Kövessen minket:Kövessen minket Twitter-enTwitter, Kövessen minket Facebook-onFacebook vagy
2013. május 21., kedd - Konstantin. Holnap Júlia és Rita napja lesz.
 
 

Néhány tanács a homeopátiás szerkereső használatához

Próbálja kiválasztani először az adott állapotra legjellemzőbb tünetet vagy panaszt, és keressen annak megfelelő szert vagy szereket. Ha például az egyik tünet alapján 3-4-féle szer is jónak látszik, akkor a Készítmények (Materia medica) alapján szűkítheti a kört, illetve további tünetek és jellemzők figyelembevételével eljuthat végül a legalkalmasabb homeopátiás szerhez.

Ha nem elégedett az eredménnyel, vegyen fel még egy vagy két további tünetet, panaszt a keresési listájára, és azokhoz is keressen szert. Szerencsés esetben talál egy-két átfedést az előző tünetre/panaszra vonatkozó keresésével, így biztosabban választhat a szóba jöhető szerek közül, könnyebb lesz eljutnia a legjobb döntéshez. Ha nincsenek átfedések, akkor járjon el fordítva: szűkítse a figyelembe vett kulcszavakat, így a keresés körét.

A kulcsszavak alapján találhatja meg tehát a keresett készítményt. Bővebb információt az egyes kulcsszavakra, majd a találatként megjelenő szer(ek) nevére kattintva kaphat.

Soha ne mulassza el áttanulmányozni az egyes szóba jöhető szerek részletes leírását. Fordítson különös figyelmet arra, hogy mitől javul, illetve minek a hatására romlik az állapot, mert ez kulcsfontosságú lehet a legjobb szerválasztás szempontjából.

Keresés betegségek/panaszok között

a

abroncsszerű fejfájás
acetonos hányás
afta
aftás
agresszív
agresszív tünetek
agyhártyagyulladás
agyi vértolulás, szédüléssel járó
alacsony testhőmérséklet
alkohol
alkoholfogyasztás
alkoholmérgezés
allergiás szempanaszok
alvászavarok
angolkór
anorexia
anyatej
aranyeres csomók
aranyeres csomók, fájdalmas
aranyér
arc
arc neuralgiája
arc, halálsápadt
arc, ijedt
arc, körülhatárolt pírok
arc, öreges
arc, pókhálóérzet
arc, ráncos
arc, sápadt
arc, sovány
arc, szederjes
arc, zsibbadás
arcbőr, sárgás
arcidegzsába
arcüreggyulladás
asztma
autizmus

á

ágyéktáji fájdalom
ájulás
ájulás hajlam
ájulásra hajlamos
ájulásszerű állapot
áll alatti mirigyek megkeményedése
álmatlan, idegességtől
álmatlanság
álmatlanság, álmosság ellenére
álmos, nappal
álmosság
álmosság, ellenállhatatlan
árpa
ásítozás

b

bűzös láb
baktériumfertőzés
bal alsó bordaív táji fájdalom
bal kar és láb elzsibbadása
bal kar és láb rángása
baloldali (vagy balról jobbra vándorló) tünetek
bánat
bánat, gyász
bárányhimlő
befolyásolható
belek, bénulása, petyhüdt
belső szemzug viszketése
berepedezés, szájszegleté
berepedés, bőr
berepedés, hajlatokban
berepedés, szájszegletben, ujjak hegyén
berepedés, szájzugban
berepedés, szemzug
berepedés, végbélnyílás
berepedés, végbéltájon
beszéd
beszédes
beszédesség
beszélgetni, nem szeret
betűk, összefutnak a szeme előtt
békanyálszerű széklet
bélférgesség
bélgörcs, erős
bélgyulladások
bélgyulladások, krónikus
bélkorgás
bénulás
bénulások
bénultság érzés
bizonytalanság
bizsereg mindene
bokavizenyő
bölcsességfog
bőbeszédű
bőr
bőr, berepedezések
bőr, érdes
bőr, érzéketlenség
bőr, fekély
bőr, forró
bőr, hámlik
bőr, hólyagos kiütések
bőr, jéghideg kéz
bőr, jéghideg láb
bőr, kemény
bőr, repedező
bőr, sápadt
bőr, sárga
bőr, száraz
bőr, szennyezett, szőrös
bőr, szennyezettnek látszó
bőr, verejtékes
bőr, viszket
bőrbetegségek, makacs
bőrelváltozás, fül mögött
bőrfájdalom
bőrkeményedés
bőrpanaszok, pikkelyes
bőrproblémák
bőrtünetek elnyomása
bőrviszketés
bujasággal járó, mániás állapotok
bulimia

c

combokba sugárzó fájdalom
csalódás
csillogó tárgyak, állapota romlik tőle
csípő, viszkető érzés, vizeletürítés közben
csomóképződés
csontbetegségek
csontfájdalmak
csontfájdalom
csonthártyagyulladás
csontkinövések
csontokat romboló gyulladások
csontokba hatoló, erős fájdalom
csonttörések
csuklás
csuklás, nehézlégzés (együtt)
csuklás, terhesség alatt
csuklik, sokat

d

dadogás
degeneratív folyamatok
depresszió
depressziós
didergés
dohányzás
duzzanat
duzzanat az inak körül, ízületekben
duzzanat, mirigy
dühkitörések
dührohamok

e

egyedül lenni
egyedül lenni, nem szeret
ekcéma
ekcéma, fejre lokalizált
ekcéma, száraz
ekcéma, szemhéj szélén lévő
elaludni, nem tud
elesettség érzés
elégedetlen
elmeállapot, változékony
elmezavar
elpuhult
eltompult
emésztési panaszok
emésztési panaszok tejtől
emésztőrendszeri panaszok
emlő fájdalmas duzzanata
emlő, duzzadt
emlő, fájdalmas
emlő, hideg
emlő, kőkemény
emlőbimbó, befordult
emlőbimbó, viszket
emlődaganat
emlőgyulladás
emlőmirigyek megkeményedése
energiahiány
enyhe megerőltetéstől megizzad
epe ürülés
epehólyag, betegségei
epekő
epeproblémák
epilepszia
erek, mintha szét akarnának pattanni, úgy érzi
erotikus álmok
erőszakos
evés után gyorsan megéhezik, de enni nem szeret
evés, kényszeres

é

édesség
édesség kívánása
édesség, kedveli
édességek utáni vágy
égető fájdalmak
égető talpfájdalmak
égés
égő érzés
égő érzés, légutakban
éhes
éjszakai felriadás
éjszakai verejtékezés
élvezeti szerek
émelygés
éneklés
érelmeszesedés
érintés
érzelmi feszültség
érzelmi megrázkódtatások
érzékek tompasága
érzékelés, csökkent
érzékelés, téves
érzékeny a hideg levegőre
érzékeny fejbőr
érzékeny, zajokra
érzékenység, fokozott, érzékszerveké
érzékenység, szagokra
érzéketlenség, bőr
érzéketlenség, szem
érzéketlenség, torok
érzékszervek fokozott érzékenysége
érzékszervek túlérzékenysége
ételmérgezés
ételszagok
étvágytalanság

f

farkaséhes, délelőtt
farkaséhség, étvágytalansággal
farokcsont fájdalma
farokcsont, fájdalom
fájdalmak
fájdalmak, égető
fájdalom
fájdalom hiánya
fájdalom, ágyéktáji
fájdalom, bal alsó bordaív táján
fájdalom, ciklikusan jelentkező
fájdalom, combokba sugárzó
fájdalom, csontokba hatoló, erős
fájdalom, égető
fájdalom, éjszakai
fájdalom, éles
fájdalom, farokcsont
fájdalom, farokcsonté
fájdalom, foghúzás után
fájdalom, görcsös
fájdalom, halánték
fájdalom, halántékon
fájdalom, hátgerinc
fájdalom, heves, nyilalló
fájdalom, homloktáji, szaggató
fájdalom, horzsolásra emlékeztető
fájdalom, intenzív, égő
fájdalom, izomzat, sajgó
fájdalom, keresztcsonttáji, zúzódásos
fájdalom, körömágyé
fájdalom, műtét után
fájdalom, nyakszirti
fájdalom, orrgyöki, erős
fájdalom, pontszerű
fájdalom, szálkaszúráshoz hasonló
fájdalom, szúró
fájdalom, szúró jellegű
fájdalom, vándorló
fájdalom, végtagoké
fájdalomérzés, hiánya
fáradtság
fázás
fázik
fázós
fázósság
fej izzadós
fej, betakarja
fejbőr viszketés
fejbőr, érzékeny
fejbőr, verejtékezik
fejét görgeti
fejfájás
fejfájás, abroncs szorításához hasonló
fejfájás, abroncsszerű
fejfájás, heves
fejfájás, jobb oldali
fejfájás, kalapáló
fejfájás, lányoké
fejfájás, lüktető
fejfájás, préselő
fejfájás, rosszul lát tőle
fejfájás, szembe sugárzó
fejfájás, szempanaszokkal együtt járó (bal halánték)
fejfájás, tarkótól a jobb szem felé terjedő
fejsérülés, utána fellépő panaszok
fekélyek
fekélyek a szájban
fekélyek, bőrön
felböfögés, savanyú
felböfögés, savas
felböfögések
felfogás, lassú
felfúvódás
felmaródás, kipállás, fül mögött
felriadás, éjszaka
fertőtlenítő
fertőzés megelőzése
fertőzött sebek
fél, kutyától
félelem
félrenyelések
féltékenység
fényérzékeny
fényvibrálás
fibrómák
figyelemfelkeltő magatartás
fityma, égető érzés
fityma, viszkető
fitymaszűkület
fog, csikorgatja
fogak, kilazult
fogak, lepedékes
fogak, szuvas
fogcsikorgatás
fogfájás, javul jeges vízre
foghúzás
fogíny fájdalma
fogíny, puha
fogíny, vérzik
fogíny, vérző
fogínygyulladás
fogínyvérzés
fogtályog
fogzás
fogzás, késői
folyadékvesztés
folyás, menzesz előtt, barnás, véres
forróságérzés
fotofóbia (irtózás a fénytől)
fulladás
fulladás, idegi eredetű
fulladásérzet
furunkulus
fül mögött, felmaródás
fül mögött, kipállás
fül, lüktetést érez benne
fül, pattog
fül, viszket
fülcsengés
fülfájás
fülfájás, kisugárzó
fülkürt
fültőmirigy, érzékeny, megnagyobbodott
fülzúgás
füst
füst, zavarja

g

galandférgesség
garatképletek, sötétvörös
gáttáji herpesz
genny, csomós, véres
gennyes mandulagyulladás
gennyesedés
gennyesedés, makacs
gennyesedés, visszatérő
gerincvelői bántalmak
gesztikulál
gége, mintha dugó volna benne
gégegyulladás
gombócérzés a torkában
gombócérzés, torokban, gyomorban
gombócérzés, torokban, gyomorszájnál
görcs
görcs, heves
görcs, lábikra
görcsök
görcsös állapot
grimaszol
gyűlölködő
gyanakvó
gyenge idegzetű
gyengeség
gyermekágyas utófájások
gyomor
gyomor, mintha golyó volna benne, úgy érzi
gyomor, mintha kő volna benne
gyomorbántalmak
gyomorbántalmak, hagymától
gyomorégés
gyomorégés (főleg tejfogyasztás után)
gyomorfájdalom
gyomorfekély
gyomorgörcs
gyomorpanaszok
gyomorrák
gyorsan változó tünetek, nagyfokú gyengeséggel
gyulladás, orrmelléküregeké

h

haj, hullik, őszül
hajas fejbőr szélénél jelentkező kiütések
hajhullás
hajlam, lelki zavarokra
hajszálérbetegségek
hajszálérgyengeség
halálfélelem
halánték, fájdalmas
halánték, fájdalom
hallás, élesebb
halláscsökkenés
hallási hallucinációk
hallucináció
hallucinációk
hallucinációk, ijesztő
hang, elcsuklik
hang, elmegy beszédtől, énekléstől
hangulat, felpörgetett
harag
harag, elfojtott
harap
has
has puffadás
has puffadása
has, mintha éles kövekkel volna tele, úgy érzi
has, mozgást érez benne
has, puffadt
hasfájás
hasfájás, köldök körüli
hasi görcsök
hasmenés
hasmenés, fejfájással váltakozva
hasmenés, gennyes
hasmenés, idegességhez társuló
hasmenés, nappal
hasmenés, tejtől
hasmenés, utazáskor
hasmenés, vizeléssel
haspuffadás
hányás
hányás, nyálfolyással
hányás, terhességi
hányinger
hát, fázik
hátfájás
hátfájdalom
hátgerinc fájdalom
heg, kemény
here-, mellékhere-gyulladás
herpesz
herpesz, gáttáji
hideg végtagok
hideg, érzékenység
hidegrázás
hidegségérzet
hiperaktív
hisztéria
hisztérikus
homályos látás
homlok, hideg verejtékes
homloküreg-gyulladás
horkolás
hozzátartozók elvesztése
hólyag záróizmának gyengesége
hólyaghurut
hörghurut
hőemelkedés, délutáni
hőemelkedés, elhúzódó
hőhullámok
hurutos tünetek
húgycső gyulladás
húgycső-váladékozás
húgycsőfájdalom, vizelés utáni, égő
hüvely, érzékeny
hüvely, görcs
hüvelyfolyás, bűzös, véres, sárga, maró
hüvelyfolyás, maró
hüvelyszárazság

i

idegek, érzéketlenség
idegentestek, a bőre alatt, úgy érzi
idegesség
ideggyengeség
idegzet, gyenge
ijedtség
immunerősítés
impotencia
inak
indulatos
influenzaszerű állapot
influenzaszerű megbetegedések
influenzaszerű tünetek
ingadozó hangulat
ingerlékeny
irtózás a fénytől (fotofóbia)
izeg-mozog
izgalmi állapotok
izgatottság
izmok
izom- és csontfájdalmak
izomfájdalmak
izomfájdalom
izomrángások
izomzat sajgó fájdalma
izomzat, petyhüdt
izzad
izzadás
izzadás, enyhe megerőltetéstől
izzadás, édeskés szagú, erős
izzadás, könnyen
izzadtság
izzadtság, foltot hagy
izzadtság, savanyú

