Egy homeopata szemtanú megfigyelései
Vágó és a szkeptikusok akciója, közelről
Dr. Horváth Katalin 2011. február 9. szerda, 14:00Nagy visszhangot váltott ki a Natúrszigeten is a szkeptikusok, köztük Vágó István múlt szombati akciója, amellyel „le akarták rántani a leplet” a homeopátiáról. Egy nemzetközi kampányhoz kapcsolódva február 5-én be akarták bizonyítani, hogy a homeopátia csalás, vagy miként a szlogenjük megfogalmazza: „nincs benne semmi”. Tudósításunk szerzője, dr. Horváth Katalin homeopata orvos jelen volt a demonstráción.
Vágó István „leleplezi” a homeopátiát című cikkünkben előzetesen elemeztük a szkeptikusok akcióját és kommentáltuk „szóvivőjük”, a kvízmester állításait. Cikkünkre eddig több mint 9 ezren voltak kíváncsiak. Nagy számban érkeztek olvasók a szkeptikusok blogjáról is, ahol Vágó válaszolt írásunkra.
Következzék tehát a szemtanú, dr. Horváth Katalin homeopata orvos beszámolója:
Szombaton jelen voltam a budapesti Zrínyi utcában tartott figyelemfelkeltő akción, melynek az volt a célja, hogy a homeopátiás szerek hatástalanságára ráirányítsa a figyelmet.
Vágó István és a szkeptikusok kb. 30 fős csapata 10 óra 23 perckor (Loschmidt-féle szám) egy-egy fiolányi Gelsemium C15-ös potenciát nyeltek le. „Ejha, ennek nincs is jázmin íze!”, ez volt az egyik mókás kijelentésük, nem sejtvén, hogy ezzel kizárólag saját tájékozatlanságukat árulják el.
Kb. 50-en voltunk jelen, a részt vevők mintegy fele fehér 10.23 pólós szkeptikus, a többiek között pedig sok fotós, kamerás, mikrofonos sajtószakember. Sajnos nagyon sok homeopatát nem láttam ott magamon kívül.
A szkeptikusok fő kifogása az volt a homeopátia ellen, hogy az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) gyógyszerként törzskönyvezi a szereket, pedig semmiféle hatóanyag nincsen bennük. Sűrű csoportos kurjongatások közepette („Nincs benne semmi! Nincs benne semmi!”) adták az interjúkat a szkeptikusok arról, hogy ők most bevesznek egy egész fiolát, mégsem történik semmi. Ezt ők bizonyítéknak tekintik, a fenti kurjongatásaikat igazolandó.
Szerencsére engem is megkérdezett néhány mikrofonos. Felvilágosítottam őket, hogy amennyiben kizárólag az anyagi síkon vagyunk képesek gondolkozni, akkor tényleg nincs benne semmi. De a világ az anyagon kívül energiából és információból áll – sőt a jövő az informatikai medicináé!!
A homeopátia az informatikai gyógymódok körébe tartozik és teljes hatásmechanizmusát még valóban nem ismerjük, de hatásának igazi bizonyítékait gyógyult betegek ezrei szolgáltatják.
Dr. Horváth Katalin
16 hozzászólás
-
Hsz. link
2011. március 9. szerda, 10:08
Beküldte
szerkeszto
Kedves Simonné Sas Mária!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Nagyon köszönjük a javaslatát, remek ötletnek tartjuk. Olyannyira, hogy igyekszünk a közeljövőben megvalósítani.
Kürti Gábor
alapító főszerkesztő
(a nálam aktívabb kollégák nevében is szólva)
-
Hsz. link
2011. március 9. szerda, 07:43
Beküldte
Simonné Sass Mária
Egyesületünk néhány évvel ezelőtt megnyert egy LAIKUSOKNAK INDÍTOTT homeopatiás tanfolyamot, majd ennek elvégzése után kezdtük használni ezen készítményeket, igen nagy sikerrel! Ajánlom másoknak is, igaz, időt vesz igénybe, míg mindenki megtalálja a SAJÁT ALKATI SZERÉT, de megéri, hiszen száműzhetünk néhány gyógyszert, melyeknek a mellékhatásai beláthatatlanok!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Az interneten egy "Homeopatiás klub" tagjaként megosztjuk egymással tapasztalatainkat,úgy gondolom igen sok hasznos információ birtokába juthatunk ezáltal,nem beszélve arról, mennyi gyógyszert helyettesíthetünk egy kis odafigyeléssel, "kutakodással"! Ajánlom másoknak is!
HOMEOPATIÁVAL A GYÓGYULÁSÉRT,ÍRJUK KÖZÖSEN!
úgy gondolom érdemes lenne elindítani egy olyan rovatot, ahol mindenki megírhatná mire szedte a homeopatiás szert és mi az, amire bátran javasolja másoknak is!
