Különös időszerűséget adnak Hetesi Zsolt megállapításainak az utóbbi napok-hetek hírei a fokozódó energia- és élelmiszerválságról, a fejlett országok tervezett lépéseiről. A tanulmány szerint „a társadalom nyersanyag-felhasználása már így is megegyezik a teljes élővilág nyersanyagforgalmával, a fénymegkötéssel (fotoszintézis) felhalmozott növényi erőforrások felét az ember hasznosítja. Az erőltetett gazdasági növekedés biztosan a végpusztulásba juttatja a bolygót, akár azzal, hogy megkétszerezi az üvegházgázokat a légkörben és ezzel az élővilág összeomlik, akár (de inkább ezzel együtt) úgy, hogy feléli az összes elérhető olcsó ősmaradványi erőforrást, és az olcsó erőforrásokra épült társadalom összeomlik. Az összeomlás sorrendje: az erőforrás-kínálat csökken, a gazdaság zsugorodik, a közegészségügy, mint a legdrágább és legkifinomultabb ágazat, összeomlik, ezt követik a zavargások, járványok és éhínségek.”

Hetesi Zsolt e-mailben válaszolt a Natúrsziget kérdéseire.

Kutatócsoportjuk tanulmányának egyik alapvetése így szól: „Egy ideje egyre többen ismerték fel, hogy az ősmaradványi erőforrásokra épülő mesterséges társadalom nem tartható fenn sokáig, mert nem lesz többé olcsó erőforrás (olaj).” Ennek ellentmondani látszik az a friss hír, amely szerint Brazília partjai közelében hatalmas olajmezőkre bukkantak, és hamarosan megkezdik a feltárást. Biztosak Önök abban, hogy hamarosan valóban vége az olajkorszaknak?

Az ellentmondás csak látszólagos. Mivel az igények egyre nőnek, valamint a fogyasztani vágyó népesség is, a készletek pedig végesek, ezért előbb-utóbb elérünk egy csúcshoz, melyen túl a kitermelés nem növelhető. Ez a kitermelési csúcs. A tények alapján a piacon mozgó export olajra ez 2005 végén volt. Ezen a tényen csak az változtatna, ha az idézett brazilnál jóval jelentősebb felfedezések következnének be. A hír által hatalmas olajmezőnek minősített Tupi és Carioca mezők együttes olaj tartalma a következőképpen alakul:

A brazilok siettek kijelenteni, hogy 33 md hordóról van szó; azonban az április 16-ai jelentés szerint még nem fúrtak le addig, ahonnan megállapítható a mező mérete. Kijelentéseik tehát óvatosan kezelendőek. A Tupi egymillió hordót hozhat naponta, majd 9 év múlva. Ez a jelenlegi napi kitermelés másfél, a szaúdi termelésnek pedig 10 százaléka. A Tupi valódi készletei 5 és 8 milliárd hordó körüliek, a másik mező sem lehet sokkal nagyobb (más források szerint kisebb), úgyhogy együtt sem tesznek ki többet 20 md hordónál. Ez a világ éves igényének alig több, mint fele. Az egész medence olajtartalma 30 md hordó, egy évi felhasználásunk. Ráadásul ezek a mezők 2-3 km mélyen fekszenek a tenger alatt, amit 2 km-es sziklaréteg, majd újabb 1-1,5 km mély sóréteg fed, utána jön csak az olajkészlet... Nem kell ecsetelnem, hogy ez mennyire drága olaj lesz.

Az olcsó olajat már mindenhol megtaláltuk, és kitermeltük. Addig lehet az olaj erőforrás, amíg egy hordónak megfelelő energia befektetése árán, több mint egy hordó olajat hozunk fel. Jelenleg ez az arány 1:8-hoz, az Arab-öbölben. De a brazil mezőkre legföljebb 1:3 lehet csak, emiatt lesz ez nagyon drága. Ez az arány (1:3 vagy rosszabb) igaz a legtöbb „új” mezőre, 2005 óta ugyanis egyet sem fedeztek fel, csak az említett brazil mezőket.

A mezők méretének eltúlzása nem új szokás. Az arab világban 1985 körül egyik napról a másikra megnőttek a bevallott készletek 50-80%-kal, melyek mögött nincsenek valós készletek, a készletnövelésnek politikai okai voltak. (Az oldalon lévő táblázat pirossal kiemelve mutatja a csalást.)

Hogy jól értse mondandónkat: 2009-re 9% lehet a különbség az igények és a valós kitermelés között, ami válsághoz vezet, mint ahogy ekkora hiány válságot okozott 1979-ben is nyugaton. Az olaj ára növekszik, mivel a készletek fogyóban vannak, pedig több kellene belőlük évről évre. Mivel egyre nagyobb hányadát fordítjuk a világgazdaságnak olajra, előbb-utóbb elérjük a gazdaság határait. Ezt a közgazdászok akkorra teszik, amikor olajra költjük a világ GDP-jének 15%-át; ehhez 300 dolláros hordónkénti ár és 2010-12-es dátum tartozik.

