy másik szerkezet olyan érbe vezethető katéter, mellyel a vese közelében lévő, idegközpontokat bódítják el és így mérséklik a magas vérnyomást. Ezek jelenleg vizsgálat alatt lévő technikák.
Matos Lajos
3 hozzászólás
-
Hsz. link
2011. október 5. szerda, 17:20
Beküldte
Hámori Anna
Fiala Lászlónak igaza van. De természetesen mindenki azt hisz el amit akar. Én az almát nem mosnám meg szódabikarbónás vízben, mert azáltal elveszíteném azt amiért ma sokan pénzt adnak ki. Normálisan az egészséges alma felületén (de nem csak az almán) gombatelepek vannak, amit ha szerencsénk van és nem pusztitott el az alkalmazott permetezőszer, akkor az a kifejezett hasznunkra van, mert azoknak a gombáknak a sejtfala béta glukánt tartalmaz. Az almán persze nemcsak jótékony gombák lehetnek és meg is kell mosni, de az én véleményem szerint elég csak tiszta víz alatt kézzel megtisztítani. A növényeken megtelepedő különböző élő szervezetek normálisan egyensúlyban voltak mindaddig, amíg mi be nem avatkoztunk (permetezéssel). A felborult egyensúly azután egyre komolyabb beavatkozásra késztetett. Valaha a fáról ették a gyümölcsöt és nem igényelt különösebb tisztítgatást a zöldség sem. Ez tény, aminek óriási jelentősége van. Ugyanis az immunrendszer éppen úgy mindennapos "edzést" igényel mint az izmok, különben legyengül. Ezért fontos az, hogy ne legyen patyolattiszta az élelmünk. (Az a gyermek akit még szellőtől is óvnak, mindenki másnál előbb betegszik meg, pontosan emiatt.)
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
-
Hsz. link
2011. október 5. szerda, 14:34
Beküldte
Beregszászi Károlyné
Tiszteletem! Én hive vagyok az intelligens vitának! Szeretem az érveket - ellenérveket meghallgatni, kivesézni és azt követően a lényeget és helyeset leszűrni és magamévá, majd egy (komolyabb idő itervallum gyakorlása után) közkincsé tenni, embertársaim hasznára, megsegítésére! Nem hinném, hogy tudatosan, rossz szándékkal íródna cikk ezekben a témákban! Hiszen ez igen komoly lelkiismeretet igényel!!!!! (szerintem, legalábbis) Az viszont igaz, hogy ebben az információ rengetegben (sajnos) gyakran elbeszélünk egymás mellett!!! Jelen esetben is ez történt! Igaz, hogy a sóra igenis szükségünk van! A nátriumra is és a káliumra is! Fontossága az, hogy megfelelő arányban legyen szervezetünkben! Egyszerű vérvétel alapján meg lehet győződni, hogy hogyan állunk ebben a kérdésben! Az alma, bizony nagyon értékes és hasznos! Én meghámozása helyett inkább javaslom, hogy szódabikarbónás vízben alaposan mossuk meg és azt követően már fogyasztható is! Nagyon oda kell figyelnünk a temérdek információ áradat helyes kiválasztására, azt követően a változatosságra és mindenben a helyes mérték betartására! Amint ezeket sikerült magunkévá tenni, egy idő után maga a szervezet fogja diktálni, hogy mikor mi, mennyi szüségeltetik ahhoz, hogy életünk egyensúlyban és jó közérzettel teljen!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
-
Hsz. link
2011. október 3. hétfő, 18:30
Beküldte
Fiala László
Ez a cikk, újra, olyan étrendet ajánl követendőnek, ami nem szolgálja az egészséget.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Idézem: "naponta négyszer gyümölcsöt, ugyanannyiszor zöldséget, valamint két-három adagnyi, alacsony zsírtartalmú tejterméket fogyasszunk és magokat, halat, valamint baromfit. Ennek a sok mindennek helyet kell csinálni, ezért erélyesen csökkenteni kell a telített zsírok, a vörös húsok, a cukrozott ételek evését és a cukros üdítők fogyasztását.
A helyes diéta része, hogy lényegesen kevesebb konyhasót együnk, mint jelenleg."
Vajon, hogyan kellhet időzíteni a napi 4-szeri gyümölcsevést?
Merthogy, a többi ételekkel együtt nem ajánlatos gyümölcsöt enni, tekintve hogy a jóval hosszabb időn át a belekben tartózkodó egyéb ételekkel egyidőben vagy közvetlen utána fogyasztott gyümölcsfélék, erjedésnek indulnak a belekben. (Ez alól egy kivétel van csak, az alma.)
Napi 3-szori főétkezéssel számolva, hogyan lehet 4-szer úgy gyümölcsöt enni, hogy az ne találkozzon a belekben semmivel? (Különösen zöldségfélékkel ne!). Szóval, ez nem fog menni.
