Tanácsadóink

Weixl-Várhegyi László

Választhat az alábbi lehetőségek közül vagy lejjebb görgetve elolvashatja a tanácsadóhoz érkezett korábbi kérdéseket, ill. az azokra adott válaszokat – amennyiben azok publikusak.

Tiszta só

A kérdés

Tisztelt László!Először is köszönöm , hogy a megválaszolt kérdésekre, válaszait olvashatom, és sok új,értékes információhoz juthatok.Már többszöször voltunk Önnél leányommal együtt Tatáról, neki a pajzsmirigyével volt probléma.Azóta is már kb. egy éve sózásra az Ön által javasolt patikai sót /natri chloridum van ráírva/használjuk/.Most egy kicsit elbizonytalankodtam, és azt kérdezem, hogy lehet-e ezt hosszabb távon is ,folyamatosan használni? Mivel a patikában kérdezték tőlem és mondták, hogy ebben csak nátrium van...ezért lettem bizonytalan.A lányom Tsh- ja már sokat javult, utóljára 4,2 volt.A javaslatait azóta is betartjuk, az étkezéssel és táplálékkiegészítőkkel kapsolatban.Köszönöm szépen segítségét. Üdvözlettel. Ági

A tanácsadó válasza

Kedves Ági!
Pontosan az a jó, hogy tiszta nátrium van a patikai sóban!!!! Nekünk a nyomelemeket a nátrium kivételével csak szerves formában kell bevinni, mert a szervetlen formát nem tudja feldolgozni a szervezet és a szervetlen ásványok lerakódnak a szervezetben.A nem patikai sókban mindenféle más oda nem tartozó anyagok vannak!!!
Nyugodjon meg, mert ha valaki rosszul lesz, az első dolga a mentőknek az infúzió beadása, amelynek 99 %-a desztilláltvíz (ezt ajánlom mindenkinek ivásra, italok és ételek készítésére) és 1 %-a só, amely 1 %-nak 90 %-a nátrium és a maradék 10 % ( az eredeti összetétel 0,01 %-a) egyéb nyomelem. Tehát hosszabb távon is használhatja, sőt mindenki addig használja, amíg él, hiszen a vallásos zsidók többezer éve csak rabbipecsétes kóser sót használnak a születéstől a halálukig, amely szintén tiszta nátriumklorid. Jómagam is folyamatosan a patikai NaCl-t használom mindenhez és bátran sózom vele az ételeimet. Egyébként a www.aquanet.fw.hu honlapon több bizonyítékot is talál arra, hogy miért kell vagy csak a patikai tiszta NaCl-t, vagy csak a rabbipecsétes kóser sót használni! A patikusok sem értenek hozzá, mert rosszul képezték ki őket, pedig ha elmélyednének a témában, akkor hamar rájönnének, hogy hol az igazság. Sajnos őket gyógyszercentrikusan képezték ki és nem egészségcentrikusan. A sógornőm is gyógyszerész, meg két közeli ismerősöm is, s őket már sikerült meggyőznöm, s maguk is rájöttek, hogy rosszul képezték ki őket. Azóta a sógornőm is ezt a sót használja és gyógyszerek helyett táplálékkiegészítőket szed, de csak kelátos, azaz szerves kötésben lévőket! Az általam ajánlott táplálékkiegészítőkben szerves kötésben vannak a nyomelemek és az ásványi anyagok, amelyek nem rakódnak le a szervezetben, hanem részt vesznek az anyagcserében és a a sejtek élettani folyamataiban.
Üdvözlettel: W-V.László

Tremor, azaz akaratlan remegés

A kérdés

47 éves férfi vagyok 2 éve Essentiállis tremorom van Huma Pronol szedek 2 éve, napi 3-szór negyeddel kezdtem, majd kb 1 év után napi 3-szór fél tb. tértem át, mert remegésem fokozódott. Először felső végtagjaim kezdtek remegni majd az állkapcsom is de az még nem olyan intenzitással. 3 hónappal ezelőtt Kecskeméten felkerestem egy bioenergikust, aki energiát ad át 2 hetente és Biospirulinált tabbletta formájában és árnikát ajánlott kapszulában, valamint idegeimre mentek cseppeket Azóta remegésem csökkent valamelyest olyannyira hogy Huma Pronolt csak reggel veszek be 1 felet. Ennek ellenére napközben sokszor olyan érzésem van, mint ha valami le fől szaladgálna a gerincemben ami idegesítőleg hat rám egyfajta minimális agresszívitást vált ki ekkor toleranciám is csökkent.Kb1 hete nem tudom hogy miért de ismét erősödött a tremorom annak ellenére hogy szedem a fent említett táplálék kiegészítőket Szegeden a Doktornő aki kijelentette egyértelműen hogy Essentiális tremorom van, arról is biztosított , hogy kizárólag gyógyszerrel lehet szinten tartani. Kérdeztem tőle hogy mi lesz ha az ajánlott adag nem elég válasza majd emelni fogjuk, és ha már ez a tb nem fejti ki hatását, majd áttérünk más gyógyszere. Gondolom Tegretolra gondolt és hasonlókra. Ápoló vagyok egy kórházban és valamelyest ismerem e gyógyszerek hatását amit természetesen szívemből elszeretnék kerülni. Kb egy hete prosztata gondjaim is lettek vizeletem süt de nem is ez a fő problémám mert ez visszatérő nálam, ettől sokkal nagyobb a gondom merevedési problémáim vannak Ezért öntől szeretnék tanácsot kérni hogy mit szedjek és hogy hatásos e a fűrészpálma és a törpepálma. Nagyon szépen kérem önt, hogy minél előbb lásson el tanácsokkal, email címem is megadom hogy minél több anyagot tudjon küldeni előre is Nagyon szépen köszönöm! Tisztelettel Mihály email címem- gymisi63@gmail.com

A tanácsadó válasza

Kedves Mihály!
Szenzomotoros remegés
2010. augusztusában egy villámcsapás következtében meghibásosodtt a számítógépem és eltűnt közel 10.000 levelem és anyagom. Egy hónapig nem volt rendes netes kapcsolatom! A natúrsziget is állandóan változtatgat a szerverein és ez miatt is el-el tűnnek írások. Tudom vannak elmaradásaim, de én sem csak ezt csinálom és türelmet kérek minden kérdezőtől, s így Öntől is a késői válaszért!
Szerencsére, hogy Ön is eü dolgozó, mert eü dolgozóknak nem kell úgy körülírni a dolgokat, hogy mégértsék.
Kedves Kolléga, az Ön betegsége a szenzomotoros idegrendszer betegsége. Több tényező is kiválthatja, amelyeket nem ismerek, mert nincs róla információm, de ha leírom a kiváltó okokat az agy mozgásközpont betegségével kapcsolatban, akkor azokra már adódik a megoldás is. Akkor nézzük az okokat:
-fejet ért ütés, rázkódás ( a regenerálódáshoz sok vitamin és nyomelem szükséges, de ezekről alul írni fogok)
-elektroszmog, mobiltelefon, mikrohullámú sütő, elektromágneses, rádiofrekvenciás terek, indukciós terek, röntgen sugárzás, stb. Ezek ellen lehet védekezni harmonizálókkal, árnyékolással, a készülékek használatának mellőzésével, stb. és a C-vitamin nagy dózisban való szedésével, ami minimum 20.000 mg/ nap. Ezzel kapcsolatban már többeknek adtam választ a naturszigeten is és a vitaminstationos honlapon is, kérem eleolvasni.
-Nemcsak a C-vitamnint kell szedni naponta, hanem a másik vízben oldódó, ezért folyamatosan a szervezetből kiürülő B-vitaminokat is. B-vitamin fajtából csak egyfélét szedni rosszabb, mint ha nem szedne semmit, ugyanis felborít egy rendszert a szervezetben, mivel a testnek minden B-vitaminra folyamatosan szüksége van és ezeket sajnos ma már nem lehet táplálékkokkal megfelelő mennyiségben és öszetételben bevinni. A Cali Vitának a Mega B-complexe mellett még javasolt a Dr. Lenkei-féle B1 500 mg-os szedése is egyszerre, este lefekvés előtt fél órával.
- omega-3 zsírsavakból, úgy az EPA, mint a DHA 500-500 mg feletti dózoisai szükségesek!
- javasolt egy érrendszeri tisztítás is Kapillár-al, szőlőmag olajjal,
-vércsoport szerint vegetáriánusan kellene táplálkozni, deszt, vagy ro. vizet inni,és használni, valamint patrikai NaCl-el sózni, s be kellene tartani a helyes ételtársítást is.
- tokaji aszút ihat, meg vörösbort, de más alkoholt tilos! Remélem nem dohányzik??. Sok mazsolát egyen, de előtte ezüst kolloidos vízben áztassa minimum 10 percig.
-arany kolloidból egy hónapig napi 3 cl-t, egy hónap után, napi 1,5 cl-t fogyasszon, szájban zubogtatással,
-szednie kellene vagy az Every One-t a Calcium Active-val, vagy a vércsoportos "Vital" márkájú Cal Vitás vércsoportspecifikus táplálékkiegészítőt.
- béltisztítás is javasolt ( Colon-hidroterápia) és javasolt a ProbioFlora folyamatos szedése étk. előtt 2x2 adagban.
- javasolt a mozgásterápia is erősítő gyakorlatokkal, valamint a Chi-Machine alkalmazása, napi 3x15 percig.
Ennél konkrétabb terápiát csak a személyes találkozás, az előidéző okok megismerése, valamint a leletek, vérleletek ismeretében tudok adni.
Remélem a leírtak is elegendőek a gyógyuláshoz! Meg kell változtatni a megbetegítő életmódot és a megbetegítő táplálkozást és segíteni kell a szervezet regenerálódását, kerülni kell a környezeti ártalmakat, a vegyi anyagok kezelésével kapcsolatban be kell tartani a kezelési utasításokat, biztonsági szabályokat.. Eddigi 19 éves praxisomban, akik megcsinálták a szükséges változtatásokat és terápiát, azok mind meggyógyultak. Sajnos a környezeti ártalmak miatt egyre gyakrabban találkozók hasonló esetekkel.
Javasolnám még a Q-10ből napi 50 mg szedését, 500 mg L-Carnitinnel. A prosztatára kisvirágú füzike teát igyon, valamint, ha O-ás, vagy A-s vércsoportú, akkor napi szinten iktassa be a tökmag evést és a tökmag olaj fogyasztását. Én nagyon szeretem a tökmag olajos kenyeret lila hagymával, retekkel, stb. Többet érnek ezek, mint a fűrészpálma, meg a törpepálma, mert nem is biztos, hogy jó a vércsoportjának.
Jó, hogy megadta az e-mail címét, mert így fogok küldeni sok olyan anyagot, amelyet nem baj ha terjeszt az eü-s kollégái között. Az Ön kórházában dolgozott az egyik unokanővérem is.
Üdvözlettel: W-V.László

Szelén, lutein, noxigenol és réz.

