Kövessen minket:Kövessen minket Twitter-enTwitter, Kövessen minket Facebook-onFacebook vagy
2013. május 23., csütörtök - Dezső. Holnap Eszter és Eliza napja lesz.
 
 

Néhány tanács a homeopátiás szerkereső használatához

Próbálja kiválasztani először az adott állapotra legjellemzőbb tünetet vagy panaszt, és keressen annak megfelelő szert vagy szereket. Ha például az egyik tünet alapján 3-4-féle szer is jónak látszik, akkor a Készítmények (Materia medica) alapján szűkítheti a kört, illetve további tünetek és jellemzők figyelembevételével eljuthat végül a legalkalmasabb homeopátiás szerhez.

Ha nem elégedett az eredménnyel, vegyen fel még egy vagy két további tünetet, panaszt a keresési listájára, és azokhoz is keressen szert. Szerencsés esetben talál egy-két átfedést az előző tünetre/panaszra vonatkozó keresésével, így biztosabban választhat a szóba jöhető szerek közül, könnyebb lesz eljutnia a legjobb döntéshez. Ha nincsenek átfedések, akkor járjon el fordítva: szűkítse a figyelembe vett kulcszavakat, így a keresés körét.

A kulcsszavak alapján találhatja meg tehát a keresett készítményt. Bővebb információt az egyes kulcsszavakra, majd a találatként megjelenő szer(ek) nevére kattintva kaphat.

Soha ne mulassza el áttanulmányozni az egyes szóba jöhető szerek részletes leírását. Fordítson különös figyelmet arra, hogy mitől javul, illetve minek a hatására romlik az állapot, mert ez kulcsfontosságú lehet a legjobb szerválasztás szempontjából.

Keresés betegségek/panaszok között

a

abroncsszerű fejfájás
acetonos hányás
afta
aftás
agresszív
agresszív tünetek
agyhártyagyulladás
agyi vértolulás, szédüléssel járó
alacsony testhőmérséklet
alkohol
alkoholfogyasztás
alkoholmérgezés
allergiás szempanaszok
alvászavarok
angolkór
anorexia
anyatej
aranyeres csomók
aranyeres csomók, fájdalmas
aranyér
arc
arc neuralgiája
arc, halálsápadt
arc, ijedt
arc, körülhatárolt pírok
arc, öreges
arc, pókhálóérzet
arc, ráncos
arc, sápadt
arc, sovány
arc, szederjes
arc, zsibbadás
arcbőr, sárgás
arcidegzsába
arcüreggyulladás
asztma
autizmus

á

ágyéktáji fájdalom
ájulás
ájulás hajlam
ájulásra hajlamos
ájulásszerű állapot
áll alatti mirigyek megkeményedése
álmatlan, idegességtől
álmatlanság
álmatlanság, álmosság ellenére
álmos, nappal
álmosság
álmosság, ellenállhatatlan
árpa
ásítozás

b

bűzös láb
baktériumfertőzés
bal alsó bordaív táji fájdalom
bal kar és láb elzsibbadása
bal kar és láb rángása
baloldali (vagy balról jobbra vándorló) tünetek
bánat
bánat, gyász
bárányhimlő
befolyásolható
belek, bénulása, petyhüdt
belső szemzug viszketése
berepedezés, szájszegleté
berepedés, bőr
berepedés, hajlatokban
berepedés, szájszegletben, ujjak hegyén
berepedés, szájzugban
berepedés, szemzug
berepedés, végbélnyílás
berepedés, végbéltájon
beszéd
beszédes
beszédesség
beszélgetni, nem szeret
betűk, összefutnak a szeme előtt
békanyálszerű széklet
bélférgesség
bélgörcs, erős
bélgyulladások
bélgyulladások, krónikus
bélkorgás
bénulás
bénulások
bénultság érzés
bizonytalanság
bizsereg mindene
bokavizenyő
bölcsességfog
bőbeszédű
bőr
bőr, berepedezések
bőr, érdes
bőr, érzéketlenség
bőr, fekély
bőr, forró
bőr, hámlik
bőr, hólyagos kiütések
bőr, jéghideg kéz
bőr, jéghideg láb
bőr, kemény
bőr, repedező
bőr, sápadt
bőr, sárga
bőr, száraz
bőr, szennyezett, szőrös
bőr, szennyezettnek látszó
bőr, verejtékes
bőr, viszket
bőrbetegségek, makacs
bőrelváltozás, fül mögött
bőrfájdalom
bőrkeményedés
bőrpanaszok, pikkelyes
bőrproblémák
bőrtünetek elnyomása
bőrviszketés
bujasággal járó, mániás állapotok
bulimia

c

combokba sugárzó fájdalom
csalódás
csillogó tárgyak, állapota romlik tőle
csípő, viszkető érzés, vizeletürítés közben
csomóképződés
csontbetegségek
csontfájdalmak
csontfájdalom
csonthártyagyulladás
csontkinövések
csontokat romboló gyulladások
csontokba hatoló, erős fájdalom
csonttörések
csuklás
csuklás, nehézlégzés (együtt)
csuklás, terhesség alatt
csuklik, sokat

d

dadogás
degeneratív folyamatok
depresszió
depressziós
didergés
dohányzás
duzzanat
duzzanat az inak körül, ízületekben
duzzanat, mirigy
dühkitörések
dührohamok

e

egyedül lenni
egyedül lenni, nem szeret
ekcéma
ekcéma, fejre lokalizált
ekcéma, száraz
ekcéma, szemhéj szélén lévő
elaludni, nem tud
elesettség érzés
elégedetlen
elmeállapot, változékony
elmezavar
elpuhult
eltompult
emésztési panaszok
emésztési panaszok tejtől
emésztőrendszeri panaszok
emlő fájdalmas duzzanata
emlő, duzzadt
emlő, fájdalmas
emlő, hideg
emlő, kőkemény
emlőbimbó, befordult
emlőbimbó, viszket
emlődaganat
emlőgyulladás
emlőmirigyek megkeményedése
energiahiány
enyhe megerőltetéstől megizzad
epe ürülés
epehólyag, betegségei
epekő
epeproblémák
epilepszia
erek, mintha szét akarnának pattanni, úgy érzi
erotikus álmok
erőszakos
evés után gyorsan megéhezik, de enni nem szeret
evés, kényszeres

é

édesség
édesség kívánása
édesség, kedveli
édességek utáni vágy
égető fájdalmak
égető talpfájdalmak
égés
égő érzés
égő érzés, légutakban
éhes
éjszakai felriadás
éjszakai verejtékezés
élvezeti szerek
émelygés
éneklés
érelmeszesedés
érintés
érzelmi feszültség
érzelmi megrázkódtatások
érzékek tompasága
érzékelés, csökkent
érzékelés, téves
érzékeny a hideg levegőre
érzékeny fejbőr
érzékeny, zajokra
érzékenység, fokozott, érzékszerveké
érzékenység, szagokra
érzéketlenség, bőr
érzéketlenség, szem
érzéketlenség, torok
érzékszervek fokozott érzékenysége
érzékszervek túlérzékenysége
ételmérgezés
ételszagok
étvágytalanság