í

ínhüvelygyulladás
íz, édes, fémes
ízületek
ízületek, merevség
ízületek, ropogó
ízületi gyulladás, krónikus
ízületi izzadmány

j

járkál, fel-alá
jég, szívesen szopogatja
jéghideg bőr, kéz, láb
jobboldali szer

k

kancsalít
kancsalság
kar és láb elzsibbadása, bal oldalon
kába
káprázik a szeme
kávé illat
kedélyállapot, változó
keresztcsonttáji zúzódásos fájdalom
kettőslátás
keze, lába állandóan mozog
kényszeres evés
képzelet, élénk
kéz, nyugtalanság
kézremegés
kézremegés, ha ír
kiabál, álmában
kihányja a tejet
kimerülés, gyors
kimerült
kimerültség
kistestvér születése
kiszámíthatatlan
kiszáradásra hajlamos
kiütések elnyomása
kiütések, testszerte
kiütések, viszkető
klimax
korpás, fejbőr
köhécselés, ideges
köhögés
köhögés, bő, felszakadó, zöldes köpettel
köhögés, egész testét rázza
köhögés, fájdalmas
köhögés, görcsös
köhögés, hányással
köhögés, hideg levegő belégzésére
köhögés, mélyről jövő, ugató, érdes
köhögés, órákig tartó
köhögés, rohamokban, sok nyálka képződésével, elkéküléssel
köhögés, szűnni nem akaró
köhögés, szaggató
köhögés, száraz
köhögés, száraz, éjjel
köhögés, ugató
köhögés, ugató, fulladással
köhögési inger
köhögési rohamok, görcsös
köhögési rohamok, hányással
köhögős
köldök körüli hasfájás
köldökkólika, gyermekkori
köldöksérv, újszülöttkori
könnyezés
könnyezés, forró
könnyezik
köpet
köpet, bőséges, nyúlós
köpet, sárgás
köpet, véres
körmök, deformálódott
körmök, sárga
körömágy fájdalma
körömrágás
köszvény
köszvényroham
kötőhártya-gyulladás
kötőhártya-gyulladás, krónikus
kötőszövet
kötőszövet, gyengeség
kötőszövetek
középfülgyulladás
krákog
krákogás
krónikus ízületi gyulladás
krupp
kutya, fél tőle

l

láb nyugtalan
láb, bűzös
láb, nyugtalanság
láb, üszkösödés
lábadozás
lábfejvizenyő
lábikra görcs
lábikra, görcs
lábikragörcs
lábikragörcsök
lábszárfekély
lábszárvizenyő
lámpaláz
látás, fejfájáskor rossz
látás, homályos
látászavarok
látóideg sorvadás
láz
láz, magas
lázrózsák
legyengülés
legyengült
lehelet
lehelet, bűzös
lelki zavarokra hajlamos
lepedék, zöldes-barnás a nyelvgyökön
lepedékes nyelv
lepedékfoltok, nyelven
lesoványodás
lesoványodás, kóros
légcsőgyulladás
légszomj
légúti fertőzések, visszatérő
légzés, egyenetlen
légzés, felszínes
légzés, nehezített
légzés, sípoló
légzés, szörcsögő, nehezített
légzési panasz, szinte minden tünettel együtt jár
libabőrös
libidó hiánya
libidó, megnövekedett
liftező széklet
limonádé, állapota javul tőle
lumbágó

m

macska, undorodik tőle
magassági betegség
magatartás-problémák
magatartászavarok
magzatmozgás, fájdalmas
mandulagyulladás
mandulagyulladás, gennyes
mandulák, duzzadtak
máj, betegségei
máj, megnagyobbodott
májfoltok
májtáji fájdalom
meddőség
megbánás, hirtelen
megerőltetés, szellemi
megfázás
megfázás nedves hideg miatt
megfázás, krónikus
megfázás, száraz hideg miatt
megfázások, krónikus
megkeményedés, áll alatti mirigyek
megkeményedés, emlőmirigyeké
megkeményedés, erek, mirigyek, nyaki nyirokcsomók
megnagyobbodott mandulák
mellhártya
mellhártya izzadmány
mellhártyagyulladás
mellkas, telítettség érzés
memória, gyenge

M

Meniere-szindróma

m

menstruáció
menstruáció
menstruáció előtti tünetegyüttes (PMS)
menstruáció, fájdalmas
menstruáció, rendszertelen
menstruációs panaszok
menstruációs vérzés, sötét
menstruációs zavarok
menzesz, fájdalmas
menzesz, kátrányszerű
méhcsípés
méhfájdalmak, markoló
méhizomzat, renyhe
migrén
mirigy duzzanatok
mirigyduzzanatok
mirigyek bántalmai
mirigyek keménnyé válása
mirigyek megkeményedése
mirigyek, duzzadt, kemény
mirigyekre ható szer
modor, nyers
mogorva
monoklis szem
mozgáskoordináció zavarai
mozgáskoordinációs zavar
mozgáskoordinációs zavarok
mozgásra fokozódó fájdalom
mozgásra rosszabbodó tünetek

n

nagyothallás
nagyothallás, féloldali
nagyothallás, hirtelen kialakuló
napfény, amely fejfájást, herpeszt vált ki
napszúrás
nedves asztma
nedves hideg
nehezített légzés
nehézlégzés
nehézlégzés, csuklás (együtt)
nemi szervek, érzékeny
nemi szervek, női
neuralgia
neuralgia, arcé
nimfománia
növekedési fájdalmak
női nemi szervek
nyűgösség
nyaki mirigyek, megnagyobbodtak
nyaki nyirokcsomó-duzzanat
nyaki nyirokcsomók megnagyobbodása
nyakszirti fájdalom
nyálcsorgás, nyúlós, beszéd közben
nyálfolyás
nyálka, hátracsorgó
nyálka, nyúlós
nyálka, sűrű
nyálka, sárga, tapadós
nyálkahártya hurut, krónikus
nyálkahártyák szárazsága
nyálkatömlő-gyulladás
nyálzik
nyeldekel
nyelés, nehéz
nyelv
nyelv, fehér lepedék
nyelv, fogak lenyomata
nyelv, foltos
nyelv, hegye tiszta
nyelv, középen barázdált
nyelv, középen fehér
nyelv, lepedékes
nyelv, lepedékkel borított
nyelv, mintha leforrázták volna, úgy érzi
nyelv, nem bevont
nyelv, nyelvgyöknél lepedék
nyelv, petyhüdt, szürkés sárga lepedékkel
nyelv, repedezett
nyelv, sárga
nyelv, térképszerű
nyelv, vörös, repedezett
nyelvfájdalom, égő
nyirkosság
nyirkosság, állapota romlik tőle
nyirokcsomó-megnagyobbodás
nyirokcsomók bántalmai
nyirokérgyulladás
nyugtalan
nyugtalan láb szindróma
nyugtalan végtagok
nyugtalanság
nyugtalanság, éjszakai
nyugtalanság, kéz, láb

o

oltás
oltási károsodások
orr, száraz
orr, vörös, duzzadt
orr, zsíros
orrdugulás, csecsemőké
orrfolyás
orrfolyás, nem maró
orrfolyás, vízszerű
orrgyök, nyeregszerű fájdalma
orrgyöki fájdalom, erős
orrgyöknél nyomás, szorító érzés, dugulás
orrhegy, jéghideg
orrmelléküregek gyulladása
orrmelléküregek gyulladásai
orrváladék, bűzös
orrváladék, égető
orrváladék, maró
orrvérzés
orrvérzés ébredéskor

ö

öklendezés
önbizalomhiány
öngyilkossági gondolatok
önpusztító gyötrődés
öntudatvesztés
öregedés, korai
összegörnyed
övsömör

p

pajzsmirigy-alulműködés
pelenkán, vörös üledék
pesszimista
peteérés, fájdalmas
petefészek gyulladás
petefészek-fájdalom, nyilalló
pézsma szagú verejték
pikkelysömör

P

PMS

p

porcok
pókhálóérzet az arcon
prosztata gyulladás
prosztata megnagyobbodás
ptosis
puffadás, has
puffadás, hasban
puffadás, tejtől
pulzus, alig tapintható
pupilla differencia

r

rándulások
ráng
rángatózás
rángatózik
rázkódás
rázza a hideg
reakcióhiány
reakcióképesség hiánya
reakciókészség, gyenge
reakciókészség, hiánya
reflux
rekedt
rekedtség
remegés
repedezés a testnyílásoknál
reszket
reszketés
ropogó ízületek
rossz memória, szédülés
rosszindulatú betegségek
rovarcsípés
rovarcsípés megelőzése
rugdos

s

sűrű, zöld váladékok
savanyút kíván
sápadt
sápadt szem, karikás
sápadt, ijedt, sovány arc
sárgaság
sárgaság, elhúzódó, újszülötté
sárgás arcbőr
sárgás köpet
seb, nyílt
sebek (szúrt, vágott, harapott)
sebek, fertőzött
sebtisztító
sérelmeit őrizgeti
sérülés
sipolyok
sír
sírás, elfojtott
sírás, gyakran
só, vonzódik hozzá
sóhajtozás
sötét foltok, sérülés után

S

Streptococcus fertőzés

s

stressz

S

Sulphuricum acidum

s

süllyedő, húzó érzés
szagérzékenység
szaghallucinációk
szaglás, élesebb
szaglóérzék elvesztése
szagokra, érzékenység
szaruhártya homály
száj, bűzös
száj, száraz, a beteg tépkedi róla a bőrt
szájfekély
szájfekély, vérző
szájíz
szájíz, fémes, édeskés
szájlégzés
szájpad, sötétvörös
szájpenész
szájszag, bűzös
szájszárazság
szájszeglet berepedése
szájszeglet, berepedezett
szájszeglet, berepedés
szájszeglet, égő érzés
szájzár
szálkaérzés
szálkaszúráshoz hasonlító fájdalom
szárazság
szederjesség
szelíd
szellemi megerőltetés
szellemileg tunya
szellemileg túlterhelt
szem alatt sötét karikák
szem kifáradása
szem körüli fájdalom
szem, alvás alatt félig nyitva
szem, duzzanat, belső szögletben
szem, előtte fekete pontok
szem, égő
szem, érzékeny
szem, érzéketlenség
szem, karikás
szem, káprázik
szem, száraz
szem, váladékos
szem, véres, fényérzékeny
szem, vérzik
szemeit forgatja
szeméremtest viszketése
szemérmetlen
szemforgatás
szemhéj bénulása
szemhéj fájdalom, szúró
szemhéj rángatózása
szemhéj rángása
szemhéj széli mirigyek gyulladása
szemhéj, elnehezültnek érzi
szemhéj, szélén lévő ekcéma
szemhéjduzzanat
szemhéjrángatózás
szemhéjszél, gyulladt
szemhéjszéleken sárgás felrakódás
szemölcs
szemölcsök
szemölcsök a kézfejen
szempilla kihullása
szemsérülés
szemtünetek, szívtünetekkel együtt
szemzug berepedése
szeszes ital
szeszélyes
szexuális kapcsolat
szexuális vágy, fokozott
szédül
szédülés
szédülés, előrehajláskor fokozódik
szédülés, forgó jellegű
széklet
széklet, aludttejszerű
széklet, bűzös
széklet, békanyálszerű
széklet, fájdalmas
széklet, gennyes, nyálkás
széklet, kocsonyás, véres
széklet, nyálkás
széklet, reggelente kitörő
széklet, savanyú
széklet, spriccelő
széklet, véres
székrekedés
székrekedés idős embereknél
székrekedés utazáskor
székrekedés, szülés után
szélsőséges viselkedés
szénanátha
szipogás, gyermekeknél
szívburokgyulladás
szívdobbanás érzése
szívdobogás
szívdobogás érzés
szívdobogás érzés hideg izzadással
szívdobogás, heves
szívdobogásérzés
szívdobogásérzés, verejtékezéssel
szívdobogások, heves
szívtünetek, szemtünetekkel együtt
szomjas
szomjúság
szomjúság hiánya
szoptatás
szoptatás közbeni fájdalom
szorítás
szorítás, nem viseli
szorong
szorongás
szorulás
szövetek, vizenyős
szőrzet, hullik
szúró fájdalom
szúró torokfájdalom
szülés megkönnyítése
szülés utáni székrekedés

t

talp görcs
talp, égető érzés
tályog, karbunkulusok, kékes-lilásan elszíneződött
tályogok
tánc, erőteljes
táncol
tej-ótvar
tejet kihányja
tejérzékenység
tejótvar
tejtermelés hiánya
tejtermelődés, nem terhes nő mellében
tejtől puffadás
tekintete merev
telehold
telítettség érzés a mellkasban
teltségérzés
tenyér, égető érzés
terhesség
terhesség alatt fellépő betegségek
terhességi émelygés
terhességi hányás
testhőmérséklet, alacsony
testi tisztátlanság
testnyílások kivörösödése
testnyílások, repedezés
testszag, savanyú
térdhajlatban csomó
térképnyelv
téveszmék
tompaság
tompaság, érzékeké
tompultság
torok, érzéketlenség
torok, gombócérzés
torok, mintha morzsa volna benne
torok, mintha nyílt seb volna benne
torok, szorító érzés
torokban hajszálérzet
torokfájdalom, égő
torokfájdalom, szúró
túlérzékeny, fájdalomra
túlérzékeny, zajra
túlérzékenység, elme, idegek
tüdőfolyamatok, krónikus, gyakori megjelenése
tüdőgyulladás
tüdőproblémák, krónikus
tüdőtágulat
tünetek gyors helyváltoztatása
tünetek, gyorsan változnak, nagyfokú gyengeséggel
tüsszögés
tüsszögési rohamok

u

ujjbegy berepedése
ujjbegy fájdalma
ujjbegyek, berepedés
ujjbegyek, hideg
undorodik, macskától
utazás, vágyik rá
utazási betegség
utazási betegség (kinetózis)