A kérdés

Tisztelt uram!Egy ideje olvasom a rovatát, és sokat tanulok belőle. A kérdéseim a következők: A CV szelénjét mindenki szedheti, milyen adagban? Ugyanez érdekelne a luteinről is. Mi az a noxigelon, és hol lehet kapni? A réz kelátos kötésben hol vehető meg? Tisztelettel:Ferenc

A tanácsadó válasza

Kedves Ferenc!
Mivel nincs szelén a magyar talajban, így nincs a magyar táplálékokban sem!! Ha külföldről hoznak egy táplálékot be az országba, az sem biztos, hogy tartalmaz elegendő szelént!! A szelén nagyon fontos nyomelem, antioxidáns és sejtregenerációt szabályozó anyag, ezért Magyarországon minden nap mindenkinek kellene szedne a Cali Vita kelátos kötésű Selenium-ját, vagy más szerves kötésben lévő szelén készítményt. A gyermekeknek elég a napi 20 mikrogramm, nőknek a mapi 25-30 mikrogramm, de férfiaknak ivarérett kortól aggkorig napi 50 mikrogrammot kellene szedniük. Szelénhiányos esetben előfordulhat ennél nagyobb dózis szedése is, ugyanis az ajánlott mennyiségek egészségfenntartó és nem terápiás dózisok!
Sajnos a mai táplálékainkban a lutein is kevés! Ehhez jön még hozzá a sok szemet ért ártalom, a tv-képernyőktől, a mobiltelefonoktól, számítógép monitoroktól,stb. Önmagában már a lutein sem elég, mert a jó látás fenntartásához kell még mellette a zeaxantin és a béta karotin is. Én az Ökonet készítményét szedem, mert ebben van benne mind a három, látást erősítő tápanyag. A szem igénybevételétől és korától valamint a dioptria mértétől függ, hogy kinek milyen dózisban kell szednie.Keressen meg a leleteivel a rendelésemen, hogy meg tudjam határozni az Ön dózisát.
A noxigelon valójában marhaporc készítmény és jobb patikákból be lehet szerezni. Izületi kopások esetében használják leginkább, de sokan használják köröm- és haj erősítésére is. Én ezekre a problémákra, a Vitamin Station készítményét a Calcium Active-t javasolom használni, mert a felsorolt problémák mindegyikére nagyon hatásos és bármely patikából, valamint bioboltból beszerezhető, kedvező áron. A maga kategóriájában jelenleg ez a magyar termék a csúcs világviszonylatban is a táplálékkiegészítői piacon, amely megelőzésre és terápiásan is kiváló termék! Magam is napi szinten szedem, mert rendszeresen sportolok 64 évesen is és ennek köszönhetően elkerülnek a sportsérülések, még nagyobb terheléssel járó dobásoknál is ( kalapácsvetés, nehézsúlyvetés, stb).
A kelátos réz a legtöbb jó minőségű komplex táplálékkiegészítőben benne van. Ezek közül ajánlhatom a Cali Vital "Vital" nevű vércsoportos vitaminját, vagy a Full Spectrum-ját, vagy a Vitamin Station cég Every One táplálékkiegészítőjét, de legjobban a rezet a szervezet számára a réz kolloiddal tudja bevinni. Ezt lehet kapni a nagyobb bioboltokban. A Herba Házban például szinte mindíg van belőle és csak napi 1-2 centilitert kell belőle szedni a szájban való zubogtatással.
Remélem tudtam segíteni.
Üdv.: W-V.László

Szelén szedés mindenkinek

A kérdés

Kedves László!Már egy ideje olvasom a rovatát, s nagyon sokat tanulok belőle. A kérdéseim a következők: a CV szelénjét mindenki szedheti? Milyen dózisban? Ugyanez érdekel a luteinről is. A noxigelon hol kapható, és mi az?

A tanácsadó válasza

Kedves Kérdező!
Mivel nincs szelén a magyar talajban, így nincs a magyar táplálékokban sem!! Ha külföldről hoznak egy táplálékot be az országba, az sem biztos, hogy tartalmaz elegendő szelént!! A szelén nagyon fontos nyomelem, antioxidáns és sejtregenerációt szabályozó anyag, ezért Magyarországon minden nap mindenkinek kellene szedne a Cali Vita kelátos kötésű Selenium-ját, vagy más szerves kötésben lévő szelén készítményt. A gyermekeknek elég a napi 20 mikrogramm, nőknek a mapi 25-30 mikrogramm, de férfiaknak ivarérett kortól aggkorig napi 50 mikrogrammot kellene szedniük. Szelénhiányos esetben előfordulhat ennél nagyobb dózis szedése is, ugyanis az ajánlott mennyiségek egészségfenntartó és nem terápiás dózisok!
Sajnos a mai táplálékainkban a lutein is kevés! Ehhez jön még hozzá a sok szemet ért ártalom, a tv-képernyőktől, a mobiltelefonoktól, számítógép monitoroktól,stb. Önmagában már a lutein sem elég, mert a jó látás fenntartásához kell még mellette a zeaxantin és a béta karotin is. Én az Ökonet készítményét szedem, mert ebben van benne mind a három, látást erősítő tápanyag. A szem igénybevételétől és korától valamint a dioptria mértétől függ, hogy kinek milyen dózisban kell szednie.Keressen meg a leleteivel a rendelésemen, hogy meg tudjam határozni az Ön dózisát.
A noxigelon valójában marhaporc készítmény és jobb patikákból be lehet szerezni. Izületi kopások esetében használják leginkább, de sokan használják köröm- és haj erősítésére is. Én ezekre a problémákra, a Vitamin Station készítményét a Calcium Active-t javasolom használni, mert a felsorolt problémák mindegyikére nagyon hatásos és bármely patikából, valamint bioboltból beszerezhető, kedvező áron. A maga kategóriájában jelenleg ez a magyar termék a csúcs világviszonylatban is a táplálékkiegészítői piacon, amely megelőzésre és terápiásan is kiváló termék! Magam is napi szinten szedem, mert rendszeresen sportolok 64 évesen is és ennek köszönhetően elkerülnek a sportsérülések, még nagyobb terheléssel járó dobásoknál is ( kalapácsvetés, nehézsúlyvetés, stb).
Remélem tudtam segíteni.
Üdv.: W-V.László

Fog problémák, zsugorvese,

A kérdés

Tisztelt Weixl-Várhegyi László!Először is szeretnék köszönetet mondani a sok hasznos információért, amit válaszai között olvashat az ember, nagyon hasznosak és sokrétűek! Én a következőkkel kapcsolatban szeretném segítségét kérni:1.) Mit ajánl a gyümölcsöktől érzékennyé váló fogak esetén? Nagyon szeretem a gyümölcsöket, de fogyasztásuk után több napon keresztül fogmosáskor szinte elviselhetetlen nyilallást érzek az ínyem, fogazatom bizonyos helyein. Azt betartom, hogy ne közvetlen gyümölcsfogyasztás után mossak fogat, de ez nem segít. Esetleg fogyasszam el turmixként, hogy ne nagyon érintkezzen a fogaimmal? Olvastam, hogy minden étel, még a folyékony esetén is ajánlja a szájban való időzést, forgatást. Ez itt is fontos, vagy annyira nem, mert a nyál nem segít be számottevően a gyümölcsök emésztésébe, lévén nincs benne keményítő?2.) Sajnos gyermekkorom óta egy rosszul sikerült diagnózisból kifolyólag egyoldali zsugorvesével rendelkezem. A másik vese korrigált, tehát ebből kifolyólag nincsenek durva panaszaim. Ezen a problémán lehet valahogyan segíteni táplálkozás, táplálékkiegészítő, életmódváltás, gyakorlatok segtségével?3.) Láttam, hogy több helyen is beillesztette válaszai közé az allergiáról írott könyvének szövegét. Úgy vettem észre, hogy a második fele sajnos nem tudott megjelenni teljes egészében egyszer sem (ha jól emlékszem, ez szól a gyógyításáról), valószínű, a hozzászólások hosszának korlátozása miatt. Megtenné, hogy csak a második fejezetet elérhetővé teszi? Persze, ha nem állt szándékában ilyesmi eredetileg sem, akkor elnézését kérem, s vegye e pontot semmisnek.Válaszában bízva maradok őszinte tisztelettel,Imre

A tanácsadó válasza

Kedves Imre!
Bizonyos, gyümölcsökben lévő gyümölcssavak valóban fellazíthatják a fogzománcot, de ha jól elkeveri a nyállal azokat, azaz jól megrág minden falatot (legalább 40-szer!!), akkor nem lehet problémája, hiszen az ember genetikailag gyümölcsevő lenne, s nem húsevő, azaz dögevő, mert nem nyers húst eszik, mint a ragadozók, hanem állati hullákat, tele hullamérgekkel. A nyálban nagyon sokféle anyag van, amely a rágás alatt már az étel előemésztésével foglalkozik. Ön két dolog miatt érezhet rágáskor, vagy gyümölcsevés után problémát. Az egyik az, hogy nem rágja meg kellőképpen a falatokat, a másik pedig az, hogy ínysorvadása van és a sorvadás következtében a fogainak fogzománcal be nem vont része is érintkezik a táplálékiaval, mert már nem védi a fogíny ezen fogainak fogzománccal el nem látott részeit. Szedjen az életkorának megfelelő koenzim Q-10-et és akkor megszűnnek ezek a panaszai. Ahányadik évtizedben van élete, annyiszor 10 mg Q-10-et kell szednie a nap folyamán.

Ha csak az egyik veséje működik megfelelően, akkor nagyon fontos, hogy tiszta vizeket, tiszta vizekből készült ételeket és italokat fogyasszon. Ezek a visszasózatlan ro.víz és a desztilláltvíz lehetnek. Rendszeresen igyon csipkebogyó mag főzeteket és nyers céklalevet. Ezek nagyon jól tisztítják a veséjét, s lehet, hogy még a zsugorvesénél is javulást idéznének elő. Szedje minden nap a szervezetének szükséges táplálékkeigészítőket. Ha olvasta korábbi írásaimat, akkor tudja, hogy melyek ezek.

Az allergiával kapcsolatos kérését is megpróbálom teljesíteni:
Íme a második rész:

I. Mottó: „Az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi!”
II. Mottó: Ha kifogtad az utolsó halat a folyóból, ha kivágtad az utolsó fát (parlagfüvet), rájössz: a pénz nem ehető!


II.

AZ ALLERGIA (ASZTMA) GYÓGYÍTÁSA TERMÉSZETES MÓDSZEREKKEL


Szomorú tény, hogy a magyar lakosság mintegy 30%-a szenved valamilyen allergiától. Nem szabad elhanyagolni ennek a betegségnek a kezelését, mert asztmává fajulhat, ugyanis az asztma ki nem kezelt allergia. A gyógymódomat tehát az asztmások is használhatják. Az orvostudomány szerint az asztma és az allergia gyógyíthatatlan betegségek. Sajnos egyetlen orvosnak, egyetlen természetgyógyásznak sem szabad kimondani, hogy egy betegség gyógyíthatatlan. Legfeljebb azt mondhatják, hogy az ismereteik szerint az allergia nem gyógyítható. Mert aki kijelenti, hogy valami gyógyíthatatlan annak a világegyetem összes orvosi tudásával rendelkeznie kell. Ilyen ember pedig nincs. Lehet, hogy egy másik orvos vagy másik természetgyógyász néhány kilométerrel, néhány várossal, néhány országgal távolabb már tudja eredményesen gyógyítani a más által gyógyíthatatlannak tartott betegséget, csak a nyilatkozó orvos nem tud róla. A betegnek meg pláne nem szabad azt mondani, hogy a betegsége gyógyíthatatlan, mert ez még rosszabbodást okozhat az állapotában, lelkileg is összetörheti. Azt kell mondani a betegnek, hogy az orvostudomány és a természetgyógyászat jelenlegi legjobb módszereit alkalmazva mindent el fognak követni a gyógyulása érdekében. Megmutatják az irányt, a módszert, a többit már a betegnek kell megtenni. Más nem gyógyulhat helyette!

Hazánkban úgy akarnak védekezni az allergia ellen az illetékesek és mindenféle egyletek, hogy a parlagfû irtására szólítanak fel. A parlagfüvet csak vegyszerekkel tudnák véglegesen kiirtani, ha egyáltalán véghez lehetne ezt vinni. A parlagfű is a természet része és kipusztításával felborulna a természet rendje. A vegyszeres irtás több kárt okozna az embereknek és a természetnek, mint a parlagfû az embereknek. A parlagfû után aztán jönnének a többi allergének, az ürömfélék, a libatop, a nyírfák és még sorolhatnám a növényeket s végül nem volna körülöttünk természet, mert a kultúrnövényeket is irtani kellene, mert aki allergiás, az elõbb-utóbb a kukorica, a búza, stb. pollenjeire is érzékennyé válna, s így lassan kipusztulna az emberiség is.