f

farkaséhes, délelőtt
farkaséhség, étvágytalansággal
farokcsont fájdalma
farokcsont, fájdalom
fájdalmak
fájdalmak, égető
fájdalom
fájdalom hiánya
fájdalom, ágyéktáji
fájdalom, bal alsó bordaív táján
fájdalom, ciklikusan jelentkező
fájdalom, combokba sugárzó
fájdalom, csontokba hatoló, erős
fájdalom, égető
fájdalom, éjszakai
fájdalom, éles
fájdalom, farokcsont
fájdalom, farokcsonté
fájdalom, foghúzás után
fájdalom, görcsös
fájdalom, halánték
fájdalom, halántékon
fájdalom, hátgerinc
fájdalom, heves, nyilalló
fájdalom, homloktáji, szaggató
fájdalom, horzsolásra emlékeztető
fájdalom, intenzív, égő
fájdalom, izomzat, sajgó
fájdalom, keresztcsonttáji, zúzódásos
fájdalom, körömágyé
fájdalom, műtét után
fájdalom, nyakszirti
fájdalom, orrgyöki, erős
fájdalom, pontszerű
fájdalom, szálkaszúráshoz hasonló
fájdalom, szúró
fájdalom, szúró jellegű
fájdalom, vándorló
fájdalom, végtagoké
fájdalomérzés, hiánya
fáradtság
fázás
fázik
fázós
fázósság
fej izzadós
fej, betakarja
fejbőr viszketés
fejbőr, érzékeny
fejbőr, verejtékezik
fejét görgeti
fejfájás
fejfájás, abroncs szorításához hasonló
fejfájás, abroncsszerű
fejfájás, heves
fejfájás, jobb oldali
fejfájás, kalapáló
fejfájás, lányoké
fejfájás, lüktető
fejfájás, préselő
fejfájás, rosszul lát tőle
fejfájás, szembe sugárzó
fejfájás, szempanaszokkal együtt járó (bal halánték)
fejfájás, tarkótól a jobb szem felé terjedő
fejsérülés, utána fellépő panaszok
fekélyek
fekélyek a szájban
fekélyek, bőrön
felböfögés, savanyú
felböfögés, savas
felböfögések
felfogás, lassú
felfúvódás
felmaródás, kipállás, fül mögött
felriadás, éjszaka
fertőtlenítő
fertőzés megelőzése
fertőzött sebek
fél, kutyától
félelem
félrenyelések
féltékenység
fényérzékeny
fényvibrálás
fibrómák
figyelemfelkeltő magatartás
fityma, égető érzés
fityma, viszkető
fitymaszűkület
fog, csikorgatja
fogak, kilazult
fogak, lepedékes
fogak, szuvas
fogcsikorgatás
fogfájás, javul jeges vízre
foghúzás
fogíny fájdalma
fogíny, puha
fogíny, vérzik
fogíny, vérző
fogínygyulladás
fogínyvérzés
fogtályog
fogzás
fogzás, késői
folyadékvesztés
folyás, menzesz előtt, barnás, véres
forróságérzés
fotofóbia (irtózás a fénytől)
fulladás
fulladás, idegi eredetű
fulladásérzet
furunkulus
fül mögött, felmaródás
fül mögött, kipállás
fül, lüktetést érez benne
fül, pattog
fül, viszket
fülcsengés
fülfájás
fülfájás, kisugárzó
fülkürt
fültőmirigy, érzékeny, megnagyobbodott
fülzúgás
füst
füst, zavarja

g

galandférgesség
garatképletek, sötétvörös
gáttáji herpesz
genny, csomós, véres
gennyes mandulagyulladás
gennyesedés
gennyesedés, makacs
gennyesedés, visszatérő
gerincvelői bántalmak
gesztikulál
gége, mintha dugó volna benne
gégegyulladás
gombócérzés a torkában
gombócérzés, torokban, gyomorban
gombócérzés, torokban, gyomorszájnál
görcs
görcs, heves
görcs, lábikra
görcsök
görcsös állapot
grimaszol
gyűlölködő
gyanakvó
gyenge idegzetű
gyengeség
gyermekágyas utófájások
gyomor
gyomor, mintha golyó volna benne, úgy érzi
gyomor, mintha kő volna benne
gyomorbántalmak
gyomorbántalmak, hagymától
gyomorégés
gyomorégés (főleg tejfogyasztás után)
gyomorfájdalom
gyomorfekély
gyomorgörcs
gyomorpanaszok
gyomorrák
gyorsan változó tünetek, nagyfokú gyengeséggel
gyulladás, orrmelléküregeké

h

haj, hullik, őszül
hajas fejbőr szélénél jelentkező kiütések
hajhullás
hajlam, lelki zavarokra
hajszálérbetegségek
hajszálérgyengeség
halálfélelem
halánték, fájdalmas
halánték, fájdalom
hallás, élesebb
halláscsökkenés
hallási hallucinációk
hallucináció
hallucinációk
hallucinációk, ijesztő
hang, elcsuklik
hang, elmegy beszédtől, énekléstől
hangulat, felpörgetett
harag
harag, elfojtott
harap
has
has puffadás
has puffadása
has, mintha éles kövekkel volna tele, úgy érzi
has, mozgást érez benne
has, puffadt
hasfájás
hasfájás, köldök körüli
hasi görcsök
hasmenés
hasmenés, fejfájással váltakozva
hasmenés, gennyes
hasmenés, idegességhez társuló
hasmenés, nappal
hasmenés, tejtől
hasmenés, utazáskor
hasmenés, vizeléssel
haspuffadás
hányás
hányás, nyálfolyással
hányás, terhességi
hányinger
hát, fázik
hátfájás
hátfájdalom
hátgerinc fájdalom
heg, kemény
here-, mellékhere-gyulladás
herpesz
herpesz, gáttáji
hideg végtagok
hideg, érzékenység
hidegrázás
hidegségérzet
hiperaktív
hisztéria
hisztérikus
homályos látás
homlok, hideg verejtékes
homloküreg-gyulladás
horkolás
hozzátartozók elvesztése
hólyag záróizmának gyengesége
hólyaghurut
hörghurut
hőemelkedés, délutáni
hőemelkedés, elhúzódó
hőhullámok
hurutos tünetek
húgycső gyulladás
húgycső-váladékozás
húgycsőfájdalom, vizelés utáni, égő
hüvely, érzékeny
hüvely, görcs
hüvelyfolyás, bűzös, véres, sárga, maró
hüvelyfolyás, maró
hüvelyszárazság

i

idegek, érzéketlenség
idegentestek, a bőre alatt, úgy érzi
idegesség
ideggyengeség
idegzet, gyenge
ijedtség
immunerősítés
impotencia
inak
indulatos
influenzaszerű állapot
influenzaszerű megbetegedések
influenzaszerű tünetek
ingadozó hangulat
ingerlékeny
irtózás a fénytől (fotofóbia)
izeg-mozog
izgalmi állapotok
izgatottság
izmok
izom- és csontfájdalmak
izomfájdalmak
izomfájdalom
izomrángások
izomzat sajgó fájdalma
izomzat, petyhüdt
izzad
izzadás
izzadás, enyhe megerőltetéstől
izzadás, édeskés szagú, erős
izzadás, könnyen
izzadtság
izzadtság, foltot hagy
izzadtság, savanyú