ú

újszülöttkori köldöksérv

ü

üledékes vizelet
üszkösödés, lábé

v

vaginizmus
vastagbélgyulladás
vazomotoros (érmozgató ideg) zavarok
vágás
vágott sebek
vágott sebek, műtétek utáni állapot
vágy a gyengédségre, szeretetre
váladék sárga
váladék, csomós
váladék, garaton lecsorgó
váladék, maró
váladék, nem tudja felköhögni
váladék, nyúlós
váladék, nyúlós, tapadós
váladék, ragadós
váladék, sűrű
váladék, sötétsárga
váladék, tejszerű
váladékok
váladékok elnyomása
váladékok, bűzös
váladékok, maró
váladékok, piszkos színű
váladékok, sűrű, zöld
váladékok, savanyú, maró, égető
váladékozás, elnyomott
váladékozás, maró
váladékozás, nagy mennyiségű
változékonyság
vándorló fájdalmak
verejték
verejték, bűzös
verejték, ecetszagú
verejték, fejbőr
verejték, hagymaszagú
verejték, hideg
verejték, homlokon, hideg
verejték, kénszagú
verejték, olajos
verejték, pézsma szagú
verejtékes, test alsó része
verejtékezés
verejtékezés, éjszakai
verejtékezés, hason, combokon
verejtékezés, nagyfokú
vesebetegségek, krónikus
vesegyulladás
vesekő
veseműködés, gyenge
vesemedence gyulladás
veszekedős
vetélés
vetélések
végbél előesés
végbél záróizmának gyengesége
végbél záróizomzat
végbélnyílás berepedése, viszketése
végtag fájdalom
végtag zsibbadás
végtagbénulás
végtagfájdalom
végtagok rángása, kicsavarodása
végtagok remegése
végtagok, hideg
végtagok, nyugtalan
végtagremegés, meglepetéstől
vénagyengeség
vénák, fájdalmas
vénás keringés
vénás pangás
vér, vizeletben
véraláfutás
vérköpés
vérnyomáskiugrás
vérszegénység
vértolulás
vérzékenységi hajlam
vérzés, szem
vérzés, szervi
vérzéshajlam
vérző fekélyek
visszataszító szagokra érzékeny
visszerek
visszerek, gyulladt
viszket a bőre, ha leveszi a ruháit
viszketés
viszketés, belső szemzugban
viszketés, belső szemzugé
viszketés, fejbőré
viszketés, szeméremtestén
viszketés, végbélnyílás
viszkető bőrelváltozások
viszkető emlőbimbó
vizelet
vizelet, bűzös
vizelet, elcseppenő, köhögés közben
vizelet, elcsöppenő
vizelet, nehezen ürülő
vizelet, sötét színű
vizelet, üledékes
vizelet, véres
vizelet, zavaros
vizeletcsepegés
vizeletképző szervek
vizeletürítés közben csípő, viszkető érzés
vizeletürítés, akaratlan
vizeletürítés, akaratlan, ijedtségtől
vizeletürítés, fájdalmas
vizeletürítés, izgalom hatására
vizeletürítés, nehezített
vizelés
vizelés, égető
vizelés, fájdalmas, negatív vizeletlelettel
vizelés, gyakori
vizelés, panaszok, negatív vizeletlelettel
vizelési inger, gyakori
vizelni nem tud mások jelenlétében
vizenyő
vizenyőképződés
vizenyős szövetek
vírusfertőzés
vírusok
vízháztartási zavar
víziszony
vízsérv
vörös üledék a pelenkán
vörösség

z

zajokra nagyon érzékeny
záróizom gyengeség, hólyag
záróizom gyengeség, végbél
zenétől, tánctól jobban érzi magát
zihálás
zöld hályog
zsémbes
zsibbad
zsibbadás
zsibbadás, arc
zsibbadás, végtag
zsíros ételek
zsíros ételek, nem szereti
zuhanás, úgy érzi, mintha
zúzódás
zúzódások

Keresés a homeopátiás szerek között

A

ACIDUM PHOSPHORICUM
ACIDUM SULPHURICUM
ACONITUM NAPELLUS (Aconit)
ACTEA RACEMOSA
AESCULUS HIPPOCASTANUM
AGARICUS MUSCARIUS
AGNUS CASTUS
AILANTUS GLANDULOSA
ALLIUM CEPA
ALOE SOCOTRINA
ALUMINA
AMBRA GRISEA
AMMONIUM BROMATUM (Ammonium-bromid)
AMMONIUM CARBONICUM
ANTIMONIUM CRUDUM
ANTIMONIUM TARTARICUM
APIS MELLIFICA
ARGENTUM NITRICUM
ARNICA MONTANA
ARSENICUM ALBUM
ARSENICUM IODATUM
ARUM TRIPHYLLUM
AURUM METALLICUM

B

BELLADONNA
BERBERIS VULGARIS
BORAX
BRYONIA

C

CALCAREA CARBONICA
CALCIUM FLUORICUM
CALCIUM PHOSPHORICUM
CALCIUM SULPHURICUM
CALENDULA
CANNABIS INDICA
CARBO VEGETABILIS
CAUSTICUM
CHAMOMILLA
CHINA RUBRA
CICUTA VIROSA
CIMICIFUGA
CINNABARIS
COCA
COCCULUS INDICUS
COCCUS CACTI
COFFEA
COLCHICUM AUTUMNALE
COLOCYNTHIS
CONIUM MACULATUM
CORALLIUM RUBRUM
CROCUS SATIVA
CUPRUM
CYCLAMEN

D

DROSERA ROTUNDIFOLIA
DULCAMARA

E

ECHINACEA
EUPATORIUM PERFOLIATUM
EUPHRASIA OFFICINALIS

F

FERRUM METALLICUM
FERRUM PHOSPHORICUM

G

GELSEMIUM SEMPERVIRENS
GLONOINUM
GRAPHITES

H

HAMAMELIS
HEPAR SULPHURIS
HYDRASTIS CANADENSIS
HYOSCYAMUS
HYPERICUM

I

IGNATIA AMARA
IPECACUANA
IRIS VERSICOLOR

K

KALIUM ARSENICOSUM
KALIUM BICHROMICUM
KALIUM BROMATUM
KALIUM CARBONICUM
KALIUM IODATUM
KALIUM MURIATICUM
KALIUM PHOSPHORICUM
KALIUM SULPHURICUM

L

LACHESIS MUTUS
LEDUM PALUSTRE
LOBELIA INFLATA
LYCOPODIUM CLAVATUM

M

MAGNESIUM CARBONICUM
MAGNESIUM SULPHURICUM
MERCURIUS CORROSIVUS
MERCURIUS SOLUBILIS
MEZEREUM
MOSCHUS

N

NATRIUM CARBONICUM
NATRIUM SULPHURICUM
NATRUM MURIATICUM
NITRICUM ACIDUM
NUX MOSCHATA
NUX VOMICA

O

OPIUM
OSCILLOCOCCINUM

P

PETROLEUM
PHOSPHORICUM ACIDUM
PHOSPHORUS
PHYTOLACCA
PLATINA
PODOPHYLLUM
PULSATILLA

R

RHUS TOXICODENDRON
RUMEX CRISPUS
RUTA GRAVEOLENS

S

SABADILLA
SACCHARUM OFFICINALE
SAMBUCUS NIGRA
SANGUINARIA CANADENSIS
SENEGA
SEPIA
SILICEA
SOLIDAGO VIRGA
SPIGELIA
SPONGIA TOSTA
STAPHYSAGRIA (Delphinium staphysagria)
STICTA PULMONARIA
STRAMONIUM
SULFUR
SULPHURICUM ACIDUM

T

TABACUM
TARAXACUM
TARENTULA HISPANICA
THERIDION
THUJA OCCIDENTALIS
TUBERCULINUM

V

VERATRUM ALBUM
VINCETOXICUM
VISCUM ALBUM

Z

ZINCUM METALLICUM
 

Ön az alábbi betegségekre/panaszokra keresett: fülfájás, kisugárzó, megkeményedés, áll alatti mirigyek, megnagyobbodott mandulák

Sajnos nincs minden megadott panaszra ható készítmény az adatbazisban.

Fülfájás, kisugárzó, megnagyobbodott mandulák és hasonló tüneteik kezelésére alkalmas szerek

PHYTOLACCA
Alkörmös. Magas termetű, évelő növény, melynek friss bogyóit és leveleit használják homeopátiás szer készítésére.

Kiváltó ok:

Hideg, esős idő, menstruáció, terhesség, szoptatás, eső, fejfájás.

Javallatok:

Elsősorban a mirigyekre ható szer. Gyakran használják torok- és mandulagyulladás, emlőgyulladás esetén. Az anyatej mennyisége növelhető vele (alacsony hígításban!). Kétoldali fülfájás. Székrekedés idős embereknél. Zsírdaganat, szőrtüszőgyulladás.

Jellemzők:

Főleg a mirigyekre, mirigyes szövetekre hat (pl. emlő, mandulák).

Tünetek:

TOROK: a szájpad sötétvörös, mintha tüzes gombóc volna a torkában, nyeléskor nyilalló, a fül felé sugárzó fájdalom. A nyelés nehéz. Állkapocsszöglet alatti nyirokcsomó-megnagyobbodás.

EMLŐK: fájdalmas, kőkemény, hideg, duzzadt emlők, szoptatás közbeni fájdalom, berepedezett, befelé fordult emlőbimbó. Emlőfájdalom menstruáció kapcsán.

Romlik:

A torokfájás nyelésre, forró italra. Éjjel ágymelegre.

Javul:

Hidegre, száraz időben, pihenéstől.

VINCETOXICUM
Vadpaprika, méreggyilok. Európa nagy részén elterjedt, májustól augusztusig virágzó növény, gyulladásos betegségek, vízkór, mérgező állati harapások ellen használták. A homeopátiás szer friss levelekből készül.

Javallatok:

Vírusokkal szembeni ellenálló képesség fokozása, megfázás, influenza, influenzaszerű megbetegedések.

Tünetek:

Ólomszerű fáradtság, kábultság, végtagfájdalom, csontfájdalom, didergés. Fejtetőn, homlok mögött pulzáló, nyomó fejfájás. Forróságérzet, láz. Megnagyobbodott, duzzadt mandulák, fájdalmas nyelés. Sárgás-zöld, híg orrváladék. Rohamszerű, száraz köhögés. Nyugtalan alvás.

Romlik:

Hidegre, mozgásra, reggel.

Javul:

Melegre, nyugalomban.

ECHINACEA
Kasvirág. Észak-Amerikában honos, évelő növény, melyet sündisznószerű száraz virágairól lehet felismerni. Eredetileg az őshonos indiánok használták sebek, égések, rovarcsípések, kígyómarások és fertőzések kezelésére.

Kiváltó ok:

Megfázás, vírusfertőzés, baktériumfertőzés, testi és szellemi megerőltetés.

Javallatok:

Fertőzések megelőzése és kezelése, immunerősítés, nyirokérgyulladás, szervezetbe jutott állati mérgek, furunkulusok, fertőzött sebek.

Jellemzők:

Kiváló sebtisztító és fertőtlenítő szer. Általános fáradtság, gyengeség és elesettség érzése; nyugtalanság és feszültség, valamint ellentmondást nem tűrő lelkiállapot. Az érzékek tompasága, aluszékonyság, levertség, izomgyengeség és depresszió.

Tünetek:

Fejfájás, tompa nyakszirti fájdalom, tompa nyomásérzés a fejben, szemben. Hidegrázás, verejtékezés (főleg a homlokon és a felső testrészen), nem túl magas láz. Az orrból rossz szagú váladék ürül, emellett orrdugulás is jelen van. A szájzug és az ajkak felszakadtak. A fogíny puha, visszahúzódó és könnyen vérzik. A nyelv megdagadt és száraz, sebes. Váladék felhalmozódás a torokban. A mandulák erősen pirosak, illetve feketék is lehetnek. Gennyes mandulagyulladás, szürke lepedékkel. Bűzös váladékok. Izomfájdalmak. Gyakori vizelési inger, vizelet-visszatartási képtelenség. Gyomorégés. Szívtáji szorító érzés. Száraz bőr, intenzív viszketés, furunkulusok, egyéb gennyes folyamatok. Hideg végtagok.

Romlik:

Testi és szellemi megerőltetéstől, evéstől, hideg levegőn.

Javul:

Nyugalomban és fekve.

Fülfájás, kisugárzó és hasonló tüneteik kezelésére alkalmas szerek

BELLADONNA
Maszlagos nadragulya. A burgonyafélék családjába tartozó, többek között atropint tartalmazó növény, melynek sötét bogyói rendkívül mérgezőek. Hatóterülete: nyálkahártyák, keringési rendszer, idegrendszer.

Kiváltó ok:

Heveny lázas állapot, fertőzés, vérnyomás kiugrás, száraz hideg, vizes haj.

Javallatok:

Hirtelen fellépő lázas állapot, garatgyulladás, torokgyulladás, gége-légcsőhurut, vértolulásos középfülgyulladás, skarlát jellegű kiütések, magas láz, lázgörcsök, vérnyomás hirtelen emelkedése, napszúrás, csuklás.

Jellemzők:

Hirtelen kezdet, heves tünetek, vörösség.

Tünetek:

Igen magas láz, forró test, lázrózsák, hideg végtagok, verejtékes bőr, száraz nyálkahártyák. Nagyon fájdalmas, piros torok, száraz, ugató köhögés, lüktető fejfájás, minden fájdalom lüktető, tág pupillák, csillogó szemek. Minden ingerre (zaj, fény, érintés) túlérzékeny, rendkívül izgatott, és ez az izgatottság levertséggel váltakozhat. Savanyú, hideg italokat kíván inni, nyugalomra és sötét szobára vágyik.

Romlik:

Erős fényre, zajra, rázkódásra, hideg levegőn.

Javul:

Pihenésre, nyugalomra.

BRYONIA
Fehér földi tök. Európában is honos kúszónövény, melynek gyökeréből készül a homeopátiás szer.

Javallatok:

Meghűlés, hörghurut, mellhártyagyulladás, száraz, fájdalmas köhögés, fejfájás, heveny mozgásszervi fájdalmak, emlőgyulladás.

Jellemzők:

Lassan kialakuló tünetek, a fájdalmak helye pontosan meghatározható, szárazság, nagyfokú szomjúság, mozdulatlanság.

