A szülés csodája, a nőiség misztériuma
Bálint Éva 2008. április 16. szerda, 07:25A legelső és legmélyebb tudást a lélekről gyermekeim születése és nevelése során szereztem, szerzem. Számomra születésük meghatározó esemény volt, amellett, hogy életem legnagyobb misztikus élményeit élhettem meg háromszor is. Az élet hatalmas csodáját tapasztaltam meg.
„Isten az örökkévalóság óta fekszik a szülőágyon és szül.
Isten lényege maga a szülés.”
(Eckhart mester)
De nemcsak ezt a csodát tapasztaltam meg, hanem valamiféle tartós tudatváltást is létrehozott bennem a szülés. Az a hiány, az az űr, ami addig ott tátongott a lelkemben, akkor megtelt érzelemmel. Úgy éreztem, megérkeztem, kerek egész lett a világ.
Mindhárom gyermekemet könnyen és gyorsan szültem. Már az első szülésemnél megrendített, hogy néhány anya milyen szánalmas elkeseredettséggel számolt be gyermekének világrajöveteléről. Ekkor kezdtem el gondolkodni ennek az okáról, és ez mélyen foglalkoztat ma is. Kíváncsi voltam, hogyan lehetne mindenki számára örömteli eseménnyé tenni a szülést.
Arra keresem a választ, hogy hogyan lehetne változást elérni abban az irányban, hogy a szülés (és ehhez kapcsolódóan az anyaság) pozitív élmény legyen, ezáltal elfoglalja értékes helyét az egyes ember életében és a társadalomban.
Nem kell sürgetni a szülést, saját ritmusa van
A szülés az élet természetes velejárója. Saját ritmusa van. Ha nem sürgetik, hanem hagyják a maga természete szerint végbemenni, valószínűleg nem lesz szükség beavatkozásra, még gátmetszésre sem. Ehhez elengedhetetlenül fontos a nő számára a biztonság, a kontroll és a kompetencia élménye, az érzelmi támasz és a saját aktivitás megélése.
Nagy segítség a szülő nőnek, ha testhelyzetét szabadon megválaszthatja, mert hanyatt fekvő helyzetben sokan kiszolgáltatottnak érzik magukat. Emellett a vertikális szülésnél a gravitáció is meggyorsítja a folyamatot. Jelentősége van még az intim légkörnek is, hiszen a szülés is egy szexuális folyamat, ezért éppúgy lehet élvezni, mint a szeretkezést.
Mivel a várandós asszonyok érzelmileg sokkal befogadóbbak, minden kollektív társadalmi félelem hat rájuk. A szülést övező nagyfokú aggodalmainkat generációról generációra rávetítjük az anyaság előtt állókra. Az első, talán a legerősebb negatív szuggesztió a Bibliában található, amely szinte kötelezővé teszi a kínokat a szülés alatt, melyet az eredendő bűnnel köt össze.
A fájdalomcsillapítás hátulütői
A fájdalomtól való félelem feszültté teszi az anyát, így görcsössé válik, nem tudja elengedni magát, és kínszenvedéssé válik a szülése. Az anyasággal kapcsolatos negatív beállítódás szintén hozzájárul a szülési fájdalom megéléséhez.
A szülés sokaknál valóban fájdalommal jár, szinte csak a fájdalom mértékének megítélésében, illetve megélésében vannak különbségek. Ezért az orvostársadalom minden lehetséges eszközzel megpróbálja ezt a fájdalmat csökkenteni. A legelterjedtebb az epidurális érzéstelenítés, melynek számos káros fiziológiai és pszichés mellékhatása van. Ráadásul ez sem csökkenti minden esetben a fájdalom szubjektív átélésének mértékét.
Valamivel kíméletesebbek a gyógyszer nélküli fájdalomcsillapító eljárások, melyek közül a hipnózis tűnik a leghatékonyabbnak. Mivel a szülés alatt a nő spontán módosult tudatállapotba kerül (természetesen, ha erre a körülmények lehetőséget adnak), fokozottan érvényesül a szuggesztiók hatása. Ezért érdemes odafigyelni, hogy ezek pozitív irányba befolyásolják a szülés folyamatát és segítsék az anyákat. A hipnoterápiában arra koncentrálnak, hogy a félelem és a fájdalom közötti pozitív visszacsatolást megszakítsák a feszültséget megszüntető szuggesztiók alkalmazásával.