í

ínhüvelygyulladás
íz, édes, fémes
ízületek
ízületek, merevség
ízületek, ropogó
ízületi gyulladás, krónikus
ízületi izzadmány

j

járkál, fel-alá
jég, szívesen szopogatja
jéghideg bőr, kéz, láb
jobboldali szer

k

kancsalít
kancsalság
kar és láb elzsibbadása, bal oldalon
kába
káprázik a szeme
kávé illat
kedélyállapot, változó
keresztcsonttáji zúzódásos fájdalom
kettőslátás
keze, lába állandóan mozog
kényszeres evés
képzelet, élénk
kéz, nyugtalanság
kézremegés
kézremegés, ha ír
kiabál, álmában
kihányja a tejet
kimerülés, gyors
kimerült
kimerültség
kistestvér születése
kiszámíthatatlan
kiszáradásra hajlamos
kiütések elnyomása
kiütések, testszerte
kiütések, viszkető
klimax
korpás, fejbőr
köhécselés, ideges
köhögés
köhögés, bő, felszakadó, zöldes köpettel
köhögés, egész testét rázza
köhögés, fájdalmas
köhögés, görcsös
köhögés, hányással
köhögés, hideg levegő belégzésére
köhögés, mélyről jövő, ugató, érdes
köhögés, órákig tartó
köhögés, rohamokban, sok nyálka képződésével, elkéküléssel
köhögés, szűnni nem akaró
köhögés, szaggató
köhögés, száraz
köhögés, száraz, éjjel
köhögés, ugató
köhögés, ugató, fulladással
köhögési inger
köhögési rohamok, görcsös
köhögési rohamok, hányással
köhögős
köldök körüli hasfájás
köldökkólika, gyermekkori
köldöksérv, újszülöttkori
könnyezés
könnyezés, forró
könnyezik
köpet
köpet, bőséges, nyúlós
köpet, sárgás
köpet, véres
körmök, deformálódott
körmök, sárga
körömágy fájdalma
körömrágás
köszvény
köszvényroham
kötőhártya-gyulladás
kötőhártya-gyulladás, krónikus
kötőszövet
kötőszövet, gyengeség
kötőszövetek
középfülgyulladás
krákog
krákogás
krónikus ízületi gyulladás
krupp
kutya, fél tőle

l

láb nyugtalan
láb, bűzös
láb, nyugtalanság
láb, üszkösödés
lábadozás
lábfejvizenyő
lábikra görcs
lábikra, görcs
lábikragörcs
lábikragörcsök
lábszárfekély
lábszárvizenyő
lámpaláz
látás, fejfájáskor rossz
látás, homályos
látászavarok
látóideg sorvadás
láz
láz, magas
lázrózsák
legyengülés
legyengült
lehelet
lehelet, bűzös
lelki zavarokra hajlamos
lepedék, zöldes-barnás a nyelvgyökön
lepedékes nyelv
lepedékfoltok, nyelven
lesoványodás
lesoványodás, kóros
légcsőgyulladás
légszomj
légúti fertőzések, visszatérő
légzés, egyenetlen
légzés, felszínes
légzés, nehezített
légzés, sípoló
légzés, szörcsögő, nehezített
légzési panasz, szinte minden tünettel együtt jár
libabőrös
libidó hiánya
libidó, megnövekedett
liftező széklet
limonádé, állapota javul tőle
lumbágó

m

macska, undorodik tőle
magassági betegség
magatartás-problémák
magatartászavarok
magzatmozgás, fájdalmas
mandulagyulladás
mandulagyulladás, gennyes
mandulák, duzzadtak
máj, betegségei
máj, megnagyobbodott
májfoltok
májtáji fájdalom
meddőség
megbánás, hirtelen
megerőltetés, szellemi
megfázás
megfázás nedves hideg miatt
megfázás, krónikus
megfázás, száraz hideg miatt
megfázások, krónikus
megkeményedés, áll alatti mirigyek
megkeményedés, emlőmirigyeké
megkeményedés, erek, mirigyek, nyaki nyirokcsomók
megnagyobbodott mandulák
mellhártya
mellhártya izzadmány
mellhártyagyulladás
mellkas, telítettség érzés
memória, gyenge

M

Meniere-szindróma

m

menstruáció
menstruáció
menstruáció előtti tünetegyüttes (PMS)
menstruáció, fájdalmas
menstruáció, rendszertelen
menstruációs panaszok
menstruációs vérzés, sötét
menstruációs zavarok
menzesz, fájdalmas
menzesz, kátrányszerű
méhcsípés
méhfájdalmak, markoló
méhizomzat, renyhe
migrén
mirigy duzzanatok
mirigyduzzanatok
mirigyek bántalmai
mirigyek keménnyé válása
mirigyek megkeményedése
mirigyek, duzzadt, kemény
mirigyekre ható szer
modor, nyers
mogorva
monoklis szem
mozgáskoordináció zavarai
mozgáskoordinációs zavar
mozgáskoordinációs zavarok
mozgásra fokozódó fájdalom
mozgásra rosszabbodó tünetek

n

nagyothallás
nagyothallás, féloldali
nagyothallás, hirtelen kialakuló
napfény, amely fejfájást, herpeszt vált ki
napszúrás
nedves asztma
nedves hideg
nehezített légzés
nehézlégzés
nehézlégzés, csuklás (együtt)
nemi szervek, érzékeny
nemi szervek, női
neuralgia
neuralgia, arcé
nimfománia
növekedési fájdalmak
női nemi szervek
nyűgösség
nyaki mirigyek, megnagyobbodtak
nyaki nyirokcsomó-duzzanat
nyaki nyirokcsomók megnagyobbodása
nyakszirti fájdalom
nyálcsorgás, nyúlós, beszéd közben
nyálfolyás
nyálka, hátracsorgó
nyálka, nyúlós
nyálka, sűrű
nyálka, sárga, tapadós
nyálkahártya hurut, krónikus
nyálkahártyák szárazsága
nyálkatömlő-gyulladás
nyálzik
nyeldekel
nyelés, nehéz
nyelv
nyelv, fehér lepedék
nyelv, fogak lenyomata
nyelv, foltos
nyelv, hegye tiszta
nyelv, középen barázdált
nyelv, középen fehér
nyelv, lepedékes
nyelv, lepedékkel borított
nyelv, mintha leforrázták volna, úgy érzi
nyelv, nem bevont
nyelv, nyelvgyöknél lepedék
nyelv, petyhüdt, szürkés sárga lepedékkel
nyelv, repedezett
nyelv, sárga
nyelv, térképszerű
nyelv, vörös, repedezett
nyelvfájdalom, égő
nyirkosság
nyirkosság, állapota romlik tőle
nyirokcsomó-megnagyobbodás
nyirokcsomók bántalmai
nyirokérgyulladás
nyugtalan
nyugtalan láb szindróma
nyugtalan végtagok
nyugtalanság
nyugtalanság, éjszakai
nyugtalanság, kéz, láb

o

oltás
oltási károsodások
orr, száraz
orr, vörös, duzzadt
orr, zsíros
orrdugulás, csecsemőké
orrfolyás
orrfolyás, nem maró
orrfolyás, vízszerű
orrgyök, nyeregszerű fájdalma
orrgyöki fájdalom, erős
orrgyöknél nyomás, szorító érzés, dugulás
orrhegy, jéghideg
orrmelléküregek gyulladása
orrmelléküregek gyulladásai
orrváladék, bűzös
orrváladék, égető
orrváladék, maró
orrvérzés
orrvérzés ébredéskor

ö

öklendezés
önbizalomhiány
öngyilkossági gondolatok
önpusztító gyötrődés
öntudatvesztés
öregedés, korai
összegörnyed
övsömör

p

pajzsmirigy-alulműködés
pelenkán, vörös üledék
pesszimista
peteérés, fájdalmas
petefészek gyulladás
petefészek-fájdalom, nyilalló
pézsma szagú verejték
pikkelysömör

P

PMS

p

porcok
pókhálóérzet az arcon
prosztata gyulladás
prosztata megnagyobbodás
ptosis
puffadás, has
puffadás, hasban
puffadás, tejtől
pulzus, alig tapintható
pupilla differencia

r

rándulások
ráng
rángatózás
rángatózik
rázkódás
rázza a hideg
reakcióhiány
reakcióképesség hiánya
reakciókészség, gyenge
reakciókészség, hiánya
reflux
rekedt
rekedtség
remegés
repedezés a testnyílásoknál
reszket
reszketés
ropogó ízületek
rossz memória, szédülés
rosszindulatú betegségek
rovarcsípés
rovarcsípés megelőzése
rugdos

s

sűrű, zöld váladékok
savanyút kíván
sápadt
sápadt szem, karikás
sápadt, ijedt, sovány arc
sárgaság
sárgaság, elhúzódó, újszülötté
sárgás arcbőr
sárgás köpet
seb, nyílt
sebek (szúrt, vágott, harapott)
sebek, fertőzött
sebtisztító
sérelmeit őrizgeti
sérülés
sipolyok
sír
sírás, elfojtott
sírás, gyakran
só, vonzódik hozzá
sóhajtozás
sötét foltok, sérülés után

