A tésztát az utóbbi években igazságtalanul kiáltották ki az elhízás egyik fő okozójának, és elsősorban szénhidráttartalma miatt üldözik, amit egyes nézetek szerint teljes mértékben száműzni kellene étrendünkből. A gond mindezzel csak annyi, hogy tésztát már jóval azelőtt is fogyasztottak az emberek, hogy az elhízás és cukorbetegség ilyen nagy mértéket öltött volna, ráadásul Olaszország – a tészta hazája – egész Európában, ha nem a világon az egyik olyan ország, ahol a legalacsonyabb a túlsúlyosak aránya.
A tészta valójában a mediterrán étrend egyik fő összetevője volt sokáig, melyet az egyik legegészségesebb étrendként tartottak számon. Mi történt, ami miatt így leesett a renoméja? Az egyik legfőbb ok egy félreértés, miszerint a tészta alapja – a kenyérhez hasonlóan – a búza, holott valójában a tésztának durumbúzából kell készülnie. A másik ok pedig, hogy nem megfelelő módon fogyasztjuk. Legtöbbször a tésztát túlfőzzük, és nyakon öntjük valamilyen hízlaló, sós szósszal, amitől menten kevésbé lesz egészséges.
A tészta története egészen a római időkig nyúli vissza, ám mint jellegzetes olasz étel, a 12. században nyerte el hírnevét. A nápolyi térségben hamarosan rájöttek, hogyan lehet nagy mennyiségben szárított tésztát gyártani, melynek révén hosszan tárolhatóvá vált, és a nagyobb tengeri utakra is magukkal vihették a hajózók. Az elkövetkező 800 év során a tészta jellege nem sokat változott, míg az Újvilágból meg nem érkezett a paradicsom, többnyire olívaolajjal, fokhagymával vagy helyi zöldségekkel fogyasztották.
Ami miatt a tészta egészségesnek számít, az az alacsony glikémiás index, ami azt jelöli, milyen gyorsan szívódik fel a benne található glükóz a véráramba. Hollandiában emellett azt is kimutatták, hogy azok a terhes nők, akik tésztaközpontú mediterrán diétán éltek, egészségesebb utódokat hoztak világra, az Egyesült Államokban pedig azt figyelték meg, hogy a tészta és saláta kombinációja kevesebb kalóriával is nagyobb telítettségérzést ad a fogyasztójának.
Amint azt Francesco Pantò, a pármai Barilla Group gyártórészlegének igazgatója kifejtette, a tésztát csak annyira szabad megfőzni, hogy a belseje még kemény maradjon, és nem szabad mindenféle gyári szósszal elrontani, sem hússal vagy sajttal telepakolni. Emellett a mértékletes fogyasztásra is oda kell figyelni, az olaszok ugyanis jóval kisebb adagokat esznek egyszerre a tésztából, mint az amerikaiak.
Medipress egyéb cikkei:
- Súlyos bőrirritációt okozhat a henna
- Egyre többen alszanak túl sokat
- Segíthet csökkenteni a vesekőre való hajlamot a testmozgás
- Erősíti a baba immunrendszerét a nyállal tisztított cumi
- A krétára is érzékenyek lehetnek a tejallergiás gyerekek
- Mobil alkalmazások a fogyókúrás programokban
- Agyműködésük miatt hajlamosabbak a túlevésre a nők
- Mikor vállalunk áldozatokat egy kapcsolatban?
- Az érrendszerre és a légzésfunkciókra is rossz hatással van az alváshiány
- Az okos bőr az érintésérzékelők jövője
2 hozzászólás
-
Hsz. link
2012. augusztus 19. vasárnap, 08:49
Beküldte
Simonné Anikó
Teljes mértékben egyetértek Herendi K.G. véleményével. Én is fel akartam tenni Szendi G. anyagát, de megelőzött.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Még 1 érdekesség ill. tanulság ezzel kapcsolatban.
A második szülésem után alattomosan kúsztak fel rám a kilók. Folyamatosan fogyókúráztam és az egyiket muszáj leírnom:
Naponta 6szor kellett étkezni, ami úgy kezdődött, hogy minden étkezés előtt egyél meg 2 szelet barna kenyeret 1 nagy pohár vízzel. Én ettől úgy jóllaktam, hogy mást nem is tudtam enni, de a cél lelkesített. 10 nap múlva 2,5 KG-al voltam nehezebb. Ugye a kenyér is szénhidrát, ugyanúgy, mint a tészta. Viszont a zöldség és fehérje diétától 2 hét alatt 9,5 kg-ot fogytam. Ez tény.
-
Hsz. link
2012. augusztus 16. csütörtök, 02:10
Beküldte
Herendi Károly Géza
Olaszország a tészta hazája. De nem ők készítettek először tésztát. A tésztának soha sem kellett és ma sem kell durum búzából készülnie. A tésztának nem alacsony a glikémiás indexe. Még akkor sem ha durum búzából készült. Az elhízás egyik fő oka a túlzott mértékű szénhidrát fogyasztása. És a tészta szinte csak abból áll. A szendi Gábor honlapján éppen most jelent meg egy cikk a tésztáról. http://www.tenyek-tevhitek.hu/nem-a-szalonna-hanem-a-teszta-tesz-dagiva.htm
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.











