Tanácsadóink

Weixl-Várhegyi László

Választhat az alábbi lehetőségek közül vagy lejjebb görgetve elolvashatja a tanácsadóhoz érkezett korábbi kérdéseket, ill. az azokra adott válaszokat – amennyiben azok publikusak.

Vashiány, rossz vasfelszívódás.

A kérdés

Üdvözlöm! Erdélyből írok, 42 éves, 0-ás vércsoportú, két fiú(23, 13) édesanyja vagyok. Két éve foglalkoztat komolyabban a helyes táplálkozás és életmód: kevés húst eszem(hal, csirke), oliva olajat, barna kenyeret, sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztok, nem dohányzom, alkoholt ritkán fogyasztok, gyógyszert csak fájdalomcsillapítót szedek menstruációs görcsre, 3-4 db.havonta, naponta kocogok 20-30 percet, testsúlyom normális. Most fejeztem be egy havi Colonix kúrát (az interneten találtam rá és gondoltam kipróbálom).Sajnos most olvastam az ön válaszaiban, hogy ha nem megfelelő az ivóvíz, nem hatásos a kúra, így nem is rendelem meg a második adagot, amíg nem sikerül beszereznem a desztilláló készüléket. Megkérem küldje el az e-mail címemre a vércsoport szerinti táplálkozási táblázatot, esetleg a páromét is, ő B-s.A következőkben kérném még a segítségét(nagyon sajnálom, hogy ilyen messze lakom, mert személyesen szerettem volna meghallgatni, de ha lesz alkalmam biztosan megkeresem):Myomám(méh) van, ami nem okoz egyelőre sok galibát, két napos nagyon erős vérzés, de szabályos menstruáció, vashiányos vérszegénységet állapítottak meg(habár semmilyen tünetem nincs), állítólag rossz a vasfelszívódás. Az itteni belgyógyász és nőgyógyász méhműtétet javasolt, egy külföldi nőgyógyász pedig azt mondta felejtsem el, amíg nincsenek komolyabb tünetek ne engedjem a műtétet.(ez két éve volt) Különben boldog, vidám természetű, elégedett, munkámat (pedagógus) nagyon szerető ember vagyok.E-mail címem:eva-bd@freemail.hu.(már írtam egy a válaszokban talált e-mail címre, de nem kaptam választ, lehet már az az cím nem aktuális)Előre is köszönöm válaszát, Éva

A tanácsadó válasza

Kedves Éva!
Remélem megkapta az e-mail címére a kért anyagokat. Küldeni fogok még más anyagokat is.
Gratulálok, hogy már tesz valamit magáért, mert senki sem tehet többet az Ön egészségéért, mint Ön kedves Éva!
Igen a tiszta víz a legfontosabb a levegő után a testünknek! Meg, hogy tiszta vízzel készítsük el ételeinket, italainkat. Az info@vizdesztillalo.hu-ról, rám hibvatkozva kedvező fizetési feltételekkel rendelhez vízdesztillaló készüléket.
Van több, előadásaimról készült DVD-m is forgalomban, de amit ajánlok, az egy közel 4 órás előadásról készült, stúdió felvételi minőségű DVD. 2500.-FT, plusz postaköltségért el tudom küldeni.
Ha tud szervezni előadást, akkor Erdélybe is szívesen elmegyek. Szovátára és Parajdra szeretek járni.
A menstruációs görcsre, ha tud szerezni Szójavit-et, akkor azt szedjen. A menzesz előtt egy-két nappal kel elkezdeni a szedését. Szedhet azonban NosPa görcsoldót is, mivel az természetes anyagokat tartalmaz.
A myomára próbáljon szerezni Mumio-t, de jó rá a parlagfű is. Naponta két- három szál parlagfüvet aprítson össze ugyanannyi zeller, vagy petrezselem levéllel (szárral együtt) és ezt szórja rá a kiszedett ételére, szendvicsére, salátájára. Egy hét után már ezt napi készer-háromszor is megteheti. Javasolom, még a Spirulina és a Chlorella szedését is, meg a kelátos szelénét.
A vassal kapcsolatos felszívódási zavar miatt javasolnám az Acidophilus szedését is. Első hónapban napi 2x2-őt étkezés előtt, majd fél évig napi 1x2-őt étkezés előtt, s végül ezen idő eltelte után folyamatosan napi 1x1-et étlezés előtt. Én is O-ás vagyok és 20 éve szedem! 70 %-al erősíti az immunrendszert.
A belet ki lehet tisztítani rostos béltisztítókkal is. Ilyen a Nature Care nevű indiai lándzsás útifűmag héjat tartalmazó por is. Ebből naponta egyszer, étkezés előtt be kellene vennie egy evőkanállal a szájába és fél liter folyadékkal apró kortyokban le kell küldeni a gyomorba. Ha lemegy egy decivel, a maradék 4 dcl-t akkor is meg kell rá inni, hogy meg tudjon dagadni, s hogy ne süljön bele a beleklbe!!
A vas pótlására két nagyon jó szert ajánlok. Az egyik, a Cali Vita cég (Erdélyben is ott vannak) Iron Caps -a, melyből 3x1-et javasolok szedni étkezéskor. A másik a 3.sz Schüsszler só: a Ferrum phosphoricum D6-os változata. Ebből napi 3x2-őt kell a nyelv alatt elszopogatni. Előtte és utána fél óráig sem inni, sem enni nem szabad! Én először ezt javasolnám, mert ez nem a gyomorban és nem a belekben szívódik fel, hanem a szájüregben, a nyelv alatt, de ott biztosan bekerül a véráramba.
Csa a D6-os potenciálban jó! MInden patikában kellene lenni az összes ( 12) Schüsszler-sónak. Ha nincs, akkor meg kell velük rendeltetni! Mást egyenlőre a Schüsszler sók közül ne szedjen, csakl a 3-ast, a Ferrum Phosphoricumot!
Bocsánat a késői válaszért!
Üdvözlettel: W-V.László