S

Streptococcus fertőzés

s

stressz

S

Sulphuricum acidum

s

süllyedő, húzó érzés
szagérzékenység
szaghallucinációk
szaglás, élesebb
szaglóérzék elvesztése
szagokra, érzékenység
szaruhártya homály
száj, bűzös
száj, száraz, a beteg tépkedi róla a bőrt
szájfekély
szájfekély, vérző
szájíz
szájíz, fémes, édeskés
szájlégzés
szájpad, sötétvörös
szájpenész
szájszag, bűzös
szájszárazság
szájszeglet berepedése
szájszeglet, berepedezett
szájszeglet, berepedés
szájszeglet, égő érzés
szájzár
szálkaérzés
szálkaszúráshoz hasonlító fájdalom
szárazság
szederjesség
szelíd
szellemi megerőltetés
szellemileg tunya
szellemileg túlterhelt
szem alatt sötét karikák
szem kifáradása
szem körüli fájdalom
szem, alvás alatt félig nyitva
szem, duzzanat, belső szögletben
szem, előtte fekete pontok
szem, égő
szem, érzékeny
szem, érzéketlenség
szem, karikás
szem, káprázik
szem, száraz
szem, váladékos
szem, véres, fényérzékeny
szem, vérzik
szemeit forgatja
szeméremtest viszketése
szemérmetlen
szemforgatás
szemhéj bénulása
szemhéj fájdalom, szúró
szemhéj rángatózása
szemhéj rángása
szemhéj széli mirigyek gyulladása
szemhéj, elnehezültnek érzi
szemhéj, szélén lévő ekcéma
szemhéjduzzanat
szemhéjrángatózás
szemhéjszél, gyulladt
szemhéjszéleken sárgás felrakódás
szemölcs
szemölcsök
szemölcsök a kézfejen
szempilla kihullása
szemsérülés
szemtünetek, szívtünetekkel együtt
szemzug berepedése
szeszes ital
szeszélyes
szexuális kapcsolat
szexuális vágy, fokozott
szédül
szédülés
szédülés, előrehajláskor fokozódik
szédülés, forgó jellegű
széklet
széklet, aludttejszerű
széklet, bűzös
széklet, békanyálszerű
széklet, fájdalmas
széklet, gennyes, nyálkás
széklet, kocsonyás, véres
széklet, nyálkás
széklet, reggelente kitörő
széklet, savanyú
széklet, spriccelő
széklet, véres
székrekedés
székrekedés idős embereknél
székrekedés utazáskor
székrekedés, szülés után
szélsőséges viselkedés
szénanátha
szipogás, gyermekeknél
szívburokgyulladás
szívdobbanás érzése
szívdobogás
szívdobogás érzés
szívdobogás érzés hideg izzadással
szívdobogás, heves
szívdobogásérzés
szívdobogásérzés, verejtékezéssel
szívdobogások, heves
szívtünetek, szemtünetekkel együtt
szomjas
szomjúság
szomjúság hiánya
szoptatás
szoptatás közbeni fájdalom
szorítás
szorítás, nem viseli
szorong
szorongás
szorulás
szövetek, vizenyős
szőrzet, hullik
szúró fájdalom
szúró torokfájdalom
szülés megkönnyítése
szülés utáni székrekedés

t

talp görcs
talp, égető érzés
tályog, karbunkulusok, kékes-lilásan elszíneződött
tályogok
tánc, erőteljes
táncol
tej-ótvar
tejet kihányja
tejérzékenység
tejótvar
tejtermelés hiánya
tejtermelődés, nem terhes nő mellében
tejtől puffadás
tekintete merev
telehold
telítettség érzés a mellkasban
teltségérzés
tenyér, égető érzés
terhesség
terhesség alatt fellépő betegségek
terhességi émelygés
terhességi hányás
testhőmérséklet, alacsony
testi tisztátlanság
testnyílások kivörösödése
testnyílások, repedezés
testszag, savanyú
térdhajlatban csomó
térképnyelv
téveszmék
tompaság
tompaság, érzékeké
tompultság
torok, érzéketlenség
torok, gombócérzés
torok, mintha morzsa volna benne
torok, mintha nyílt seb volna benne
torok, szorító érzés
torokban hajszálérzet
torokfájdalom, égő
torokfájdalom, szúró
túlérzékeny, fájdalomra
túlérzékeny, zajra
túlérzékenység, elme, idegek
tüdőfolyamatok, krónikus, gyakori megjelenése
tüdőgyulladás
tüdőproblémák, krónikus
tüdőtágulat
tünetek gyors helyváltoztatása
tünetek, gyorsan változnak, nagyfokú gyengeséggel
tüsszögés
tüsszögési rohamok

u

ujjbegy berepedése
ujjbegy fájdalma
ujjbegyek, berepedés
ujjbegyek, hideg
undorodik, macskától
utazás, vágyik rá
utazási betegség
utazási betegség (kinetózis)

ú

újszülöttkori köldöksérv

ü

üledékes vizelet
üszkösödés, lábé

v

vaginizmus
vastagbélgyulladás
vazomotoros (érmozgató ideg) zavarok
vágás
vágott sebek
vágott sebek, műtétek utáni állapot
vágy a gyengédségre, szeretetre
váladék sárga
váladék, csomós
váladék, garaton lecsorgó
váladék, maró
váladék, nem tudja felköhögni
váladék, nyúlós
váladék, nyúlós, tapadós
váladék, ragadós
váladék, sűrű
váladék, sötétsárga
váladék, tejszerű
váladékok
váladékok elnyomása
váladékok, bűzös
váladékok, maró
váladékok, piszkos színű
váladékok, sűrű, zöld
váladékok, savanyú, maró, égető
váladékozás, elnyomott
váladékozás, maró
váladékozás, nagy mennyiségű
változékonyság
vándorló fájdalmak
verejték
verejték, bűzös
verejték, ecetszagú
verejték, fejbőr
verejték, hagymaszagú
verejték, hideg
verejték, homlokon, hideg
verejték, kénszagú
verejték, olajos
verejték, pézsma szagú
verejtékes, test alsó része
verejtékezés
verejtékezés, éjszakai
verejtékezés, hason, combokon
verejtékezés, nagyfokú
vesebetegségek, krónikus
vesegyulladás
vesekő
veseműködés, gyenge
vesemedence gyulladás
veszekedős
vetélés
vetélések
végbél előesés
végbél záróizmának gyengesége
végbél záróizomzat
végbélnyílás berepedése, viszketése
végtag fájdalom
végtag zsibbadás
végtagbénulás
végtagfájdalom
végtagok rángása, kicsavarodása
végtagok remegése
végtagok, hideg
végtagok, nyugtalan
végtagremegés, meglepetéstől
vénagyengeség
vénák, fájdalmas
vénás keringés
vénás pangás
vér, vizeletben
véraláfutás
vérköpés
vérnyomáskiugrás
vérszegénység
vértolulás
vérzékenységi hajlam
vérzés, szem
vérzés, szervi
vérzéshajlam
vérző fekélyek
visszataszító szagokra érzékeny
visszerek
visszerek, gyulladt
viszket a bőre, ha leveszi a ruháit
viszketés
viszketés, belső szemzugban
viszketés, belső szemzugé
viszketés, fejbőré
viszketés, szeméremtestén
viszketés, végbélnyílás
viszkető bőrelváltozások
viszkető emlőbimbó
vizelet
vizelet, bűzös
vizelet, elcseppenő, köhögés közben
vizelet, elcsöppenő
vizelet, nehezen ürülő
vizelet, sötét színű
vizelet, üledékes
vizelet, véres
vizelet, zavaros
vizeletcsepegés
vizeletképző szervek
vizeletürítés közben csípő, viszkető érzés
vizeletürítés, akaratlan
vizeletürítés, akaratlan, ijedtségtől
vizeletürítés, fájdalmas
vizeletürítés, izgalom hatására
vizeletürítés, nehezített
vizelés
vizelés, égető
vizelés, fájdalmas, negatív vizeletlelettel
vizelés, gyakori
vizelés, panaszok, negatív vizeletlelettel
vizelési inger, gyakori
vizelni nem tud mások jelenlétében
vizenyő
vizenyőképződés
vizenyős szövetek
vírusfertőzés
vírusok
vízháztartási zavar
víziszony
vízsérv
vörös üledék a pelenkán
vörösség

