A multivitamin-, ásványi anyag- és folsavtartalmú kiegészítők ahelyett, hogy egészségesek lennének, valójában az idősebb nők esetében növelik a halálozás kockázatát. Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerzői szerint az Egyesült Államokban rendkívül elterjedt az étrendkiegészítők fogyasztása, melyeket a krónikus betegségek elkerülésének reményével alkalmaznak. Számos összetevő hosszú távú hatását azonban jelenleg még nem ismerjük.
A kutatást vezető Jaakko Mursu, a Kelet-Finnországi Egyetem kutatója elmondta, hogy az eredmény aggályokat vet fel számos elterjedten használt étrendkiegészítő biztonságosságával kapcsolatban. A szakértő azt javasolja mindenkinek, alaposan fontolja meg, hogy valóban szüksége van-e a kiegészítőkre, és lehetőség szerint fektessen nagyobb hangsúlyt az egészséges táplálkozásra.
Mursu kutatócsoportja közel 39 ezer nő adatait elemezte, az étrendkiegészítők szedése és a halálozás kockázatára összpontosítva. A nők átlagéletkora 62 év volt, és 1986-ban, 1997-ben, valamint 2004-ben nyilatkoztak étrendkiegészítő-fogyasztási szokásaikról. A 19 éves utánkövetési időszakban 15 594 nő halt meg. Az adatok szerint 1986-ban a nők 63 százaléka, 2004-ben pedig már 85 százaléka fogyasztott kiegészítőket.
Az eredmények azt mutatták, hogy egy kiegészítő csökkentette, a legtöbb azonban növelte a halálozás kockázatát. A multivitaminok, a B6-vitamin, a folsav, a vas, a magnézium, a cink és réz mind összefüggésbe hozható a halálozás megnövekedett kockázatával. A kalciumtartalmú kiegészítők azonban az adatok alapján csökkentették a halálozás kockázatát. A legnagyobb mértékben egyébként a vas növelte a halálozás esélyét.
Bár a szakértők szerint csak ez a tanulmány mutatott ki ilyen drámai méretű növekedést a mortalitásban, az eredmények mégis arra utalnak, hogy kevés bizonyíték támasztja alá azt az elméletet, mely szerint az étrendkiegészítők segítenének a krónikus betegségek megelőzésében.
Medipress egyéb cikkei:
- Butít a cukor
- Hogyan alakítjuk át a kalóriát hájjá már három órával az étkezés után?
- Egyénre szabott hüvelyi baktériumok
- Hatással lehetnek a mi életünkre is a történetekben szereplő karakterek
- Az apákat is érintheti a gyermekágyi depresszió
- Az ólomszennyezés és az erőszakos bűncselekmények kapcsolata
- Naponta egy hal az orvost távol tartja?
- Legalább öt évvel hosszabbítja meg az életet a kocogás
- Rövidebb ágyban töltött idő lehet a válasz a gyermekek alvászavarára
- Jót tesz a szívnek a keserű csokoládé
3 hozzászólás
-
Hsz. link
2012. január 27. péntek, 20:58
Beküldte
Kalapos Klára
Mind a 2 hozzászólással egyet értek. Sajnos a mai rohanó világban helytelenül táplálkozunk nem viszünk be elég vitamint nem mozgunk eleget és még sorolhatnám. Igen is szükség van kiegészítésre. Én is szedek mindig valamit. Most már egy fél éve a M. Rohrer Spirulina alga tablettát ami nagyon sokat segített a gyógyulásban is. Hozzáteszem én sem vagyok fiatal.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
-
Hsz. link
2011. október 21. péntek, 20:18
Beküldte
Barabás Rita
Maximálisan szükség van a táplálékkiegészítőkre, mert ma már a gyümölcsökkel, zöldségekkel nem visszük be a szervezetünk számára szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket. A biotáplálkozás pedig megfizethetetlen az átlag ember számára. A mindennapi stressz pedig öli belőlünk az életerőt. Évek óta szedem a Béres Mg+B6-ot, pl. és érzem jótékony hatását. Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
-
Hsz. link
2011. október 21. péntek, 01:21
Beküldte
Majorosi Pálné
Hazugság! Szívinfarktusom, bypass műtétem volt, veseproblémám, glaukomám. Az étrendkiegészítők segitettek felépülni, sok erőt adtak nekem. Ha a felsorolt mikroelemek tényleg a halálozást segítenék elő, akkor én most nem írhatnék ide! 13 éve élek ezekkel és 73 éves vagyok!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Az ilyen cikkek arra valók hogy összezavarják vele az emberek fejét. Ha tehetném én megbüntetném azokat akik ilyen hazugságokat írnak és azokat is akik terjesztik!