Szorongásos pánikbetegség

A kérdés

Tisztelt László!Szorongás, pánik leküzdése kapcsán fordulok Önhöz segítségért. Kb egy éve állpítottak meg nálam pánikzavart. Én a magam részéről nem érzem magam pánikbetegnek. Nem rohamaim vannak, hányingerem van. Tavaly ilyenkor mikor kialakult szinte a nap 24 órájában hányingerem volt, mára már talán megszoktam vagy megtanultam kezelni. Soha nem hánytam még. Szóval írt fel nekem gyógyszer az ideggyógyász amit kb. két hétig szedtem de sokkal rosszabbul voltam mint előtte így gyorsan abbahagytam. Azóta voltam kineziológusnál de sajnos nem sokat használt, bár lehet hogy az is gond volt, hogy a kezelő nem volt egyáltalán szimpatikus. Sokat olvastam, hogy mik okozhatnak pánikot. Rám ami jellemző, hogy a tömeget nem bírom, és ami még kritikus a közlekedési eszközök leginkább a BKV ahol tényleg nagy tömeg van, a sorbanállás sem nagyon megy, főleg ha ott is esetleg tömeg van. Máshol már nem jellemző. Ma már tényleg sokkal jobban vagyok mint tavaly ilyenkor de még messze nem 100 %.Jelenleg egy komplex vitamin csomagot szedek a Jó közérzet alap csomag vitaminját amiben minden vitamin van emelt dózisban, C B komplex MG. Ehhez még Lecitin és külön mg. még pulsz. Ezt kb egy hónapja és most még vettem hozzá aranykolloidot. A tanácsát kérném, Ön szerint jó e ezt az összeállítás. Lehet még jobb lesz csak ki kell várnom. A kolloidot egy hete szedem 2 táskanállal nyelek le egy nap. Nem érzem hogy pánikbeteg lennék, hogy gyógyszer kellene.Nem tudom van ennek jelentőssége de O a vércsoportom. 26 éves vagyok, alacsony és vékony a testalkatom. Várom válaszát, és előre is köszönöm és nagyon remeknek tartom, hogy az emberekkel foglalkozik akik számítanak Önre.Üdvözlettel:P. Anita

