Kövessen minket:Kövessen minket Twitter-enTwitter, Kövessen minket Facebook-onFacebook vagy
2012. május 24., csütörtök - Eszter és Eliza. Holnap Orbán napja lesz.
 
 

Ami a függöny mögött zajlik – avagy a lélek működése

Csörnyei Ida  2010. november 22. hétfő, 19:00
Értékelje az írást
(0 szavazat)

A nevelés egyik fontos eleme, hogy a szülő tartást adjon gyermekének. Tartást pedig akkor kaphat a gyermek, ha a szülő és magatartása megbízható és kiszámítható, világos korlátokat állít gyermeke elé.

Ha terapeutaként a lélek mozgásának szintjére lépünk, olyan terültre érkezünk, ahol a nyelv felmondja a szolgálatot. Elég megértenünk, hogy léteznek olyan erők, amelyek meghaladják értelmünket. Az ember nemcsak családja lelkével van összeköttetésben, hanem olyan mélyebben ható hatalmakkal is, amelyek messze e lélek felett állnak. Ezekről a hatalmakról a nyelv alig tud valamit is közvetíteni, a képek azonban – a családfelállítás során – előidézhetnek bizonyos változásokat a bensőnkben.

Lelkük mélyén a gyerekek is kötődnek elődeikhez, és ettől szenvedhetnek. Betegségével vagy úgynevezett „zavarával” a gyermek gyakran a család tabutémáját hozza felszínre. A gyerekek és a fiatalkorúak nevelésénél a családi kötelékeken kívül néhány alapvető törvényt is feltétlenül figyelembe kell venni: a gyerek mindig kicsi, a szülő pedig nagy. A szülő ad, a gyerek kap. A szülő először az életet adja a gyerekének, és ebben a tettben az erkölcs, azaz a „jó és a rossz” semmilyen szerepet nem játszik.Mi ellen is lázadjak?

A szülővé válás olyan nagyszerű dolog, ami kívül áll a jó és a rossz hatókörén. A szülő adása és a gyerek kapása közötti különbséget semmiképp sem szabad alábecsülnünk. Az élet mellett a szülők még számos más dolgot is adnak a gyermeküknek: például táplálékot és otthont, de idejük egy részét is feláldozzák, és sok olyan dologról is lemondanak, ami előtte kellemesebbé tette az életüket.

A szülő legyen megbízható és kiszámítható

A neveléssel és a lemondással a szülő az életet szolgálja. A család természetes rendje, ami – ugyancsak nem erkölcsi fogalom –, azt jelenti, hogy mivel a szülő gyermeke előtt jött a világra, gyermekének a fölérendeltje. Az idősebb testvérek is több jogot élveznek fiatalabb testvéreiknél, a vér szerinti gyerekek pedig örökbe fogadott testvéreiknél. A nevelés egyik fontos eleme, hogy a szülő tartást adjon gyermekének. Tartást akkor kaphat a gyermek, ha a szülő és magatartása megbízható és kiszámítható. A szülők világos korlátokat állíthatnak gyermekük elé. Mivel az apa és az anya általában különböző korlátok között nőttek fel, a nevelés során egyet kell érteniük abban, milyen korlátokat állítanak saját gyermekük elé. Ha az apa másfajta korlátokat állít, mint az anya, a gyermek elbizonytalanodhat, és gyakran a szülőket is kijátszhatja egymás ellen.

A gyerek mindig azt követi, illetve tartja helyesnek, ami az anyja és apja családjából hiányzott, vagy ami fontos volt a szülei számára. Ha például az anya a saját elképzeléseit viszi keresztül a nevelésben, bár a gyermek a felszínen őt fogja követni, a háttérben az apjával vállal szolidaritást. Az egyik szinten tehát azt követi, ami a felszínem is érvényesül, de megvalósítani a hátérbe szorulót fogja: azt, amit nem szabad.

Mindkét szülő kedvében járni?

A gyerekek a szüleik iránt érzett szeretetük miatt mindkét szülőnek a kedvében akarnak járni. Ez tudattalanul történik, és úgy is tekinthetjük, mit az alárendelt szülővel vállalt szövetséget. Ha például az elvált apa azt mondja a lányának, hogy ne legyen olyan, mint az anyja, aki „slampos, szerencsétlen és egy szörnyeteg”, a lány szolidaritást érez az anyjával, mert lelkében az anyját és az apját is magában hordozza. Ezért nem is lehet másmilyen, mint az anyja.

Ha az apa azt mondja: „olyan is lehetsz, amilyen én vagyok, de olyan is, mint az anyád”, a gyermeknek nem kell anyja rossz tulajdonságait is átvennie. Csak azt veszi át a szüleitől, ami a fejlődéséhez szükséges. Mindaz, ami az anyát és az apát zavarja egymásban, az a gyermekükben is zavarni fogja!

Mindezek tudatában a nevelési problémákra is megoldást találhatunk: ha a szülők tisztelik egymást, gyermeküket is tisztelni fogják. A szülők ezen kívül megegyezhetnek egy olyan új értékrendszerben is, amelyben mindkettejük értékei kifejeződnek.

A másik nevelési tanács azoknak a szülőknek segít, akik valamilyen hibát követtek el gyermekükkel szemben. Hogy a szülő továbbra is nagy, a gyermek pedig kicsi maradhasson, a szülőnek sohasem szabad bocsánatot kérnie gyermekétől. Ilyenkor a gyermek csak még mérgesebb lesz a szülőre, egy megbocsátó gyermek ugyanis automatikusan az erősebb pozíciójába kerül. Ha a szülő igazságtalan volt, mondja inkább azt, hogy: „sajnálom”.

Hetedíziglen

A gyerekek és a fiatalkorúak terápiája csak akkor lehet sikeres, ha nem egyedül a gyermek áll a figyelem középpontjában, hanem környezete és családi rendszere is. Mivel a gyermekek a családrendszer leggyengébb tagjai, elsőként érzik meg, mire van szüksége a rendszernek. Ez gyakran nem más, mint egy múltbéli teher elismerése és tisztelete.

A fájdalmas esemény terhe az öröklődési rend alapján a szülőkről a gyermekekre száll. Ha a szülők nem hajlandók túllátni a gyermek külső tünetein, a probléma csak ritkán oldódik meg. Ahol súlyosabb problémáról vagy élet és halál kérdéséről van szó, elengedhetetlen, hogy a család múltbéli sorscsapásait is fegyelembe vegyük. Itt nyer értelmet az a magyar szállóige: „hetedíziglen”...

Ilyen esetekben a Hellinger-féle családfelállítás segítségével a gyermek iránt érzett vak szeretet olyan mély érzelemmé változhat, amely valamennyi családtagot felszabadítja.

Csörnyei Ida
természetgyógyász, családfelállító terapeuta
Tanácsadás

Login to post comments
Partnereink
Hirdetés
Hirdetés
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés