Bowen: gyengédséggel az egész-ségért

A harmónia az Univerzum alaprezgése, amelynek tartós megélésére, fenntartására vágyik testünk, lelkünk. A test a lélek tükörképe, amely fájdalmaival, tüneteivel mutatja nekünk az utat. Elsődlegesen a lelkünk a változás kulcsa. Konfliktus esetén energetikai blokk keletkezik az agyban és a testben is. Ennek oldásában igen hatékony a Bowen-technika.

„A boldogságnak nincs köze ranghoz és vagyonhoz:
egyszerűen csak harmónia dolga.”
Lao-ce

A módszer megalapítójaThomas A. Bowen (1916-1982) tudását autodidaktaként szerezte és fejlesztette, létrehozva azt az egyedülálló és független kezelési rendszert, amelyet ma Bowen-technika néven emleget az egész világ. Rendelője falán a következő felirat állt:

„Úgy vélem, hogy a világon csak egyszeri átutazó vagyok. Ezért engedtessék meg nekem, hogy most tegyem meg mindazt a jót, most mutassam ki felebarátaim iránt mindazt a kedvességet, amit csak lehet. Adassék meg, hogy ne halogassam vagy ne mulasszam el mindezt, hiszen utam erre többet nem vezet.”

Az egyik leghatékonyabb lazítási technika

A Bowen-technika nem származtatható más módszerekből, nem is hasonló semmilyen más fizikai közérzetjavításhoz, mégis a világ egyik leghatékonyabb lazítási, relaxációs technikája, amely a múlt században Thomas Bowennek köszönhetően, az ausztráliai egészségügyi rendszer szerves részévé vált. Kiválóan használható ellazulásra, feltöltődésre, valamint jól alkalmazható akut és akár hosszú évek óta fennálló krónikus állapotok esetén is. Nálunk még szinte új fogalom a test kezelését illetően.

Gyengéd, kötőszöveti kezeléssel oldja a mozgásszervi, belgyógyászati, sebészeti, idegrendszeri és pszichoszomatikus problémákat, a terhes- és csecsemőgondozásban is alkalmazható. Tehát tiszteletteljes, minimalista, manipulációktól és a test erőszakos befolyásolásától mentes manuáltechnikáról van szó.

Szelíd érintésA test homeopátiájának is nevezik, mert – az öngyógyulást elindító programok bekapcsolásával – képes visszaállítani a testi-lelki egyensúlyt. Van úgy, hogy ehhez nem kell külső ösztönzés, ám előfordul, hogy a szervezet már oly régóta küzd és rendszeresen újrasérül, hogy gyorsan meghálálja, ha kívülről egy kis segítséget kap. A Bowen-technika által adott információs impulzusok során a test helyreállít, fizikai és lelki szinten is gyógyul.

Az elmozdult csontok szinte maguktól a helyükre kerülnek, megszűnik az izmok feszültsége, helyreáll a normális nyirokkeringés, az energiapályák (meridiánok) működése azonnali javulást mutat. Alkalmazása során a kötőszövet feszülése oldódik.

Mi mindenért felel a kötőszövet?

Mi is az a kötőszövet? Testünk azon szövetét jelenti, amely támogatja és összeköti a belső szerveket, hozzájárul a csontképzéshez, építi az érfalakat, az izmokat a csontokhoz köti, és sérülés esetén pótolja a más típusú szöveteket, fizikailag egyben tartja a testet. A harmónia, az egyensúly állapotában úgy lehetne elképzelni, mint egy kifeszített sátorponyvát. Ám akár fizikai, akár lelki sérülés ér minket, annak a lenyomata a kötőszövetben megmarad, így a sátor megroggyan, húzás és feszültség blokkok keletkeznek benne. A test mindig egyensúlyra és tehermentesítésre törekszik. Így lehetséges az, hogy egy régi sérülés kínzó fájdalmakat okoz évek múltán egy egészen más területen.

Egyik kliensem az évek óta visszatérő s akkor épp hetek óta nem múló derékfájásával keresett fel. Esetfeltárás és testolvasás során hamar kiderült, hogy még tizenéves korában eltört a bal bokája. Évek múlva gyakran fájt a jobb térde, aminek nem tulajdonított jelentőséget. Majd gyermekszülés után a dereka bal oldala rendszeresen beállt, görcsöt kapott, s gyakran fájt. Lassan hozzászokott a fájdalomhoz. Tüneteit hol fájdalomcsillapítókkal, hol masszázzsal enyhítette. Ám ezek csak átmeneti enyhülést hoztak, hiszen az eredeti ok, az ifjúkori bokasérülés kötőszöveti blokkja változatlanul megmaradt. Márpedig éppen ez volt az oka annak, hogy a teste keresztirányban kiegyensúlyozni próbált, de az évek óta tartó terhelés miatt belefáradt, s fájdalmakkal jelzett.

Szelíd érintésPersze enyhíteni kellett a derék feszültségét is, ám a maradandó gyógyulást a boka és a térd oldása és megfelelő információval való ellátása hozta meg. Ehhez 4 Bowen-kezelésre és az ajánlások – egyszerű, otthon elvégezhető gyógytorna és elegendő, rendszeres vízfogyasztás – követésére volt szükség.

Testünk valóságos csoda

A testünk valóságos csoda, képes a megújulásra, és meghálálja a törődést. Nem az az elsődleges méreg, ami bemegy a szánkon, hanem ami kijön. A harmónia, az egyensúly állapota elérhető. A spirituális tanítások, a több ezer éves bölcseletek mind ugyanarról szólnak: hála, szeretet, elégedettség. Mindannyian erre vágyunk, ám a lelki mérgek: félelem, düh, elégedetlenség, türelmetlenség mellett fizikai síkon is rendszeresen mérgezzük magunkat.

A Bowen-technika támogatja mind a fizikai, mind a lelki folyamatok harmóniába rendeződését.

Polgár Ágnes Aneila
Bowen alkalmazó
06 (20) 546-0222
www.abowen.hu
www.kopogtass.hu