álljon itt néhány példa:
HYPERICUM PERFORATUM 9 CH arcidegzsába(trigimenusz, háromosztatú ideg gyulladás) a neurológus javasolt egy gyógyszert, amit életem végéig szedni kellett volna, bár a betegség csak néha jön elő, egészen váratlanul. Amióta megtaláltam a fenti szert, tartok belőle otthon, ha érzem, hogy jön a baj, beveszek 1-2x5 golyócskát és megoldódott az eléggé kínos problémám!
ARNICA MONTANA 9 CH sebészeti, fogászati beavatkozás előtt, után, és vérzéskor azonnal (pl. otthoni baleseteknél, szinte hihetetlen, de a vérzés azonnal eláll!)
BORAX 9CH amikor kezdődik az afta, herpesz, 1-2x5 , utazási rosszullétnél is bevált.
-
Hsz. link
2011. február 21. hétfő, 19:09
Beküldte
Oláh-Dedeó Beáta
Szia Marcsi!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Köszönöm megerősítő és szívet melengető hozzászólásodat! :-)
Neked is köszönhetem ezt, tudod.
Üdv, Bea
-
Hsz. link
2011. február 21. hétfő, 15:28
Beküldte
mkaracsony
Szia Bea!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Örülök hozzászólásodnak, teljesen egyetértek Veled.
Aki még nem került olyan helyzetbe, hogy széttárják kezeiket az orvosok, vagy azt mondják: ezzel a betegséggel együtt kell élni, az nyugodtan hihet, ha úgy tetszik neki, a hagyományos orvoslás mindenhatóságában. Joga viszont senkinek sincs mások hitét elvenni a természetes gyógymódok hatásosságától, megkérdőjelezni azok eredményeit. Míg pl. az "igazi" gyógyszerek - rendkívül sok nem kívánatos mellékhatással - elpusztítják az egyes kórokozókat, addig a természetes gyógymódok igyekeznek helyreállítani immunrendszerünket, hogy az végezze el a gyógyítást. Ebben minden bizonnyal hitünknek is szerepe van, de azt a hagyományos medicina sem cáfolja, hogy a gyógyuláshoz a hit nagy mértékben hozzá tud járulni.
Mindenki elgondolkozhat az általam nagyra becsült Szendi Gábor megállapításán:
"A tudomány egyik legkártékonyabb mítosza önmagáról, hogy ő objektív. Igazából a tudomány egy rakás mozaikdarabka, amiből mindenki a maga szakállára rakja ki a neki tetsző képet."
Én nem csodálkozom azon, hogy az orvosok nem ismernek fel mindent, nem tudnak mindent meggyógyítani. Ilyet lehetetlenség is elvárni tőlük. Én csak a természettel szembeni sokkal nagyobb alázatot várnám el tőlük, és népszerűségre törekvő támogatóiktól is.
Palotásné Karácsony Mária
-
Hsz. link
2011. február 21. hétfő, 09:10
Beküldte
Oláh-Dedeó Beáta
Nekem több problémám is van Vágó úrral, akit eddig mértéktartó, okos embernek tartottam. De kételkedni kezdtem. Dr. Horváth Katalinnal folytatott beszélgetéséből süt a gyűlölködés, a mindenáron megsemmisítés vágya. Nem derül ki számomra, hogy ő mi mellett kardoskodik. Azt már tudom, hogy mi ellen. De szerinte az akadémikus orvoslás mindenhatósága lenne a megoldás? AMikor már több területen is csődöt mondott? Másik, hogy miért nem perel, ha annyira hisz az igazában? Pereljen, az tiszta sor, és nem ilyen undorító lejárató kampány szagú. Akkor ugye most az antropozófikus orvoslást is támadja (merthogy ott is hasonló módon állítják elő a gyógyszereket), meg a többi hasonló energetizált vizet is sarlatánságnak tartja. Harmadik problémám, hogy nem derül ki, volt e Vágó úr valaha is személyes tapasztalata a homeopátiás gyógyszereivel kapcsolatban - itt most nem a nevetséges Arsenicum Album bevételre gondolok - hanem hogy egy meghatározott funkcionális betegségével kapcsolatban megkeresett-e homeopata orvost tanácsért, és az előírás szerint beszedte-e a gyógyszert, és valóban nem hatott? Mert sajnos erre sem derült fény. Számomra a homeopátia többször bizonyított, és bizony Vágó úr 10 évvel késett el azzal, hogy megvédjen tőle, merthogy amire az akadémikus orvoslás széttárta a kezét, és csak antibiotimuokkal (recidiváló húgyúti fertőzéseim), szteroidokkal (ekcéma) tudott számlálatlanul tömni, azt a homeopátiás gyógymóddal sikerült elmulasztani.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Hadd fejezzem be egy ideillő anekdotával:
Pitagorasz amikor tanításért bebocsátást kért egy titkos egyiptomi iskolába, elutasították, mondván: addig nem veszik fel, amíg el nem végez egy 40 napos böjtből és légzéstechnikákból álló felkészülést. Majd így válaszolt: “nem fegyelmet, hanem tudást akarok tanulni.”
