Egészséges láb, egészséges ember

A lábak egészségünk alappillérei – éppen ezért nagyobb odafigyelést érdemelnek. Rajtuk nyugszik a teljes testsúlyunk. Egy életen át hordoznak bennünket – amikor futunk, táncolunk, ugrálunk, megyünk vagy akár csak állunk. A lábak az ember mozgékonyságának és haladásának alapjai.

Egy normális napon – kocogás vagy kirándulás nélkül – átlagosan 10.000 lépést teszünk meg. Ha 60 cm-es lépéshosszal számolunk, egy 75 éves átlag élethossz alatt körülbelül négyszer „megkerüljük a Földet”.

A lábunk felépítése anatómiai csoda. 26 csontból áll, melyeket 33 izület köt essze. A mozgatást 19 izom, a tartást 107 szalag és több mint 200 ín biztosítja. A hossz- és keresztboltozat formája lehetővé teszi, hogy a lábunk a legkülönfélébb minőségű felszínekhez igazodni tudjon. A talpunk akár a cipőn keresztül is képes „megragadni” és „érezni” a talajt.

A láb evolúciója

Kutatók szerint a két lábon állás jóval korábban kialakult, mint a kéz és agy használatának fejlődése megkezdődött volna. Idővel azonban a kéz használata előtérbe került a lábbal szemben, ami jól tükröződik abban is, hogy megtanultuk mozgatni kezünk összes ujját, de ugyanez nem érvényes a lábujjainkra. Hasonlóképpen a kezünk minden ujjának külön neve van, míg a lábujjaink névtelenek.

A kezünket sokkal gyakrabban mossuk és gondosabban is ápoljuk, ugyanakkor a lábunkra jóval kevesebb gondot fordítunk.

Lábproblémák

Lábunk fontosságára általában csak akkor gondolunk, ha valami problémánk adódik vele . És mivel az emberek már hosszabb ideje ülő életmódra alakultak át – ülünk az íróasztal mögött, a tévé előtt, a kormánykeréknél – a lábproblémák egyre több kortársunkat érintik. Életük során az emberek 60%-a szenved lábproblémáktól, ennek felét a lábgomba jelenti, amit az ortopédiai deformációk (lúdtalp, bokasüllyedés, kalapácsujj stb.) és a tyúkszem követ.

Bár a gyerekek 96 százaléka egészséges lábbal jön a világra, a 16 évesek 40%-ának már károsodott a lába. Ezt többek között a nem megfelelő gyermekcipők is okozzák. A megvizsgált 3-6 éves gyerekek 69,4%-a túl rövid utcai cipőt viselt. Az otthon és óvodában használt házicipőknél ez az érték még nagyobb, 88,8% volt. Eredmény: a gyerekek háromnegyedének nagy lábujja már helytelen szögben áll.

Ha az alapoknál valami nem stimmel, az az általános jó közérzetet is befolyásolja. A lábak az egész embert tükrözik, és minden lépéssel támogatják az egészségünket vagy elősegítik megbetegedésünket.

A lábtartás hatással van a térd, a csípő és a medence állására, sőt egészen az állkapocsig hatást gyakorol a testünkre. Nem hiába állítják egyes lábspecialisták, hogy a láb az ember legfontosabb testrésze.

Mezítlábra születtünk

A lábfej tartási hibák gyakori fellépésének oka, hogy időnk túlnyomó részében kényelmetlen cipőben járunk, s nagyon ritkán sétálunk mezítláb természetes talajon, homokon, füvön, földön. Az emberi talp nem arra alakult ki, hogy kemény felületen álljon és menjen. Manapság főleg betonon, kő- vagy fapadlón járunk. A kemény felületeken azonban a talpunk belső fele nem tud megfelelően megtámaszkodni. Emiatt következik be aztán a lábfej megsüllyedése, ami a boka, ujjpárnák és lábujjak deformálódásához vezethet.

Amit azonban elrontottunk, helyre is hozhatjuk. Járjunk minél többet mezítláb. Minél fiatalabb korban kezdjük, annál jobb a megelőző hatása. Minél idősebb korban szokunk rá, annál inkább terápiás módszerekkel ötvözzük.

A legegyszerűbb és legtermészetesebb módszer, ha a természetben, akár csak egy parkban is, mezítláb járunk. Edzi az izmokat, ami megemeli a talpboltozatot, ezzel párhuzamosan érzékelésünket is aktiválja. Főleg a gyerekek számára fontos, hogy nyáron minél többet szaladgáljanak mezítláb.

A mezítlábazás összeköti a földet és az emberi lelket, és szoros kapcsolatot alakít ki a természettel, ami segít az élet során az egyensúly és a stabilitás megőrzésében. Minden korosztály számára a legegyszerűbb edzési módszer, ha harmatban, hóban vagy természetes vizekben sétálnak – serkenti a vérkeringést, javítja a szervezet vérellátását és stabilizálja a vegetatív idegrendszert.

Még az irodába zárt emberek vagy a kényelemszeretők is edzhetik a lábukat – például lábreflexgörgőkkel vagy masszázslabdával.

(Németből fordította: Harrach Orsolya)

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket:

Tyúkszem vagy szemölcs?