Tünetek:

Száraz, fájdalmas köhögés mellkasi fájdalommal, száraz nyálkahártyák, erős szomjúság. Nagyon hideg italra vágyik. Emlőgyulladásban elnehezült mellek, a legkisebb mozgásra fokozódó fájdalom. Minden fájdalma csökken, ha az érintett területre nyomást gyakorol. Például a köhögéskor fellépő mellkasi fájdalom csökken, ha kezével nyomja, tartja a mellkasát. Ingerlékeny beteg, mozdulatlanul gubbaszt, szereti, ha békén hagyják.
A legkisebb mozgásra rosszabbodnak a tünetei. Ajkai szárazak. Szomjas, meleg italokat kíván.
A beteg nagyon ingerlékeny, azt akarja, hogy hagyják békén.

Romlik:

Mozgásra.

Javul:

Nyugalomban, nyomásra.

CHAMOMILLA
Kamilla. Az orvosi székfű régóta ismert gyógynövény. A belőle készült homeopátiás gyógyszer az egyik leggyakrabban használt szer csecsemőkorban.

Javallatok:

Fogzás, nyűgösség, hasmenés, fülfájás, alvászavarok.

Jellemzők:

Főleg ha beteg, fogzik, rendkívül türelmetlen, a fájdalmat igen rosszul tűri. Nehezen megnyugtatható.

Tünetek:

Dühkitörései vannak, semmi nem jó neki. Gyakran az egyik arcfele piros, a másik sápadt. Lába forró, takarót nem bír magán. Zöld, záptojásszagú széklete van, főleg fogzáskor.

Romlik:

Minden ingerre (fény, zaj, hang), érintésre.

Javul:

Szinte csak ha hordozzák, ringatják.

FERRUM PHOSPHORICUM
Vasfoszfát.

Kiváltó ok:

Hideghatás, folyadékvesztés (izzadás, vérzés).

Javallatok:

Gyulladásos állapotok (torokgyulladás, fülfájás, meghűlés) első stádiuma.

Jellemzők:

Nem jellegzetes, lassan kialakuló tünetek.

Tünetek:

Lassan felkúszó, nem túl magas láz, bár esetenként lehet magas is. Sápadt vagy halványpiros arc. Könnyen elpirul. Kissé piros torok. Enyhe, kisugárzó fülfájás. Megfázásos nagyothallás. Maró sárga, véres orrváladék. Fáradt, de nyugtalan, rohangál. Fázós, sápadt beteg, rossz étvággyal.

Romlik:

Evés után, hidegtől, szabadban.

Javul:

Lassú, könnyű mozgástól.

GELSEMIUM SEMPERVIRENS
Sárga jázmin.

Kiváltó ok:

Rossz hír, szorongás, izgalom, meleg szél, enyhe tél.

Javallatok:

Influenzaszerű tünetek, írógörcs (grafospazmus), lámpaláz, fejfájás.

Jellemzők:

Nagyfokú gyengeség, olyan, mintha részeg volna, remegés.

Tünetek:

Végtagfájdalom, csont- és izomfájdalom, sajgó, cikázó fájdalmak, hidegrázás, remegés. Nyeléskor fülbe sugárzó fájdalom, híg, vizes nátha. Szédülés, aluszékonyság, látászavarok. Szemhéjai nehezek, nyugalomra vágyik. Általában nem szomjas. Könnyen dühbe gurul.

Romlik:

Nyirkos időben, megrázkódtatástól, izgalomra, viharos időtől, mozgástól.

Javul:

Verejtékezéstől, vizeletürítéstől, alkoholos italtól, magas párnán fekve.

KALIUM BICHROMICUM

Javallatok:

Nyálkahártyák gyulladása, orrmelléküregek gyulladása, fekélyek, reumás fájdalmak.

Jellemzők:

Éles, pontszerű fájdalom, nyúlós váladék, pontszerű fekélyek (száj, gyomor stb.).

Tünetek:

Tojásfehérjéhez hasonló, nyúlós váladék, mely vércsíkos is lehet. Orrgyöki fájdalom, orrjáratban pörkök, fekélyek. Heves köhögés. Éles szélű afták, fekélyek a szájban. Rekedtség. Gyomorfekélyben hányinger, sárgás hányás, nehézségérzet. Kívánja a sört, még akkor is, ha ez rontja a gyomorpanaszait. Gyorsan jelentkező és múló reumás fájdalmak, melyek vándorolnak.

Romlik:

Hidegre, ha lehajol, nyomásra, drámaian mozgástól. Legrosszabbak a tünetek hajnalban 2-4 óra között.

Javul:

Nedves melegre, nyáron.

PHOSPHORUS
Foszfor. Ez az elem a szervezet, főleg a csontok fontos alkotórésze, nagy szerepet játszik az enzimfolyamatokban.

Javallatok:

Visszatérő megfázások, fertőzések, köhögések. Máj, tüdő, veseállomány gyulladásos és degeneratív betegségei. Tüdőgyulladás. Vérzéses állapotok. Gyomorrontás, hasmenés. Idegi eredetű hasmenés. Szülés után jelentkező keresztcsonti fájdalom.

Jellemzők:

Mint a gyufa, fellobban, fényt bocsát ki, és hamar kialszik. Sovány testalkatú, nyitott, barátságos, de nyugtalan természetű, könnyen kimerülő emberek szere.

Tünetek:

Nyelve lepedékes, hangja mély, rekedt. Asztmatikus, száraz, fájdalmas köhögés öklendezéssel. Légutakban égő érzés. Köhögéskor bő, habos, akár véres köpet ürül. Égő hátfájdalom a lapockák között. A fogínyvérzés gyakori. Foghúzás után elhúzódó vérzés. Meleg szobában is fázik, rázza a hideg, ennek ellenére jéghideg italra vágyik, melyet elfogyasztva, rövid időn belül hány. Farkaséhes. Szélben könnyezik, az erős fény zavarja. Nem szeret egyedül lenni.

Romlik:

Hidegtől, ha a bal oldalán vagy a hátán fekszik, szellemi fáradtságtól, hirtelen időjárás-változástól.

Javul:

Társaságban, pihenés után, evés után, sötétben.

PULSATILLA
Kökörcsin. Kékes-lilás, harang alakú virág, jól tűri a szárazságot, sok változata ismeretes.

Kiváltó ok:

Átnedvesedő láb, hőmérséklet-ingadozás.

Javallatok:

A legkülönbözőbb fizikai és lelki tünetek. Hurutos megbetegedések, fülgyulladás, kötőhártya-gyulladás.

Jellemzők:

Változékonyság mind a tünetekben, mind a kedélyállapotban. A szomjúság hiánya. Fontos alkati szer, terhességben gyakran alkalmazzák.

Tünetek:

Sápadt. Változékony, sűrű, sárgászöld, nyálkás váladékok. Nem maró orrfolyás, éjjel az orra eldugul, nappal folyik. Lehelete rossz szagú, szájszárazság, a száj repedezik. Szúró fülfájás, mely éjszaka romlik. Reggel felszakadó, este és éjjel száraz köhögés, emiatt fel kell ülnie.
Nem szereti a zsíros ételeket. Hagymától gyomorpanaszok. Úgy érzi, mintha a gyomrában kő volna. Köhögéskor, tüsszentéskor elcsöppenő vizelet.
Változó végtagfájdalmak. Duzzadt, fájdalmas erek, visszerek.
Nagyon fázós, de meleg szobában minden tünete romlik. Szeszélyes, sírós természetű, igényli a vigasztalást.

Romlik:

Melegtől, meleg, levegőtlen helyiségben, este. Evéstől, főleg nehéz, zsíros ételektől, fagylalttól, tojástól. Egyedülléttől.

Javul:

Friss, szabad levegőn, hideg borogatástól, nyomásra. Jobban érzi magát, ha megvigasztalják, kisírhatja magát vagy ha társaságban van.

RHUS TOXICODENDRON
Mérges szömörce. Észak-amerikai kúszónövény, a bőrön hólyagos kiütést okoz.

Kiváltó ok:

Hűvös, nedves idő, megázás, köd. Huzat. Túlfáradás.

Javallatok:

Hólyagos, viszkető bőrelváltozások (bárányhimlő, herpesz, övsömör), ízületi bántalmak, zúzódások, rándulások, csontfájdalmak. Rekedtség.

Jellemzők:

Hirtelen kialakuló tünetek, nyugtalanság. Szomjúság, fázósság.

Tünetek:

Vörös orrhegy, vízszerű orrváladék. Lepedékes nyelv, hegyén piros háromszöggel. Nehezen nyel. Rekedtség reggel, mely fokozatosan elmúlik. Fájdalmas nyaki nyirokcsomó-duzzanat. Tépő, nyilalló, hasogató izom- és csontfájdalmak, melyek lassú mozgásra javulnak. Ízületi merevség, duzzanat, fájdalom. Tompult, kimerült és nyugtalan beteg. Egyedüllétre vágyik.

Romlik:

Hidegre, nedvességre, télen. Vihar előtt. Ha kitakarózik, ha fázik. Ütéstől, rázkódástól. Nyugalomban.

Javul:

Száraz időben, forró fürdőtől, meleg borogatástól, masszírozástól, testhelyzet-változtatástól (ezért izeg-mozog). Sétától, mozgás kezdete után („bejáródik”).

MERCURIUS CORROSIVUS
Higanyklorid – HgCl2.

Javallatok:

Nyálkahártyák gyulladásai (hólyaghurut, bélgyulladások, torok- és szájfertőzések), mély, vérző fekélyek (száj, bél), afta. (L. még Mercurius solubilis.)

Jellemzők:

Heves, erőteljes, agresszív tünetek, gyorsan romló folyamatok.

Tünetek:

Égető fájdalmak. Nyálfolyás, bűzös lehelet, vérző fogíny. Nyaki nyirokcsomók megnagyobbodnak. Bélgyulladásban gennyes, nyálkás széklet, mely véres is. Gyakori fájdalmas székelési inger, mely nem múlik, hiába megy WC-re. Fájdalmas, égető vizelés. Kis mennyiségű, akár cseppenként ürülő, gennyes, véres, zavaros vizelet.

Romlik:

A legkisebb érintésre, éjszaka.

STAPHYSAGRIA (Delphinium staphysagria)
Csípős szarkaláb, kerti sarkantyú. A fűféle növény száraz magvát használják fel a homeopátiás szer elkészítéséhez.

Kiváltó ok:

Műtét, érzelmi feszültség, megrázkódtatás, harag. Szexuális túlkapások. Katéterezés.

Javallatok:

Árpa, rosszul gyógyuló, metszett, vágott sebek, műtétek utáni állapot, katéterezés, elfojtott indulatok. Vizelési panaszok, negatív vizeletlelettel. Nagyon jól alkalmazható a kistestvér születése után fellépő féltékenységnél, mert ez tipikusan visszafojtott indulat.

Jellemzők:

Elsősorban a bőrre, húgyivarszervi betegségekre és a pszichikumra hat (igazságtalanság érzete, deviáns szexualitás, elfojtott harag).

Tünetek:

Vakarás után helyét változtató bőrviszketés. Fejen lévő pörkös, váladékozó ekcémás bőr, mely nagyon viszket. Pörkösödéssel végződő, hólyagos kiütések. Szemhéjszéleken sárgás felrakódás. Szempillák közötti gennyes csomócskák, kis duzzanattal. Gyakori, fájdalmas vizelés, negatív vizeletlelettel, különösen ha ez szexuális kapcsolat után jelentkezik. Sötét, kismennyiségű vizelet. Bélkorgás, hányinger, csuklás.

Romlik:

Érintés, sértődés, düh, elfojtott megaláztatás.

Javul:

Pihenéstől, melegtől.

THUJA OCCIDENTALIS
Más néven: életfa. Örökzöld, tűlevelű fa.

Kiváltó ok:

Nedvesség, oltás, elődök bizonyos betegségei.

Javallatok:

Oltási károsodások, veleszületett lágyéksérv. Szivárványhártya-gyulladás, árpák. Krónikus megfázások.

Jellemzők:

Elsősorban a nemi szervekre és a vizeletképző szervekre hat. Húsos, püffedt megjelenés (vízvisszatartástól). A bőr foltos, szennyezett, szőrös. Puha, burjánzó, lágy szövetek, melyek könnyen véreznek. Anyajegyek. Olajos verejték. Száraz töredezett haj, hajhullás. Szabálytalan fogsor. Inkább alkati szer. Főleg krónikus panaszoknál használandó.

Tünetek:

Fejfájás, amely olyan, mintha szöget vernének a fejébe. Szikralátás. Gennyes, bűzös fülfolyás. Afták, szájfekélyek, duzzadt nyelv, amit könnyen, akaratlanul megharap.

Megfázáskor sűrű, zöldes orrfolyás.

Hasa puffadt, korog, mozgást érez benne. Húgycső-váladékozás. Napközben köhög, ami fokozódik, ha hideget eszik, iszik. Rossz szagú, maró lábizzadás. Bűzös verejték, mely foltot hagy a ruházaton.

Romlik:

Nedvességre, tengerparton, nyirkos házban. Menstruációkor, zsíros ételtől.

Javul:

Melegtől, váladék megindulásakor, dörzsöléskor.

AURUM METALLICUM
Porított arany.

Kiváltó ok:

Bánat, ijedtség, düh, visszafojtott bosszúság, anyagi veszteség.

Javallatok:

Depresszió, lehangoltság, keringési zavarok, szívbetegségek. Csontbetegségek (kinövések, krónikus folyamatok). Érelmeszesedés. Zöld hályog.

Jellemzők:

Szeszélyesség, heves érzelmi kitörések és tünetek, bőbeszédűség, vándorló fájdalmak, „megkeményedések” (erek, mirigyek). Krónikus folyamatok. Öngyilkossági gondolatok.

Tünetek:

Heves tünetek, veszekedő beteg, rossz memória, önpusztító gyötrődés. Szederjes arc. Fejfájás, melytől zavart a beteg. Fényérzékeny. Kellemetlen, bűzös szájszag, rossz fogak. Vérző ínygyulladás. Nyaki nyirokcsomók megkeményedtek. Here-, mellékhere-gyulladás, vízsérv. Magas vérnyomás, szapora, szabálytalan pulzus. Éjszakai lábfájás, főleg a talpon. Hideg, bűzös lábizzadtság. Álmában nyugtalan, hangosan zokog. Nagyon fázós, didereg.

Romlik:

Érzelmektől, szellemi megerőltetéstől, éjszaka, hidegtől, alkoholtól.

Javul:

Szabad levegőn, zenétől, holdfénytől, hideg vizes fürdőtől.