A parlagfüvet az indiánok táplálék- és gyógynövényként használták, használják. A parlagfű mindenütt megjelenik, ahol parlagon van a föld. Ezáltal megvédi a talajt a kiszáradástól, a Földet pedig az elsivatagosodástól. A parlagfű megjelenése után a második évben már visszavonul és átadja a helyét azoknak a növényeknek, amelyeknek már elegendő a parlagfű által megteremtett élettér. Ez így megy évről évre, s végül a parlagfű visszaszorul, ha már nincs rá szükség, és az eredeti terület 1-2 %-át foglalja már csak el. Aki tehát parlagfüvet irt, az mind dilettáns vagy a Föld szándékos tönkretevője. Sokkal több a lisztérzékeny, mint az allergiás, pedig a lisztérzékenység is az allergia egyik fajtája. A búzát mégsem irtják, hanem termesztik. Azért nem lisztallergiának hívják, mert akkor tenni kellene valamit ezügyben a hivatalos szerveknek. Lisztérzékenységnek nevezve az egyén hibájaként tüntetik fel azt. A lakosság 90 %-a potenciálisan veszélyeztetett a lisztérzékenységre nézve, mivel a lakosság 90 %-át kitevő 0, A ill. B vércsoportúaknak nem jó a búza és annak semmilyen feldolgozott változata, ezért érzékenyek rá. A tönkölybúzát kellene termeszteni, mert az jó mindenkinek.

Azt hiszem, az emberek többsége józan ésszel gondolkodva egyetért azzal, hogy nem az a járható út, hogy kiirtunk mindent körülöttünk, ami virágzik, pollent termel mindent ami élõ. Az sem megoldás, hogy az allergiások szervezetét teletömjük kemikáliákkal, gyógyszerekkel, mert így olyan mellékhatások alakulhatnak ki, amelyek súlyosabb betegségeket idézhetnek elõ, mint maga az alapbetegség.

Abból kell kiindulni, hogy miért van ma annyi beteg, így pollenallergia is. 60-80 évvel ezelõtt kevesebb ember volt és több pollent termelõ növény, tehát egy emberre fajlagosan több pollen jutott, mint napjainkban, és mégsem volt ennyi allergiás, asztmás beteg. A virágporok nem veszedelmesek, hanem hasznosak (az egyik legértékesebb táplálékunk). Van, aki a lisztre érzékeny, és mégsem mondjuk, hogy veszedelmes a liszt. Korábban tisztább volt a környezetünk és az emberek is egészségesebben táplálkoztak, többet mozogtak, türelmesebbek voltak egymáshoz, nem zúdult rájuk annyi stressz, annyi elektroszmog, mint napjainkban.
Sokan allergiásak a kutya- és macskaszőrre, mégsem irtják sem a kutyákat, sem a macskákat, sőt tenyésztik őket. Még többen a poratkákra allergiásak. Bármennyit is takarítunk, mindig lesz poratka a környezetünkben, mert ez az állatka is a bioszféra része. Szükség van rá a Természet nagy egészében, s ugyanígy a parlagfűre is.

Az egyre fokozódó elektroszmog hatásait csak hosszú évek, évtizedek múlva lehet kimutatni. Az utóbbi 10-15 évben különösen megnövekedett a szatellitek, a TV- és rádióadók, a különböző rendszerű mobil-telefon átjátszók, radarok, a CB és egyéb URH rádiósugárzások száma. Ezek elől nem lehet elbújni.

Egyetlenegy módszerrel védekezhetünk: erősítjük az immunrendszerünket, mert ha ez erõs, jobban elviseljük az elektroszmogot is. Mozogjunk többet, táplálkozzunk a vércsoportunknak megfelelően, szedjünk jó minőségű táplálékkiegészítőket, legyünk többet tiszta, jó levegõjû környezetben, kocogjunk, kiránduljunk, sportoljunk és így méregtelenedik a szervezetünk, s erõsödik az immunrendszerünk. A mozgás minden gyógyszert pótol, de olyan gyógyszert még nem találtak fel, ami a mozgást pótolná!

Kerüljük a trafóházakat, a nagyfeszültségû elektromos vezetékek közelségét (100-I50 méter)! Veszélyesek a házi kistrafóink is, amelyek a szórakoztató elektronikai eszközökben „sugároznak”, ha áram alatt vannak. Ha nem használjuk õket, húzzuk ki a konnektorból a dugaszaikat is, mert a kikapcsolás nem jelent egyúttal áramtalanítást is! A C-vitamin fogyasztása megnöveli a szervezetünk elektroszomog-tűrő képességét. Annyiszor 300 mg C-vitamint vigyünk be a szervezetbe naponta, ahányadik évtizedünket éljük. Náthás idõszakban ezt meg is lehet duplázni dr. Szentgyörgyi professzor ajánlása szerint. A legjobb a nyújtott (timed release) felszívódású C-vitamin, amely tiszta növényi hatóanyagokat tartalmaz. Napi 10 000 mg is szükséges lehet!

Hogyan lehet még elkerülni a sugárzásokat? Például ne legyünk mûködõ mikrohullámú sütõ 20méteres körzetében, ne együnk így készített, így melegített ételt. Az USA-ban, Svájcban, Franciaországban tilos reklámozni a mikrohullámú sütőt! Ha van mikrónk, adjuk be a bizományiba. TV-t naponta 1-2 óránál ne nézzünk többet, csak a legszükségesebb, nekünk hasznos mûsorokat. Nagyon veszélyes az úgynevezett háttér-tévézés, mert nemcsak a sugárzás, hanem a mûsora is árthat (negatív gondolatokat, negatív érzelmeket válthat ki). Ha számítógépet használunk, tegyünk a képcsõ elé védõernyõt, vegyünk fel „Mon-x” szemüveget, és csak a legszükségesebb ideig tartózkodjunk a sugárzó zónában (3-4 méter). (A monitor hátrafelé is sugároz!) Éjszaka 1,5 méteres körzetben ne legyen körülöttünk elektromos vezeték, s ha van is, az áramtalanítva legyen. Minden elektromos fogyasztónál földelt, árnyékolt kábelre cseréljük ki a régit, legyen az porszívó, tv, rádió, számítógép, hajszárító, stb.
Lehet már kapni olyan speciális képernyővédő (számítógép monitorra és tv képernyőre felszerelhető) szerkezeteket, melyek minden káros képernyősugárzást kivédenek. Az LCD képernyők kevésbé sugároznak, de ezek használatakor is védekezni kell. A Bioshield Hungary Kft (tel.:06-70-543-7990) forgalmaz képernyősugárzás semlegesítőt.

Ha már van mobiltelefonunk, csak a legszükségesebb esetben használjuk. Lehetőleg tartsuk kikapcsolva, mert bekapcsolt állapotban 2 másodpercenként küld egy impulzust az adó felé, s ez folyamatosan zavarja sejtjeink érzékeny bioelektromos rendszerét. Ha bekapcsolt állapotban tartjuk, legyen tőlünk minél távolabb (ne a testünkön, ruházatunkon hordjuk) és legyen bőr tokban. Ha beszélünk rajta, head-settel vagy kihangosítva használjuk és csak rövid ideig (20-30 másodperc)! Amíg beszélünk, ne mozogjunk, mert a mobiltelefon mozgás esetén többszörösére növeli a teljesítményét, s ez még jobban árt. Ha egyes repülőtársaságok letartóztatnak azért, ha a repülőgép fedélzetén használjuk a mobiltelefont, mert zavarja a fedélzeti számítógép és elektronika elektromos rendszerét, s ezzel a repülés biztonságát is, akkor miért olyan balga az ember, hogy azt hiszi, az ő agyának, az ő sejtjei bioelektromos rendszerének nem árt a mobiltelefonálás, holott az ember agyához képest a repülőgép fedélzeti computere csak bunkósbot. Azért balga az ember, mert „birkásítva” van és agymosott főemlőssé nevelték a multik reklámjai. Ne a szolgáltató mondja meg, hogy mikor és mennyit mobilozzak, hanem a szabad akaratommal én döntsem el.
A mobiltelefon egy elektronikus póráz. Ha rabjai leszünk, még a WC-n sem lesz nyugtunk. A megoldás az, hogy időnként kapcsoljuk csak be rövid időre a mobiltelefont, vesszük a rajta levő SMS vagy hangposta üzeneteket, de ezekre már vezetékes telefonon adjuk meg a választ. Vigyázat: a vezetékes telefonvonalon működő zsinór nélküli telefon is ártalmas sugárzásokat gerjeszt, akár csak a drótnélküli kapucsengő. A mobil szolgáltatók nem mondják meg azt sem, hogy az adott márkájú mobiltelefon sugárzásából mennyit nyel el a szervezetünk testtömeg kilogrammonként, s hogy ez a kisugárzás a közepes, a súlyos vagy az enyhe kategóriába tartozik. Internetről meg lehet tudni, hogy egy adott készüléktípus (pl. Siemens 55-ös) milyen mértékben árt a szervezetünknek. Sajnos a bioterroristák még nem engedélyezik, hogy a mobiltelefonokon fel legyen tüntetve a sugárelnyelési testtömeg érték és az a szöveg, hogy „A mobiltelefon súlyosan károsítja az Ön és környezete egészségét!”. Aki mobiltelefont használ, és nem szed mega dózisú C-vitamint, az számoljon a következményekkel: leukémia, agydaganat, vese-, here-, petefészek-, stb. károsodás, hogy csak a súlyosabbakat említsem. Különösen a lakosság 40 %-át kitevő A vércsoportúak és a 10 %-át kitevő AB vércsoportúak veszélyeztetettek, de a 0 és a B vércsoportúak sincsenek biztonságban.

A táplálkozás is nagyon sokat jelent az immunrendszer erõsítése szempontjából. A mai átlagember sietve, kapkodva eszik, akár otthon van, akár úgynevezett gyorsétkezdékben. Nem rágja meg jól az ételt, emellett egyoldalúan táplálkozik, az élelmiszeripar által gyártott különféle tartósítószereket, ízfokozókat, állományjavítókat, mesterséges színezékeket, „természet azonos” aromákat, emulgeáló-szereket, stb. tartalmazó, agyon sütött-fõzött, hőkezelt ételeket fogyasztja. Az ipari élelmiszerekben levõ különbözõ vegyszerek annyira feldúsulnak az ilyen táplálékokat fogyasztó emberekben, hogy a szervezetük immunrendszerét teljesen leköti az ezen anyagok elleni küzdelem, s ha ilyenkor virágzik egy parlagfû, egy fűzfa, egy ürömféle, akkor annak az egyébként hasznos pollenjei már teljesen megzavarják a szervezetet (autoimmun reakciók). De nemcsak az ipari élelmiszer-elõállítás során mérgezõdik az étel, hanem a megtermelés során is, mivel többnyire ez is iparilag történik. Például az állatok, hogy minél elõbb vágásérettek legyenek, különbözõ kémiai anabolitikus szereket kapnak, hogy minél elõbb meg legyen - mozgás nélkül - az izomtömegük. Az ember az ilyen szereket a hússal együtt elfogyasztja, ezek a szerek egy idõ után feldúsulnak, kumulálódnak a szervezetben, ami aztán mérgezi a szervezetet, gyengíti az immunrendszert. Régen az állatok izomzata a mozgástól (legelõ, rét) alakult ki, nem tartalmazott ilyen szereket. Az állatok tápláléka sem tartalmazott annyi káros anyagot, mint napjainkban. Az iparszerûen tartott állatok, hogy ne kapjanak el egymástól különbözõ állatbetegségeket (száj- és körömfájás, tüdõvész, takonykór, streptococcus, fakultatíve patogén baktériumok stb.), állandóan, -tápba keverten- különbözõ gyógyszereket, antibiotikumokat kapnak, melyeknek maradványai szintén belekerülnek a húst fogyasztó ember szervezetébe. Ma már antibiotikumért nem a patikába kell menni, hozzájutunk a hús- és a tejboltok termékeiből is.

