Közkívánatra: a gyógyulás leírása
Hogyan győztük le a Bechterew-kórt?
Lendvai Kata 2009. november 18. szerda, 02:00Néhány hónapja írtuk meg, hogyan vette fel a harcot egy anya a gyógyíthatatlannak tartott kórral. Győzött. Kiderítette, „mindössze” hiánybetegségről van szó. Azóta elárasztják a kérdések, Lendvai Kata nem győz mindenkinek válaszolni, ezért saját „gyógymódját” itt közöljük.
Mindenkinek a szervezete hajlamos valamilyen betegségre, ez attól függ, hogy a felmenő ágról milyen RNS és DNS láncot örökölt. Nem lehet előre tudni, mert a fehérjeláncok kereszteződéseit senki sem tudja megjósolni, tehát azt, hogy ki mire lesz hajlamos. De mindenki kap valamit a családfából, amit tovább örökít a saját gyermekében. Ez nem jelenti azt, hogy meg is kell betegednie, hiszen sok-sok betegség kivédhető, elkerülhető.
Az első lépések
A Bechterew-kórban, mint a legtöbb más betegségben is, a szabadgyökök a kiváltó tényezők. Valami oknál fogva a szabadgyökök elszaporodnak, rárakódnak a sejtfalra és a sejt közötti állományra, és hogy kinél milyen betegségformát hoznak ki, az attól függ, hogy melyik szervezet milyen kiváltó tényezőre hajlamos. Azután a szervezet egyszer csak reagál, kinél így, kinél úgy. Van hivatalos terápia és más választási lehetőség. Mindenki eldöntheti, melyiket választja. A velünk történtek alapján elmondom, miért javasolt, ha lehetséges, mindent együtt megtenni.
Az alap a szabadgyökök elszaporodása. Ehhez több honlap is van, érdemes megnézni a google/antioxidánsok szabadgyökök címszót. Ezeket érdemes átolvasgatni. A szabadgyökök szintjét, a mérgekét többféle módon lehet mérni, mutatok néhányat:
1. Dr. Lerner Péter (honlapja is van) egy műszerrel mérni tudja a szabadgyököket. Láthatóvá válik, hogyan úszkálnak a sejtek között. Ide időpontot a 06-1-422-07-93-as számon lehet kérni, a vizsgálat helyszíne: Bp., XIV., Nagy Lajos király útja 128., III. emelet. Lehetőség van arra, hogy az orvos vidékre is elmenjen, erről szintén a fenti számon lehet érdeklődni. A vizsgálat díja, mivel a TB nem finanszírozza, 15 000Ft.
2. Google/biophoton scanner. Ez megint egy műszer, ami nem a szabadgyököket mutatja ki, hanem az antioxidáns szintet, és ha az 20 000 alatt van, a szervezet beteg. Az ideális szintnek kb. 40 000-nek kellene lennie, ezen a szinten érzi magát jól a sejt, ekkor nem lesz beteg. Hogy mikor, hol végeznek ilyen vizsgálatot, és hogyan lehet ehhez a műszerhez hozzájutni, a következő címen lehet érdeklődni: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. . A belgyógyász főorvos sok ilyen vizsgálatot végez, és segít embereknek abban, hogy hozzájuthassanak ehhez a műszerhez, amiből jelenleg 450 van Magyarországon, de úgy el fog terjedni a családoknál, mint a vérnyomásmérő. A vizsgálat díja 1500Ft.
3. Google/elan-vital. Ez egy vitaminteszt, jobb oldalon, felül van a honlapon az, hogy vitaminteszt. Mindenféle kérdések találhatók ott, érdemes rájuk válaszolni, és ha valaki Budapesten él, akkor a Síp u. 6-ba küldik el, és személyesen is át lehet venni az eredményt. Annak, aki vidéken lakik, Miskolcra kell elküldenie, és a posta 3600 Ft-ért házhoz hozza.
Ezt a három dolgot érdemes megtenni, de az egyiket közülük mindenképpen.
A szerek
Mivel a jelenlegi táplálkozási morál és a mindenféle tartósítószerek, fertőzik az egyébként is beteg szervezetet, így pótlásra és életmódváltásra van szükség. Ezekből a lehetőségből is több van.
-
A Lenkei „erős” vitamin+KalMag+C-vitamin (legalább 3000 mg), a Lenkei közepes+KalMag+Cvitamin (3000 mg)
-
Flavanoidok, Nano Gold 2x10 ml, Salvia 1x1, Napkristály 2x10 ml, Mediccanabis 2x5 ml, majd 1 hónap után kapszula, 3x1, ezután havonta fokozatosan csökkentve a napi adagot, egészen 1x1-ig, állapottól függően
-
Tm84 sóoldat, amelyben 84 fajta nyomelem van
-
Lifepak: ezek megint vitaminok, nyomelemek. Ahhoz, hogy pontosan tudja, melyiket kell fogyasztani ahhoz, hogy a szabadgyökök kikerüljenek onnan, ahol semmi helyük, a főorvos urat kell megkérdezni: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
A táplálkozás
Javasolt figyelni a táplálékok pH-értékét, kevés húst és naponta zöldséglevest fogyasztani. A zöldségeket csak félig megfőzve, hogy a tápértékük, amennyi csak lehet, megmaradjon. Enyhén sózva kell főzni, és ízesítésül himalaya sót használni, hiszen 84 nyomelem van benne. Bioboltokban kapható. Ez növelni tudja a táplálékban levő vitaminok, nyomelemek felszívódását.