CARBO VEGETABILIS
Faszén. Vörös bükk vagy nyír fájának kiizzított szene. A tökéletlen égés során keletkező anyag az elégtelen oxidációs folyamatok szere.

Kiváltó ok:

Folyadékvesztés, súlyos betegség, nagy szenvedés, megrázkódtatás.

Javallatok:

Súlyos betegségek után fellépő reakcióhiány, legyengülés, ájulásszerű állapotok. Folyadékvesztés utáni súlyos gyengeség. Asztma. Ujjak időskori üszkösödése. Lábszárfekély.

Jellemzők:

Égető fájdalmak. Belső forróság, hideg bőrrel. Hideg verejték. Lassú észjárású, nagyon gyenge, eltompult beteg.

Tünetek:

Hideg bőr, alig tapintható pulzus, ájulások, felszínes légzés. Sápadt, beesett arc, mely hideg verejtékkel borított. A beteg egyszer fázik, máskor melege van. Kivörösödött, hideg orr. Felső ajka remeg. Sárgás barna lepedék a nyelven, keserű szájíz, vérző íny. Tompa, préselő fejfájás. Fullasztó köhögési rohamok, hányással, égő mellkasi érzéssel. Ziháló légzés. Nagyfokú haspuffadás, hasfájás, mely miatt a beteg görnyedt testhelyzetet vesz fel. Sűrű zöldes hüvelyfolyás, égő viszketéssel. Sajgó, égető fájdalom a csontokban. Fekélyek. Érzékeny, viszkető fejbőr. Fényre rosszul reagáló pupillák, fekete pontok a szem előtt. A beteg könnyen megriad, éjszakai rémálmai vannak, fél lefeküdni a sötétben.

Romlik:

Melegtől, vérvesztéstől, nehéz ételtől. Ha a beteg szabad levegőn mászkál. Testének lehűlésekor. Este és éjjel. Időskorban.

Javul:

Legyezéstől, hűs levegőtől, hideg italoktól.

GLONOINUM
Nitroglicerin. Robbanóanyag.

Kiváltó ok:

Napszúrás, vérnyomáskiugrás, menzesz elnyomása.

Javallatok:

Napszúrás, vérnyomáskiugrás, klimax, rángógörcsök.

Jellemzők:

Hatása gyors és erős. Szétfeszítő, szétterjedő fájdalmak, vértolulás jellemzik.

Tünetek:

A beteg a ruháját szűknek, kellemetlennek érzi, fél a hőtől, csillogástól. Hullámokban jelentkező, heves fejfájás. Szeme, arca vörös. Fekete foltokat lát. Fülében lüktetést érez. Orra könnyen vérzik. Lüktető fogfájás. Nehézlégzés, mellkasi szorító érzés, heves szívdobogások.

Romlik:

Melegtől, naptól, felhevüléstől, mozgástól, rázkódástól, bortól, hajvágástól.

Javul:

Szabad levegőn, ha a beteg felemeli a fejét, hideg borogatástól.

IRIS VERSICOLOR
Nőszirom

Javallatok:

Epeproblémák, fejfájás, emésztőrendszeri panaszok, jobboldalon fellépő övsömör.

Jellemzők:

A gyomor-bélrendszer nyálkahártyájára, a májra és a hasnyálmirigyre hat. Bőséges váladékképződés, savanyú, maró, égető váladékok.

Tünetek:

A beteg szellemileg tompa, szédül, beszéd közben nyúlós nyálcsorgása van. Orra zsíros. Fejfájás, hasmenéssel. A széklet epés, zsíros, savanyú szagú. Savanyú felböfögések, égető fájdalom a gyomorban. A beteg étvágya rossz. Ecetszagú verejték. Vizelés utáni, égő húgycsőfájdalom.

Romlik:

Periodikusan hetente, tavasszal, ősszel. Szellemi kimerüléstől, kánikulában.

Javul:

Enyhe mozgásra.

KALIUM CARBONICUM
Hamuzsír. Káliumsó.

Kiváltó ok:

Gyermekkori bőrtünetek elnyomása, meghűlés.

Javallatok:

Kötőszöveti gyengeség, pajzsmirigy-alulműködés, krónikus megfázás, vérző aranyeres csomók, méhgörcsök, nőgyógyászati esemény utáni vérzés.

Jellemzők:

Nagyfokú gyengeség. Ijedős, félénk, elpuhult, fázós, veszekedős beteg. Időjárás-változásra érzékeny. Vizenyőképződésre hajlamos. Bőséges, maró váladékozások. Megfázásra, izzadásra való hajlam.

Tünetek:

Nyilalló fájdalmak testszerte (ízület, mellkas, izom, koponya). A beteg túlérzékeny a fájdalomra. Fakó arc, beesett szemekkel. Bőre száraz. Nehezen nyel. Asztmatikus légzés. Szembe sugárzó fejfájás. Haja, szőrzete hullik. Jellegzetes a szem belső szögletének duzzanata. Bűzös, sárgászöld, beszáradó orrváladék. Pattanásos orr. Hátfájás. Végtaggyengeség, térdfájdalom. Hirtelen bekövetkező öntudatvesztés. Nem bírja a tejet és a meleg ételt, könnyen felfúvódik. Kemény széklet. Hüvelyfolyás, alhasi görcsökkel, viszketéssel. Fél a jövőtől, a kísértetektől, a betegségtől, a haláltól. Beszél álmában. Fázik, de a keze meleg.

Romlik:

Hajnali 2-4 óra között. Hideg levegőtől, télen, kimelegedéstől, Fájdalmas oldalán fekve, érintéstől.

Javul:

Melegtől, térdére támaszkodva, szabad levegőn.

ACIDUM PHOSPHORICUM
Más néven: Phosphoricum acidum. Foszforsav.

Kiváltó ok:

Rossz hír, bosszúság, sérülés.

Javallatok:

Lábadozás, gyorsan növő, fizikailag, szellemileg túlterhelt fiatalok gyakran igénylik ezt a szert. Iskolás lányok fejfájása. Szoptató anyák panaszai. Hajhullás. Csontbetegségek. Daganatos csontfájdalmak.

Jellemzők:

Gyengeség, kimerültség minden panasznál.

Tünetek:

Gyenge fizikumú, közönyös, gondolkodása eltompult. Kimerült, csendes. Reménytelenség érzése. Keresi a szavakat. Nappal álmos. Fényre, szagokra hangokra (főleg a zenére) érzékeny. Füle cseng. Arca sápadt, szemei karikásak. Nyelve közepén vörös sáv húzódhat végig. Étvágytalan. Nyomásérzés fejtetőn, homlok mögött, szemekben, mellkasban, köldöknél. Szapora szívverés. Növekedési, zúzódásos, főleg éjszakai fájdalom. Ha beteg, bőségesen izzad, főleg éjjel.

Romlik:

Folyadékvesztéstől. Kicsapongástól, láztól, huzattól, érzelmektől, beszédtől.

Javul:

Melegtől, alvás után.

COLOCYNTHIS
Sártök. Japánból származó tökféle, nevezik keserű uborkának is. Erős hashajtó szer.

Kiváltó ok:

Düh, felháborodás, bánat, megfázás.

Javallatok:

Görcsök (bél, vese, nőgyógyászati), gyermekkori köldökkólika, heves, nyilalló fájdalom, zöld hályog.

Jellemzők:

Főleg a belekre hat, hirtelen fellépő, igen erős görcs, görcsös fájdalom esetén. A beteg a fájdalomtól dühös, türelmetlen, morózus, aggodalmaskodó.

Tünetek:

Keserű szájíz, nyelvégés, hasi görcsök puffadással.

Romlik:

Bosszankodástól, éjszaka az ágyban, meghűléskor, ha a beteg a nem fájdalmas oldalán fekszik, mozgásra.

Javul:

Erős nyomástól, melegtől, nyugalomban, ha a beteg összegörnyed, széklet vagy szelek távozása után.

CYCLAMEN
Ciklámen.

Kiváltó ok:

Lelkiismeret-furdalás, bánat, terhesség.

Javallatok:

Terhességi hányinger, hányás, csuklás. Migrén. Fájdalmas menstruáció. Tejtermelődés nem terhes nő mellében.

Jellemzők:

Elsősorban a női nemi szervekre és az idegrendszerre hat. Vérszegény, fáradékony emberek szere, akik álmosak, szomorúak, önváddal küzdenek.

Tünetek:

A szabad levegőt a beteg utálja. Látászavarral, forgó jellegű szédüléssel kísért gyomorpanaszok és menstruációs zavarok. Csuklás, felböfögés, émelygés, hányás. Szikralátással, homályos látással, szempanaszokkal együtt járó fejfájás (bal halánték leggyakrabban), mely hideg víztől javul. Gyakori, bőséges vizelet. Fájdalmas menstruáció, sötét, darabos vérrel. A beteg limonádét kíván. Zsíros ételtől rosszul van.

Romlik:

Szabad levegőn, este, hidegtől.

Javul:

Mozgástól, meleg szobában, menzesz idején.

RUMEX CRISPUS
Fodros lórom.

Kiváltó ok:

Hideg levegő belégzése (köhögésnél).

Javallatok:

Éles fájdalom, neuralgia, fájdalmas köhögés. Gyermekek rendszeresen, 23 óra után és hajnali 2-5 óra között jelentkező köhögése. A boka és a láb görcsei.

Jellemzők:

Hideg levegő belégzésére köhögés, csiklandozó érzés a torokban (mintha egy toll csiklandozná).

Tünetek:

Jellegzetes száraz, szaggató, ugató köhögés. Égető, szúró fájdalom a mellkasban, mely légvételkor fokozódik. Vizes nátha, gyakori tüsszentéssel. Hirtelen ürülő, fájdalommentes, híg széklet. Végbélviszketés. Hirtelen fellépő vizelési inger.

Romlik:

A hidegtől, hideg levegőtől. Szélben. Ha melegből hidegre vagy hidegből melegre megy a beteg. Nyomástól. Ha kitakarózik. Éjjel. Étkezés után. Ha a baloldalán fekszik.

Javul:

Ha a száját eltakarja. Betakarózva.

PHOSPHORICUM ACIDUM
Más néven: Acidum phosphoricum. Foszforsav.

Kiváltó ok:

Rossz hír, bosszúság, sérülés.

Javallatok:

Lábadozás, gyorsan növő, fizikailag, szellemileg túlterhelt fiatalok gyakran igénylik ezt a szert. Iskolás lányok fejfájása. Szoptató anyák panaszai. Hajhullás. Csontbetegségek. Daganatos csontfájdalmak.

Jellemzők:

Gyengeség, kimerültség minden panasznál.

Tünetek:

Gyenge fizikumú, közönyös, gondolkodása eltompult. Kimerült, csendes. Reménytelenség érzése. Keresi a szavakat. Nappal álmos. Fényre, szagokra hangokra (főleg a zenére) érzékeny. Füle cseng. Arca sápadt, szemei karikásak. Nyelve közepén vörös sáv húzódhat végig. Étvágytalan. Nyomásérzés fejtetőn, homlok mögött, szemekben, mellkasban, köldöknél. Szapora szívverés. Növekedési, zúzódásos, főleg éjszakai fájdalom. Ha beteg, bőségesen izzad, főleg éjjel.

Romlik:

Folyadékvesztéstől. Kicsapongástól, láztól, huzattól, érzelmektől, beszédtől.

Javul:

Melegtől, alvás után.

SANGUINARIA CANADENSIS
Vérontó pimpó, vérpipacs.

Javallatok:

Vazomotoros (érmozgató ideg) zavarok; vértolulás, hőhullámok. Fejfájás. Klimaxos érrendszeri panaszok. Asztma. Énekesek torokszárazsága. Epebántalmak, epehányás. Orrpolip.

Jellemzők:

Jobboldali szer; zsörtölődő, mogorva ember; kimerült.

Tünetek:

Hőhullámok, körülhatárolt pírok az arcon, hason, nyelven. Lázrózsák, a beteg fülei lángvörösek. Perzselő forróságot érez, fejébe ?vér szökik?. Kicsit izzad. Nyálkahártyái szárazak. Égető érzés a torokban, nyelven, tenyéren, talpon. Maró felböfögések, gyomorbántalmak. Tarkótól a jobb szem felé terjedő fejfájás, mely lüktető. Látható erek a halántékon. Fülzúgás; Szagérzékenység; Fűszeres ételeket kíván. Haspuffadás, hasmenés. Sárgaság. Bűzös, maró hüvelyfolyás.

Romlik:

A változás korában; periodikusan (napszakonként, éjszakánként, hetente). Szagoktól. Rázkódástól, minden mozdulatra. Érintéstől. Édességtől.

Javul:

Alvástól; hányástól; háton fekve; baloldalán fekve; savanyú ételektől.

SENEGA
Szenegagyökér. Észak-Amerikában honos növény, melynek gyökere köptető hatású és jellegzetesen keserű.

Javallatok:

Célszerve a szem (kettős látás, könnyezés, kötőhártya-gyulladás, műtét után, szemhéjgyulladás, szivárványhártya-gyulladás, szemizombénulás) és a hörgők nyálkahártyája. Tüdőgyulladás, mellhártyagyulladás (vizes); éjszakai bevizelés.

Jellemzők:

A nyálkahártyákra hat, hurutos tüneteket okoz.

Tünetek:

Szaggató homloktáji fájdalom, tüsszögés, melytől a beteg elszédül, szájszárazság, émelygés, hányás, rekedt, erőtlen hang, fojtogató, rázkódással járó köhögés, bőséges, nyúlós köpet, hurutos mellkas. Orrnyílásoknál, szájszegletben égő érzés.

Romlik:

Levegőtől, szélben, érintéstől, pihenéstől; a köhögés akkor, ha a beteg a jobb oldalán fekszik.

Javul:

Izzadástól, szabadban.

SPIGELIA
Féregűző fű.

Kiváltó ok:

Napsütés.

Javallatok:

Idegekre hat, neuralgia; szívburokgyulladás, reumás szív; gyermekkori bélférgesség; krónikus nátha.

Jellemzők:

Nagyon érzékeny az érintésre; szívtünetek és szemtünetek együtt jelentkeznek; vérszegény, legyengült, reumás emberek szere. A fájdalom ciklikusan jelentkezik, szúró jellegű.