Az állatok táplálékának egy részét a közutak, szennyezõ ipari üzemek közvetlen közelében termelik meg. Az árokparti széna még alomnak sem alkalmas, nemhogy tápláléknak. Benne van a kipufogógázok szennyeződése, az úton elrobogó járművek gumipora, fékbetét pora, kuplungbetét pora, stb.
Az elektromos vezetékekkel körülvett nagyüzemi csirkék és pulykák mindegyike leukémiás! Beteg állatokat etetnek a húsevőkkel! Ez is bioterrorizmus!

A közutaktól számítottan 50-80 méteren belül termelt növények annyi koncentrált mérget tartalmaznak, hogy ha el is keverednek a többi, távolabb termelt növénnyel, akkor is mérgezik az állatok szervezetét, így a húsát, tejét, tojását is.
Az ember közvetlenül is fogyaszt ilyen módon termelt élelmiszereket, amelyek szintén az immunrendszert gyengítik. A megoldás az lenne, hogy ha minden út mellett kb. 50 méter széles, minden gyár, légszennyezõ üzem mellett kb. 100 méter széles erdõsávot telepítenének, ami felfogná a gépjármûvek, gyárak által kibocsátott mérgeket és tisztítaná a levegõt. Be kellene indítani egy olyan mozgalmat, hogy „Erdõsávot az utak, a gyárak mellé!”, a parlagfû irtása helyett.

A közönséges diesel motorok kipufogógázának koromszemcséit kiszűri az orrunk csillószőrzete. A legújabb „korszerű” HDI, TDI diesel motorok üzemanyagát olyan finomszemcsékké porlasztják szét, hogy azt már nem szűri ki a csillószőrzetünk, hanem belekerül a tüdőnkbe, ott lerakódik, megbetegíti azt. A különböző mesterséges illatanyagok (dezodorok, öblítők, WC szagtalanítók, légfrissítők, stb.) is feldúsulhatnak, de enélkül is kiválthatnak allargiás reakciókat. Hasonló hatást vált ki a molyirtó naftalin is.

Radikálisan csökkenteni kell, vagy el kell hagyni a hús és húskészítmények fogyasztását. De ugyanez igaz a tejre is. A tej és a tejtermékek a legnagyobb allergének a táplálékok közül. Aki képes lemondani egy hónapig a tej és a tejtermék fogyasztásáról, az csodálkozni fog, hogy mennyit javult az állapota, vagy éppen meg is gyógyult. Vigyázni kell az úgynevezett rejtett tejet tartalmazó ételekre is. Ezért nézzük meg az élelmiszereken feltüntetett összetevõket, hogy ne legyen bennük sovány tejpor, savó-por, vaj, túró, kefír, sajt, stb. Természetesen ez csak a tehéntejre vonatkozik. Kecske- és juhtej, mérsékelten fogyasztható, és az ezekbõl készült termékek is. Az ENSZ WHO (Egészségügyi Világszervezet) 1993-tól megtiltotta tagországaiban -így Magyarországon is- „A tej élet, erõ, egészség!” felirat feltüntetését a tejek, tejtermékek csomagolásán! Ennek számos olyan oka van, ami külön elõadást érdemelne. Természetesen ez a tehéntejre vonatkozik. Nálunk pedig iskolatej akciókkal mérgezik a gyermekeinket!
Különösen veszélyesek a homogénezett tejtermékek, mert a homogén tejzsír beépül az érfalakba, a szívizomba, stb. A pasztörizált tejtől 1-2 hónapon belül elpusztulnak a borjak, mert élettelen, hővel tönkretett „táplálék”. A macskák nem pusztulnak el tőle, de a második alomban már megjelennek a mutációk és a degenerációk, s 4-5 generáción belül kihal a faj. Ez igaz az emberre is! A mutáns étel mutáns egyedet szül. Ez is része a bioterrorizmusnak!
A természetes életmód, a természetes ételek, a „kóser” dolgok adják meg a lehetőséget a túlélésre. Ha megszegünk egy törvényt úgy, hogy nem tudjuk, hogy amit tettünk az törvénysértő, megbüntetnek, ugyanis van egy szabály, miszerint a törvények nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonás alól. A természet törvényeinek nem ismerése sem mentesít a felelősségre vonás alól. A felelősségre vonás betegség formájában jelentkezik! A „kóser” étel vércsoport szerint fogyasztva védi az emberek egészségét és szaporodóképességét!

Nemcsak a hús- és húskészítmények, valamint a tej- és tejtermékek fogyasztását kell kerülnie az allergiás, asztmás betegnek, hanem az egyéb gyorsan bomló fehérjefélék -gomba, tojás, stb.- fogyasztását is. Ez még a biohúsra is vonatkozik. A hullamérgek az állat leölése után azonnal megjelennek az állat szervezetében. (Nem véletlenül hívják a vegetáriánusok -én is az vagyok már 16. éve- a húslevest hullateának vagy dögteának!) A gombák esetében is hamar keletkeznek olyan fehérje méreganyagok (toxinok), amelyek akár halálosak is lehetnek. S hogy a hús ne büdösödjön, szebb színe legyen, iparilag salétrommal és egyéb olyan szerekkel kezelik, amelyek szintén mérgezést okoznak. Az utóbbi idők döghús-botrányairól, pestises, madár-influenzás, prionos húsairól már nem is szólok, mert ezek önmagukért beszélnek!

Mi természetgyógyászok holisztikus szemlélettel gyógyítunk, a test, a lélek, a szellem vizsgálatával és figyelembevételével, tehát nemcsak tüneti síkon kezelünk. Lelki dolgaink, lelki jelenségeink kivetülnek a fizikai-testi síkra is. A test a lélek temploma és a lélek megbetegítheti és meg is gyógyíthatja a testet.

Az emberiség legnagyobb megtartó ereje a szeretet, ami annyit jelent, hogy elfogadom a másikat, a másságot, azaz szeretem. A szeretettel gyógyítani lehet magunkat is, mást is. Magunkat is szeretni kell. El kell fogadtatni magunkat a világgal. Örülni kell annak, hogy egyáltalán vagyunk, élünk. Sajnos a civilizálódás, az urbanizáció távolabb sodorta egymástól az embereket, a szeretet helyett a harag, a gyûlölködés, az irigység, a közömbösség dominál. Minél kevésbé tudja valaki elfogadni a másikat, tudata alatt az énje is válogat, hogy kit szeret, kit nem. Erõsen válogatnak az emberek azok közül, akiket szeretni lehetne. Akiket nem szeretnek, azokra allergiásak, mérgesek. Tüsszögéssel, köhögéssel fejezik ki, ha valakit vagy valamint nem tudnak elfogadni, szeretni. Persze ezt nem szemtõl szembe nyilvánítják ki, ahhoz nem elég bátrak (főnökök, rokonok). Az el nem fogadott dolgok, helyzetek, személyek helyébe alacsonyabb tudati síkú dolgokat helyeznek, amelyek nem tudnak visszavágni, ilyen például a virágpor, a kutya-, macskaszõr, a szõnyegpor, a poratka, ásványi anyagok, gázok, gõzök, stb. Ezek az emberek tudat alatt védekeznek a szeretet ellen, mert nem bírják elviselni annak terhét, mivel akkor nekik is viszontszeretniük kellene. Allergiások másokra és mindenre. (Javasolom elolvasásra Don Miguel Ruiz: A toltékok ősi bölcsessége c. sorozatának könyveit.) Sokan vágynak a szeretetre, ezért trtanak kutyát. A kutyába bele lehet rúgni, meg lehet szidni, akkor is szereti a gazdáját. A gazda ha ugyanazt tenné a társával, nem kapna szeretetet tőle. Az emberek nem tudnak úgy szeretni, hogy „Szeretlek! Mi közöd hozzá!”, hanem várják a viszont szeretetet, feltételeket szabnak, elvárásaik vannak, stb.

Minél inkább taszítanak valamit vagy valakit , annál inkább azt kapják, s ez kiüt rajtuk vagy váladék keletkezik, mert ez a valami ki akar ürülni a szervezetbõl, a tudatból.

A mérgeket ki lehet ûzni a szervezetbõl tisztítókúrákkal, böjttel, helyes táplálkozással, helyes életmóddal, mozgással, sporttal és máris ellenállóbbá válik a szervezet. A tudat alatti mérgeket a világ dolgainak ill. más embereknek az el nem fogadását szeretettel lehet megszüntetni.

Az állatok leölésekor a haláltól való félelem miatt stresszhormon termelõdik az állat minden sejtjében. Ha valaki ilyen húst eszik, akkor fokozottan terheli a szervezetet stresszhormonokkal, amelyek az egyre rohanó élet, a felgyorsult életritmus, a napi élet gondjai között még jobban megnehezítik az életét. Ezért a felnõttek és a gyerekek egyaránt nehezen tûrik az élet konfliktusait, nehézségeit, fájdalmait, agresszívebbé válnak, nem szeretik a másik embert, a környezetüket, s ráadásul a szórakoztatóipar is ontja az agresszivitást növelõ mûsorait. Ez a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása mellett a lelki tényezõket is rontja. A bioterrorizmus része az is, hogy különféle szenzációs, csábos műsorokat este 10 óra után adnak a televíziók, s aki végignézi, annak felborul a természetes alvás ritmusa. Ha ez rendszeressé válik, akkor legyengül az immunrendszer és kialakul a betegség. Az éjszaka alvásra való! Ne hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk! Az esti tv híradók negatív információ özönei (katasztrófák, robbantások, gyilkosságok, stb.) is fokozottan terhelik az idegrendszert, s emiatt is kialakulhatnak alvászavarok.
Napjainkban kevésbé szeretik egymást az emberek, nem olyan toleránsak egymással szemben, ezért az el nem fogadás, a negatív gondolatok, negatív érzelmek, negatív megnyilvánulások mind gyengítik az immunrendszert. Allergiások leszünk, s ha elhanyagoljuk az allergia kezelését, máris az asztmások táborát gyarapítjuk, mivel az asztma ki nem kezelt allergia!

Minél inkább szeretettel közelítünk élõ és élettelen környezetünk felé, ez a szeretet visszasugárzódik, visszatükrözõdik felénk, meggyógyulunk. Ha mosolygunk valakire, legtöbbször mosolyt is kapunk vissza! A mosoly nem kerül pénzbe! A homo sapiens nem arra teremtetett, hogy ölje egymást. Ha mi öljük a természetet, az is öl bennünket. Nem igaz, hogy nem elõzhetõ meg az allergia, az asztma és nem gyógyítható meg teljesen a beteg. Nem a természetet kell kiirtani, hanem nekünk kell visszaidomulnunk a természethez. Az evolúciós folyamatban az ember szervezete évezredek alatt alakult ki és mindig harmóniában volt a természettel. Az utóbbi 50 évben annyira eltávolodtunk a természettõl, hogy ilyen gyorsan nem tud az emberi szervezet reagálni a változásokra, s diszharmónia alakul ki, megbetegszik. Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, az embernek megvan a tudása, megvannak az eszközei, csak nem használja egyiket sem, vagy nem úgy használja, ahogy kellene. A természet körforgásában minden növénynek, állatnak megvan a szerepe. Ha ezt a körforgást megbolygatjuk, ennek elõre be nem látható következményei lehetnek, felbomlik az ökológiai, biológiai egyensúly. Nem a parlagfüvet, nem a libatopot, nem a fûzfát, nem a lisztet adó búzát, stb. kell kiirtani, hanem helyes életmóddal, helyes táplálkozással kell erõsíteni az immunrendszerünket, kerülni kell a káros geopatogén zónákat (vízér, Hartmann-háló), és akkor az sem árt meg, ha virágporfelhõben járunk.



Hogyan és mivel erõsíthetjük az immunrendszert?

