De jó, itt az Újév, megint meg lehet változtatni az Életünket. Ezentúl alapjaiban minden másként lesz. Lefogyunk, eldobjuk a cigit, lángra lobbantjuk kihűlt kapcsolatunkat, nagy dolgokba kezdünk, kinyílunk a világ felé, barátaink lesznek, egyáltalán: ezentúl boldogok és kiegyensúlyozottak akarunk lenni.

OK, OK. De hogy is volt ez tavaly? Nem ugyanezt határoztuk el tavaly ilyenkor? Ja igen, tényleg. De az tavaly volt.

Legyek undok pesszimista, aki bakancsával eltapos minden kis nyiladozó reményt, és mondjam azt: ugyan már, ne gyerekeskedj. Gondolod, hogy a Körülmények csak úgy udvariasan félreállnak és engedik, hogy Te megváltozz? Na ne.

Vagy álcázzam magam realistának? Akkor itt egy vödör hideg víz, Öntsd magadra, és mondd utánam: ha tavaly nem sikerült, most miért sikerülne inkább?

Na jó, nem azért hoztam szóba az egészet, hogy elbölcselkedjek a világ megváltoztathatatlanságán. Ez önigazoló sopánkodás volna. Ezt hagyjuk meg az örök álmodozóknak és a kishitű fogadkozóknak. A világ olyan, amilyennek mi látjuk.

Ha nem megy, dobjunk rá még egy lapáttal!?

Vagyunk sokan, akik tényleg meg akarták és akarják változtatni az életüket, de valahogy soha nem sikerül igazán. Sokan a lelküket kiteszik, és aztán joggal keserednek el, hogy minden hiába. De nem adják fel, újra nekiveselkednek, aztán megint, és mégis fejjel mennek a falnak.

Ha változtatni és változni akarunk, meg kell, hogy értsük a Változás lényegét. Mi hát a Változás?

Sok évvel ezelőtt járt hozzám egy orvosegyetemista fiú. Amikor jelentkezett a Diáktanácsadóban, már kétszer megbukott, és minden utóvizsga lehetőségét elhasználta. A fiú rendkívül intelligens és érdeklődő is volt. Mégis már harmadszor futott neki a második évnek, és az egyetem szabályai szerint, ha még egyszer megbukik, vagy akár csak egyetlen utóvizsgája lenne, nem folytathatja az egyetemet. A helyzet tehát teljesen reménytelennek tűnt. Hogyan volna képes elvégezni a második évet, ha már kétszer megbukott, és közben elhasznált több mint tíz utóvizsga lehetőséget is?

Azért belevágtunk. Ő nagyon akarta, én meg azt gondoltam, miért ne? Szorgalmasan járt a terápiás ülésekre, és mindenféle trükkös dolgokat találtunk ki a tanulás és a vizsgák megkönnyítésére. Az első félévet csodásan fejezte be. De még hátra volt a neheze, a második félév. És aztán a csoda karnyújtásnyira került. Minden vizsgája sikerült. Azaz... egy még hátra volt, de ilyen sikerszéria után ez már gyerekjáték lesz. Kezdődött a nyár, azt mondta, ezt elteszi augusztusra. OK, legalább pihen. Szeptemberben megkeresett megköszönni egyéves fáradalmaimat. Búcsúzott is egyben, mert kibukott az egyetemről. Azon a bizonyos utolsó vizsgán ugyanis megbukott.

Hosszasan elbeszélgettünk. És akkor mellékesen elmondta, hogy az ő szemében az orvosok olyanok, mint az istenek, és ő sosem tudná magát ebben a szerepben elképzelni.

Változtatni akartunk, de valójában nem változtattunk meg semmit. Azt hittük, az a változás, ha még jobban tanul, ha még jobban szerepel a vizsgákon. De csak ugyanazt csináltuk, még nagyobb gőzzel. Egy férfi nem szerette a munkáját. Megkérdeztem tőle, mi lenne, ha szeretné. Hosszas gondolkodás után azt felelte: olyan lennék, mint a kollégáim. A változás tehát nem az, hogy fedezze fel, milyen érdekes a munkája. A változás az, ha olyan emberek közt dolgozik, akikhez nem fél hasonlítani.

Ahogy a dolgok elromlanak

Az emberi problémák sokszor maguktól jönnek. De súlyosbodni azáltal szoktak, hogy meg akarják oldani őket. Rossz a gyerek? Rászólunk. Még mindig rossz? Ráordítunk. Még mindig rossz? Megverjük. Még mindig rossz? Az is marad.

Vagy vegyük a tipikus pánikbetegeket. Mindenáron teljesen tünetmentes akar lenni. Elege van a tünetekből, elege van a rosszullétekből. Szorong minden apró tünettől, mert a roham kezdetének tekinti. És ettől van a roham, és a folyamatos rettegés. A pszichiátria készségesen a segítségére siet, gyógyszert ír fel a tünetek ellen. De a tünetek nem szűnnek meg. Akkor még erősebb gyógyszerek következnek. De a tünetek nem szűnnek meg, sőt: már a gyógyszer-mellékhatások is tünetek. Minél inkább a tünetmentességre koncentrálunk, annál súlyosabbá válik a helyzet. Így működik minden fóbia is: minél jobban igyekszünk elkerülni a szorongást kiváltó helyzetek számát, annál több dologtól kezdünk félni, és annál jobban beszűkül az életterünk.

Emberek hosszú éveket töltenek el abban a reményben, hogy majd a másik végre megváltozik. De az csak iszik, vagy nőzik, vagy veszekszik, vagy féltékeny, vagy továbbra sem kívánja a szexet, vagy rendetlen, vagy... Mit teszünk annak érdekében, hogy megváltozzon? Szóvá tesszük, megbeszéljük, összeveszünk, elhidegülünk, elköltözünk... de a másik nem változik. Valójában mindig ugyanazt tesszük, csak egyre erőteljesebben, és ettől a dolgok egyre jobban elfajulnak.

Gyakori probléma az elalvási nehézség. Fontos volna elaludni, mert holnap nehéz nap vár rám. De már tíz perce nem megy. Mi lesz, ha nem tudok elaludni? Úristen, már egy órája fekszem, és még nem alszom. Egyre görcsösebben igyekszem elaludni. Látom magamat, ahogy holnap kóválygok, és nem látok ki a fejemből. Szívem hevesen kalapál. Tessék már elaludni! Na ugye, ebből nem szokott pihentető, édes alvás lenni. Aztán jön a következő este az előző éjszaka borzalmas emlékével, és ez így megy egészen a krónikus alvászavarig. Akkor jön az altató, majd a még erősebb altató...

Vagy itt vannak az örök fogyókúrások. Már százszor nekifutottak, olykor sikerült is lefogyniuk, de aztán mindig ugyanott tartanak. Minden fogyókúra, nullkalóriás orvosi fogyasztás, meggyűrűzött gyomor elhibázott, mert mindegyik csak ugyanazt akarja, egyre durvább módon: fogyasztani.

A cikk folytatásában olvashatnak a megoldások működő (!) lehetőségeiről és a nagy titokról: az elfogadásról. A folytatás olvasása a Tények és Tévhitek portálon való regisztrációt igényel, ami csupán az e-mail cím megadásából áll. A regisztrációhoz és az olvasáshoz kattintson ide!

(Forrás: Tények-tévhitek.hu)

Szendi Gábor
klinikai szakpszichológus
További hírek és aktualitások Szendi Gábor honlapján
Keresse fel Szendi Gábor képeslapküldő szolgálatát