A tanácsadó válasza

Kedves Anita!
Elnézést a kicsit megkésett válaszért, de a napokban sok egyéb tennivalóm volt, de nem estem pánikba, mert én bejuttatom minden nap a szervezetembe az omega-3 zsírsavakat, az E-vitamint, a B-Complex vitaminokat és még sok más egyéb vitaminokat.
Az agyunk, ha nem kapja meg a működéséhez elengedhetetlenül szükséges anyagokat ( B-Complex vitaminok, Omega-3 zsírsavak, E-vitamin, lecithin, arany stb, akkor rosszul működik!!! Ezt a működést nem lehet gyógyszerekkel kezelni, csak a szükséges anyagokkal! A gyógyszeres kezelés csak tompítja, vagy csökkenti az agyműködést és valóságos zombikat csinál az emberekből.
AZ OMEGA 3 ZSÍRSAVAK HIÁNYTÜNETEI AZ EMBERI SZERVEZETBEN
Magyarországon a mindennapi táplálkozás során nem terjedt el az Omega-3 zsírsavak bevitele a szervezetbe.
A magyaros ételek egyáltalán nem tartalmaznak Omega-3-at. Az étkezési kultúránkban nem terjedt el az Omega-3-at tartalmazó olajok mindennapi használata. Ha nem viszünk be mindennap Omega-3 zsírsavakat, akkor felborul a szervezetben az Omega-6 és az Omega-3 zsírsavak aránya
A helyes arány: 6 egység Omega-6-ra 1 egység Omega-3-nak kellene jutnia. Sajnos nemhogy a 6:1 arányban nincs meg az ételekben az Omega-3, de még a 100:1 arányban sem. A hal olajokban, főképpen a csukamájolajban, a tőkehalmáj krémben közvetlenül van az Omega-3. Magyar halakban nincs Omega-3 zsírsav, kivéve a behonosított növényevő halat, a busát.
A busa húsa kiváló Omega-3 forrás. Aki nem akar bajlódni a busával, az megveheti Busa-cseppek formájában az Omega-3-at tartalmazó Busa-cseppeket, melyet naponta, az Omega-6 bevitel 6:1 arányában kell fogyasztania. Az Omega-3 közvetlenül tartalmazza az eikozapentaén savat (EPA) és a dokozahexaén savat (DHA), mely savak az agy anyagai is.
Tehát az agy akkor működik jól, akkor irányítja jól az immunrendszert, kiválasztó-rendszert, idegrendszert, méregtelenítő folyamatokat, öngyógyító folyamatokat, gondolkodást, beleértve a pozitív gondolkodást is, vagyis az egész testünket, egész szervezetünket, ha naponta elegendő mennyiségű Omega-3 zsírsav jut be a szervezetbe.
Vegetáriánusoknak, akik nem esznek halat, alfa-linolénsavat tartalmazó olajokat kell a vércsoportjuknak megfelelően fogyasztaniuk. Az alfa-linolénsav egy többszörösen telítetlen zsírsav-fajta, melyből az emésztés során egy Delta-5-deszaturáz enzim közrehatása révén átalakul Omega-3 zsírsavvá, azaz EPA és DHA lesz belőle, mely nagyon fontos a jó agyműködéshez.
Ezeket esszenciális zsírsavaknak is nevezzük. Vigyázat! Nem minden esszenciális zsírsav Omega-3, vagy alfa-linolénsav! Vegetáriánusok, ha nem a vércsoportjuknak megfelelő ételeket fogyasztják, sok főtt ételt esznek, vagy ha helytelenül társítják az ételeket, előfordulhat, hogy emésztési zavaraik lesznek, akkor nem termelődik
Delta-5-deszaturáz enzim a szervezetükben, s így az alfa-linolénsav nem alakul át EPA-vá és DHA-vá. A nem vegetáriánusok, ha emésztési zavaraik vannak, vagy emésztőszervi-, illetve bélgyulladásuk van, nem tudják átalakítani az alfa-linolénsavat. Természetesen nekik is vércsoport szerint kell táplálkozniuk, és nekik is helyesen kell társítaniuk az ételeiket, s ők sem fogyaszthatnak sok főtt ételt.
A hüvelyesek és a gabonafélék főzésén, hőkezelésén kívül a többi ételféleségeket nyersen, vagy korszerű főzőedényekben kíméletesen párolva kellene fogyasztani. A mikrohullámú sütő nem korszerű főzőeszköz, mert degenerálja az élelmiszerek sejtjeit, s degenerált sejthalmazú élelmiszerekkel nem lehet egészségesen táplálkozni.
A bioterrorista berendezés
A mikrohullámú sütő egy bioterrorista berendezés, amely alkalmas arra, hogy folyamatosan megbetegítse a mikróban sütött-főzött, melegített ételeket fogyasztó embereket, s hozzájárul idő előtti halálukhoz, mert úgy gyengíti le az immunrendszert, hogy senki nem gondol arra, hogy a mikrohullámú sütő a ludas az egészség leromlásáért.
A mikrosütő működésekor 2450 MHz frekvenciájú sugárzás mérhető a sütő 20 méteres körzetében, amely súlyosan károsítja az élő sejteket, különösen az agyat és a szem üvegtestjét, valamint a fejlődő szervezetű gyermekeket.