A mai táplálkozás, a mai ártalmak mellett is egészségesebben élhetnénk, ha többet mozognánk. A sport, a mozgás segíti a szervezet salaktalanítását, méregtelenítését. Sajnos a mai gyerekek egyre kevesebbet mozognak, sokan még a testnevelés óra alól is felmentetik magukat. Naphosszat ülnek az iskolában, otthon a TV elõtt és nem csoda, hogy feldúsulnak a méreganyagok a szervezetükben. A napi 15-30 percnyi izzadással járó aktív fizikai tevékenység, amely lehetõleg minden izomcsoportot megmozgat -különösen fontosak a gerinc izmai- nagyon sok méreganyagot távolít el a szervezetbõl. Meg kell tanulni a helyes légzés technikáját, mivel a jó légzéssel is sok mérget ki tudunk ûzni a szervezetbõl. Keresni kell a szabadban a jó levegõjû helyeket, az erdõt, a hegyeket, vagy a légszennyezõ forrásoktól távol esõ helyeket. EI kell sajátítani néhány jóga-légzés technikáját, amellyel még viszonylag szennyezett levegõ esetén is sok mérget ki tudunk ûzni szervezetünkbõl. Orron keresztül lélegezzünk, hogy a beszívott levegõ elõmelegedjen és megtisztuljon.

Sok nyers gyümölcsöt, nyers zöldséget, zöldségfélét, sok hidegen sajtolt olaj-féleséget és teljes kiõrlésû lisztbõl készült kenyeret, tésztákat kell fogyasztanunk a vércsoportunknak megfelelõen. Együnk sok fõzeléket, salátát, kását (zab-, rizs-, kukorica-, búza-, köles-, hajdina-, árpa-, rozs-, amarant-, cirok-, stb. kásák), igyunk tiszta vizet.

Az ember csak néhány napig tud meglenni víz nélkül, s ugyanígy nagyon fontos, hogy a szervezetben meglegyen a megfelelõ víztartalom, melynek fontos szerepe van a szervezet vízháztartásában. Naponta 2-2,5 liter folyadékra van szüksége a szervezetnek. Ha ezt nem visszük be, a vese egy ideig gondoskodik a vízvisszatartásról a szervezetben, de egy idõ után elkezdõdik a testszövetek dehidrációja, beszáradása, ami legelõször a bõr ráncosodásában nyilvánul meg. A vér is besûrûsödik, lelassul a keringés, lelassul az anyagcsere, a sejtek megújulása, ráadásul a trombózisveszély is nagyobb. Nem mindegy az sem, milyen folyadékokat viszünk be a szervezetbe, melynek 60-70 %-a víz. Amilyen minõségû vizet viszünk be, olyan víz lesz a testszöveteinkben. A csapvíz sajnos annyi szennyező anyagot (40-60 ezer károsító anyagot), s fõleg a bõrt károsító klórt tartalmaz, hogy nemhogy ivásra, de fürdésre, mosakodásra is csak szûrõ közbeiktatásával alkalmas. (Vannak már forgalomban ilyen szûrõk.) Napi táplálkozásunk alkalmával is a nagy víztartalmú ételeket kell elõnyben részesíteni. Ilyenek a nyers gyümölcsök, a nyers zöldségfélék, fõzelékfélék, melyeknek az aránya a napi táplálkozásunkban el kell, hogy érje legalább a 60 %-ot. Ha fogyni akarunk, akkor fõleg a karcsúsító, úgynevezett negatív kalóriájú gyümölcsöket, zöldségeket részesítsük elõnyben. Természetesen figyelembe kell venni a vércsoportnak való megfelelõséget is! A cukorfogyasztás is dehidrációt okoz! A negatív kalóriájú zöldségek, gyümölcsök táblázata a Bőrápolás c. kiadványomban található.

A vízbevitelnek a másik módja tiszta desztillált víz formájában történjen. Legjobb a szervezet számára a desztillált víz, de nagyon jótékony hatású a patikai desztillált víz (nem azonos az akkumulátorokhoz használt ioncserélt desztillált vízzel), a deutériumszegény víz (drága), a szintén patikai demineralizált víz és a Pí-víz. Fõzni, teákat készíteni csak desztillált vízbõl ajánlatos. Az ásványvizek szénsavasak és savasítják a szervezetet, ugyanakkor a szervetlen ásványisó tartalmuk miatt lerakódások lehetnek a szervezetben (meszesedés, vesekövesség). A szénsavmentes ásványvizek is kerülendõk, az úgynevezett mû-ásványvizek meg fõképpen. Jó, ha az ivóvizünket a felhasználás elõtt legalább 10-15 percig poháralátéttel polarizáljuk. Aki ért a radiesztéziához, maga is készíthet ilyen alátéteket. Nagyon jó az oxigénnel dúsított szénsavmentes ásványvíz vagy a stabilizált oxigénnel (Oxy Max-szel) kezelt desztillált víz is. Az ásványvizek közül csak azokat fogyasszuk, amelyek 600 mg/l körüli vagy ez alatti mennyiségben tartalmaznak oldott, szervetlen ásványi anyagokat. Jó még az energiával kezelt ORGON víz is, főleg, ha desztillált vízből készítik. A természetben is a növények az elpárolgott vízből származó esővizet szeretik a legjobban. A desztillált víz is vízpárlat. Ezért ez a létező legtisztább víz, külsőleg és belsőleg is használhatunk. A tiszta bőrfelületre juttatott desztillált vizet örömmel issza be a bőrünk minden sejtje és még a ráncok is kisimulnak tőle.

A víz és a só nagyon fontos a szervezetünk számára. Erről a témáról oldalakat lehetne írni. Helyette javasolom beszerezni Tejfalussy András: „Helyesen sózás és tiszta ivóvíz” című füzetét, mely megdöbbentő kutatási eredményeket tartalmaz. (Tel.: 06-1-250-6064.)

A többszörös kémiai túlérzékenység (TKT) miatt a gyengébb immunrendszerű emberek a körülöttünk levő sugárzások (radarok, szatellitek, mobil-, UPC-, AM micro átjátszók, rádió- és tévéadók, URH, mikrosütők, stb.) egészségre káros volta, valamint a táplálékokban, használati cikkekben, csomagolóanyagokban, stb. levő vegyi anyagok miatt tovább gyengítik az immunrendszerüket. Van olyan környezeti méreganyag, ami táplálkozással (ivóvíz, ezzel készült élelmiszerek, halak, tehéntej és tejtermékek, stb.), van olyan, ami gyógykezeléssel (amalgám, fertőtlenítő szerek, stb.), van olyan, ami légzéssel (kipufogógázok, fa- és bőrkonzerváló szerek, bútoripari ragasztóanyagok, hígítók, festékek, oldószerek, ragasztószerek, mű illatok és illatosítók), és van olyan, ami az élelmiszerek csomagolóanyagaival (PCB, PKB), mosogatószerekkel, edényekből származóan (alumínium edények, teflon edények, sötét színű és színes zománcozott edények, sérült zománcú edények, ólomtartalmú üvegedények, bizonyos műanyag edények, stb.) jut be a szervezetünkbe. Ezek különféle bőrkárosodásokat, allergia-szerű kiütéseket, hámgyengeségeket okoznak, elpusztítják a bőr természetes védőflóráját.

Az emberek a reklámoktól vezérelve –óriási profit érdekeltség!– „üres” ételeket, süteményeket, csipszeket, tortákat, fagylaltokat, pizzákat, hamburgert, vitaminoktól, nyomelemektõl megfosztott, lecsupaszított gabonákból készült tésztákat, kenyereket, köreteket, péksüteményeket, zsírtól csöpögõ sült krumplit, lángost, debrecenit, kilúgozott konzervételeket, agyon-tartósított készételeket, stb. fogyasztanak. Ezek mind savasítanak, és egyikük sem élõ táplálék. Ugyanilyen károsak a cukorral készült ételek, önmagukban a cukrok és a fehér lisztek, illetve a belőlük készült élelmiszerek. A barna cukor sem jó. A répa- és a nádcukor különösen káros. Javasolt olvasmányok William Dufty: Cukor blues című, Hans-Ulrich Grimm: A leves hazudik című és Dr. Ralph Bircher: A táplálkozástan titkos dokumentumai című könyvei.

Szervezetünknek naponta 2/3 részben lúgosító hatású ételekre –zömmel nyers ételekre– van szüksége, amelyben nem károsodtak az enzimek, a vitaminok, az aminosavak, a telítetlen zsírsavak és az ásványi anyagok. Zsiradék helyett használjunk úgynevezett hidegen sajtolt, telítetlen növényi olajokat (olíva-, napraforgó-, repce-, tökmag-, kukoricacsíra-, szezámmag-, nemesszója-, szõlõmag-, stb. olajok) a vércsoportra vonatkozó szabályok figyelembevételével.

Ezeket tegyük frissen préselt, centrifugázott levekbe, zöldségsalátákra, gyümölcs- és zöldségturmixokba, a tojásmentes kifõtt tésztákra (teljes õrlésû gabonákból), már kész kásákra, de kenhetjük kenyérre (tunkolhatjuk is), ehetjük zöldségekkel (hagymákkal, retkekkel, paprikával, paradicsommal, káposztával, céklával, karfiollal, stb.) is. A bennük lévõ E, F és egyéb vitaminok, enzimek, zsírsavak, ásványi anyagok különösen jó hatásúak az anyagcserére, de lehet õket külsõleg is használni natúr állapotban, vagy pakolások alapanyagaként. Ugyanilyen jók és ugyanígy használhatók étkezésre és pakolásra a különböző olajos magvak friss őrleményeit, de ezeknél is figyelembe kell venni a vércsoportnak való megfelelőséget. Pl. lenmag, kendermag, szezámmag, mandula, tökmag, stb.

A zsírlebontásban és vízháztartásban hatékony fûszerek is segítik az anyagcserét; ezek a fokhagyma, bazsalikom, tárkony, borsikafû, borsmenta, petrezselyem-levél, zeller-levél, sárgarépa-levél, pasztinák-levél, retek-levél, zöldhagyma-szár, snidling, kömény, édeskömény, szegfûszeg, zsálya, kakukkfû, fahéj, õrölt paprika (csípõs is lehet), kurkuma, kapor, majoránna, lestyán, rozmaring, citromfû, szárított citrom-, narancs-, mandarinhéj, szerecsendió, boróka, turbolya, orbáncfû. (Itt is csak vércsoportnak megfelelõeket szabad fogyasztani!)

Fõzésre, ha mégis szükséges, használjuk a korszerû AMC rendszerû fõzõedényeket, amelyekben meg lehet úgy párolni a zöldségeket, hogy azok nem vesztenek beltartalmi értékeikbõl, és még az enzimek sem pusztulnak el mind bennük. Mikrohullámú sütõt ne használjunk se fõzésre, se melegítésre, mert degenerálják a tápanyagok molekuláit, és annyira hasznavehetetlenné tesszük vele az ételt, hogy az károsítja az emésztõrendszert, fekélybetegséget, vérszegénységet okoz. Ezek klinikai tesztelések eredményei, ezért például az USA-ban, Franciaországban, Svájcban tiltott a mikrohullámú sütõk reklámozása! Akkor még nem is említettem a mikrohullám –nincs tökéletesen leszigetelt mikrohullámú sütõ!– élõ szervezetre gyakorolt károsító hatását (agy, szem üvegtestje, stb.). A pacemakert viselők összeesnek, ha 10 méteres körzetben valaki bekapcsol egy bármilyen jól „leszigetelt” mikrosütőt. A mázas agyagedények is megfelelőek, ha nem sérült a felületük. Jók a rozsdamentes edények, a titánbevonatú edények, a tiszta vasedény, a vörösréz edény és a nemesfém edények.