z

zajokra nagyon érzékeny
záróizom gyengeség, hólyag
záróizom gyengeség, végbél
zenétől, tánctól jobban érzi magát
zihálás
zöld hályog
zsémbes
zsibbad
zsibbadás
zsibbadás, arc
zsibbadás, végtag
zsíros ételek
zsíros ételek, nem szereti
zuhanás, úgy érzi, mintha
zúzódás
zúzódások

Keresés a homeopátiás szerek között

A

ACIDUM PHOSPHORICUM
ACIDUM SULPHURICUM
ACONITUM NAPELLUS (Aconit)
ACTEA RACEMOSA
AESCULUS HIPPOCASTANUM
AGARICUS MUSCARIUS
AGNUS CASTUS
AILANTUS GLANDULOSA
ALLIUM CEPA
ALOE SOCOTRINA
ALUMINA
AMBRA GRISEA
AMMONIUM BROMATUM (Ammonium-bromid)
AMMONIUM CARBONICUM
ANTIMONIUM CRUDUM
ANTIMONIUM TARTARICUM
APIS MELLIFICA
ARGENTUM NITRICUM
ARNICA MONTANA
ARSENICUM ALBUM
ARSENICUM IODATUM
ARUM TRIPHYLLUM
AURUM METALLICUM

B

BELLADONNA
BERBERIS VULGARIS
BORAX
BRYONIA

C

CALCAREA CARBONICA
CALCIUM FLUORICUM
CALCIUM PHOSPHORICUM
CALCIUM SULPHURICUM
CALENDULA
CANNABIS INDICA
CARBO VEGETABILIS
CAUSTICUM
CHAMOMILLA
CHINA RUBRA
CICUTA VIROSA
CIMICIFUGA
CINNABARIS
COCA
COCCULUS INDICUS
COCCUS CACTI
COFFEA
COLCHICUM AUTUMNALE
COLOCYNTHIS
CONIUM MACULATUM
CORALLIUM RUBRUM
CROCUS SATIVA
CUPRUM
CYCLAMEN

D

DROSERA ROTUNDIFOLIA
DULCAMARA

E

ECHINACEA
EUPATORIUM PERFOLIATUM
EUPHRASIA OFFICINALIS

F

FERRUM METALLICUM
FERRUM PHOSPHORICUM

G

GELSEMIUM SEMPERVIRENS
GLONOINUM
GRAPHITES

H

HAMAMELIS
HEPAR SULPHURIS
HYDRASTIS CANADENSIS
HYOSCYAMUS
HYPERICUM

I

IGNATIA AMARA
IPECACUANA
IRIS VERSICOLOR

K

KALIUM ARSENICOSUM
KALIUM BICHROMICUM
KALIUM BROMATUM
KALIUM CARBONICUM
KALIUM IODATUM
KALIUM MURIATICUM
KALIUM PHOSPHORICUM
KALIUM SULPHURICUM

L

LACHESIS MUTUS
LEDUM PALUSTRE
LOBELIA INFLATA
LYCOPODIUM CLAVATUM

M

MAGNESIUM CARBONICUM
MAGNESIUM SULPHURICUM
MERCURIUS CORROSIVUS
MERCURIUS SOLUBILIS
MEZEREUM
MOSCHUS

N

NATRIUM CARBONICUM
NATRIUM SULPHURICUM
NATRUM MURIATICUM
NITRICUM ACIDUM
NUX MOSCHATA
NUX VOMICA

O

OPIUM
OSCILLOCOCCINUM

P

PETROLEUM
PHOSPHORICUM ACIDUM
PHOSPHORUS
PHYTOLACCA
PLATINA
PODOPHYLLUM
PULSATILLA

R

RHUS TOXICODENDRON
RUMEX CRISPUS
RUTA GRAVEOLENS

S

SABADILLA
SACCHARUM OFFICINALE
SAMBUCUS NIGRA
SANGUINARIA CANADENSIS
SENEGA
SEPIA
SILICEA
SOLIDAGO VIRGA
SPIGELIA
SPONGIA TOSTA
STAPHYSAGRIA (Delphinium staphysagria)
STICTA PULMONARIA
STRAMONIUM
SULFUR
SULPHURICUM ACIDUM

T

TABACUM
TARAXACUM
TARENTULA HISPANICA
THERIDION
THUJA OCCIDENTALIS
TUBERCULINUM

V

VERATRUM ALBUM
VINCETOXICUM
VISCUM ALBUM

Z

ZINCUM METALLICUM
 

Ön az alábbi betegségekre/panaszokra keresett: izzad

Izzad és hasonló tüneteik kezelésére alkalmas szerek

CALCAREA CARBONICA
Kiindulási anyag az osztrigahéj.

Javallatok:

Felső légúti megbetegedések, tej-ótvar. Főleg alkati szerként használjuk, és azon megbetegedésekben, ahol a beteg a jellemzőkben leírtakhoz hasonlít.

Jellemzők:

Leggyakrabban gyermekeknek adjuk, akik későn tanultak meg járni, egykedvűek, lassúak, nem szeretik, ha noszogatják őket.

Tünetek:

Könnyen kimerülnek, hajlamosak – különösen télen – a torokgyulladásra, fülfájásra, hurutokra. Megnagyobbodott manduláik vannak. Nagyon fázékonyak, fejük izzadós. Szeretik a tojást, tésztát, krumplit. Tejtől emésztési panaszaik, bőrproblémáik vannak.

Romlik:

Nedves, hideg időben, tej fogyasztása után, testi, szellemi megerőltetés után.

Javul:

Meleg, száraz időben.

SULFUR
Kén. A természetben szabadon előforduló elem.

Javallatok:

Bőrproblémák, gyulladások, viszketés, periodikus tünetek, vérkeringési panaszok, aranyér. Lábadozás. Gyakran használt alkati szer.

Jellemzők:

Tevékeny, szilaj, szabályokat felrúgó egyén, aki mindig reménykedik, álmodozik. Lusta, éhes, mindig fáradt. Rendetlen. Intelligens. Melegvérű. „Filozófus rongyokban”.

Tünetek:

Mindenfajta bőrelváltozás, kifejezett viszketés és vörösség, mely a vízre, főleg a meleg vízre nagyon romlik. Égető fájdalmak, testnyílások kivörösödése (pl. száj, fül, végbélnyílás stb.). Gombóc-, szálka-, hajszálérzés a torokban. Duzzadt, vérző fogíny. Keserű szájíz, főleg reggel. Szúró máj- és léptáji fájdalmak, főleg köhögéskor és evés után. Sokat iszik. Édességet nagyon szereti, de a gyomra nem bírja. Fájdalmas, könnyen vérző, nagyméretű aranyeres csomók. Rendkívül bűzös széklet, legtöbbször hasmenés. Égető talpfájdalmak, lábát kidugja a takaró alól. Könnyen kimelegszik, hajlamos az izzadtságra. Verejtéke kénszagú.