A pacemakert viselő betegek a mikrosütő 8 méteres körzetében összeesnek a bekapcsolás utáni másodpercekben, hiába állítják a prospektusok, hogy a mikrosütő sugárzása le van szigetelve. A mikrosütő tönkreteszi az Omega-3 zsírsavakat, s az alfa-linolénsavat is, tehát hiába hisszük, hogy elegendő Omega-3 bevitelünk van, ha egyszer azt a mikróval tönkretettük!
A növényi olajok közül a lenmagolaj 54 %-ban tartalmaz Omega-3-at, s ez az olaj minden vércsoportú embernek fogyasztható.
Lehet kapni szagtalanított lenolajat is, az élvezhető ízű. A nem szagtalanított lenolajat fűszerezni kell (fokhagyma, oreganó, stb.) és akkor finom. A tökmagolaj csak 15 %-ban tartalmaz Omega-3-at. Ez az olaj igen finom, csak többet kell belőle enni, hogy meglegyen az Omega-3 napi bevitele. Sajnos a B és az AB vércsoportúak nem fogyaszthatják a tökmagolajat, mert agglutinációt okoz a keringésben náluk. A szójaolaj, különösen a nemes szója szűzolaj minden vércsoportnak fogyasztható.
Ennek Omega-3 tartalma 11 %. Sajnos ebből is többet kell fogyasztani, ha nem keverjük lenolajjal. A dióolaj is fogyasztható minden vércsoport számára, s 5 % Omega-3 tartalma van. Ez nagyon finom olaj, ritkán és kevés helyen lehet hozzájutni, viszont nagyon ízletessé teszi a többi olajokat, ha összekeverjük vele. Sajnos eléggé drága.
Szóval fogyasszunk mindennap halolajat, csukamájolajat, vagy tőkehal-májkrémet, vagy a fenti olajokból annyit, hogy a bevitt Omega-3 aránya jó legyen a többihez, különösen az Omega-6-hoz képest.
Az olivaolaj is jó minden vércsoportnak, de főleg Omega-9-et tartalmaz, Omega-3-at nem! A napraforgó olaj csak az A vércsoport által fogyasztható és abban sincs Omega-3, csak Omega-6, az viszont 66 %-ban.. Ezekből az arányokból is látszik, hogy mennyi Omega-3-at kellene fogyasztanunk, hogy meglegyen a 6:1 arány! A vegetáriánusoknak csak az előzőekben említett Omega-3-at tartalmazó olajakat szabad fogyasztaniuk.
Hogyan fogyasszuk az Omega zsírsavakat?
Sokan az olajfogyasztást úgy képzelik el, hogy azt kanalazni, vagy inni kell. Ez szegényes fantáziára vall. Az Omega-3 főzéskor károsodik, tehát, csak a hidegen sajtolt formában alkalmas a bevitelre.
Én a vércsoportomnak megfelelő olajokat (lenolaj, tökmagolaj, szójaolaj, szőlőmag-olaj, szezámolaj, olíva extra szűzolaj, esetenként dióolaj, feketeribiszke-magolaj, mandulaolaj, paprikamag-olaj, petrezselyemmag-olaj, kapormag-olaj stb.) megfelelő arányban összekeverem és ebből a keverék-olajból, teszek a gyümölcsturmixomba 1-2 evőkanállal, vagy ezzel kenem meg a kenyeremet. Minden kiszedett főtt ételbe is szoktam tenni, pl. levesbe, tésztára, főzelékbe, babpörköltbe, stb. Naponta 5-6 evőkanál hidegen sajtolt olajat fogyasztok, úgy, hogy meglegyen a megfelelő Omega-3 bevitelem. Olaj a szájban, béke a májban! Ez régóta szlogen a táplálkozással foglalkozó természetgyógyászoknál. Jómagam is Ferencsik Istvántól tanultam.
Most pedig lássuk milyen betegségeket, milyen tüneteket okoz az Omega-3 zsírsavak (olajok) hiánya:
-Agresszivitás, agy-megbetegedések, agyi zavarok, allergiák, Alzheimer-kór, angina, angina pectoris, arcbőr elhalás, arcbőr kivörösödés, asztma, autoimmun rendellenességek.
-Bél-gyulladás (krónikus), bőr-elhalás, bőr-hámlás, bőr kivörösödés, bőr-pikkelyesség, bőrrepedezések (kézen, lábon), bőr-szárazság, bursitis (nyálkatömlő-gyulladás), bőr-törékenység (üvegbőr).
-Colitis (fekélyes), Chron-betegség, cukorbetegség.
-Csontritkulás.
-Dementia (elbutulás), depresszió, discoid lupus (bőrelhalás, bőrvörösség), düh.
-Elhízás, ellenségesség, ekcéma, elmebaj, erek rugalmatlansága, erőszakos viselkedés, érfal gyulladás, ďż˝érzékeny belekďż˝ szindróma, étvágy szabályozatlanság.
-Fázékonyság, fázósság, fejfájás (migrénes), fekélyes colitis (bélgyulladás), felsőtesti bőr elhalása, vörössége, feszültség (idegi), figyelemhiányos hiperaktivitás, fagyás.
- Gyulladások (általában mindenfajta gyulladásos megbetegedésre igaz).
-Haj újranövés elégtelensége (hajhullás, kopaszodás, hajritkulás stb.), hajvonal-menti ekcéma, hámló vörösfoltos ekcéma az arcon, az orr környékén, hidegben fokozott fázósság, hideg végtagok, hőhullámok (menopauza után), hüvelyfal szárazság, hüvelyfali fájdalom, túlérzékenység a szexuális együttlét során.
-Immunglobulis A, IgA-nephropatia, intelligencia-szint csökkenés, immunrendszer elégtelenség, immungyengeség, irritábilis colon ( érzékeny belek szindróma), izomgyulladás, izületi gyulladások.