Transzperszonális élmény, beavatás nélkül
Csakhogy ugyanúgy, ahogyan az összes szülésfelkészítő tanfolyam, a hipnózisos előkészítés is a pszichoprofilaktikus szemléletmódnak megfelelően a fájdalomra és a félelemre koncentrál. Míg a fájdalommentességet hangsúlyozzák, figyelmen kívül hagyják a szülés transzperszonális jelentőségét. Azt a kikerülhetetlen tényt, hogy a szülés olyan csúcsélmény, melyben túlléphetjük az idő és a tér korlátait. A szülés alatt olyan spirituális dimenzióba kerülhetünk, ahol minden nő megélheti a világmindenséggel való egységet, az én kiteljesedését. Olyan extázis élményben lehet részünk, amely kivételes lehetőség a nagyobb szellemi és lelki teljesség eléréséhez, az önmegvalósításhoz, ezáltal a személyiség fejlődéséhez. Ilyen értelemben a szülés egy hatalmas spirituális orgazmus lehetőségét rejti magában.
Sajnos kultúránkból hiányoznak a beavatási szertartások. Beavatások nélkül pedig nehéz felkészülni a női szerepekre, az anyaságra. Így érthető, hogy sokan lelkileg éretlen kislányként válnak biológiai értelemben anyává, ezért elképzelhetetlennek tartják a szülésre való képességüket is. Úgy tűnik, társadalmunk mindent megtesz azért, hogy elvegye az utolsó lehetőséget is a beavatódásra, amit a háborítatlan szülés ad. Hiszen az érzéstelenítések, a császármetszések mind attól fosztják meg a nőt, hogy a természetes szülés szent szertartásának átélésében tudjon szerepet váltani, és Anyává érni.
Kisebb értékű anyaság?
De hogyan is akarhatnának a nők anyává válni, mikor civilizációnkban kisebb értékű az anyaság, mint valaha is volt. A nők értéktelennek, másodrendűnek érzik magukat, és elfogadják kitaszított szerepüket. Elhiszik, hogy nem képesek saját erőből gyermeket a világra hozni, elveszítették kapcsolatukat az ősforrással, az ösztönös tudással. Pedig régen az ősi vallások alapja az életadó nő eszméje volt. A gyermekszülést misztikusnak és hatalmasnak tekintették. A nőt szentté, istenivé avatta az a képessége, hogy életet tud a világra hozni.
Változást, igazi másodfokú változást akkor tudnánk elérni, ha a nőiség és az anyaság szentsége újra a köztudat részévé válna. Ha a nő el tudná fogadni nőiségét, anyaságát, ha bízna önmagában és teste ősi bölcsességében, meg tudná tapasztalni isteni voltát, a teremtésre való képességet. Ha megérezné azt a földöntúli erőt, amely által képes a fájdalomba belemerülni és ráhagyatkozni. Ha újra értékké válna nőnek és anyának lenni, akkor a nők feltétlen örömmel és szeretettel tudnák várni gyermekük érkezését. És ha ez a határtalan boldogság és szeretet hatja át szívüket szülés közben is, akkor a fájdalom át tud változni erőfeszítéssé, kemény munkává, melyet örömmel vállalnak gyermekük érdekében. Hiszen a fájdalomcsillapításra irányuló elvetélt próbálkozások csak felerősítik a megoldandó problémát, mert az elsőfokú változás szintjén működnek. Hiába alapulnak a józan ész talaján, a szülés rendszere mégsem változik.