Vajon, mihez vagy hogyan kellene ennünk zöldséget, napi 4 alkalommal? Figyelembevéve a gyümölcsről írtakat is, a napi 3-szori főétkezés mellett elfogyasztott zöldségre is rendkívül hamar rá fogunk unni, nemhogy négyszer együnk belőle. S azonkívül, az nem is annyira egészséges.
A zöldségek többsége beleavatkozik a hormonális működésünkbe. Ebből kifolyólag eleve nem tanácsos egy bizonyos mennyiségen felül zöldséget enni. Heti 3-4 alkalommal elfogyasztott 150-200 gramm zöldség normálisnak tekinthető. Ami azon felüli az már nem. Ebbe a mennyiségbe beletartozik a nyersen fogyasztott és a hőkezelt zöldség egyaránt. A zöldségeket legjobb főzeléknek elkészíteni, és csak a kisebb hányadban kellene nyersen ennünk. (A zöldség rostjai a főzés közben fellazulnak és sok vizet kötnek meg, ami így eljuthat a belekbe. Ilyen módon az ott élő organizmusokat ellátja vízzel és egyúttal hosszútávon a székrekedés ellen is a legjobb.)
A tejtermékek közül csak az erjedéssel készültek tekinthetők egészségesnek, viszont a tejzsírral nincs semmi baj, kár riogatni vele.
A tejzsírban olyan anyagok találhatók, amelyek védelmet nyujtanak a szervezetnek. (Pld. konjugált linolsav.) A tejzsír nagy része lebomlás nélkül, a máj megkerülésével is fel tud szivódni. A tejzsír egészséges, miért kellene kerülni?
A magokat jobb ovatosan fogyasztani, mert azok szénhidrátok és a tényleges szükségleten felül a szervezet zsírrá alakítja.
A cikk azt ajánlja, hogy kevés zsírt együnk. Hamis próféta. A szervezetben nem az a zsír rakódik le ami az elfogyasztott ételekben volt, hanem az a zsír amit szénhidrátokból (gabonák, cukrok) alakít át a szervezetünk! Azonkívül, az emésztést egyedül a zsiradék képes jól működtetni. A kolecisztokinin nevü hormont a zsír váltja ki. E hormon hatására indul az epeürítés. Ha nem kerül elég zsír a vékonybélbe, akkor epe sem, ami nélkül pedig nem lehetséges megfelelő emésztés. Az egészség pedig az emésztéstől elsődlegesen függ.
A cikk külön is óva int a telitettzsíroktól. S az márpedig teljesen értelmetlen, annak fényében hogy a sejtjeink membránjai ~50%-ban telitettzsírból vannak, az anyatej zsírtartalmának is a fele telitettzsír. És a májunk amikor zsírt gyárt a felesleges szénhidrátokból, akkor mit állít elő? Telitettzsírt! Vajon véletlenül? Vagy talán a természet rosszul működik? Egy fenét. Azokkal van baj akik úgy adnak tanácsot hogy nem veszik figyelembe az emberi test működését.
Jellemzően, nem maradt el a felhívás a sóevés mérséklésére sem. Itt az oldalon is már párszor ki lett vesézve a sóról való lebeszélésnek a hamissága. Ezek a legutóbbiak:
http://www.natursziget.com/egeszseg/20110906-sozzunk-de-hogyan
http://www.natursziget.com/egeszseg/20110907-sozzunk-de-hogyan
http://www.natursziget.com/egeszseg/20100110-van-e-okunk-felni-a-konyhasotol
A cikkek alatt vannak nagyon értékes hozzászólások is!
A cikk magas káliumtartalmú ételek fogyasztását ajánlja, mert azt állítja hogy a kálium csökkenti a vérnyomást. Nem igaz. A kálium nem csökkenti hanem éppenséggel emeli a vérnyomást. (A kálium vérnyomáscsökkentő hatása csak látszólagos; rövid időre néhány higanymillimétert csökken tőle a vérnyomás, majd pedig több nagyságrenddel, tartósan magasra emelkedik.) Egyébként a káliumról is sok szó esett már a Natúrszigeten. Az imént belinkelt lapok is tárgyalják.
Sok praktikát, szert felvonultat a cikk szerzője a magasvérnyomás-betegség ellenszereként.
A magas vérnyomás azonban nem betegség, hanem állapot. Aminek oka van. A magas vérnyomás egyik és legfőbb oka pontosan a sóról való lebeszélés és a kálium fontosságának az eltúlzása, mert amiatt felborul a nátrium-kálium aránya a vérben, a vese besüríti a vért, amit azután a szív csak nagyobb nyomással tud az erekbe pumpálni.
A fenti cikk célja nem segítségnyújtás, mert hiszen ahelyett a szokásos dogmákat pufogtatja, amik éppenséggel az emelkedett vérnyomásnak is, és még többféle betegségnek is az előidézői.
Végeredményben ez a cikk is egy a sok közül amelyet nem az egészség előmozdítása érdekében írtak.