-ďż˝Jegesďż˝ végtagok (Raynaud betegség)
-Keratosis follicularis (ďż˝libabőrďż˝ állandóan a combokon, fenéken faron), kéz ereinek rendellenes összehúzódása, korpásodás.
-Láb ereinek rendellenes összehúzódása, látásélesség-romlás, látóideg pusztulás, ďż˝libabőrďż˝ betegség, lupus (bőrfarkas).
-Magas vérnyomás, magzatkárosodás alkoholista anyánál, mellrák, menstruációs görcsök, migrénes fejfájások.
-Nephropatia (immunglobilis A)-vesebetegség, nyálkatömlő-gyulladás (bursitis), nyugtalanság.
-Orr- környéki ekcéma.
-Pikkelysömör, pre-menstruációs görcsök, prosztatarák.
-Raynaud-betegség (lásd s J betűnél), rák (a rákbetegség minden fajtája!), reakcióidő növekedés a vizuális jelekre, retina vérellátásának elégtelensége, reumatikus ízületi, sokízületi gyulladások.
-Sárgatest pusztulása a szemben, seborrheás dermatitisz, skizofrénia, szem belsejében túlnyomás (glaukóma-zöldhályog), szem hajszálereinek vérellátási elégtelensége, szemöldök-menti ekcéma, szenilitás, szélütés, szívkoszorúér betegség, szívritmus-zavar, szívroham, szőrtüsző-gyulladás.
-Tanulási problémák, testhőmérséklet szabályozás, tinnitus (zajok a fülben), túlsúlyos testalkat.
- Vaginális szárazság (hüvelyszárazság), fájdalom, túlérzékenység szexuális együttlét esetén, vastagbélrák, vesebetegség (immunglobilis A), végtagok hidegsége (Raynaud betegség), vérkeringés gyengesége, vérrögképződés, vérsűrűség túlzott mértéke.
-Zajok a fülben (tinnitus), zöldhályog.
Ez a felsorolás korántsem teljes, mivel az agyi funkciók Omega-3 hiányos zavarai miatt bármelyik agyi területnél rendellenes működést okozhatnak, s a betegség attól függ, hogy az agy mely része nem működik megfelelően.
Szervezetünkben az Omega-3 zsírsavak közreműködnek létfontosságú vegyi hírvivő anyagok, a prosztaglandinok előállításában is.
Vizsgálatok igazolják, hogy némely prosztaglandinok arra is képesek, hogy halomra pusztítsák az emlő-, tüdő- és prosztatarák-sejteket. Az Omega-3 zsíroknak a rákgyógyászatban így tehát potenciális klinikai hasznuk is van.
Az Omega-6 zsírsavak a szervezet bizonyos funkcióihoz elengedhetetlenek. Viszont a klinikai vizsgálatok azt igazolták, hogy ha az arányuk túl nagy az Omega-3 zsírsavakhoz képest, gyulladáskeltő prosztaglandinokat is létrehoznak, melyek elősegítik a rákos daganatok kialakulását és növekedését.
Miért fontos az Omega egyensúly?
Az Omega-3 zsírok (alfa-linolénsav) viszont az Omega-6 effajta hatását féken tartják. A rák elleni optimális ellenálló képességhez, már nem elég a 6:1 arány, hanem jóval több Omega-3-at, mint Omega-6-ot kell nap, mint nap bevinni a szervezetbe táplálék, vagy táplálék-kiegészítő formában. A magyarok étrendje sajnálatos módon, mint már az előzőekben említettem, igen szegény alfa-linolénsavban (Omega-3), gazdag viszont linolsavban (Omega-6), s ezért is ilyen rosszak az egészségügyi- és halálozási statisztikáink
Szinte valamennyi természetes zsírsav, így az Omega-3 is, az úgynevezett cisz-konfigurációban fordul elő, azaz a szénatomokon lévő hidrogénatomok a molekulának ugyanazon az oldalán találhatók. Ez olyan alakzat, amely illik a szervezetünk sejtjeihez, s így lehetővé teszik, hogy a zsírok kifejtsék speciális biológiai tevékenységüket.
Sajnos ezt a lényegi jelentőségű cisz-konfigurációt teszik tönkre a modern feldolgozó eljárások: a hevítés, a hidrogénezés, a fehérítés és a szagtalanítás. Ezáltal az egészséges cisz-konfiguráció átváltozik egészségkárosító transz-konfigurációra.
Az átalakítással a hidrogénatomok a zsírsavmolekula szembefekvő oldalán helyezkednek el, s ekkor a molekula kiegyenesedik. A transz-zsírok így a sejtmembránba kerülnek, áteresztővé teszik azt, miáltal a sejt anyagcseréje felbomlik és lehetővé válik a mérgezőanyagok behatolása. A sejtmembránokba épült transz-zsírok rendellenes sejtműködést okoznak, amely a szív- és érrendszeri, a rákos megbetegedésekben és a cukorbetegség, stb. kialakulásában is szerepet játszanak A margarin tehát akkor is egészségtelen lenne, ha tisztán Omega-3 zsírsavakból állna. Ennyit a margarin szívbarát voltáról!
A transz-zsírsavak tehát sajnos növelik a koleszterinszintet, akkor is, ha azok nem tartalmaznak koleszterint, mivel a máj koleszterin-termeléssel próbálja eltávolítani a mérgezőanyagként azonosított transz-zsírsavakat.