Romlik:

Melegtől (különösen ágymelegtől), víztől, fürdéstől, nedvességtől, nagy mennyiségű édesség és alkohol fogyasztásától.

Javul:

Eliminációk után (verejtékezés, vizelet-, székletürítés). Szabad levegőn. Száraz melegtől.

LYCOPODIUM CLAVATUM
Kapcsos korpafű.

Javallatok:

Nyombélfekély, emésztési panaszok, gyomorégés, acetonos hányás, alhasi puffadás. Vesekő, epekő.

Jellemzők:

Aggodalmaskodó, ingerlékeny, az édességet kedveli, korán öregedő, őszülő egyének alkati szere. Jobboldali szer (tünetek jobboldalon jelentkeznek vagy jobbról balra terjednek).

Tünetek:

Sárgás bőrszín, ráncos, öreges arc. Viszkető kiütések a bőrön, melyet véresre vakar. Erősen puffadt has, teltségérzés röviddel az étkezés után. Gyakori vizelési inger, kis mennyiségű, zavaros vizelet. Vesekőre való hajlam. Száraz, mélyről jövő köhögés éjjel-nappal. Tapadós, hagymaszagú verejték.

Romlik:

Melegtől, 16?20 óra között, ha ellentmondanak neki.

Javul:

Mozgásra, friss levegőre, ha meglazítja derekán az övet.

MERCURIUS SOLUBILIS
Folyékony higany. Salétromsavból és fémes higanyból készült szer. Higanyos hőmérő, vérnyomásmérő, amalgámtömés összetevője. (L. még Mercurius corrosivus.)

Kiváltó ok:

Lehet vírus-, baktérium-, parazitafertőzés. Antibiotikum-kezelés.

Javallatok:

Torok- és mandulagyulladás, kötőhártya- és szemhéjgyulladás, fogínygyulladás. Fogtályog. Gennyes fülfolyás. Krónikus bélgyulladások. Csontokat romboló gyulladások.

Jellemzők:

Emésztőrendszeri, húgyivarszervi, légzőrendszeri szer, de hat a fülre, az idegrendszerre is. Bűzös váladékok, gennyesedési hajlam.

Tünetek:

Fémes, édeskés szájíz, nyálfolyás, duzzadt, petyhüdt nyelv, szürkés-sárga lepedékkel. A mandulákon vastag szürke lepedék. Fájdalmas fekélyek a szájban. Nehezített nyelés. Bűzös lehelet. Bűzös, gennyes fülfolyás.
Lázzal, hidegrázással, gyengeséggel járó, gennyes hasmenés. Olthatatlan szomjúság. Kellemetlen, édeskés szagú, erős izzadás főleg a fejen és mellkason.

THUJA OCCIDENTALIS
Más néven: életfa. Örökzöld, tűlevelű fa.

Kiváltó ok:

Nedvesség, oltás, elődök bizonyos betegségei.

Javallatok:

Oltási károsodások, veleszületett lágyéksérv. Szivárványhártya-gyulladás, árpák. Krónikus megfázások.

Jellemzők:

Elsősorban a nemi szervekre és a vizeletképző szervekre hat. Húsos, püffedt megjelenés (vízvisszatartástól). A bőr foltos, szennyezett, szőrös. Puha, burjánzó, lágy szövetek, melyek könnyen véreznek. Anyajegyek. Olajos verejték. Száraz töredezett haj, hajhullás. Szabálytalan fogsor. Inkább alkati szer. Főleg krónikus panaszoknál használandó.

Tünetek:

Fejfájás, amely olyan, mintha szöget vernének a fejébe. Szikralátás. Gennyes, bűzös fülfolyás. Afták, szájfekélyek, duzzadt nyelv, amit könnyen, akaratlanul megharap.

Megfázáskor sűrű, zöldes orrfolyás.

Hasa puffadt, korog, mozgást érez benne. Húgycső-váladékozás. Napközben köhög, ami fokozódik, ha hideget eszik, iszik. Rossz szagú, maró lábizzadás. Bűzös verejték, mely foltot hagy a ruházaton.

Romlik:

Nedvességre, tengerparton, nyirkos házban. Menstruációkor, zsíros ételtől.

Javul:

Melegtől, váladék megindulásakor, dörzsöléskor.

ACIDUM PHOSPHORICUM
Más néven: Phosphoricum acidum. Foszforsav.

Kiváltó ok:

Rossz hír, bosszúság, sérülés.

Javallatok:

Lábadozás, gyorsan növő, fizikailag, szellemileg túlterhelt fiatalok gyakran igénylik ezt a szert. Iskolás lányok fejfájása. Szoptató anyák panaszai. Hajhullás. Csontbetegségek. Daganatos csontfájdalmak.

Jellemzők:

Gyengeség, kimerültség minden panasznál.

Tünetek:

Gyenge fizikumú, közönyös, gondolkodása eltompult. Kimerült, csendes. Reménytelenség érzése. Keresi a szavakat. Nappal álmos. Fényre, szagokra hangokra (főleg a zenére) érzékeny. Füle cseng. Arca sápadt, szemei karikásak. Nyelve közepén vörös sáv húzódhat végig. Étvágytalan. Nyomásérzés fejtetőn, homlok mögött, szemekben, mellkasban, köldöknél. Szapora szívverés. Növekedési, zúzódásos, főleg éjszakai fájdalom. Ha beteg, bőségesen izzad, főleg éjjel.

Romlik:

Folyadékvesztéstől. Kicsapongástól, láztól, huzattól, érzelmektől, beszédtől.

Javul:

Melegtől, alvás után.

PHOSPHORICUM ACIDUM
Más néven: Acidum phosphoricum. Foszforsav.

Kiváltó ok:

Rossz hír, bosszúság, sérülés.

Javallatok:

Lábadozás, gyorsan növő, fizikailag, szellemileg túlterhelt fiatalok gyakran igénylik ezt a szert. Iskolás lányok fejfájása. Szoptató anyák panaszai. Hajhullás. Csontbetegségek. Daganatos csontfájdalmak.

Jellemzők:

Gyengeség, kimerültség minden panasznál.

Tünetek:

Gyenge fizikumú, közönyös, gondolkodása eltompult. Kimerült, csendes. Reménytelenség érzése. Keresi a szavakat. Nappal álmos. Fényre, szagokra hangokra (főleg a zenére) érzékeny. Füle cseng. Arca sápadt, szemei karikásak. Nyelve közepén vörös sáv húzódhat végig. Étvágytalan. Nyomásérzés fejtetőn, homlok mögött, szemekben, mellkasban, köldöknél. Szapora szívverés. Növekedési, zúzódásos, főleg éjszakai fájdalom. Ha beteg, bőségesen izzad, főleg éjjel.

Romlik:

Folyadékvesztéstől. Kicsapongástól, láztól, huzattól, érzelmektől, beszédtől.

Javul:

Melegtől, alvás után.

HYDRASTIS CANADENSIS
Kanadai gyömbér. Észak Amerikában termő növény, melynek szárított gyökerét használják fel homeopátiás gyógyszer készítésére.

Javallatok:

Hurutos betegségek, nagy mennyiségű váladékozás (torok, gyomor, húgycső, méh), melléküreg-gyulladások (arc, homlok), szemgyulladás, szájgyulladás, tüszős mandulagyulladás, váladékos hörghurut; Májsorvadás. Bő vérzéssel járó menstruáció.