Tünetek:

Sértődős, nyugtalan, szorongó, könnyen összerezzenő beteg; Lehelete bűzös, nyelve lepedékes, repedezett. Arca, foga, halántéka fájdalmas. Fél a hegyes tárgyaktól. Nehézlégzés. Erős, köldök körüli fájdalmak. Szeme érzékeny, könnyen vörösödik, könnyezik, hunyorog. Fülét bedugultnak érzi. Végbélnyílása viszket, széklete bűzös.

Romlik:

Érintéstől, mozgástól, rázkódástól, dohányzástól, evéstől, előrehajolástól, orrfújástól, viharban.

Javul:

Jobb oldalán, magasan fekve.

ANTIMONIUM CRUDUM
Fekete antimonit, antimonszulfid. Már az ókorban is általános orvosságként használták.

Kiváltó ok:

Hideg fürdő, kiütések elnyomása, túlevés, szerelmi csalódás.

Javallatok:

Emésztési zavarok; bőrelváltozások, elszarusodó szemölcsök a végtagokon.

Jellemzők:

Mogorva hangulatú, zsémbes, kedvetlen, falánk, bővérű egyén. A fájdalom hiánya olyan esetekben, mikor az várható lenne (pl. mély sebek). Csomóképződés (székletben, hüvelyfolyásban, bőrön, körmökön).

Tünetek:

Elcsigázott, álmos, nyűgös beteg. Hányinger, hányás, savas felböfögés. Emésztési zavarok, teltségérzet. A sertéshúst nem bírja. Nyálkás aranyeres csomók, viszkető, égő fájdalommal. Vastag, fehér színű lepedékkel borított nyelv.
A bőrön apró, gennyes hólyagok, leggyakrabban a fejre lokalizált ekcéma (arc, hajas fejbőr), sebes orrcimpa, száj körüli pattanások. Afták. A talpon bőrkeményedés és szemölcs. Fakó arc, megvastagodott, deformálódott, törékeny körmök. Berepedések a szájzugban, szemzugban. A szemhéjszél gyulladt, kivörösödött. Fénykerülő.
Nagyothallás, váladékozó kiütések a fül körül.
Köhögéskor akaratlan vizeletürítés.
Fogcsikorgatás álmában.

Romlik:

Mértéktelen evéstől, édesség, alkohol hatására; hideg fürdőtől, a nap melegétől, sertéshústól.

Javul:

Pihenéstől, friss levegőtől.

GRAPHITES
Grafit. Szenet, kovasavat, mangánt, vasat tartalmaz.

Kiváltó ok:

Lehet bánat, félelem, túlerőltetés.

Javallatok:

Száraz ekcémák, pikkelyes bőrpanaszok, tejótvar, furunkulusok, hegesedési rendellenességek, szemhéjgyulladás, körömágygyulladás, árpa, krónikus szorulás; zsírdaganat képződés.

Jellemzők:

Vértolulásos, piknikus egyének alkati szere, akik érzékenyek a hidegre. Határozatlan, ok nélkül sír, ijedt.

Tünetek:

A bőr piszkosnak tűnik, száraz, korpásodó; gyakori a berepedés, elsősorban a hajlatokban, a nyálkahártya?bőr átmenetnél, az emlőbimbón. Jellegzetes a fül mögötti nedvedző, pörkös bőrelváltozás. A hajlatok kipirosodása, berepedése; Megvastagodott, kemény hegek (keloid). Rossz közérzet, elgyengülés. Nehézségérzet a gyomorban, böfögés, puffadás; Nagy darabos, nehezen ürülő széklet. Bélrenyheség. Végbéltáji berepedések és ekcéma. Fájdalmas aranyér (főleg ha ül vagy jár). Híg, bűzös, kismennyiségű váladékok. Késedelmes, fájdalmas, kevés világos színű vérrel járó menstruáció. Kerüli a fényt, szemhéját elnehezültnek érzi. Halszagú fülváladék, fülcsengés, fülét bedugultnak érzi. Szájzug berepedése, vastag lepedékfoltok a nyelven. Szájszag; fogvérzés. Rekedtség.

Romlik:

Hidegre, fényre, menzesz alatt és után; éjszaka; vakarózástól; zsírtól.

Javul:

Szabad levegőn, érintéstől, forró tejtől.

HAMAMELIS
Bűbájdió, varázsdió. Kanada és az Egyesült Államok nedves erdőiben termő cserje különböző részeiből készül a homeopátiás szer.

Kiváltó ok:

Sérülés, megerőltetés.

Javallatok:

Véna- és hajszálérgyengeség, vénás vérzések, pangások, visszerek, kiterjedt szervi vérzések, aranyér, női vérzések, vérvizelés; vérköpés; szemsérülés; elsőfokú égés; operáció utáni fájdalom. Petefészek-gyulladás (főleg vetélés után kialakuló).

Jellemzők:

Belsőleg és külsőleg használható, jól kiegészíti az Arnica-t zúzott sebek esetén. Főleg a vénákra hat.

Tünetek:

Kötőhártya alatt bevérzés. A lábakon visszértágulat, gyulladás, duzzadt, fájdalmas vénák, pangás. A beteg úgy érzi, mintha zúzódás érte volna, mintha szét akarnának pattanni az erei. Aranyeres csomók megduzzadása, égő viszketése, nagyon sötét színű, szinte fekete vérzése. Kalapáló fejfájás; Fájdalmas, érzékeny hüvely.

Romlik:

Melegtől, érintéstől, nyomástól. A fájdalmak nappal erősödnek.

HYDRASTIS CANADENSIS
Kanadai gyömbér. Észak Amerikában termő növény, melynek szárított gyökerét használják fel homeopátiás gyógyszer készítésére.

Javallatok:

Hurutos betegségek, nagy mennyiségű váladékozás (torok, gyomor, húgycső, méh), melléküreg-gyulladások (arc, homlok), szemgyulladás, szájgyulladás, tüszős mandulagyulladás, váladékos hörghurut; Májsorvadás. Bő vérzéssel járó menstruáció.

Jellemzők:

?Rendellenes nedvösszetétel elleni szer.? Sűrű, sárga, maró, nyúlós váladék, horzsolásra emlékeztető fájdalom.
Figyelem! Alacsony potenciában váladékot folyósít, magas potenciában szárít!

Tünetek:

Feledékeny, depressziós, fáradékony beteg; sűrű, nyálkás fülváladék; fülzúgás; véres pörk az orrban, orrfújási kényszer; petyhüdt, nyálkás nyelv (mintha leforrázták volna), keserű szájíz. Sárga, tapadós nyálkát krákog fel. Gyenge emésztés, golyó-érzet a gyomorban. Makacs székrekedés. Bűzös vizelet; szeméremtest viszketése, bőséges hüvelyfolyás szexuális izgalom esetén.
Hol melege van, hol fázik. Nagyon izzad.

Romlik:

Légvételre, hideg levegőtől, széltől, érintéstől.

Javul:

Nyomástól.

KALIUM ARSENICOSUM
Káliumarsenit.

Javallatok:

Makacs bőrbetegségek, pikkelysömör, krónikus ekcéma; vesegyulladás.

Jellemzők:

Hirtelen zajtól a beteg egész teste összerázkódik.

Tünetek:

Örökké fázós beteg. Égő nyelv- és torokfájdalom, nyelvzsibbadás; bűzös váladékok, tűrhetetlen viszketés, mely romlik, ha a testét nem fedi ruha, vagy ha meleg van. Elüszkösödött fekélyek.

Romlik:

Éjszaka, főleg hajnali 1-3 óra között; érintéstől; zajtól.

Javul:

Esős napokon.

ACTEA RACEMOSA
Cimicifuga, poloskavész.

Kiváltó ok:

A méh betegségei, aggodalom.

Javallatok:

Terhességi émelygés reggel, renyhe méhizomzat, gyenge szülőfájások, nagyon erős gyermekágyas utófájások, fülcsengés, szemüregi sajgó fájdalom; lábikra görcs.

Jellemzők:

Elsősorban az izmokra és az idegekre hat; fájdalommal szembeni túlérzékenység. Szülés előtt bevéve megkönnyíti a szülést.

Tünetek:

Ideges, izgága beteg, közönyös, levert; sajgó, lüktető fájdalmak, emiatt sír, elájul a beteg; sápadt, forró arc, kimerült; keresztbe nyilalló petefészek-fájdalom; darabos, kis mennyiségű menstruáció, hátfájással; lábremegés, alig tud járni.

Romlik:

Menstruáció alatt, alkoholtól, éjszaka, nyirkos hidegben.

Javul:

Bebugyolálva, nyomástól, ha markol valamit.

AESCULUS HIPPOCASTANUM
Vadgesztenye.

Javallatok:

Aranyér, májműködési zavarok.

Jellemzők:

Testszerte jelentkező vénás pangás, renyhe emésztés, bélműködés; ingerlékeny beteg.

Tünetek:

Száraz, kemény széklet, sötét lila színű, kidudorodó aranyeres csomók, nyilalló, szúró fájdalommal. Égő érzés a szemgolyóban, szájban. Szúró torokfájdalom, mardosó gyomorfájdalom, gyomorégés. Érzékeny májtájék. Ágyéktáji fájdalom és gyengeség.

Romlik:

Reggel ébredéskor, mozgástól, álláskor, székletürítés után.

Javul:

Hűvös levegőn, fürdéstől, nyáron, vérzés után.

BERBERIS VULGARIS
Sóskaborbolya.

Javallatok:

Vesekő, epekő, aranyeres csomók.

Jellemzők:

Vizeletképző szervekre hat, elősegíti az epe ürülését, vénás pangás.

Tünetek:

Egy pontból kisugárzó, helyüket és erősségüket gyorsan változtató fájdalmak. Mélyen ülő, karikás szemek, orrcimpa viszketése, nyálkahártyák szárazsága, nyúlós nyál, torokszárazság. Epegörcs, mely a gyomor felé sugárzik; zavaros, hússzínű, üledékes vizelet; vizeletürítés nehezített; hátfájás, főleg ha kimerült; combokba sugárzó fájdalom.

Romlik:

Mozgástól, rázkódástól, állás közben, fáradtságtól

CIMICIFUGA
Cimicifuga, poloskavész.

Kiváltó ok:

A méh betegségei, aggodalom.

Javallatok:

Terhességi émelygés reggel, renyhe méhizomzat, gyenge szülőfájások, nagyon erős gyermekágyas utófájások, fülcsengés, szemüregi sajgó fájdalom; lábikra görcs.

Jellemzők:

Elsősorban az izmokra és az idegekre hat; fájdalommal szembeni túlérzékenység. Szülés előtt bevéve megkönnyíti a szülést.

Tünetek:

Ideges, izgága beteg, közönyös, levert; sajgó, lüktető fájdalmak, emiatt sír, elájul a beteg; sápadt, forró arc, kimerült; keresztbe nyilalló petefészek-fájdalom; darabos, kis mennyiségű menstruáció, hátfájással; lábremegés, alig tud járni.

Romlik:

Menstruáció alatt, alkoholtól, éjszaka, nyirkos hidegben.

Javul:

Bebugyolálva, nyomástól, ha markol valamit.

EUPATORIUM PERFOLIATUM
Vízi kender.

Javallatok:

Meghűlések, influenzaszerű állapotok, epe hányás.

Jellemzők:

Csontokba hatoló erős fájdalom, izomzat sajgó fájdalma, gyengeség.

Tünetek:

Nyugtalan, nyög a fájdalomtól; fázik, émelyeg; rekedtség, hörgői fájdalmasak; erős, lüktető fejfájás, fejét nehéznek érzi, szemgolyófájdalmat érez; hideg vízre vágyik, de kihányja azt.

Romlik:

Hideg levegőtől, köhögéstől, étel szagától, mozgástól.

Javul:

Izzadást követően, ha beszélgethet valakivel, hányás után.

KALIUM IODATUM
Káliumjodid.

Javallatok:

Nyirokcsomók, mirigyek bántalmai, csontkinövések, krónikus ízületi gyulladás, krónikus betegségek.

Jellemzők:

Sűrű, zöld váladékok, gyengeség, vizenyős szövetek, hajhullás, bőséges éjszakai verejtékezés.

Tünetek:

Hirtelen haragú, goromba beteg, heves fejfájásokkal, érzékeny fejbőrrel, szeme bedagadt, vörös, könnyezik, ég. Sűrű, zöld váladékok. Orra vörös, duzzadt, orrgyöknél szorítást érez, légútjai érzékenyek, hajnalban légszomjra ébred. Korán reggel híg székletek, végbélnél berepedések. Ágyéktáji, keresztcsonttáji zúzódásos fájdalom.

Romlik:

Melegtől, éjszaka, nyirkosságtól, időjárás-változástól.

Javul:

Mozgástól, hűvös levegőtől.

MEZEREUM
Farkasboroszlán.

Kiváltó ok:

Elnyomások, oltás.

Javallatok:

Arc neuralgiája, övsömör, csonthártyagyulladás, tejótvar, szájszeglet berepedése, szülés utáni székrekedés.

Jellemzők:

Égető, viszkető érzéssel kísért bőrfájdalom.

Tünetek:

Elviselhetetlen viszketés (bőr), vastag, világos színű var, alatta genny. Maró váladékok. Hirtelen fellépő fájdalmak, a fájdalmas testrészek hidegségével. Állandóan éhes, keserű, savanyú ételre, italra vágyik, de hány tőle. Vérvizelés és maró hüvelyfolyás. Menstruáció alatti fejfájás.

Romlik:

Ágy melegétől, hideg levegőtől, huzattól.

Javul:

Bebugyolálva, szabad levegőn.

COFFEA
Babkávé. Mind a nyers, mind a pörkölt babkávéból készül homeopátiás szer.

Kiváltó ok:

Félelem, ijedtség, szerelmi csalódás, hosszú utazás, fogzás, kellemes meglepetés (!), fáradtság.

Javallatok:

Álmatlanság, felpörgetett hangulat. Rövid, száraz, ideges köhécselés. Meglepetéstől végtagremegés, szívdobogás.

Jellemzők:

Idegek és érzékszervek túlérzékenysége, a kavargó gondolatok és tettrekészség miatti álmatlanság.