A lecithin is nagyon fontos, de ne a drága lecithin kapszulákat szedje, hanem szerezzen be bioboltból bio-szója olajat, amelybben fél literben(1200.-Ft) több a lecithin, mint 5 doboz 100 szemes lecithin kapszulában, malenyek az ára 15.000.-Ft körül van.
Az arany kolloid nagyon jó és abból is napi 3x egy teáskanállal vegyen be és sokáig tartsa a szájában és zubogtassa, mert így szívódik fel a legjobban.
Szigorúan tartsa be a vércsoportszerinti táplálkozás szabályait!!! A O-ás nem ehet semmi olyant, amely napraforgó olajjal készítettek. Én is O-ás vagyok és olivával, vagy szőlőmag olajjal főzünk.
Nem javasolok semmilyen tej- és tejterméket, kivéve a azokat a vajakat, amelyek nem homogénezettek! Nagon is van jelenntősége, hogy ki milyen vércsoportú. Például a O-sok nem ehetnek burgonyát semmilyen formában, mert nagyon negatívan hat az agyukra és idegrendszerükre ( az A-sokra is így hat!).
Fogyasszon sok szőlőmag, tökmag, lenmag,és bio szója olajokat olajos kenyér formájában, valamint a kiszedett ételeire is tegyen ezekből az olajokból bátran!
Jók a komplex vitaminokat, melyeket szed, de a B-1 viaminból nagyobb dózist kellene szednie. A Dr. Lenkei boltjaiban lehet beszerezni a B-1 250 mg és a B-1 500 mg-os vitaminokat, ezek közül a nagyobbik dózisút este lefekvés előtt fél órával vegye be a B-Complexxel együtt!!
Feltétlen szedjen napi 3x2 Acidophilust, étkezés előtt. Egy hónap után csökkentheti napi 2x2-re, majd félév után napi 1x2-re. Kellene szednie minden nap, étkezés előtt egy-egy szem Spirulina és Chlorella alga tablettákat is!
Villamoson, metrón azzal foglalkozom, hogy a tömegben lévő energia-vesztőket megvédjem az energia-vámpíroktól. Az emberek között sok-sok energia vámpír van, akik más emberektől lopják, azok bio-energiáit. Ön az omega-3 és B-vitamin hiányos agyműködés miatt nem tudja magát kellően megvédeni ezektől az energia-vámpíroktól. Minden reggel, az otthonról elindulás előtt (lehet napközben is bárhol) csináljon meg 5, vagy 7 tibeti dervis forgást. Ezt úgy kell csinálni, hogy Kelet felé néz, állva és a kezei ki vannak tárva, s a tenyerei a föld felé néznek. Kezdjen el forogni az óra járásával megegyezően és forgjon 7-szer így. Kelet felé fejezze be a gyakorlatot. Ezzel tud magának készíteni egy hatásos védőburkot, amely megvédi az energia-tolvajoktól!!
Ne legyen türelmetlen! 26 év alatt már sok-sok méreganyagot begyűjtött a szervezete a helytelen életmód és táplálkozás miatt, s kb. egy-két év kell, mire kitisztul ezektől. Ha nem akar vegetáriánus lenni, akkor csak a vércsoportjának megfelelő húsokat egye, de csak olyanokat, amelyeket kóser vágással vágtak le. Ha nem úgy ölik meg az állatokat, mint a sakter, akkor az állatokban a félelem lesz úrrá és a pánik anyagai megjelennnek minden sejtjükben, s ez bekerül az őket elfogyasztók sejtjeibe is. Én ezért lettem O-ás létemre 21. éve vegetáriánus.Nem is bántam meg!!!
Kerülje az elektromos és elektromágneses tereket, mert azok nagyon ártanak az agynak és az idegrendszernek is, de ugyanez igaz a mobiltelefonokra is. Ha lehet használjon harmonizálókat, meg használjon vonalas telefont. A pihenőhelye körül 2 méteres körzetben ne legyen olyan drót, vagy szerkezet, amelyben elektromos áram van!!! Vegye meg Dr. Masari Emoto: A víz üzenete c. könyvét és nézze meg azokat a fotókat, amelyeket az elektroszmogban, vagy mobilszmogban lévő víz-kristályokról készített! Agyunk és vérünk 90 %-a víz!!!! Rendezetlen víz-struktúrájú agy és vér nem egészséges!!! Nagyoin sok betegség írható ennek a hatásnak a számlájára.
Szóval van mit tennie!!
Sok sikert kívánok az életmód-váltásához!
Üdvözlettel: W-V.László

