Az utcán fülhallgatót használó embereket érintő balestek száma 2004 óta a triplájára nőtt. A hangos zene miatt a járókelők nem képesek érzékelni a körülöttük lévő forgalmat, így könnyen agy autó, vagy akár egy vonat elé léphetnek. A Marylandi Egyetem kutatói egy tanulmányban megállapították, hogy az iPodot vagy egyéb MP3 lejátszót használó emberek sokkal kevésébe vannak tisztában a környezetükben zajló dolgokkal, így kevésbé érzékelik a közúti autóforgalmat is.
„Az MP3 használata nagyon elterjedt a fiatal felnőttek, valamint a tizenévesek körében, és a kutatásaink során megállapítottuk, hogy az ő esetükben meglehetősen magas a halálos kimenetelű gázolások kockázata” – mondta Dr. Richard Lichenstein, a Marylandi Egyetem Gyerekkórházának gyermekorvosi docense.
„A fülhallgató használatából eredő balestek körülbelül 70 százaléka halálos kimenetelű volt, és az esetek több mint felében vonat gázolta el a figyelmetlen járókelőket” – tette hozzá Dr. Lichenstein.
A vizsgált adatok alapján 2004 és 2011 között összesen 116 ilyen baleset következett be az Egyesült Államokban. 2004-2005-ben mindössze 16 esetet jegyeztek fel, de ez a szám 2010-2011-re a háromszorosára emelkedett, ekkor már 47 zenehallgatásból származó balesetet regisztráltak. Az áldozatok körülbelül kétharmada 30 év alatti fiatal volt, és leggyakrabban (55%) vonat gázolta el őket. A balesetek túlnyomó többsége nagyvárosokban következett be, mindössze 12 eset történt vidéki környezetben. A balesetek 70 százalékában az áldozatok életüket vesztették.
A fülhallgatóból szóló hangos zene valószínűleg szinte teljesen elnyomta a környezeti hangokat, ugyanis a baleseteket megelőzően az autóvezetők számos alkalommal dudálással, vagy szirénázással próbálták figyelmeztetni a járókelőt, mielőtt elütötték.
A Marylandi Egyetem végzett felmérés részleteit az Injury Prevention című szaklap januári számában publikálták.
Medipress egyéb cikkei:
- Butít a cukor
- Hogyan alakítjuk át a kalóriát hájjá már három órával az étkezés után?
- Egyénre szabott hüvelyi baktériumok
- Hatással lehetnek a mi életünkre is a történetekben szereplő karakterek
- Az apákat is érintheti a gyermekágyi depresszió
- Az ólomszennyezés és az erőszakos bűncselekmények kapcsolata
- Naponta egy hal az orvost távol tartja?
- Legalább öt évvel hosszabbítja meg az életet a kocogás
- Rövidebb ágyban töltött idő lehet a válasz a gyermekek alvászavarára
- Jót tesz a szívnek a keserű csokoládé