Tünetek:

Ingerlékeny, nyugtalan, hisztérikus beteg, a gondolatai torlódásától nem tud elaludni. Túlérzékeny a fájdalomra, zajra, szagra, érintésre. Könnyen sír és nevet. Égő szemfájdalom, tágult pupillák, nyilalló fejfájás. Élesebb a hallása, szaglása. Bőre viszket, véresre vakarja. Torkában dugót érez, ezért nyeldekel. Állandó éhségérzet, kapkodva eszik, iszik.

Romlik:

Érzelmektől, hideg, szeles időben, alkoholtól, éjszaka, zajtól.

Javul:

Fekve, alvástól, melegtől. Fogfájása javul jeges vízre.

CROCUS SATIVA
Sáfrány.

Kiváltó ok:

Kamaszkor, terhesség.

Javallatok:

Változékony elmeállapot. Darabos vérrögökkel járó vérzések (orr, méh, végbél). Felső szemhéj rángása. Fájdalmas magzatmozgás. Zsírdaganat.

Jellemzők:

Gyorsan változó elmeállapot, hangulat, a fizikai és pszichés tünetek váltakoznak. Befolyásolható személyiség.

Tünetek:

Erőszakos, dühös magatartás, majd hirtelen megbánás. Szívdobogás, szívtáji melegségérzet. Hányingerrel, ájulással járó rosszullét, miközben úgy érzi, mintha élőlény mozogna a testében. Szexuális izgatottság. Végbéltáji szúró fájdalmak. Test alsó része verejtékes. Csecsemőknél makacs székrekedés.

Romlik:

Mozgástól, melegtől, éhezéstől, teliholdkor.

Javul:

Ásítástól, szabad levegőn.

ARSENICUM IODATUM
Arzén-trijodid.

Javallatok:

Köhögés, szénanátha, visszatérő lázak, krónikus tüszős mandulagyulladás. Gyakori hasmenés; krónikus tüdőproblémák, nehezen gyógyuló tüdőgyulladás; tbc; vesebántalmak; szívizomgyulladás; befordult emlőbimbó. Bűzös, véres, sárga, maró hüvelyfolyás.

Jellemzők:

Lesoványodott beteg, száraz, érdes, sötét bőr; maró váladékok; krónikus panaszok.

Tünetek:

Rövid, metsző köhögés, nehezen oldódó köpet. Váladékok maróak, bőségesek, enyvszerűek, égető fájdalmat okoznak. Nagyon erős orrgyöki fájdalom. Szemeit a beteg nehéznek érzi. Sokat tüsszög. Sebesnek érzi a torkát. Délutáni hőemelkedés; éjszakai verejtékezés. Sok folyadékot kíván. Fázós beteg. Tanulástól megfájdul a feje. Remegéssel járó szédülés.

Romlik:

Száraz, hideg időjárás esetén, megerőltetéstől, dohányzástól.

Javul:

Szabad levegőn.

CALCIUM SULPHURICUM
Kalciumszulfát.

Kiváltó ok:

Gyakran a nedvesség.

Javallatok:

Puha tapintatú mirigyduzzanatok, fibrómák, sipolyok, szaruhártya fekély. Csecsemőknél ekcéma, hasfájás, orrfolyás. Váladékos szem; hasmenés.

Jellemzők:

Gyenge reakciókészség; a szer hat a mirigyekre, nyálkahártyára, csontokra, bőrre. Gennyesedési hajlam. Mindig siet.

Tünetek:

Mindig sietős beteg; sűrű, sárga, csomós, véres genny, gennyes pattanások az arcon, szappan íz a szájban; bűzös, hideg lábizzadás; ?égő? talp; nehezen gyógyuló sebek a bőrön. Álmából légszomjra riad fel a beteg.

Romlik:

Huzattól, érintéstől, hidegtől, nyirkosságtól, meleg helyiségben.

Javul:

Szabad levegőn,, fürdéstől, helyi melegítésre, kitakarózástól.

SACCHARUM OFFICINALE
Nádcukor.

Kiváltó ok:

Szeretett lény fizikai közelségének a hiánya, anyatejes táplálás elmaradása, testvér születése, elhanyagolás (érzése).

Javallatok:

Főleg alkati szerként használatos a hasonlóság alapján. Emésztőrendszeri panaszok, hasfájás, afták. Magatartászavarok, autizmus, bulimia, anorexia, csökkent vércukorszintre való hajlam.

Jellemzők:

Kétségbeesett vágy a gyengédségre, szeretetre, soha nem elég belőle. Kettősség, szélsőséges viselkedés és tünetek. Energiahiány, mely javul evés, főleg édességevés után. Előfordul magas energiaszint is.

Tünetek:

Sápadtság; szárazság mindenhol (bőr, haj, köröm, széklet, hüvely stb.). Kényszeres evés, főleg az édességek utáni vágy. Nassolós; vagy teljesen elutasítja az ételt. Ujjszopás (vagy állandóan, vagy soha), körömrágás (lábon is). Bőbeszédű, figyelemfelkeltő magatartás; ingerlékeny; változó magatartás: vagy nagyon agresszív, vagy igen félénk, szelíd. Nehezen ébred, nincs jól, amíg nem eszik. Sok folyadékot fogyaszt vagy szinte semmit. Köldök körüli hasfájás; nyálfolyás. Fél a sötétben; Fájdalomra érzékeny. Fájdalmas peteérés (ovuláció) és menzesz; barnás, véres folyás menzesz előtt (kulcstünet). Szomorú, ingerlékeny, fájdalmas mell menzesz előtt. A beteg lába forró, a takaró alól kidugja. Nyugtalan, ha nem lehet az anyja közelében.

Romlik:

Reggeli ébredéskor, idegességtől, meleg időjárástól, csokoládé hatására.

Javul:

Este, édesség fogyasztás után.

NATRIUM CARBONICUM
Tisztított szóda.

Kiváltó ok:

Megerőltetés, túlfeszített szellemi munka, tanulás. Felhevült állapotban hideg víz ivása.

Javallatok:

Tejérzékenység, éjszaka rémülten felriadó gyermek; lámpafénytől kialakuló fejfájás; szájüregi hólyagok, fekélyek; fogamzás elősegítése; bokarándulás, bokaficam.

Jellemzők:

Emésztésre, idegrendszerre ható szer; a fájdalmak remegést, hideg verejtékezést, szorongást váltanak ki. Sovány, túlérzékeny, kimerült, mogorva beteg, lassú felfogás, aluszékonyság jellemzi.

Tünetek:

Könnyen izzad. Szédül, nyelve nehezen mozog; duzzadt, kemény mirigyek; megduzzadt, hámló orr; szeplők; pattanások, száraz bőr; szájszárazság, keserű szájíz, böfögés. Torkán nyák, mely miatt krákog. Hasi fájdalmat követő hüvelyfolyás. Hátfájás. Elnehezedő lábfejek, görcsökkel.

Romlik:

Melegtől, naptól, zenétől, kimerültségtől, tejtől, huzattól.

Javul:

Evéstől, dörzsölgetéstől, mozgástól, izzadástól.

OPIUM

Kiváltó ok:

Félelem, ijedtség, bánat, alkoholelvonás.

Javallatok:

Depresszió, renyhe életfunkciók, epilepszia, félelem, rémület, ájuldozás.

Jellemzők:

Elmére, érzékszervekre hat; idegek érzéketlensége, fájdalomérzés hiánya; álmosság, tompultság, reakciókészség hiánya; belek petyhüdt bénulása; akaratlan vizeletürítés ijedtségtől; terhesség alatti csuklás.

Tünetek:

Energiahiány, öntudatvesztés, élénk képzelet, ijesztő hallucinációk, téves érzékelés. Bőbeszédűség, vakmerőség, forró izzadtság, kábult alvás. Nem érez szagokat. Torka száraz, könnyen félrenyel. Horkoló, hortyogó egyenetlen légzés; Kemény, fekete bogyós széklet. Nehezen távozó gyomor- és bélgázok (flatus). Reszketeg járás, végtaggyengeség. Görcsök, rángások. A beteg bőre érdes, viszket, fekélyes. Alacsony testhőmérséklet, de a bőre forró, verejtékes (kivéve a lába). Hideg végtagok.

Romlik:

Érzelmektől, félelemtől, váladékok elnyomásától.

Javul:

Hidegtől; ha kitakarózik; ha folyamatosan járkál.

ACIDUM SULPHURICUM
Más néven Sulphuricum acidum, kénsav, vitriol, igen maró folyadék.

Kiváltó ok:

Sérülés.

Javallatok:

Régi sérülés utáni sötét foltok, belső szemvérzés sérülés után. Gyomorégés, reflux betegség, afta, szájfekély. Alkoholistáknál jelentkező csuklás. Vérvizelés. Legyengült állapot fertőző betegség kapcsán.

Jellemzők:

Gyengeség, kimerültség a fő jellemzője, de emellett késztetése van, hogy mindent gyorsan csináljon. Hat az emésztőrendszerre, gyomorra, vérre, erekre.

Tünetek:

Halálsápadt vagy ráncos arc. Bőre viszket. Bűzös lehelet. Testnyílásokból híg, sötét színű vér ürül. Remegés. Borzongással járó hányinger. Bőséges maró, nyúlós váladékok. Intenzív égő fájdalmak. Ingerlékeny, nyűgös beteg. Gyakran sír. Jobb oldali halánték fájdalma. Haja hullik, őszül. Égő fájdalom a talpon.

Romlik:

Szabad levegőn, hidegtől, lehűléstől, hideg víz ivásától. Alkoholtól, kávé illat hatására. Klimaxban.

Javul:

Forró italtól, melegtől.

KALIUM MURIATICUM
Kálium-klorid.

Javallatok:

Hurutok, tüszős mandulagyulladás, afta, mellhártyagyulladás, fülkürt betegségei, nagyothallás, mirigy duzzanatok, gyulladások, vándorló fájdalmak, fehér színű hüvelyfolyás, a verejtékmirigyek működési zavara (dyshydrosis).

Jellemzők:

Tejszerű, csomós, viszkózus váladékkal járó hurutos állapotok.

Tünetek:

Étvágytalan, ingerlékeny, fejbőre verejtékezik, korpás, füle pattog, viszket; hurut miatti halláscsökkenés, orra dugul; térképnyelv; fájdalmas nyelés, duzzadt mandulák, sűrű nyálka felkrákogása, hideg végtagok, izomgörcsök a végtagokban.

Romlik:

Szabad levegőn, hideg italoktól, fekve, zsíros ételektől, nyirkosságtól.

Javul:

Hideg italtól, dörzsölgetéstől.

KALIUM SULPHURICUM
Kálium-szulfát.

Kiváltó ok:

Kimelegedés, sérülés, fülkürt hurut (nagyothallás).

Javallatok:

Gennyesedések, pikkelysömör, ekcéma, ótvar, orrmandula eltávolítása után is fennmaradó szájlégzés, horkolás; hörghurut, asztma.

Jellemzők:

Légutak nyálkahártyájára, bőrre hat; sötétsárga, bőséges, ragadós váladékok; korpás, nedvedző fejbőr; vándorló fájdalom; reakcióhiány.

Tünetek:

Szúró, tépő fájdalmak, intenzív izzadás, bőre hámlik, sárga, lepedékes nyelv, csökkent ízérzés és szaglás, sárgás, bőséges hüvelyfolyás; durva mellkasi zörejek, könnyen felszakadó, sárgás köpet.

Romlik:

Meleg szobában; zajtól; este.

Javul:

Hűvös levegőre; járkálás közben.

PLATINA

Kiváltó ok:

Félelem, bosszúság, gyász, szexuális kicsapongás, kamaszkori maszturbáció.

Javallatok:

Női nemi szervek betegségei, petefészek gyulladás, meddőség, fájdalmas menstruáció, menstruáció előtti tünetegyüttes (PMS). A hüvely záróizmainak görcse (vaginizmus). Szeméremtájék viszketése, folyás. Székrekedés utazáskor. Lábikra görcs. Keresztcsont és farokcsont zsibbadó fájdalma.

Jellemzők:

Barátságtalan, nyers modorú; büszkeség, önteltség, elme és idegek túlérzékenysége; egymással váltakozó szellemi és fizikai tünetek; görcsös fájdalom, görcsök; fokozott szexuális vágy.

Tünetek:

Hisztérikus görcsök, sír a fájdalomtól és a magányosság képzetétől; halálfélelem. Ragacsos váladékok (menstruáció, széklet, szem); vérzések, fekete darabokkal. Nyilalló fejfájás; lüktető fogfájás; szemhéj rángatózása, arczsibbadás, végtag zsibbadás; változó étvágy (ha bánatos, nem eszik; egy falattal eltelik). Kis mennyiségű, kemény, fekete széklet; érzékeny nemi szervek, nimfománia.

Romlik:

Érzelmektől, érintéstől, idegkimerültségtől, menstruáció alatt, hátrahajlástól.

Javul:

Ha a szabadban sétál, ha kinyújtózik.

AGNUS CASTUS
Más néven Vitex agnus castus, barátcserje, szűzbariska.

Kiváltó ok:

Szexuális kicsapongás, gonorrhoea.

Javallatok:

Libidó hiánya, meddőség, húgycső gyulladás, tejtermelés hiánya, végbél repedések, rándulások, fejfájás.

Jellemzők:

Elsősorban a nemi szervekre hat. Szexuális túlfűtöttség, perverzitásra való hajlam, amely impotenciához vezet. Figyelmetlen, feledékeny, kétségbeesett, szomorú, zaklatott. Úgy érzi, meg fog halni.

Tünetek:

Impotencia, korai öregedés, ernyedt genitáliák, szaghallucinációk, tág pupillák, mardosó viszketés testszerte, szájfekélyek, lépduzzanat, ammónia szagú felböfögések és bélgázok, gyakori vizeletürítés, sárga húgycső váladék, szivárgó hüvelyfolyás, szexuális vitalitás csökkenése.

Romlik:

Szexuális kicsapongástól, drog és alkohol fogyasztás után.

Javul:

Nyugalomban.

AILANTUS GLANDULOSA
Más néven ecetfa.

Javallatok:

Álmatlanság, szédülés, pattanásos arc, vérhas, galandférgesség, Streptococcus fertőzés, fekélyes mandulagyulladás.

Jellemzők:

Kába, közönyös, sóhajtozik, feledékeny, vérzékenységi hajlam, kékes elszíneződés a bőrön, gyors kimerülés, ideges, érzékeny, temperamentumos személy.