A pontos kutatási eljárások miatt annak esélye, hogy a brazilnál nagyobb mezők még felfedezetlenek, kevesebb, mint 5%. Az itt található ábra mutatja, hogy az exportcsúcs 2006 elején volt, amit mi is előre megjósoltunk 2005-ben.

A tanulmányban közgazdászok segítségével megbecsülték az olajárat és a benzin átlagárát. A benzin derűs és borús átlagár előrejelzése Magyarországon: 2008: 345-380 Ft; 2009: 420-480 Ft; 2010: 580-650 Ft; 2011: 780-880 Ft; 2012: 1020-1130 Ft. Ön szerint tehát jobb, ha nem is tervezzük hosszabb távra az autózást, hacsak nem vagyunk nagyon gazdagok? Vagyis: lassan – vagy inkább mielőbb – mondjunk búcsút a négy keréken való közlekedésnek?

A gépkocsihasználat minden szempontból túlterheli a bolygót. Egy kocsi előállítása során kb. kétszer annyi olajat használunk el, mint a kocsi tömege; maga a kocsi pedig működése során rengeteg káros anyagot bocsát ki.

Jobb addig lemondani róla, amíg magunk tervezhetjük meg az életet nélküle, mintha ezt az olajellátás nehézségei miatt kényszerből kell tennünk. Miért hisszük, hogy ragaszkodni kell ahhoz, hogy egy tonna tömeget mozgassunk azért, hogy 1-5 személy bárhova eljusson?

Ön a tanulmányában sorra veszi az egyéb energiaforrásokat, és egytől-egyig úgy értékeli őket, hogy hosszú távra nem jelentenek igazi megoldást – legyen szó akár a hidrogénről, akár az uránról vagy a 2040 táján várhatóan már működőképes fúziós erőművekről. Miért ennyire borúlátó, miért nem bízik abban, hogy a kutatók és a tudósok megtalálják a megoldást az energia és erőforrásválságra?

Először is a hidrogén nem erőforrás, hanem energiatárolási lehetőség. A tanulmány elég részletesen leírja: az olaj-, gáz- és szénkészletek fogyása olyan gyors, hogy azok pótlására naponta 400 MW zöld energiát kéne rendszerbe állítani, ami lehetetlen; bármiről is beszéljünk.

Vegyük sorra: uránkészleteink 2030-ig elegendőek, a már működő erőművek számára, ha pedig még többet akarunk ezekből, akkor hamarabb fogynak el. Ha pl. csak az áramtermelésben akarjuk helyettesíteni az olajat, gázt és szenet – melyek aránya az áramtermelésben 65% – olyan ütemben, ahogy fogy, akkor hetente kell egy atomerőművet építenünk 2015-ig...

A hidrogént részletezi a tanulmány is; de egy érdekes tényt elmondok. Hidrogént árammal állítunk elő. Ha aztán ezzel kocsit hajtanánk meg, akkor a belsőégésű motorok technológiája miatt ennek az energiának 75%-a hulladékenergiává válna. Jobban járnánk, ha azzal az árammal hajtanánk az autót, melyet hidrogén bontására használtunk.

Összességében is igaz, hogy az olaj, a gáz és a szén rohamos fogyása miatt a jelenleg 2%-nál is kisebb részarányú szél-, nap- stb. energiát 5-6 év alatt 40-szeresére kellene növelni. Ez az adott időszakban több energiát nyelne el, mint amennyit ezek az új erőforrások adnának, tehát az átállás csökkenti az amúgy is fogyó energiakészleteket. A szélkerekek, napelemek gyártása gyárakban történik, áram és nyersanyagok felhasználásával, melyekben szintén ott van háttérként az olaj és földgáz...

Itt olvashatnak például az alumínium hiányáról, és arról, mit okoz ez a napelemgyártásban.
Ugyanez szilíciumra.
Itt pedig arról, hogy a ritka fémek hiánya hogyan teszi lehetetlenné a felfedezések kamatoztatását.

A fúziós erőmű 2040-re lehet készen, de részletes elemzések szerint pillanatnyilag még csak megoldandó nehézségekkel néznek szembe. A fúziót mindig az éppen folyó évhez képest + 20-30 év múlva ígérik késznek 1965 óta.

Borúlátásomnak „csak” ennyi az oka.

A Földön, főleg a „harmadik világban” még jócskán vannak megműveletlen, illetve korszerűtlen mezőgazdasági módszerekkel megművelt területek. Ön úgy véli, hogy ezeknek a termelésbe való bevonása, illetve hatékonyabb eszközökkel és technikával való kiaknázása nem jelentene megoldást az éhínségek elkerülésében?

Valóban Afrika csak 28%-át használja például a művelhető földnek, mert a többi esőerdő stb. Tehát a „vannak még művelhető földek” állítást így kell érteni. Ami művelhető most, és nem kell hozzá semmit kivágni stb., annak 95%-át használjuk is.

Minden kutatás esetében alapvető fontosságú a megfelelő minőségű szakirodalmi források felkutatása, illetve a forráskritika. A tanulmányuk végén megadott tucatnyi hivatkozás között szerepel ugyan a Nature két írása és a Science egy cikke, de a többi a nem szakember érdeklődő számára kevéssé ismert forrás. Mi a helyzet a jövőkutatás elismert nagy neveivel és műhelyeivel? Rájuk mennyire támaszkodott az Önök munkacsoportja?