Naponta kell fogyasztani nyers zöldséget, mindenfajta színűt, hiszen a nap érlelte zöldségekben levő klorofill segíti a sejtek működését. A nyers zöldségeket ecet helyett citrom levével lehet ízesíteni, és ha szükséges, egy kevés (bioboltból kapható) Vegetát is használhatunk. Az így elkészített salátából lehet enni egy tállal. Sajnos a permetszereket és egyéb vivőanygokat, amelyek rákerülnek a zöldségekre, gyümölcsökre, nem tudjuk kiiktatni, ezért szükség van méregtelenítésre, antioxidánsokra. Érdemes olvasgatni a lúgosító ételekről szóló honlapokat.
A víz
Többfajta lehetőség van: google/füredilugos. A pH-ja 9, és segít abban, hogy a mérgek kikerüljenek a sejtek közül. Bioboltban kapható, de a honlapon a viszonteladók között mindenki megtalálhatja a lakhelyéhez legközelebb eső elárusító helyet.
Dr. Lerner Péter tud adni olyan szert, ami a víz pH-ját pozitív irányba vezeti, SuperGreens a neve, ha valaki úgy gondolja, ezzel is segíteni tud a sejtjeinek.
Forrásvíz: ha valaki olyan helyhez lakik közel, ahol mészkőhegység van, vagy megéri neki kirándulni egyet, hazavihet pár hektolitert, ingyen. Mivel ez a víz mészkőhegységből származik, a mész lúgos kémhatású, így a víz is átveszi a lúgos kémhatást, a pH-ja legalább 7-es, ezért jó. Emellett, mivel a föld többszörösen megszűrte, teljesen tiszta. Hónapokkal később sem romlik meg.
A lélek
Mivel a stressz az egyik legnagyobb „szabadgyökgyártó”, ajánlott kezelni a lelket is. Erre megint csak több lehetőség van: fordulhatunk kineziológushoz, pszichológushoz vagy egy jóbaráthoz, a lényeg, hogy a testet nyomasztó nehézséget megoldjuk, és a tünetet ne gyógyszerrel nyomjuk el. Egy barátnak jól kibeszélhetjük magunkat, egy jó kineziológus pedig oldhatja a belső feszültséget, hogy felszínre jöjjenek azok a dolgok, amelyek lelki terhet jelentenek. Ugyanazon az úton, ahogyan megbetegedett a szervezet, rendbe is tud jönni!
A masszázs
Olyan masszőrt kell keresni, aki a végtagok felől a szív irányába fokozatosan fellazítva a testet, a nyirokrendszeren keresztül a véráramba jutó, nem oda való mérgeket mintegy „kipasszírozza” a sejtekből. Ezzel fel- és megszabadítja a testet.
Nos, ha valaki ezt így elkezdi, először a sejtfalról leválasztódik az oxidatív réteg, amely bekerül a nyirok-, majd a véráramba. Ez a folyamat az elején átmenetileg ronthat az állapoton, és kellemetlen tüneteket produkálhat, például hányást, hasmenést. Nem kell megijedni, ez csak átmeneti időszak. A szervezet kidobja, ami nem oda való. Mindez a terápia elkezdése után pár nappal jelentkezhet, de nem törvényszerű. Az állapot ezután elkezd lassacskán javulni, és kb. 1-2 hónap múlva látványosan javulni fog!
Először lassan indul, majd hatványozódik a javulás. Lesznek még visszaesések, hiszen sok-sok minden befolyásolhatja a tüneteket, hullámzó lesz az állapot, de mindig rövidebb ideig fog fájni, és ha nagyon fáj is, mindig kevesebb ideig vagy nem olyan nagyon. Végül ritkulni fog a fájdalom. Sajnos ahhoz, hogy a sok lerakódás kijöjjön a szervezetből és a sejtfalak is meggyógyuljanak, regenerálódjanak, idő kell.
Fontos megjegyzés: ha valaki gyógyszert szed, nyugodtan szedje tovább, de először a gyógyszert vegye be, utána az említett szereket, hogy a gyógyszer hatóanyaga felszívódjon. Nyugodtan használjunk fájdalomcsillapítót, nem kell feleslegesen szenvedni. A „szerek” úgyis kitakarítják a szervezetből a mérgeket. Párhuzamosan mehet tehát a kétféle kezelés, majd lehet próbálgatni, hogy óvatosan csökkentjük a gyógyszeradagot. (Ezt célszerű az orvossal megbeszélni.) Vigyázzunk arra, hogy az állapot ne romoljon vissza, de ezt a szervezet úgyis érzi és jelez.
Jó egészséget.
Lendvai Kata