Erõsíthetjük az immunrendszerünket pozitivitással, életörömmel. EI kell helyezni magunkat a makro-és mikrokörnyezetünkben, s mindjárt másképpen látjuk a világot. Ne mi próbáljuk megváltoztatni a világot egyedül, hanem nekünk kell alkalmazkodni a körülményekhez, a világhoz. Ez intelligencia kérdése. Szeressük önmagunkat -ezzel sokan bajban vannak-, de fogadjuk el a másságot is. Kerüljük a konfliktushelyzeteket, s ha már beleestünk, kezeljük megfelelõen ezeket. Meditáljunk, relaxáljunk vagy ha vallásosak vagyunk, imádkozzunk. Mindegyik megnyugtat, csökkenti a stresszt. Feküdjünk le idõben, hogy ki tudjuk elégíteni alvásigényünket, mert a pihentetõ mély alvás is jól erõsíti az immunrendszert, a méregtelenítést. Szeressük a világot, szeressük az embereket, szeressük a természetet. Nagyon jó feszültség levezetõ az ének, a tánc, de a kiabálás is mondjuk egy sportmérkõzésen, vagy egy jól hangszigetelt szobában.

Együnk virágport, az alábbi már bevált receptem szerint (a virágpor tartalmazza az összes esszenciális és nem esszenciális aminosavakat a szervezet számára!):

10 kg testsúly alatt 10-50 kg testsúly között 50 kg felett
1. héten: napi 2 szem napi 3 szem napi 5 szem
2. héten: napi 4 szem napi 6 szem napi 10 szem
3. héten: napi 8 szem napi 12 szem napi 20 szem
4. héten: napi 16 szem napi 24 szem napi 40 szem
5. héten: napi 32 szem napi 48 szem napi 80 szem

Súlycsoportonként ezeket az adagokat kell tartani kb. egy hónapig, utána meg lehet duplázni az 5. heti adagot és ezt lehet állandóan szedni, de március és október között feltétlenül szedni kell.
40-50 szem felett már nem kell szigorúan számolni a szemeket, mert már szemmértékkel is meg lehet becsülni a virágporszemek számát és ilyen mennyiségnél 4-5 szem eltérés már nem számottevõ.

A virágpor testsúlyra vonatkoztatott adagját kb. 1 dl hideg vagy langyos vízzel vagy teával össze kell keverni, és úgy kell meginni étkezés elõtt. Egy-két hónap után már szárazon is össze lehet rágni, és úgy megenni, de ez csak ajánlás. A vegyes virágpor a 1egjobb, legértékesebb, a színe nem homogén, hanem heterogén a világossárgától a sötétbarnáig. A virágporkúra önmagában, életmód változtatás nélkül is hatásos! Van olyan páciensem, aki virágpor allergiától szenvedett 25 éven keresztül. A fenti módszerrel fokozatosan hozzászokott a szervezete a virágporhoz. Mivel a virágpor a Földön a legtökéletesebb táplálék, ezért az illető meggyógyult, és ma már szinte kizárólag virágporon él. Kb. 20 dkg-ot fogyaszt naponta, s ez havi 6 kg virágport jelent.
Mi a virágpor? A virágpor a növények hímivarsejtje, ami a szél vagy a rovarok –főleg a méhek- segítségével kerül a bibére megtermékenyítés céljából. A virágokon munkálkodó méhek a testükre hullott virágport a hátsó lábukon lévő kosárkákban gyűjtik. A méhész a virágpor gyűjtő méheket rakományuktól egy készülék segítségével óvatosan megfosztja. Ezt szárítja, tisztítja és természetes formájában árusítja (piacok, méhész szaküzletek, bioboltok). A méhek gyűjtötte virágpor nagyon ajánlott serdülő, növekedő gyermekek számára. A vérben növeli a vörös vértestek számát, a szervezet edzettségi állapotát fokozza, ezért szinte minden betegség esetén jótékony hatású. Napi 30-40 grammos adagokban alkalmazva az erős fizikai munkát végzők állapotát szinten tartja, gyorsítja a test regenerálódását, javítja az étvágyat, elősegíti a jobb tápanyag-hasznosítást és serkenti a szellemi képességet. Jó közérzetet, fokozott aktivitást biztosít. A méhek csak „bio” virágport gyűjtenek, mert sajnos a vegyszerekkel szennyezett virágportól elpusztulnak és nem jutnak el a kaptárig. Tartalmazza az összes esszenciális és nem esszenciális aminosavakat, az összes nyomelemet és vitamint szinergikus módon. Magas triptofán-tartalma miatt alkalmas a hajhullás ellen. A szívizmot is erősíti. Ezt bizonyítja, hogy a versenylovak takarmányozásának fontos eleme a virágpor. Az embernél is megszűnteti az érbelhártyán lévő lerakódásokat (érelmeszesedést is). A virágpor adagolása (amikor már hozzászokott a szervezet): 1 kávéskanálnyi – kb. 5 gramm, 1 evőkanálnyi – kb. 15 gramm. A virágpor fogyasztás általánosan elfogadott mértéke:
gyermekeknek 5-15 gramm/nap,
felnőtteknek 15-20 gramm/nap.

Nagyon jól méregteleníti a szervezetet és erõsíti az immunrendszert az elõzõekben már ismerettett módon a C-vitamin, ami egyben természetes antihisztamin is. Tisztítja a szervezetet többek között az ólomtól, a kadmiumtól és az egyéb mérgektõl, javítja a vas felvételét a tápanyagokból, megszünteti a vérszegénységet, antioxidáns szerként pedig rákellenes hatása is van. A természetes C-vitamin készítményeket részesítsük elõnyben, mert a szintetikus C-vitaminok rosszabbul szívódnak fel. Napi 1000-3000 mg sem káros, ha „timed release” formában fogyasztjuk (nyújtott felszívódású).
Az A-vitamin is segít méregteleníteni. Ha provitaminként a béta karotint visszük be a szervezetbe, akkor nem alakulhat ki hypervitaminosis! Erõsíti az immunrendszerünket is. A vörös, sárga és zöldszínû gyümölcsök, zöldségek tartalmazzák! Vigyünk be naponta legalább 25 000 NE béta karotint! (Dr. Colgan Intézete által javasolt adag!)
Az B-vitamin család összes tagja, a folsav, a biotin, a kolin, az inozit, a bioflavonidok, a paraamino-benzoesav tisztítanak és gátolják a gyulladásos, allergiás reakciókat. A teljes kiõrlésû gabonafélék, a tönkölybúza, a barnarizs, a vadrizs, a sörélesztõ, a köles és a hajdina tartalmazzák. B-komplex táplálék kiegészítőt fogyasszunk 50-100 mg–os dózisban, B1-ből 300 mg-ra is szükség lehet! Sajnos ma már szinte kötelező fogyasztani valamilyen B-komplex vitamint táplálék kiegészítőként, mivel a mezőgazdaság kemizálása és az ipari élelmiszer-feldolgozás miatt még a reform élelmiszerek is egyre értéktelenebbek. Oda kell figyelni a vitaminok felszívódására is, mert ezt gátolják a koffein tartalmú kávék, teák, a D-vitamin hiánya, a dohányzás, az alkohol, a túlzott vasbevitel, a hidegen sajtolt olajok hiánya, az antibiotikumok, a stressz, valamennyi pirin tartalmú gyógyszer, valamint a tartós, 39 foknál magasabb láz.
A D-vitamin szabályozza a vérben a kalcium és foszfor mennyiségét, ezzel segíti a méregtelenítést, mivel a kalcium is véd az allergiás reakciók ellen és segíti a nehézfémek kiürítését a szervezetbõl. Napi 10-15 perc fedetlen fejjel, fedetlen karral szabadban való tartózkodás esetén, még akkor is szintetizálódik D-vitamin a szervezetben, ha borús az idõ. D-vitaminból napi 400 NE a javasolt dózis.
Az E-vitamin nagyban fokozza az immunrendszerünk erõsítését, ezáltal jobban elviseljük a „méregterhelést”, segít a kemo- és sugárterápia, a tv és a számítógépek káros sugárzásainak elviselésében. A hidegen sajtolt napraforgó-, tökmag-, olíva-, kukoricacsíra-, szezámmag-, szõlõmag-, szója-, mogyoró- stb. olajok fogyasztása naponta ajánlott tésztákra, fõzelékfélékbe, salátákba, kenyérre kenve, tunkolva, héjában sült krumplival stb. a vércsoportnak megfelelõen. E-vitaminból az ajánlott napi dózis 400 NE, érrendszeri betegségek esetén ennek többszöröse is szükséges lehet.

Az ásványi anyagok közül a jód megszünteti a nyelési és légzési -asztmás- panaszokat. A jódozott sót kerüljük, mert a jód rövid idõ alatt szublimál belõle (szilárd halmazállapotból gáz halmazállapotúvá válik és elillan). A jódozott ásványvizek is sajnos szervetlen jódot tartalmaznak. A Kárpát-medence talaja jódhiányos, ezért az élelmiszerekben sincs elegendő jód. Sok szerves jódot tartalmaz a kék és zöldalga (spirulina, chlorella), a barna alga, valamint a vöröshagyma gyökérzethez közeli része. Ezekbõl naponta kell fogyasztani. Dr. Török Szilveszter professzor kikísérletezett egy olyan szervesjód-készítményt, amellyel szintén optimális szinten lehet tartani a szervezet jódháztartását. A szervetlen jód bevitele alul- ill. túlműködést okozhat a pajzsmirigyben, ezért csak a szerves jód bevitele ajánlott, de ez nagyon fontos, és napi rendszerességgel történjen. Magyarországon ez mindenkinek, minden nap szükséges!
A kálium rendkívül fontos elem a szervezetben, hiánya fáradtságot, tüdõvizenyõt, ödémát, ingerlékenységet, levertséget okoz. A tészta levét, a burgonya levét, a fõzõvizeket fel kell használni (leves, fõzelék), mert abban van a legtöbb kálium, sajnos legtöbben kiöntik. Nagyon jók a korszerû AMC rendszerû fõzõedények, amelyeknél a kálium az ételben marad! Az alkohol erõs vízhajtó, ezért csökkenti a szervezet káliumszintjét. Fõ káliumforrások: nyers gyümölcsök, zöldségfélék, fõzelékfélék. Ha a kálium mellett nincs elegendő nátrium, akkor ez a vérelektrolit-optimum zavarát idézi elő. Szükség van tehát a tiszta NaCl sóra, mert a mezőgazdasági kemikáliák miatt amúgy is magas a táplálékok káliumtartalma. E témában javaslom elolvasni Tejfalussy András: „Helyesen sózás és a tiszta ivóvíz” című kiadványát!
A magnézium alapvetõ jelentõségû ásványi elem, mert irányítja az anyagcserét, az energiatermelésünket, s több mint 300 enzim mûködését. Nélkülözhetetlen a kalcium és a C-vitamin anyagcsere számára. Sok magnéziumot és kalciumot tartalmaznak a diófélék, a meg nem õrölt magvak, a kajszibarack, a banán és a sötétzöld levelû fõzelékfélék, salátafélék, a zöldárpa por, a zöldbab, stb.
A vas a rézzel együtt fokozza az immunrendszer védekezõképességét a baktériumokkal szemben. Magas vastartalma van a zöldárpa pornak.
Rendkívül nagy jelentõségû a cinknek az emberi immunrendszerre gyakorolt hatása. Önmagában cinkhiány miatt is lehetünk allergiások. A csecsemõmirigyre gyakorolt hatásaként erõsíti a thymus faktorokat, s így az immunrendszert is. A cink a szervezet „közlekedési rendőre”. A cink cink-kolloid formában a leghatásosabb.
A germánium fokozza a sejtek oxigén-felhasználását és serkentõ hatást gyakorlott az immunrendszerre a gamma-interferon termelésének fokozásával.
A kén segíti a szervezetet az anyagcserébõl származó káros anyagoktól megszabadítani. A kén-kolloid a legjobb hatásfokkal tisztít és gyógyít. A kénes gyógyfürdõk is jó tisztító hatásúak. A kén a természetben mindenütt elõfordul. A fokhagyma, a hagymafélék, a nyers (bio) tojássárgája sok ként tartalmaznak. Cink- és kén kolloidot a Mantra Főiskolán lehet beszerezni (Bp. XIV. Thököly u. 58-60. fszt. 1.)
A króm az anyagcseréhez nélkülözhetetlen nyomelem, erõsíti a szervezetet. Króm található a brokkoliban, korpás búzalisztkészítményekben, sörélesztõben.
A mangán azon kívül, hogy jól gyógyítja a csontritkulást, az enzimeken keresztül sokféle anyagcsere folyamatban vesz részt, segíti a szervezet méregtelenítését. Sok mangánt tartalmaznak a diófélék, teljes kiőrlésű cereáliákból sütött kenyerek, tészták, a hüvelyesek, a répafélék és a zöld levelû fõzelékfélék. Az ATA sütőipari termékek mangán- és ásványi anyag tartalma a legmagasabb. Az ATA előállítója: Sváb Pékség, Pilisjászfalu, Tinnyei u. 1. Tel.: 06-26-575-330. A pékség meg tudja mondani, hogy az országban hol árusítják a termékeiket.
A nyomelemek közül a molibdén hiánya, fõleg a gyermekeknél súlyos anyagcserezavarokat okoz, ezért ezt a nyomelemet sem nélkülözheti a szervezet. A szelén, mint antioxidáns fokozza a környezeti hatásokkal -allergénekkel is- szembeni ellenálló képességet. Egyike a leghatékonyabb méregtelenítõ szereknek, mivel az arzén, az ólom, a kadmium, a higany stb. káros hatásait közömbösíti. Sajnos a hazai talajaink szelénben szegények. Az E-vitamin segíti a felszívódását. Jó szelénforrás a fokhagyma, vöröshagyma, gomba, brokkoli, búzacsíra, szezámmag, vörös szõlõ. Esetenként szükséges lehet szelén bevitele a szervezetbe (Selenium, Selenor) táplálék-kiegészítõként.