Jellemzők:

?Rendellenes nedvösszetétel elleni szer.? Sűrű, sárga, maró, nyúlós váladék, horzsolásra emlékeztető fájdalom.
Figyelem! Alacsony potenciában váladékot folyósít, magas potenciában szárít!

Tünetek:

Feledékeny, depressziós, fáradékony beteg; sűrű, nyálkás fülváladék; fülzúgás; véres pörk az orrban, orrfújási kényszer; petyhüdt, nyálkás nyelv (mintha leforrázták volna), keserű szájíz. Sárga, tapadós nyálkát krákog fel. Gyenge emésztés, golyó-érzet a gyomorban. Makacs székrekedés. Bűzös vizelet; szeméremtest viszketése, bőséges hüvelyfolyás szexuális izgalom esetén.
Hol melege van, hol fázik. Nagyon izzad.

Romlik:

Légvételre, hideg levegőtől, széltől, érintéstől.

Javul:

Nyomástól.

STRAMONIUM
Csattanó maszlag. Európában, Amerikában, Ázsiában termő növény, mely alkaloidokat tartalmaz. A burgonyafélék családjához tartozik.

Kiváltó ok:

Elnyomott váladékozás, sokk, ijedtség.

Javallatok:

Delírium, görcsök, epilepszia, hallucinációk, izgalmi állapotok, az idegrendszer gyulladásos betegségei.

Jellemzők:

Központi idegrendszerre, hörgőkre ható szer.

Tünetek:

Rögeszmés, beszédes, kitágult pupillájú egyén. Arca vörös. Szeme alvás alatt félig nyitva, rettegve, ordítva ébred a rémálmok miatt, vagy borzalmas hallucinációk gyötrik. Víziszonya van, még a vízcsobogást sem bírja. Nagyon szomjas, de nem iszik, mert fulladozik tőle. Durván beszél, szemérmetlenül viselkedik. Duzzadt nyelv, vörös pöttyökkel. Keserű szájíz. Fogát csikorgatja, gyakran köpköd. Sokat csuklik, kívánja a savas dolgokat, panaszai limonádétól javulnak. Hasmenése lehet, mely fájdalmatlan, bűzös. Bő havi vérzés. Nagyfokú verejtékezés, ami nem hoz megkönnyebbülést.

Romlik:

Sötétben, vakító fényben, csillogó tárgyaktól, folyó víz látványától.

Javul:

Társaságban, meleg hatására, szórt fényben.

KALIUM IODATUM
Káliumjodid.

Javallatok:

Nyirokcsomók, mirigyek bántalmai, csontkinövések, krónikus ízületi gyulladás, krónikus betegségek.

Jellemzők:

Sűrű, zöld váladékok, gyengeség, vizenyős szövetek, hajhullás, bőséges éjszakai verejtékezés.

Tünetek:

Hirtelen haragú, goromba beteg, heves fejfájásokkal, érzékeny fejbőrrel, szeme bedagadt, vörös, könnyezik, ég. Sűrű, zöld váladékok. Orra vörös, duzzadt, orrgyöknél szorítást érez, légútjai érzékenyek, hajnalban légszomjra ébred. Korán reggel híg székletek, végbélnél berepedések. Ágyéktáji, keresztcsonttáji zúzódásos fájdalom.

Romlik:

Melegtől, éjszaka, nyirkosságtól, időjárás-változástól.

Javul:

Mozgástól, hűvös levegőtől.

VERATRUM ALBUM
Fehér zászpa.

Kiváltó ok:

Meleg időben hideg víz fogyasztása, műtét, szerelmi csalódás, szülés.

Javallatok:

Kimerítő hányás, hasmenés, műtét utáni állapotok, fejfájás.

Jellemzők:

Bőséges váladékozás (hányás, széklet, nyál, verejték, vizelet). Nagyfokú kimerültség, hidegségérzet.

Tünetek:

Arca kékesen sápadt, homloka hideg verejtékes; orrhegye jéghideg. Általános hidegség érzet. Elájul. Öklendezik, hány. Rizsnyákszerű széklet. Metsző hasi fájdalmak. Végtagok nehézség érzete, zúzódásos fájdalma, lábikragörcs.

Romlik:

Megerőltetéstől, hideg italoktól, ijedtségtől.

Javul:

Melegtől, forró italoktól, fekve.

NATRIUM CARBONICUM
Tisztított szóda.

Kiváltó ok:

Megerőltetés, túlfeszített szellemi munka, tanulás. Felhevült állapotban hideg víz ivása.

Javallatok:

Tejérzékenység, éjszaka rémülten felriadó gyermek; lámpafénytől kialakuló fejfájás; szájüregi hólyagok, fekélyek; fogamzás elősegítése; bokarándulás, bokaficam.

Jellemzők:

Emésztésre, idegrendszerre ható szer; a fájdalmak remegést, hideg verejtékezést, szorongást váltanak ki. Sovány, túlérzékeny, kimerült, mogorva beteg, lassú felfogás, aluszékonyság jellemzi.

Tünetek:

Könnyen izzad. Szédül, nyelve nehezen mozog; duzzadt, kemény mirigyek; megduzzadt, hámló orr; szeplők; pattanások, száraz bőr; szájszárazság, keserű szájíz, böfögés. Torkán nyák, mely miatt krákog. Hasi fájdalmat követő hüvelyfolyás. Hátfájás. Elnehezedő lábfejek, görcsökkel.

Romlik:

Melegtől, naptól, zenétől, kimerültségtől, tejtől, huzattól.

Javul:

Evéstől, dörzsölgetéstől, mozgástól, izzadástól.

OPIUM

Kiváltó ok:

Félelem, ijedtség, bánat, alkoholelvonás.

Javallatok:

Depresszió, renyhe életfunkciók, epilepszia, félelem, rémület, ájuldozás.

Jellemzők:

Elmére, érzékszervekre hat; idegek érzéketlensége, fájdalomérzés hiánya; álmosság, tompultság, reakciókészség hiánya; belek petyhüdt bénulása; akaratlan vizeletürítés ijedtségtől; terhesség alatti csuklás.

Tünetek:

Energiahiány, öntudatvesztés, élénk képzelet, ijesztő hallucinációk, téves érzékelés. Bőbeszédűség, vakmerőség, forró izzadtság, kábult alvás. Nem érez szagokat. Torka száraz, könnyen félrenyel. Horkoló, hortyogó egyenetlen légzés; Kemény, fekete bogyós széklet. Nehezen távozó gyomor- és bélgázok (flatus). Reszketeg járás, végtaggyengeség. Görcsök, rángások. A beteg bőre érdes, viszket, fekélyes. Alacsony testhőmérséklet, de a bőre forró, verejtékes (kivéve a lába). Hideg végtagok.

Romlik:

Érzelmektől, félelemtől, váladékok elnyomásától.

Javul:

Hidegtől; ha kitakarózik; ha folyamatosan járkál.

TUBERCULINUM

Kiváltó ok:

Családi előzményben asztma, tbc. Méhen belüli fertőzés.

Javallatok:

Elsősorban alkati szer; visszatérő légúti fertőzések (felső és alsó légúti), bő váladékozással. Asztma; nagy nyirokcsomók; ekcéma, szemhéj szélén lévő ekcéma; ismétlődő mandulagyulladás; nagy orrmandula; elhúzódó hőemelkedés.

Jellemzők:

Változatos tünetek (testi és mentális), a változás utáni vágy; nyugtalanság; ?két végén égeti a gyertyát?; művészi hajlamok; Nagyon vágyik az utazásra. Késői fogzás; krónikus tüdőfolyamatok gyakori megjelenése.