Szerves ásványi anyag - szervetlen ásványi anyag

A kérdés

Szia Laci!Tudsz-e abban is tanácsot adni, hogy a növények öntöző vizébe szerves ásványi anyagot kell tenni, és akkor jobban fejlődnek?Mit jelent az, hogy szerves ásványi anyag?Köszi! Izabell

A tanácsadó válasza

Szervusz Izabella!
Szerves ásványi anyagok a trágyában vannak!!! Ezekben kelátos kötésben van jelen pl. a kalcium, vagy a magnézium. Ha kőport szórsz a növényekre, vagy teszel az öntöző vízbe, akkor azoktól nem fejlődnek jól, pedig azokban is sok a kalcium, vagy a magnézium, sőt egy idő után "kiülnek" ezek az ásványok a föld felszínén is. Biztosan tapasztaltad már ezt virágcserépnél is. Ez sajnos így van az ember ivóvizével is! Tehát a szervetlen ásványok, amelyek az ásványvizekben vannak, sajnos lerakódnak a szervezetben. Fehérvár fele lakossága azért vesebeteg, mert az egész város nagyon kemény karsztvizet iszik, amelyben szervetlen ásványi anyagok vannak. Én ezért iszom desztilláltvizet, vagy ro. vizet!

Nekünk az ásványi anyagokat szerves, azaz kelátos kötés formációban kell bejuttatni a szervezetbe. Ez történhet a táplálékainkban lévő szerves kötésű ásványi anyagok révén, vagy az ilyen kelátos kötésű táplálékkiegészítők révén.Nem minden táplálékkiegésztítő tartalmaz kelátos kötésű ásványi anyagokat és nyomelemeket! Ezért a vásárlás előtt tájékozódni kell ezek kelátos kötéséről!
Sajnos ma olyan alacsony a növények ásványi anyag tartalma és olyan nagy a szervezetünk igénye a megnövekedett környezetterhelés miatt, hogy még az egészséges embereknek is naponta szüksége van kelátos kötésű táplálékkiegészítők szedésére. Magyarországon például nincs szelén, vagy jód a talajban, s így a növényekben sem, ezért az ilyen tartalmú táplálékkiegészítőket folyamatosan kellene szednie mindenkinek. A jódozott sóban és a Jodaqua ásványvízben sajnos szervetlen kötésben van a jód, s ráadásul a sóból szublimál is, ezért ezek nem alkalmasak a jódhiány pótlására. A Spirulina és a Chlorella algák viszont kiválóak erre a feladatra!
Növények esetében ezért fontos a humuszgiliszta, mert azok átalakítják a talaj szervetlen kötésű ásványi anyagait, szerves kötésűvé és így hatékonyabban fel tudják venni a növények a fejlődésükhöz szükséges ásványi anyagokat és nyomelemeket. A trágyában is olyan ásványi anyag van, amely már átment egy ilyen átalakításon, vagy eleve át sem kellett alakítani, mert az állat, vagy az ember eleve kelátos kötésben vitte be a szervezetébe.
Lehet kapni növényi tápszereket, amelyeket az öntöző vízbe kell tenni. Ezek a tápszerek kelátos kötésben tartalmazzák az ásványi anyagokat. A komposztálás során is a giliszták, meg a talajban lévő baktériumok végzik az átalakítást.
A barnaszén is szerves anyagból keletkezett, de azzal, meg kőolajjal ne kezeljed a növényeidet, mert azokban nem kelátos kötésben vannak az elemek. Tehát a szerves anyagok közül sem mindegyik kelátos kötésű, s ezért nem alkalmasak a növények szervesanyag hiányának a pótlására.
Remélem megtalálod a kérdésedre a választ az általam leírtakban.
Szeretettel üdvözöllek: Laci

Repedezett bőr

A kérdés

Tisztelt Várhegyi Úr! Köszönöm válaszát a Dermatitisszel kapcsolatban,bár van két dolog amit szeretnék kérdezni.Mi történik azzal a sok ezer mg C-vitaminnal a szervezetben ,és miért kell fluorid mentes fogkrémet használni?Van egy 12éves fiam"A"vércsoportú , ekcema jelent meg a testének több részén is.Most ott tartunk,hogy az újai végen is berepedezik és hámlik a bőr, fáj neki.Ezüst kolloiddal kenegetjük,tejet nem fogyaszt.Szeretném elkerülni a szteroidos kenöcsöket.Ha tudna javasolni valamilyen gyógymódot,szivesen venném mert elég kellemetlenek a tünetek a számára. Tisztelettel:Hegedűs Tünde Tunde1971@freemail.hu

