Kövessen minket:Kövessen minket Twitter-enTwitter, Kövessen minket Facebook-onFacebook vagy
2012. február 10., Péntek - Elvira. Holnap Bertold és Marietta napja lesz.
 
 

Segített a Grepofit

Dr. Gombos László  2010. március 5. péntek, 08:45
Értékelje az írást
(0 szavazat)

A fiam 8 éves. Hajlamos volt légúti fertőzésekre. Régebben hetekig tartó légcső- és hörghurutjai zajlottak. Homeopátiával, immunterápiával a betegségek lefolyását sikerült 1 hétre lerövidíteni. Ezután megjelent a tüszős mandulagyulladás, de ez már havonta. És ekkor a korábbi immunterápia is hatástalanná vált.

Így jött az ötlet, hogy nála is alkalmazzam az ENERGY termékeket.

VIRONAL szedése – az íze és a szaga miatt – a fiam esetén fel sem merült. Adtam a GREPOFIT-ot naponta egyszer. Bár a kapszula elég nagy, kevés mézbe téve, kiskanálból könnyen le tudta nyelni. Mivel alig eszik gyümölcsöt, vitamint, kapta mellé a FLAVOCEL-t, valamint a VITAMARIN-t is, mivel délutánra már szellemileg nagyon elfáradt. (Az iskolában jelenleg már jóval a korátlag felett teljesít – szerintem a VITAMARIN is hozzájárult ehhez.)

Azóta ha el is kapott valami légúti fertőzést, az 2-3 nap alatt lezajlott. Ekkor a GREPOFIT adagját átmenetileg 3x2 kapszulára emeltük. Egy alkalommal estére megnagyobbodtak a nyaki nyirokcsomói, és a mandulája is már majdnem összeért. Azt hittem, reggelre jön a tüszős mandulagyulladás, de másnapra a mandulája ismét az eredeti nagyságú lett, a nyirokcsomók pedig nyomtalanul eltűntek. Antibiotikumra nem volt szükség.

Hasonló jó eredményt értünk el 13 éves nővérénél is. Mióta az őszi-téli hónapokban kúraszerűen szedi a GREPOFIT-ot, az elmúlt egy évben nem volt lázas, és egy napot sem hiányzott az iskolából.

Dr. Gombos László
Budapest

Login to post comments
Partnereink
Hirdetés
Hirdetés
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
 
Belépés
    
 | 
Hírlevél fel/leiratkozás
Találkozzunk a Facebookon is!
Időjárás
Péntek Szombat Vasárnap Hétfő Kedd