Idejében bilire kell szoktatni a gyereket
Natúrsziget 2011. augusztus 23. kedd, 14:00Bármelyik szülő készséggel megerősíti, hogy a szobatisztaságra nevelés sok időt és türelmet igényel. Az orvosok szerint azonban sok szülő túlságosan kései időpontra halogatja ezt a fejlődési mérföldkövet. A szakemberek szerint 18 hónapos korra meg kell tanítani a kicsiket a bili használatára.
Nem kétévesen, vagy még később, ahogy mostanában szokásos. Akik túl sokat várnak vele, sokkal gyakrabban szenvednek „baleseteket”, mikor iskolába kerülnek, esetleg fájdalmas húgyúti fertőzések alakulnak ki náluk.
Kanadai kutatók azt állítják, hogy akik csak két éves kor után lesznek szobatiszták, nem marad elég idejük arra, hogy tökéletesítsék a vizelettartási képességüket iskolás korukig. Ráadásul sok pelenkás nem tanulja meg azt sem, miként ürítse ki teljesen a hólyagját, így az abban pangó vizelet fájdalmas fertőzésekhez vezethet. Nagy-Britanniában a bilire szoktatás általában két éves kor után kezdődik, de a tanárok panaszkodtak már olyanra is, aki pelenkában küldte a gyereket iskolába, mert nem volt ideje szobatisztaságra nevelni.
Az Albertai Egyetem kutatói több, már megjelent tanulmányt tekintettek át, melyekből kiderült, hogy azok a gyerekek, akik tovább maradnak pelenkában, nagyobb eséllyel szenvednek majd inkontinenciától és húgyúti betegségektől. Dr. Darcie Kiddoo, az egyetem munkatársa elmondta: „A szobatisztaságra nevelés egy természetes folyamat, a fejlődés velejárója, mégis kevés tudományos adat áll rendelkezésre róla a gyermekorvosok számára. Van rá bizonyíték, hogy a kései szobatisztaságra nevelés esetén több gyereknél alakul ki vizelettartási probléma.”
A fiúknál általában hosszabb ideig tart a szoktatás, mert azt is ki kell okoskodniuk, miként ürítsék ki a hólyagjukat állva. A szülőknek gyakran azt tanácsolják, hogy hagyják gyermeküket kiválasztani a saját bilijüket és a „felnőtt” alsóneműt, így sokkal lelkesebben állnak hozzá a szobatisztaság kérdéséhez.
(Forrás: Medipress)
1 hozzászólás
-
Hsz. link
2011. augusztus 24. szerda, 14:07
Beküldte
prokopgizi
Ez a cikk egyszerűen butaság. Eddig arról olvashattunk, hogy pszichésen károsodik a gyermek, ha erőltetjük a bilizést akkor, amikor még nem érett rá. A mostani szuper pelenkák komfortérzete mellett nincs kellemetlen érzése a gyermeknek, ha bepisil. Ezért még nagyobb szerepet kap a lelki motiváció, hogy nagylány vagy nagyfiú már, ezért képes a bilit használni. Így a bilizés sikertörténet, nem kényszer, és ez a gyermek önértékelését javítja. Negyven év tanítás alatt egyszer sem találkoztam olyan gyerekkel, aki az iskolában bepisilt volna! Olyan kisiskolásom volt, aki a táborozás alatt éjszaka bepisilt, de ő sem a késői bilire szoktatás miatt.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.