A tanácsadó válasza

Kedves Tünde!
Amiért megadta az e-mailjét, ezért küldtem át terjedelmesebb anyagot a fluorról. Remélem megkapta és már érti, hogy miért nem szabad fluor-mentes fogrémeket használni. Küldtem át a különböző méreganyagokról is információkat. Ezeket a terjedelmük miatt nem tudtam leközölni ezen az oldalon. Szóval egy ilyen betegségnél kerülni kell minden méreganyag bejutását a szervezetbe!!
Az írások elolvasás után biztosan be tudott azonosítani jópár méreganyagot, amelyek naponta kerülhettek a fia szervezetébe is.
Nemcsak a tej- és tejtermék méreg a szervezet számára, hanem a margarin is és minden olyan étel, amely nem jó a fia vércsoportjának. Pl. A-snak a burgonya, vagy a paradicsom is az!!!
A berepedezéseket oliva extraszűz olajjal kezelje. Szedjen cinket, Spirulinát stb.
A Sok C-vitaminazért kell, hogy a szevzetére ne hassanak károsan a különböző elektromos- és elektromágneses-, radar-, és egyéb sugárzások, amelyek mindenütt jelen vannak.
Kell nyújtott felszívódású C-vitamin is és aszkorbinsav tartalmú ital is. Ezt az italt a nap során apró kortyokra elosztva kell iszogatni.
A bőrét kenje az "AA Moustorizing" kenőccsel, amelyet bio boltokban és patikákban is be tud szerezni, s ez nem tartalmaz szteroidokat.
Tisztelettel: W-V.László

Elektromos riasztók!

A kérdés

Kedves Várhegyi úr!Érdeklődve olvasom írásait, egyik kérdésem az elektroszmoggal kapcsolatos:érdemes-e az alábbi - hasznosnak tűnő - elektromos készülékeket beszerezni:- szobai légtisztító/levegő ionizátor- ultrahangos nyest/egyéb állat riasztó készülék- zsebben hordható szúnyogriasztóA másik kérdésem pedig a tiszta vízzel:írásai alapján nem tudtam eldönteni, hogy az RO-s vagy a desztillált vizet preferálja inkább?A desztillált víz is igényel energetizálást/ionizálást? Ha igen, az hogyan valósítható meg?Válaszát előre is megköszönve, üdvözlettel:Spike

A tanácsadó válasza

Kedves Spike!
A fotocellás riasztók, csak az általuk besugárzott szögben és térben ártalmasak. A hő-érzékelős riasztók már veszélyesebbek, mert addig nem ártanak, amíg nincs mit érzékelniük, viszont ha érzékelnek és riasztanak, akkor olyan hang-tartományban működnek, amely emberi füllel nem hallhatóak, viszont a rezgéseket érzékeli a test és így a fül is, ezért ha hosszantartó a hatás, akkor már problémás lehet.
A szúnyogriasztó, ha be van kapcsolva, akkor sajnos folyamatosan működik és folyamatosan is árt!!!!
Az ulrahang sem tesz jót a magzat vizsgálatkor a magzatnak, sok orvos nem is szereti, ha ilyen vizsgálatot kér a kismama. Ugyanez igaz az ultrahangos riasztókra is, mert sajnos annak a működése is folyamatos!!!Így folyamatosan árt minden élőlénynek, ami nem denevér!

Az ionizátorokkkal is lehet baj, mert ha túl-ionizálnak, akkor átesünk a ló túlsó oldalára. Az orrunk, ha rendben működik, akkor az helyesen ionizálja a levegőt. Ha a bal orrlyukon keresztül szívjuk a levegőt, akkor negatív ionizálást végez az orr-berendezésünk, s ha a jobb oladalin szívunk, akkor pozitívat. Ha mindkét orrlyukon egyszerre lélegzünk, akkor a szervezetünknek semleges ionizáció szükséges. ERzeket az immunrenbdszerünk magától tudja, ezért tartom feleslegesnek az ionizátor. Inkább szobanövényeket kellene tartani és gondozni!

A desztilláltvizet ha a szájához emeli, akkor már egyből átveszi a test rezgéseit és jó és tiszta itallá válik, de ha ismeri a Szőke Lajos energia kapszuláit, akkor azzal is tud energatizálni bármit, nemcsak a desztillált vizet!
Mind a két víz jó és én mind a kettőt használom. Ivásra, főzésre a desztilláltvizet, konyhai előkészítésre (mosás, öblítés, stb) az ro-s vizet használom. de van amikor abból is iszom, mert az is energetizált víz. Nem sózom vissza, viszont átengedem az energetizáló egységen.
Remélem minden kérdésre válaszoltam.
Üdvözlettel: W-V.László