A hidegen sajtolt olajakból származó linolsav, linolénsav és arachidonsav, mint védõfaktorok szintén erõsítik az immunrendszerünket az allergiával szemben. Legjobb szer erre a lenmag olaj, a kendermag olaj, a nemesszója szűzolaj és a dióolaj, mert minden vércsoport számára jótékony. A tökmag olajban is van, de azt csak a 0 és az A vércsoportúak fogyaszthatják.

Az esszenciális aminosavak közül (a virágpor ezeket is tartalmazza!) a lizin, a metinoin, az izoleucin, a valin, a fenilalanin, a triptofán és a cisztein közül valamilyen formában mindegyik erõsíti az immunrendszerünket, ezért létfontosságúak. A teljes kiõrlésû gabonamagvak (búzafélék, rozs, zab, árpa, köles, hajdina stb.) keverékei valamennyi esszenciális aminosavat tartalmazzák, nincs szükség tehát húsevésre. Ezért értékes táplálék a müzli, de nem tejjel, hanem nyers gyümölcslével. A teljes kiőrlésű gabonák keverését a vércsoportnak megfelelően kell végezni! A tönkölybúza, a barnarizs, a virágpor és a szója valamennyi aminosavat tartalmazza jól felszívódó formában, s ezeket minden vércsoport fogyaszthatja.

Ezeket a vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket, zsírsavakat, aminosavakat a táplálékok nem komplex módon tartalmazzák. Szakértelem kell ahhoz, hogy mikor, mibõl, mennyit vigyünk be a szervezetbe. Nagyon jók a vitaminokat és nyomelemeket, valamint az aminosavakat komplexen tartalmazó Cali Vita készítmények, de kaphatóak más forgalmazóktól is hasonló készítmények, külön a gyermekek, külön a felnõttek számára. A virágpor és egy komplex gyermek vagy felnõtt vitamin- és nyomelem készítmény önmagában is elegendõ lehet az asztma, allergia kezelésére enyhe tünetek esetén. Súlyosabb esetben már változtatni kell az életmódon, a táplálkozáson, ugyanis a nem megfelelõ életmód, a nem megfelelõ táplálkozás betegítette meg a szervezetet. Aki hajlandó változtatni megbetegítõ életmódján, táplálkozásán, az ezek nélkül is meg fog gyógyulni. A legjobb komplex vitamin a vércsoportnak megfelelő Vital 0, Vital A, Vital B vagy Vital AB készítmény, de előfordulhat, hogy napi 3x3-at is kell szedni belőlük. Jó még a Full Spectrum is, ha valaki nem ismeri a vércsoportját.

Az allergiát, asztmát nem szabad apróságnak tekinteni, még akkor sem, ha a panaszok az elviselhetõség keretén belül vannak. Azt jelzik, hogy a mindennapi tevékenységünkre az immunrendszer helytelenül reagál. Feltétlenül szabályozni kell, mert különben a testet elárasztják a fenyegetõen veszélyes immunkomplexumok. Az immunrendszer számára ezek lebontása különösen megterhelõ. Ezenkívül aki eltûri az allergiát, asztmát, nem lehet biztos abban sem, hogy az immunrendszere más feladatainak teljesítése közben nem követ-e el durva hibákat. Nem szabad az immunrendszerünket frusztrálni, kimeríteni, legyengíteni.

Amikor az immunrendszer az egyébként teljesen ártalmatlan (vagy hasznos) anyagokat, mint a testbe betolakodó, veszélyes idegen fehérjét azonosít, speciális fehérvérsejteket (T és B limfocitákat) bocsátki az idegen anyag megsemmisítésére. A B-sejtek megkeresik, azonosítják és megkötik az idegen fehérjéket (allergéneket), mialatt a T-sejtek gyors osztódásnak indulnak, antitesteket és új T-sejteket termelve.

A modern orvostudomány kezében nincs igazi fegyver az allergiák és az autoimmun betegségek leküzdésére. Abban egyetértés van, hogy allergiák akkor lépnek fel, amikor az immunrendszer legyengül. Az allergiák esetében alkalmazott jelenlegi diagnosztikai módszerek kezdetlegesek és hatástalanok. Legtöbbször valamilyen pollenre, poratkára stb. azonosítják az allergia típusát.

Az általam kidolgozott módszerek mellett a természetgyógyászat igen hatásosan alkalmazza a különbözõ tisztító- és méregtelenítõ kúrákat, amelyek valóban hatásosak, gyors eredményeket adnak. Ilyenek a különbözõ böjtkúrák (vízböjt, nulla-diéta, teaböjt, nyákböjt, nyers léböjt, tejsavóböjt stb.), melyek igen hatásosak, salaktalanítják a szervezetet, segítenek megszüntetni a gyógyszer- és élvezeti szer függõséget, megszépítik a bõrt és fokozzák a szövetek rugalmasságát. A böjtnek külön szabályai vannak, amelyet szigorúan be kell tartani, különösen érvényes ez a böjt befejezésére. Olcsó módszer és igen hatásos, viszont nagy akaraterõ kell hozzá. A böjtöt ne kínszenvedéssel vállaljuk, hanem pozitív hozzáállással, és akkor könnyebb végig csinálni. Főleg ha társ is van hozzá. A böjt csak béltisztítással párhuzamosan végezhető!

Nagyon jól megtisztítja a szervezetet a böjtkúra is. Egy-egy böjtkúra után a test visszanyeri fiatalos rugalmasságát. Böjtkúrát természetgyógyász felügyelete alatt végezzünk, mivel van egy sor szabály, amit be kell tartani. A böjtkúrát csak folyamatos bélmosással együtt lehet tartani, különben nem sok hatás várható el tőle. A böjtkúra alatt enni tilos, inni viszont szabad attól függõen, hogy melyik kúrát követjük. A vízböjt napi 2-3 liter desztillált vagy másféle tiszta víz fogyasztását jelenti. Nulla diéta esetében, a vízböjt alatt vitamin és ásványi anyag készítményeket lehet szedni. A teaböjt alatt édesítés nélküli teákat lehet fogyasztani a felsorolt teákból. Egyszerre háromnál több teát nem szabad keverni. Nyákböjt esetén barnarizsnyák, zabnyák fogyasztható. Nyers léböjtnél pedig napi 3-5 alkalommal 1-1 dl friss zöldség, vagy gyümölcslé fogyasztható. Az almalé, a zeller-uborka-sárgarépalé keverék és a céklalé-citromlé keverék kiváló méregtelenítő, tisztító hatású.

Szükség lehet egyéb komplex készítmények formájában is vitamin, nyomelem, enzim, aminosav, ásványi anyag bevitelére is, de a természetes körülmények között, vegyszermentesen termelt táplálékokban elõforduló anyagok a legértékesebbek, s aki ezeket fogyasztja, annak nem kell pótbevitel semmibõl. Nagyobb baj, betegség esetén szükség lehet cink-kelát készítmény és kovaföld (szilícium) fogyasztására is. Nagyon jó a Neurosan por, valamint a Manna Rax nevû gyógytáplálék. Mivel bélrendszerünktõl is nagyban függ a testünk állapota, ezért javasolt az „acidophilus” nevû készítmény fogyasztása is, ami rendben tartja a bélflórát és elpusztítja a szervezetre káros bõr- és hüvelygombákat. Jó erre a célra a bio nyerstejbõl, kecske- és juhtejbõl készült joghurt, kefir, aludttej. A tejféléket nem szabad hõkezelni! Tiszta és rugalmas lesz a bőrünk, ha folyamatosan használunk rostos béltisztítókat (HUSK, Nature Care, Royal Detox, Colon Cleanse), amelyek eltávolítják a mérgeket, nehézfémeket, a rossz zsírokat és tisztán tartják a bélrendszer belső felületét.

Nagyon fontos a gyógyuláshoz a bioflavonoidokat tartalmazó gyógyteák fogyasztása. Ilyenek a nyírfalevél, kamilla, kasvirág, örvénygyökér, görögszéna, pemetefû, galaj, árvácska, útifû, orbáncfû, vadárvácska, medveszõlõlevél, katáng, medvehagyma, csipke, citromfû, csalán, zsálya, körömvirág, gyermekláncfû, zab, zabszéna, zabpelyva, zöld diólevél, pásztortáska, levendula, borsikafû. Jók még a gabonakávék is (cikória, katáng, maláta, stb.). Kiváló a zöldárpa por és az aktív árpapor desztillált vízben vagy langyos teában elkeverve. Kiváló hatású a haj és a bőrfelület szempontjából a kínai Fo-ti és a Ya-Tombe tea fogyasztása.

Jótékony hatású az allergiás bõrre a propolisz, a méhpempõ és a méz különbözõ keverékeibõl készült krémek és egyéb kivonatok. Aki nem allergiás a virágporra, fogyassza azt napi rendszerességgel és el fog ámulni csodatevő hatásán.

Vannak, akik nem vállalják a böjtöt, amit ha nem követ életmódváltás, gyakran meg kell ismételni, mert a szervezet ismét telítõdni fog mérgekkel, ha össze-vissza táplálkozik valaki. Van, aki csak méregtelenítõ-kúrát végez valamilyen szerekkel. Ilyen például Herba-life, a Royal detox, stb., amely folyamatos fogyasztás mellett tartós eredményt hoz, de ehhez nem szabad abbahagyni a fogyasztását, úgy viszont rendkívül költséges, nem mindenki engedheti meg magának.