Tünetek:

Sötét, püffedt arc; lepedékes fogak, száraz, repedezett nyelv; bűzös száj; lepedékes mandulák; száraz-sötétvörös garatképletek; érzékeny, megnagyobbodott fültőmirigy. Száraz köhögés; kapkodó légzés; szapora és gyenge pulzus; önkívületi állapotok, motyogás, álmatlanság; homloktáji fájdalom vörös, forró arccal; véres, fényérzékeny szemek; tág pupillák; véres orrváladék, orrszárazság; szédül, rosszul van, ha feláll, felül.

Romlik:

Mozgástól, járkálástól, étel látványától.

Javul:

Forró italoktól; ha a jobb oldalán fekszik.

AMBRA GRISEA
Más néven szürke ámbra.

Kiváltó ok:

Munkahelyi problémák, hozzátartozók elvesztése.

Javallatok:

Izomrángások, hajhullás, orrvérzés (főleg menstruáció alatt); ínyvérzés; hólyag és végbél fájdalom; nem tud vizelni mások jelenlétében.

Jellemzők:

Elcsigázott, hisztérikus beteg; a tünetek gyors helyváltoztatása; nem szeret nevetni; egyedül akar lenni.

Tünetek:

Reszketés, zsibbadás, forróságérzés; gyenge memória, cikázó gondolatok; álmatlanság a gondok miatt; könnyen elpirul; szédülés; szúró szemhéj fájdalom; féloldali nagyothallás; bűzös lehelet; nehéz nyelés; görcsös köhögéssel járó böfögés; gyomorégés (főleg tejfogyasztás után); has puffadás, májtáji fájdalom; gyakori székletürítési inger (eredmény nélkül); csípő, viszkető érzés vizeletürítés közben; bőséges, kékes, nyálkás hüvelyfolyás; a kéz és a láb izomgörcsei; verejtékezés a hason és a combokon.

Romlik:

Zenétől (sírni kezd); mások jelenlétében; reggel; meleg tejtől.

Javul:

Lassú mozgástól; szabad levegőn; hideg italoktól.

HYPERICUM
Más néven orbáncfű. Az idegek Arnicajaként szokták emlegetni. Helyileg és belsőleg is alkalmazható.

Kiváltó ok:

Sérülés, sokkhatás, harapás, marás, ideggyulladás.

Javallatok:

Friss és régi sérülések, sebek, égések; neuralgiák; műtét utáni fájdalmak; foghúzás után; az idegpályák mentén fellépő szúró fájdalmak (övsömör, arcidegzsába); az idegekkel átszőtt területek (körömágy, ujjbegy, fogíny) fájdalma. Agy, gerincvelő sérülései.

Jellemzők:

Elviselhetetlen, hasító, szúró fájdalom, zsibbadás.

Tünetek:

Nyelve hegye tiszta, nyelvgyöknél lepedék; arcán viszkető ekcéma; sok folyadékot, meleg italokat, bort, ecetes savanyúságot kíván; dobszerű haspuffadás; fájdalmas, vérző aranyerek; ugató köhögési rohamok, ködös időben romló asztma; keresztcsont, farokcsont fájdalma (főleg szülés után); kéz, láb bizsergése.

Romlik:

Hidegtől, érintéstől.

Javul:

Ha hátrahajol; dörzsölgetéstől.

COLCHICUM AUTUMNALE
Őszi kikerics. A liliomfélék családjába tartozó, augusztus-szeptemberben virító, évelő növény, mely elsősorban a nyirkos réteken, csoportosan nő. Heveny köszvényes rohamban használták a népi gyógyászatban. Erősen mérgező!

Kiváltó ok:

Átnedvesedés, elnyomott izzadás, virrasztás, túlfeszített tanulás.

Javallatok:

Krónikus nátha, ízületek (főleg a kisízületek) fájdalma; ínhüvelygyulladás; szaggató, szúró fájdalmak; szívburokgyulladás; köszvény; vastagbélgyulladás; vesegyulladás.

Jellemzők:

Nagyfokú gyengeség, reszketés, kimerültség, nyugtalanság; igen kifejezett szagérzékenység; elsősorban az izmokra, kötőszövetre, mellhártyára, ízületekre ható szer.

Tünetek:

Beesett arc, ájulás hajlam, a beteg teste forró, végtagjai hidegek; gyenge a memóriája, fullad, renyhe a pulzusa a szívburokban felszaporodott folyadéktól; rosszul tűri az érzékszervi (fény, szag, érintés) behatásokat. Hirtelen fellépő és megszűnő izzadás; undorodik és hányingere van az ételszagoktól; farkaséhség étvágytalansággal; a saját nyálának lenyelése is hányást okoz; hasa puffadt, hasüregben folyadék szaporodik fel; fájdalmas, véres, nyálkás széklet. Pupilla differencia; szemgolyónak és környékének tarkóba sugárzó fájdalma; füldugulás, fülviszketés; éjszakai köhögés, akaratlan vizeletürítéssel; hátfájás.

Romlik:

Fájdalmaktól, szellemi erőfeszítéstől, érintéstől, mozgástól, rázkódástól, érzelmek hatására, hideg, nyirkos időben.

Javul:

Nyugalomban, melegtől, ülve, összegörnyedve.

CINNABARIS
Vörös higanyszulfid.

Javallatok:

Orrmelléküregek gyulladásai, vérhas, férfi nemi szervek bőrelváltozásai, hüvelyfolyás, lábikragörcs (járás után), fekélyek a bőrön.

Jellemzők:

Lusta, szellemileg eltunyult beteg, aki érzékeny az érintésre.

Tünetek:

Lusta, szellemileg eltunyult beteg, aki érzékeny az érintésre.

Romlik:

Érintéstől, fényben, nyirkosságtól, járás közben.

Javul:

Szabad levegőtől, napsütéstől.

OSCILLOCOCCINUM
Néma kacsa (Anas Barbariae) májából és szívéből készült homeopátiás szer.

Kiváltó ok:

Vírusfertőzés.

Javallatok:

Vírusfertőzések, elsősorban influenzaszerű megbetegedések és ezek megelőzése.

Jellemzők:

Buzgó, rendetlenséget nem tűrő, keményfejű, fertőzésektől félő ember, aki feltűnően sokat mossa a kezét és nem szívesen fog kezet mással, nehogy fertőzést kapjon.

Tünetek:

Elesettség érzés, lüktető fejfájás; tüsszögés, nátha, eldugult orr. Száraz, fájdalmas köhögés, sárgás köpet. Fülgyulladás, tűszúrásszerű fájdalommal; fájdalom az arcüregben és a homloküregben. Fehér lepedékes nyelv, emésztési zavarok; görcsös hasi fájdalom, amit hasmenés követhet. Végtag fájdalom; fájdalmas vizeletürítés, kevés és zavaros vizelettel.

Romlik:

Mindenféle időjárási és légnyomásváltozásnál.

Javul:

Nyugalomtól és melegtől.

AMMONIUM BROMATUM (Ammonium-bromid)

Javallatok:

krónikus gége- és légcsőgyulladás, különösen szónokoknál, idegi alapú fejfájás, túlsúly

Jellemzők:

rossz közérzet, tompaság, ami rosszabbodik fekvésnél, éjszaka, fájdalom, ami fulladás érzéssel párosul

Tünetek:

Összeszűkülés érzése, éles fájdalom a fejben, bilincs érzése a fülek felett, körben a fejen; jobb oldali fejfájás, közel a szemhez (mintha egy szöget vernének a fejbe), a szemgolyók megnagyobbodása, szem körüli fájdalom, ami a fejbe sugárzik, a szemhéjak duzzanata. Szemhéj széli mirigyek gyulladása, tüsszögés, sűrű orrváladék, ingerköhögés a torokból, száraz, görcsös köhögés, különösen éjszaka. A torok napközben fehér, ragadós váladékkal telített. A gyomorból felszálló fojtogató érzés, ami sóhajtásra és járkálásra késztet. Fulladás érzése, órákig tartó köhögés, megszakítás nélkül, hirtelen köhögési inger, ami hányáshoz vezet és a levegővételt akadályozza. Izgató érzés a köröm alatt az ujjakon, ami csak a köröm rágásával múlik el. Erős indíttatás körömrágásra.

Romlik:

szabadban, hideg levegőtől, éjjel 3 órakor, ébredésnél

Javul:

melegben, meleg italoktól

CONIUM MACULATUM
Foltos bürök.

Javallatok:

mirigyek, (fültőmirigy, áll alatti mirigyek, emlőmirigyek) megkeményedése, kemény emlődaganat, érelmeszesedés, időskor, nyelőcső bénulás, gyomorfekély, gyomorrák, farokcsont fájdalma

Jellemzők:

idegekre, izmokra hat, mozgáskoordinációs zavarok, bénulások, gyengeség

Tünetek:

Gyenge idegzetű, bánatos (mintha nyomasztaná valami), bátortalan, fél az idegenektől, de az egyedüllétet sem bírja, mindennel elégedetlen, lassú felfogású, rossz memória, szédülés (romlik, ha a szemét, fejét megmozdítja), bizonytalan járás, nehézkes beszéd, végtagok remegése, szaggató fejfájás, fényérzékeny, könnyező szemek, zajokra érzékeny, szagokra érzékeny, gombócérzés a torokban, a gyomorban, gyomorégés, gyomorfájdalom (romlik evés után), tejtől puffad, állandó, kínzó köhögés, légszomj, szabálytalan pulzus, emlő fájdalmas duzzanata. Kávét, sósat, savanyút kíván.

Romlik:

ha mozgó tárgyat néz, ha a karját felemeli, éjszaka, kimerültség után, alacsony párnán fekve, szűk ruhától, hidegtől, megfázástól

Javul:

ha előre hajol, járás közben, ha leül, böjtöléstől

MAGNESIUM CARBONICUM
Magnézium-karbonát.

Kiváltó ok:

sokkhatás, terhességgel kapcsolatos aggodalom, fogzás, helytelen táplálkozás

Javallatok:

lesoványodás, absence (tónusvesztéssel járó epilepszia), szaruhártya homály, pofacsontok fájdalma, bölcsességfog növekedése, furunkulus hajlam, hirtelen kialakuló nagyothallás

Jellemzők:

Savanyú testszag, beteges, kimerült, fázós, kába, puhány ember, szorong, nem bírja, kihányja a tejet (gyerek), békanyálszerű széklet.

Tünetek:

Fárasztó alvás, hajnali 2-3 között ébred, éles, savanyú, foltot hagyó izzadtság, hasító idegfájdalmak, ami miatt fel-alá járkál, keserű, savanyú szájíz, has puffadása, savanyú felböfögések, gyomorégés, hasgörcs, habzó, híg, zöld széklet, savanyú széklet, szédülés, rohamszerű köhögés, száraz bőr, fejbőr viszketés, kátrányszerű menzesz (romlik fekve).

Romlik:

hidegtől, időjárás változástól, éjszaka, pihenéstől, érintéstől, ha kitakarózik

Javul:

mozgástól, járkálástól, szabad levegőn

MAGNESIUM SULPHURICUM
Keserűsó.

Javallatok:

bélrendszer, a vizeletkiválasztó szervek, valamint a női ivarszervek betegségei

Jellemzők:

Erős tompaság érzése, általános elesettség, a bőr száraz melegsége.

Tünetek:

Apró, viszkető kiütések testszerte, hasmenés vizeléssel, zöld vizelet, vörös üledékkel, sötét, erős menstruáció, sűrű hüvelyfolyás, a bal kar és láb elzsibbadása az ébredésnél, hátfájdalom (mintha beszakadna), nagy, puha szemölcsök.

Romlik:

reggel ébredéskor, vasúti utazásnál, a tengernél, menstruáció előtt, éjjel 3 órakor

Javul:

járásnál, masszírozásra, szabadban, a friss levegőn való mozgásnál, fekvésnél

NITRICUM ACIDUM
Másik nevén Acidum nitricum, salétromsav. Hatóterületei a testnyílások széli része, elsősorban a száj, torok, végbél.

Kiváltó ok:

szellemi megerőltetés, megrázkódtatás, higany, nedvesség

Javallatok:

kóros lesoványodás, nagyméretű szemölcsök a kézfejen, abortusz és szülés utáni vérzés, rosszindulatú betegségek, makacs gennyesedések, csontfájdalmak, csontkinövések, könnyen vérző, fájdalmas aranyeres csomók, ekcémás, nedvedző végbél, vesemedence gyulladás, fitymaszűkület

Jellemzők:

Mirigyekre (prosztata, nyálmirigyek, máj) ható szer, szálkaszúráshoz hasonlító fájdalmak, hajlamos a megfázásra, hasmenésre, emészthetetlen dolgokat kíván (kréta, föld), erős szagú vizelet, rendszertelen menstruáció.

Tünetek:

Sárgás arcbőr, ingerlékeny, gyűlölködő, szitkozódó, legyengült, remegő beteg, aki a vigasztalást visszautasítja, reményvesztett. Mindig fázik, mégis könnyen megizzad. Úgy érzi, mintha abroncsok fognák körül, szálkaszúráshoz hasonló fájdalmak (torok, szemölcs, testnyílások). Köhögés álmában, vérköpés, ziháló légzés, heves szívdobogás lépcsőn járáskor. Ropogó izületek (boka, állkapocsizület). Maró, piszkos színű váladékok, bűzös orrfolyás. Repedezések a testnyílásoknál, sebes szájszeglet, kilazult, szúvas fogak, vérző fogíny, középen barázdált nyelv, fekélyes mandulák, nyelési nehezítettség. Abroncsszorításra hasonlító fejfájás, kettőslátás, szemhéj bénulás, nagyothallás, orrvérzés (sötét vér), égő érzés a húgycsőben, viszkető, égető érzés a fitymán, sárga, deformálódott körmök, száraz, felmaródott, repedező bőr (hajlatokban).

Romlik:

a legkisebb behatástól (mozgás, zaj, érintés, rázkódás), zsíros ételtől, tejtől, nedvességtől

Javul:

ha járművön utazik, állandó nyomástól

Új keresés indítása
 
Partnereink
Hirdetés
Hirdetés
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
 
Belépés
    
 | 
Hírlevél fel/leiratkozás
Találkozzunk a Facebookon is!