Erre Ők: “Mi nem tudunk neked tudást adni, mert minket nem érdekel a tudás. Semmilyen tudás nem élő, amíg a tapasztalat által életre nem kel. El kell menned egy negyven napos böjtre, folyamatosan egy bizonyos módon kell lélegezned, és bizonyos pontokra kell tudnod fókuszálni.”
Elvégezte a speciális 40 napos gyakorlatot, majd amikor visszament, így szólt: “Ne engedjétek be Pitagoraszt. Más ember lettem. Újjászülettem. Igazatok volt, és én rosszul gondoltam: az én nézőpontom teljesen intellektuális volt. A letisztulás miatt belső énem megváltozott. Az intellektusom beleolvadt a szívembe. Már érzem a dolgokat. Ez a tréning előtt eddig csak értettem a dolgokat, most már érzem is őket. Az igazság most már nem csak egy koncepció számomra, hanem érzem, maga az élet. Ez már nem egy filozófia, inkább élő tapasztalat.”
A technika, amit gyakorolnia kellett: a két szemöldök közötti területre koncentrálva lélegezni, és hagyni a tudatot létezni, mielőtt gondolatok keletkeznének benne.
Remélem, egyszer Vágó úr is eljut erre a szintre.
-
Hsz. link
2011. február 14. hétfő, 21:04
Beküldte
Huki
Kedves Lovasi Péter,
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Rettentő örömömre szolgált, hogy csak ezekbe a dolgokba tudtál belekötni, melyhez ezúton is gratulálok.
ja, ide az egymilliót!
-
Hsz. link
2011. február 12. szombat, 12:46
Beküldte
Farkas Virág
Nálam azért még mindig fennáll a kérdés megválaszolatlansága, hogy vajon ezért mennyit fizetett a gyógyszeripar a demonstrálóknak?
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Plusz: nemrég olvastam egy cikket Christian Boiron-tól, melyben ő összefogásról beszél, melyre a homeopátia készen áll, hogy legyőzzék az olyan betegségeket, mint az AIDS, és a rák. Az eredeti idézet: "Itt az ideje, hogy a két gyógyszeres terápiás megközelítési mód – az allopátia (a hagyományos orvoslás) és a homeopátia – végre egyesítse erőit a betegek gyógyítása érdekében, hogy végre megtalálják a megoldást olyan betegségek gyógyítására, mint a rák, az AIDS, a szívbetegségek, az allergiák és a paraziták okozta megbetegedések. A homeopátia készen áll arra, hogy ezt az ügyet szolgálja."
http://www.boiron.hu/a-homeopatiarol-altalaban/297-homeopatia-hatalmas-lehetoseg-az-orvostudomany-szamara.html
-
Hsz. link
2011. február 11. péntek, 15:03
Beküldte
herceg ferenc
Nekem 2000 óta csak jó tapasztalataim vannak a homeopátiával kapcsolatban, az állataimat is így kezelem, s bár nem hisznek benne, mégis meggyógyulnak. A Vágó-féle akcióról meg az a véleményem, hogy felkérte és megfizette őket gyógyszermaffia. De semmi nincs veszve, mert nem a gonoszé az utolsó szó. Hajrá jó szándékú emberek!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
-
Hsz. link
2011. február 10. csütörtök, 22:55
Beküldte
Lovasi Péter
"10 óra 23 perckor (Loschmidt-féle szám)"
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Erre még nem reagáltam.
Avogadro. 1 mol anyagmennyiség az az Avogadro szám.
-
Hsz. link
2011. február 10. csütörtök, 22:48
Beküldte
Lovasi Péter
"Teljesen mindegy, hogy 30 vagy 43"
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Ha a doktornő tendenciózusan kisebbíti a jelenlevők számát, akkor azért nem teljesen.
"A rezgésük viszont mérhető pl. biorezonanciás készülékkel, ez eléggé egzakt és megfogható dolog, nem?"
A biorezonanciás készülék, ha jól sejtem elektromos erőteret mér. Abban mi a megfoghatatlan? Az mitől nem anyagi sík? Ahhoz miért kell másféle világnézet?
Ezzel együtt, aki egy biorezonanciás készülékkel vagy bármilyen más módszerrel megkülönbözteti az Arnica C30-at, az Arsenicum C30-tól, az kap egymillió dollárt.