Az immunrendszer állapotának 70-80%-áért a bélrendszerünk a felelõs, ezért a bélrendszer tisztítása, salakanyagoktól való megszabadítása nagyon jótékony hatású. A béltisztításnak is megvannak a külön szabályai, amit szigorúan be kell tartani. A kimosott baktériumflórát is vissza kell állítani. Erre rendkívül alkalmas a lactobacillus acidophilus. A bél baktériumflóráját sok embernek nemcsak a béltisztítás után, hanem máskor is, mondjuk egy antibiotikumos kúra után is pótolnia kellene (AC Zymes, Protexin, Bioflóra, Lactobact), mivel az antibiotikumok is elpusztítják a bélflórát. Egy egészséges emberben átlagosan 6 kg(!) bélbaktérium él. Sok ember küszködik Candida gombával, ami azért tud a belekben felszaporodni, mert hiányzik a természetes ellensége, a „barátságos” bélbaktérium flóra. A Candida, mint népbetegség szintén oka lehet az allergiának. A bélben lévő egyéb élősködők (férgek, paraziták, stb.) is előidéznek allergiás tüneteket. Ne felejtsük el Hippokratész mondását: A halál a belekben lakozik!

Van egy nagyon jó béltisztító módszer, amit minden embernek, aki nem táplálkozik helyesen, havonta meg kellene ismételni, ez pedig a Colon hidroterápia, amellyel tisztán és higiénikusan lehet kitisztítani a bélrendszert. Ez költségesnek tûnik, de attól függ, hogy melyik módszerhez viszonyítjuk. A Colon hidroterápiát csak orvos végezheti! Sokkal drágább az, ha betegek vagyunk vagy az, ha betegség miatt leszázalékolnak bennünket. Betegállományban, rokkant nyugdíjban kevesebb pénz jut mindenre. Ezért is meg kell előzni a betegséget egészséges életmóddal! (Cali Vita termékeket: C-1000, Vital 0, A, B, AB, Full Spectrum, Spirulina, AC Zymes, Oxy Max, Viragó, Immunaid, Para protex, Noni juice, stb. Lénárd Andreától lehet megrendelni a következő telefonszámokon: 06-1-325-8715, 06-30-478-5140

Ha valakinek „csak” szénanáthája van, nagyon hatásosan gyógyíthatja, ha van méhész ismerõse, mert néhány mély szippantást vesz valamelyik kaptár levegõjébõl és máris elmúlt a szénanáthája. De ugyanilyen jó az inhalálás a méhméreg vagy a propolisz párájával, illóolajával. A méhpempõ pedig csodálatosan karbantartja az immunrendszert.

Számtalan módszer van tehát a kemikáliák helyett az allergia, asztma gyógyítására, de egyik sem váltott ki olyan ellenszegülést a hivatalos orvostudomány és némely természetgyógyász részérõl, mint az úgynevezett saját-vizelet terápia, amellyel nagyon hatásosan és nagyon olcsón lehet véglegesen gyógyítani az allergiát és az asztmát is. A betegek közül is sokan vegyes érzelmekkel fogadják a vizeletterápiát, majd a hatását megtapasztalva lelkes vizeletterapeuták lesznek. A vizeletterápiát a világon sokan és sokfelé alkalmazzák -köztük orvosok is-, és ami a lényeges, a vizelet-terápia alkalmazásának sehol a világon nem ismeretesek a káros mellékhatásai. Egyet nem szabad: gyógyszer szedésének ideje alatt vizeletterápiát alkalmazni.
Mi a vizelet? Nem más, mint a vesék által folyamatosan megszűrt vér! A vizelet egyik alkotóeleme az agglutinin és precipitin, melyek közömbösítik az agglutináló antitest és a fajidegen fehérje hatására az élõ szervezetben képzõdõ ellenanyag segítségével a vírusokat. Egy másik összetevõje a kortizol, mint természetes kortizon gyógyítja a szervezetben lévõ gyulladásokat, legyenek azok allergia által okozottak, vagy más jellegûek.
Az allergia gyógyítása szempontjából igen fontos vizelet-alkotórészek a proteózok, amelyek nagyon fontos immunológiai hatóanyagok. A különféle allergének elleni antitesteket tartalmaznak a vizeletprotein globulinjai, amelyek azonosnak tekinthetõek a szérium immunglobulinokkal és nem testidegenek. Ezek mellett a vizeletnek számos egyéb, pl. daganatellenes (3-metil glyoxál, directin, DHEA, antineopiston, allantoin stb.) alkotóeleme is van.
Hogy hogyan alkalmazzuk? A legáltalánosabban alkalmazott adagolás, 0,5-2 dl a reggeli elsõ vizelet középsõ részébõl (az elejét és a végét nem fogjuk fel). Allergiák, asztma esetén leghatásosabb a vizelet-beöntés és a vizelet injekció (vigyázat, csak orvos végezheti!), de eredményes a vizeletivás, a homeopátiás vizelet kúra (ezt is csak orvos végezheti), valamint a nyelv alá cseppentett vizelet is. (Elsõ nap:1-5 csepp egyszer, második nap: 5-10 csepp egyszer, harmadik nap: 5-10 csepp kétszer, és ezt kell tartani a panaszok megszûnéséig. Az elsõ adagot reggel, a másodikat este, közvetlenül a lefekvés elõtt kell csepegtetni.)
A vizelet egy steril folyadék, amelyben nincsenek vírusok, viszont tartalmazza a szervezet számára szükséges antitesteket, így azokat az allergiaellenes antitesteket is, melyet saját szervezetünk termel.
Ebben az esetben a téves diagnózis ki van zárva, a szervezet ugyanis már elvégezte az allergének azonosítását, és ennek megfelelõen antitesteket hozott létre. Széleskörû laboratóriumi vizsgálatok igazolják, hogy a vizelet hatékonyan alkalmazható az étel- és vegyszerallergiák széles skáláján, de még krónikus asztma esetében is.

A fitoterápia is sok allergiát, asztmatikus megbetegedést gyógyító növényt ismer. Ezek közül a közismertek: benedekfû, bodza, boróka, cickafark, fagyöngy, galagonya, füstike, gyöngyvirág, izsóp, kankalin, kender, keserûmandula, keserû pacsirtafû, len, orvosi zsálya, majoránna, máriatövis, ökörfarkkóró-virág, pemetefû, útifû, zsurló stb. Ezek közül majd mindegyiket másképpen kell alkalmazni és elkészíteni. Keverékeket is lehet készíteni képzett fitoterepauta segítségével. Itt is figyelembe kell venni a vércsoportnak való megfelelőséget.

Végezetül a méregtelenítés egyik legjobb természetes módszere a pihentetõ, megfelelõ idõtartamú, nyugodt alvás. Szervezetünk az alvás ideje alatt növekedési hormont és más bõrnövekedési faktorokat választ el, amelyek stimulálják a kollagén termelõdését és új bõrsejtek képzõdését. Kevés alvás után, vagy rossz alvás után gyûrött arccal ébredünk, míg ha rendesen kialusszuk magunkat, bõrünk sima, feszes és rugalmas lesz. Éjfél elõtt 2-3 órával már le kell feküdni, mert az éjfél elõtti órák az alvás szempontjából duplán számítanak. Fontos, hogy ágyunk ne legyen geopatogén zónában. Az ilyen sugárzások ellen védekezni kell, vagy képzett radiesztétával kell felméretni a lakásunkat, hogy a fekhelyünket a legmegfelelõbb helyre tehessük. Jótékony szervezetünknek a gyapjú ágynemûgarnitúra is! (Kivédi a földsugárzást és lanolinos kezelést ad a bõrnek.) A bioner rézháló mindent kivéd: a földsugárzást és az elektroszmog bőr- és egészségkárosító hatását is. A lepedő alá kell tenni. A falban futó ill. a fogyasztóhoz menő vezetékeket cseréljük ki földelt, árnyékolt vezetékekre. Ezeket a kábel mintaboltok árusítják. A matracainkban, ágybetéteinkben ne legyenek fémrugók. Éjszaka a fejünk északnak legyen. Ezek mindegyikének betartása szükséges ahhoz, hogy az alvásunk egészséges és pihentető legyen. (A Bioner rézhálót gyártja a LORIX Kft. 1506 Bp. pf. 137. Tel.: 06-1-246-6921.)

Allergiás bőrkiütések gyógyítására jó a fürdõkúra: heti 2-szer 5 %-os sós vízben fürdés minimum 30 percig, amilyen meleg vizet elvisel a szervezet (30-42 °C között). 60 liter vízhez kell 3 kg legdurvább kõsó, járdaszóró só, vagy asztali só. Ugyancsak hetente kétszer ajánlott 30 perces szódabikarbónás meleg (30-42 °C közötti hõmérsékletû) fürdõt is venni. 60 liter vízhez 22 dkg patikai szódabikarbóna kell. A kúrát úgy célszerû végezni, hogy egyik alkalommal sós, a másik alkalommal szódabikarbónás fürdõt vegyünk. Aki jól bírja a meleget, 45-46 °C-ra is emelheti a fürdővíz hőmérsékletét. Nagyon jól méregteleníti az allergiás beteg szervezetét az infraszauna is. (infraszauna: Dr. Jánky György 1114 Bp. Bartók Béla út 1.)

Allergiás kiütések fertõtlenítésére nagyon hatásosak a saját vizelet mellett a propoliszos készítmények. Afta, szájseb kezelésére a Propur tabletta elszopogatása a leghatásosabb (elõtte cserszömörcés szájvízzel kell öblögetni). Minden bõrbetegségre nagyon jó a zöld diólevél teával való lemosás, párakötés. Egy evõkanál szárított, tört diólevelet 2 dl forrásban lévõ vízbe teszünk, majd további két percig forraljuk, 15 perc után szûrjük le, s ha már nem forró, alkalmazhatjuk is. A teába lehet tenni néhány csepp teafaolajat, és ezzel a keverékkel nagyon jól kezelhetõek az allergiás bõrfelületek és gombás körmök. Gombás bőrre és gombás körömre a legjobb szer a Mycosorb. (Állatgyógyászatban is ezt használják.) Jó még körömre az Unguir ecsetelő és krém. A gombás körmöt naponta 40-45°C –os, 5-10%-os sóoldatban áztassuk 30 percig. Így is el lehet pusztítani a gombákat. Bőr- és körömgombára, sérülésre, sebfertőtlenítésre kiváló az ezüst kolloid. Külsőleg és belsőleg is, hígítatlan formában. Nem kell tetanuszoltás, ha ezüst kolloidot használunk. (Ezüst kolloid: Kiss Tibor 06-30-912-1249, 06-30-368-3465.)

Az asztmás betegeknek meg kell tanulni –nagy önfegyelemmel- lassan belélegezni, mert ha gyorsan veszik a levegőt, nem tudják olyan gyorsan kifújni. Ha viszont lassan lélegeznek be, akkor lassan is tudnak kilélegezni, mert nincs levegő-torlódás a tüdőben. Sok gyakorlással el lehet sajátítani ezt a légzés technikát.

Horzsolt seb fertõtlenítésére, aknéra, herpeszre, allergiás kiütésre, bőrgombásodásra kiváló még a „Naksol” és az „Irix” is, csak kezelés után szabadon kell hagyni az így kezelt bõrfelületet, mert különben bepállik.
Leégésre, égésre, rovarcsípésre is nagyon jó a „Naksol” és az „Irix”. Az égett bõrfelületet a használati útmutató szerint kell kezelni, és szabadon kell hagyni. Nagyon jó háziszer ezekre a panaszokra az oltott mész is. Mindig legyen otthon egy befõttes üvegben tejföl sûrûségû oltott meszünk, s így ha baj történik, kéznél van. Ugyanilyen jó a méz is. Célszerű otthon mindig készenlétben tartani Naksolt. Jó, ha van az autóban is. Kirándulásra is vigyük magunkkal mindig. Méh-, darázs- vagy rovarcsípés esetén jó háziszer az ecet is. Rovarcsípés esetére hasznos, ha az allergiás betegek tartanak maguknál egy fej vöröshagymát vagy fokhagymát. Ha a csípés helyét bedörzsölik a félbevágott hagymával, elkerülhetők az allergiás tünetek.

Kiváló bõrszépítõ, bõrápoló hatású a fényterápia, a „Bioptron” és „Evolite” lámpákkal történõ kezelés. Allergiás kiütéseknél, nehezen gyógyuló sebeknél, fekélyeknél jó hatásfokúak. A termé