Hinni a testünkben, elengedni a félelmeket
Az átalakítás azt jelenti, hogy megváltoztatjuk azt az érzelmi vagy konceptuális keretet, amelyben egy helyzetet felfog valaki. Az átalakítás eredményeként a helyzethez rendelt jelentés változik meg. Ha a paradox intenció elmélete szerint nem elkerülni akarjuk a fájdalmat (ami eleve elkerülhetetlen), hanem éppen a fájdalomra koncentrálunk és belemerülünk minél mélyebben, akkor hatékonyan tudjuk felhasználni azokat a lehetőségeket, melyek ebben az élményben rejlenek. A helyzetet nem tudjuk megváltoztatni, csakis magunkat, vagyis a hozzáállásunkat. Ha harcolunk a fájdalom ellen, azzal csak felerősödik az izomfeszülés, ezáltal a szülést lassítjuk és így tulajdonképpen a gyermekünk ellen harcolunk.
Viszont ha jó dzsúdós módjára elfogadjuk a méhizomzat lökését, ellazulva alkalmazkodunk hozzá, és vele együttműködünk, csodálatos tapasztalássá válik a szülés. Ha hiszünk a testünkben, elengedjük félelmeinket és átadjuk magunkat a fájdalomnak, abban a pillanatban képesek leszünk a lehetetlenre, és csodákat viszünk véghez.
Ehhez pedig a halállal kell szembenézni. Minden fájdalomban benne van a halálfélelem, de a szülésnél ez különösen igaz. Ahhoz, hogy egy gyermek megszülethessen, az anyának áldozatot kell hoznia. A szülés alatt meg kell halnia a régi minőségnek, fel kell áldozni régi életünket ahhoz, hogy egy újat teremthessünk. Akkor, amikor erre képesek leszünk és elfogadjuk a halált is, olyan misztikus állapotba kerülünk, melynek jutalma az élet lesz, melyet mi adunk gyermekünknek.
Bálint Éva
pszichológus
Tel: 30/6888-367
E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Web: www.eletjatek.hu
Bálint Éva egyéb cikkei:
3 hozzászólás
-
Hsz. link
2008. április 19. szombat, 22:51
Beküldte
gepkatalin
Kedves Bálint Éva!Azonosultam a cikkében leírtakkal, most született a harmadik kisfiam. A legnagyobb örömforrás számomra az anyaság. A szülés eufórikus élmény volt mindhárom esetben, nosztalgiával gondolok rá vissza.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Ádvent időszakában, a várandósság vége felé éreztem félelmet. Erős félelmet. Olvastam valamit, ami sokat segített. " Az óceánt nem tudjuk uralni, de megtanulhatunk kiválóan szörfözni a hátán..." Valahogy így szólt...igen, át kell ölelni a félelmeinket, szeretni magunkban ezt is, mint a kisgyermekeket. Csodálatos élményeket Mindenkinek...és köszönöm a megerősítést: Kata
-
Hsz. link
2008. április 17. csütörtök, 18:06
Beküldte
kerie
Kedves Bálint Éva!Örömmel olvastam a cikket,egészen a végéig.Mi az első gyermekünket várjuk,és már mindennaposak vagyunk.Sokszor érzek félelem félét,de ugyanakkor azt gondolom,hogy erősnek kell lennem,hiszen a gyermekemnek segítek,szüksége van rám,nem lehetek gyenge..stb.Ugye még nem tudom,hogy miféle ez a fájdalom,de a cikk végén,a "halálhoz" való hasonlítása az átélt fájdalomnak,élményeknek,nem segített...sőt!!!Erika
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
-
Hsz. link
2008. április 16. szerda, 17:21
Beküldte
Brodbeck
Kedves Balint Eva. örömmel olvastam a cikket sajnos kevesen vannak akik ugy gondolkodnak a szülesröl hogy ez egy termeszetes folyamat termeszetes uton kell lezajlania. a legszebb dolog a kilenc gyönyörü honap utan hogy vegre kezembe tarthatom a varva vart gyermekemet. Szerintem mert ez is agyi folyamat valammennyire tudjuk befolyasolni(ha eleve ugy allok hozza hogy ez gyorsan fog menni es kibirhato hisz elöttünk mennyi nö mar atelte ugyenezt akkor biztosan örömmel es könyebben fog lezajlani a szüles. Nekem a szülesem farfekveses volt gth komplikalt megis azt tudom mondani nem felni kell hanem valoban pozitvan atelni. Jo lenne ha a leendö kismamak minel több pozitiv velemenyt hallananak . Üdvözlettel B.Maria
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.