A tanulmány mögött kb. 10 ezer oldal idegen nyelvű szakmai anyag feldolgozása, rendszeres kapcsolat külföldi szakértőkkel, továbbá elemző munka áll. A többi idézet olyan nagy nevektől származik, mint az ENSZ Éghajlatváltozásért felelős Kormányközi Kutatócsoportja R. Duncan, nemzetközileg elismert jövőkutató, T. Flannery nemzetközileg elismert biológus, R. Huebner fizikus, aki szintén nemzetközi elismertségű, vagy éppen az USA kormánya által létrehozott Millenium Ecosystem Assessment kutatócsoport. Csak azért, mert egy terület elsőre ismeretlen, attól még az ott cikket, könyvet közzétevők lehetnek hozzáértők akkor is, ha nem a Nature vagy a Science hozza le mondandójukat. A terület nagynevű kutatói, akikkel csoportunk e-mail kapcsolatban áll, a szakma legjobbjai: Colin Campbell, Jay Hanson, Matt Simmons, Richard Heinberg. Az utóbbi kollégát a világ legbefolyásosabb és ismertebb olajkimerülés-szakértői és -oktatói között tartják számon; Matt Simmons pedig Bush elnök tanácsadója volt. Hadd ne foglalkozzam azokkal a „jövőkutatókkal”, akik életünk leghúsbavágóbb kérdését, az utolsó olajválságot nem látták előre, mert azt hitték, a tudomány mindenható.

Mivel az erőforrásválság és az ellátási nehézségek elsősorban a városokat érintik, célszerű falura költözni, állítja Ön, majd „megjósolja”, hogy újra előbukkannak a rég eltűntnek hitt szakmák, a kovács, a szíjártó, a takács, a molnár, a fazekas, a tímár, a bognár és így tovább. Úgy véli, hogy hasznossá válik a földművelés hagyományos módszereiről és kézműves mesterségről szóló még meglévő tudás ápolása és bővítése. Szükség lesz az alapvető ellátás (erőforrás és víz) megszervezésére. Javasolja, hogy „tegyünk szert olyan hasznos ismeretre, mely egyrészt segítheti túlélésünket, másrészt nagyobb értékkel ruház fel minket élve, mint holtan. Ismerjük meg a gyógynövényeket és vigyázzunk az egészségünkre” – ez a Natúrsziget látogatói számára már most is igen rokonszenves célkitűzés. További javaslata, hogy „keressük hasonló emberek barátságát, és lehetőleg együtt telepedjünk le, egy városoktól távolabb fekvő faluban, valamint halmozzunk fel minél több tudást a fejünkben, és ha tehetjük könyvek formájában is, mert azok hozzáférhetők villamos eszközök nélkül is. Keressünk hasonlóan képzett embereket, hogy együtt gondolkodhassunk. Ha van napelemünk, akkor egy hordozható számítógép jó befektetés lehet – főleg kutatók számára.” Összefoglalva és szándékosan sarkítva a mondandóját: lépjünk vissza az időben 80-100 esztendőt? Valóban ez a megoldás?

Amíg nem találunk az olcsó olaj, gáz és szén helyére ugyanilyen könnyen hozzáférhető és olcsó erőforrást, ekkora mennyiségben, addig ne számítsunk arra, hogy a tudomány vagy bármi más megment minket. Olcsó olaj és gáz nélkül nincs korszerű közlekedés, távközlés, szállítás, nyersanyaggyártás és mezőgazdaság. Ezek nélkül, akár tetszik, akár nem, vissza kell lépnünk az időben és a népesség számában is.

A tanulmányban olvashatunk egy optimistább, sikeresnek mondható forgatókönyvről is. Ebben szerepel az egész emberiséget fenyegető veszély felismerése, tudatosulása, a takarékoskodás és a jövőcentrikusság. Mint írja, „a rendkívüli helyzet kivételes alkalmat kínál az emberek szellemi megújulásához, a fogyasztói társadalom lelkileg megalázott és megnyomorított polgárai emberibb módon kezdenek élni. Gyermekeik már igazi személyiségekké válhatnak. A felszabaduló hatalmas emberi erőforrások akkora lendületet adnak az átalakulási folyamatnak, hogy száz-kétszáz éven belül az emberiség életrendjét fenntartható pályára sikerül állítanunk.” Ön szerint melyik változatnak van nagyobb esélye, és miért?

Ismerve az ember természetét, reklámok által átgyúrt agyát, gondolatait, genetikai örökségét, mely a rövid távú túlélést segíti elő, szerintem a borúlátó forgatókönyv esélyesebb. Ugyanakkor ha elgondoljuk, hogy az emberek egy része már most is látja a bajt, és cselekedne is, esélyes a jobb kimenetel is, legalábbis a tenni kész csoportok, közösségek számára. Valószínű, hogy a két út mindegyike megvalósul majd, csak más-más közösségek számára.

Köszönöm, hogy válaszolt a Natúrsziget kérdéseire.

Kürti Gábor