Tünetek:

Gyenge, sovány, beesett mellkasú, köhögős beteg. Áttetsző, sápadt bőr. Kedves és gonosz, türelmetlen, ingerlékeny, felületes, elégedetlen. Gyakori dührohamok. Semmi nem köti le a figyelmét tartósan; nehezen koncentrál; nem bír egy helyben megállni; hiperaktív, fáradékony; sokszor éhes, gyakran eszik, de sovány marad. Tejtől panaszai vannak. Tejérzékenység. Kívánja a zsíros, füstölt ételt, a fagylaltot. Nagyon izzad, főleg éjjel. Fejét görgeti elalváskor. Hideg végtagok. Fél a kutyától, undorodik a macskától.

Romlik:

Zárt helyiségben; testi és szellemi megerőltetéstől, zenétől; ha sokat áll; időjárás-változástól, nedves hidegtől, huzattól, vihar előtt; kora reggel, alvás után; tejtől.

Javul:

Szabad levegőn, hideg szélben; ha arcába fúj a szél; hegyvidéken.

KALIUM MURIATICUM
Kálium-klorid.

Javallatok:

Hurutok, tüszős mandulagyulladás, afta, mellhártyagyulladás, fülkürt betegségei, nagyothallás, mirigy duzzanatok, gyulladások, vándorló fájdalmak, fehér színű hüvelyfolyás, a verejtékmirigyek működési zavara (dyshydrosis).

Jellemzők:

Tejszerű, csomós, viszkózus váladékkal járó hurutos állapotok.

Tünetek:

Étvágytalan, ingerlékeny, fejbőre verejtékezik, korpás, füle pattog, viszket; hurut miatti halláscsökkenés, orra dugul; térképnyelv; fájdalmas nyelés, duzzadt mandulák, sűrű nyálka felkrákogása, hideg végtagok, izomgörcsök a végtagokban.

Romlik:

Szabad levegőn, hideg italoktól, fekve, zsíros ételektől, nyirkosságtól.

Javul:

Hideg italtól, dörzsölgetéstől.

AMBRA GRISEA
Más néven szürke ámbra.

Kiváltó ok:

Munkahelyi problémák, hozzátartozók elvesztése.

Javallatok:

Izomrángások, hajhullás, orrvérzés (főleg menstruáció alatt); ínyvérzés; hólyag és végbél fájdalom; nem tud vizelni mások jelenlétében.

Jellemzők:

Elcsigázott, hisztérikus beteg; a tünetek gyors helyváltoztatása; nem szeret nevetni; egyedül akar lenni.

Tünetek:

Reszketés, zsibbadás, forróságérzés; gyenge memória, cikázó gondolatok; álmatlanság a gondok miatt; könnyen elpirul; szédülés; szúró szemhéj fájdalom; féloldali nagyothallás; bűzös lehelet; nehéz nyelés; görcsös köhögéssel járó böfögés; gyomorégés (főleg tejfogyasztás után); has puffadás, májtáji fájdalom; gyakori székletürítési inger (eredmény nélkül); csípő, viszkető érzés vizeletürítés közben; bőséges, kékes, nyálkás hüvelyfolyás; a kéz és a láb izomgörcsei; verejtékezés a hason és a combokon.

Romlik:

Zenétől (sírni kezd); mások jelenlétében; reggel; meleg tejtől.

Javul:

Lassú mozgástól; szabad levegőn; hideg italoktól.

AMMONIUM CARBONICUM
Szarvasagancs-só.

Kiváltó ok:

idős kor, influenza, faszén mérgezés

Javallatok:

idős kor, kövér emberek, fulladnak, zihálnak; gyenge szívműködés, tüdőtágulat, influenza utáni köhögés, faszén okozta füstmérgezés, vérző aranyeres csomók, fokozódó légzési nehézség, lábikrák és talp görcse, orbánc

Jellemzők:

Keringésre, vér összetételére ható szer, gyenge vitalitás, reakcióképesség hiánya; nagyon érzékeny a hideg levegőre, ellenérzés a vízzel szemben, testi tisztátlanság.

Tünetek:

Feledékeny, búskomor, szellemileg tunya beteg, sírásra hajlamos, szederjes, gyengeség, álmosság, berepedezett szájszeglet, ajkak, érzékeny, vérző fogíny, forró, maró, tapadós váladékok, száraz, égő szem, könnyezés, nagyothallás, éjszakai orrdugulás, gyermekek szipogása, orrfújási képtelensége orrvérzés ébredéskor, véres köpet, szívdobogás érzés hideg izzadással, kézremegéssel, nyaki nyirokcsomók megnagyobbodása, gyakori vizelési inger, zavaros, bűzös vizelet, fájdalmas menzesz, maró hüvelyfolyás.

Romlik:

hidegtől, nyirkos hidegtől, felhős napokon. Légzési nehézség: erőfeszítéstől, ha meleg szobába lép

Javul:

nyomástól, evés után, hason fekve, jobboldalán fekve

MAGNESIUM CARBONICUM
Magnézium-karbonát.

Kiváltó ok:

sokkhatás, terhességgel kapcsolatos aggodalom, fogzás, helytelen táplálkozás

Javallatok:

lesoványodás, absence (tónusvesztéssel járó epilepszia), szaruhártya homály, pofacsontok fájdalma, bölcsességfog növekedése, furunkulus hajlam, hirtelen kialakuló nagyothallás

Jellemzők:

Savanyú testszag, beteges, kimerült, fázós, kába, puhány ember, szorong, nem bírja, kihányja a tejet (gyerek), békanyálszerű széklet.

Tünetek:

Fárasztó alvás, hajnali 2-3 között ébred, éles, savanyú, foltot hagyó izzadtság, hasító idegfájdalmak, ami miatt fel-alá járkál, keserű, savanyú szájíz, has puffadása, savanyú felböfögések, gyomorégés, hasgörcs, habzó, híg, zöld széklet, savanyú széklet, szédülés, rohamszerű köhögés, száraz bőr, fejbőr viszketés, kátrányszerű menzesz (romlik fekve).

Romlik:

hidegtől, időjárás változástól, éjszaka, pihenéstől, érintéstől, ha kitakarózik

Javul:

mozgástól, járkálástól, szabad levegőn

MOSCHUS
Pézsma bűzmirigyének a váladékából készült szer.

Javallatok:

könnyen ájulással járó betegségek, idegi eredetű nagyothallás, hisztéria

Jellemzők:

Ájulás hajlam, feszült lelkiállapot, a betegségek szokatlan módon zajlanak, önző, makacs, akaratos, hideg levegőre érzékeny.

Tünetek:

Sietős, félős, esetlen, heves dühkitörések, magában beszél, gesztikulál, nappal álmos, éjjel álmatlan, idegi eredetű fulladás. Nem szeret enni, émelyeg az étel látványától. Felböfögések, csuklás. Alvás alatti akaratlan székletürítés. Képzelt fájdalmak, Fél a zajtól, az álmában bekövetkező haláltól. Izomrángások, fuldoklás, görcsök, szívdobogás érzés halálfélelemmel. Fejfájás. Szemforgatás. Megnövekedett libidó. Fájdalmas, nyugtalan végtagok. Egyik orcája sápadt és forró, másik vörös és hűvös. Egyik keze sápadt, forró, másik vörös, hideg. Pézsma szagú verejték.

Romlik:

hidegre, izgalomra, elnyomásokra, ha az oldalán fekszik

Javul:

szabad levegőn, pézsma illattól, dörzsölgetéstől

Új keresés indítása
 
Partnereink
Hirdetés
Hirdetés
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
 
Belépés
    
 | 
Hírlevél fel/leiratkozás
Találkozzunk a Facebookon is!