Anyajegyek jelentése

Manapság az anyajegyek népszerűsége a középkorinál is alacsonyabb. Sőt ellenkezőleg, az anyajegyek fenyegető betegséggé – melanómává – átalakulásának lehetősége miatt az orvosok javasolják egy részük eltávolítását, más részük állandó megfigyelését. Ám mégis, sok ember hisz a régi hiedelemben, mely szerint minél több anyajegye van egy embernek, annál szerencsésebb. Szeretnék sorsukat megjósolni vagy a környezetükben élő emberek jellemét kitalálni az alapján, hogy hol találhatók az anyajegyeik.

Anyajegyek az arconJelentőséggel bír az anyajegy formája, színének erőssége. Nem ritka az olyan eset, amikor néhány anyajegy egy figurát rajzol ki. A legszerencsétlenebbnek a keresztformát tartják. Ugyanígy nem hoznak szerencsét a négyzet vagy csillag figurát alkotó anyajegyek. A háromszögformát alkotók ezzel szemben sok boldogságot hoznak az embernek.

Az anyajegyek nem mindig veszélyt hordozók. Az arc szexepilljei is lehetnek, belólük megjósolható az ember jelleme is.

1. A nevezetes „harmadik szem” pontja, Síva szeme. Akinek ilyen van, végtelen intuícióval, ésszel és misztika felé hajló tudásszomjjal rendelkezik.

2. Lobbanékony, féltékeny, könnyen indulatba hozható ember.

3. Poétikus természetű, intellektuális szakmák felé hajló.

4. Ez az anyajegy a mély szerelem és házastársi hűség, valamint az érzékenység és bőkezűség tanúsítványa.

5. Csalfa, bonyolult vérmérséklet és rövid ideig tartó románcok.

6. Utazási szenvedély, fantázia és alkotókészség.

7. Alap nélküli féltékenység, a jellem előterében az egocentrizmus foglal helyet.

8. Határtalan érzékenység. A házastársi élet nagyfokú átélésekben gazdag.

9. Ami a szerelmet illeti, hajlamos az ok nélküli önmarcangolásra és a veszekedésre.

10. Kitűnő memória, diplomatikusság, földhöz kötöttség.

11. A szerelmi viszonyok bonyolulttá tételéhez és minden tiltott dologhoz érez hajlandóságot.

12. Túlbonyolított szentimentális kapcsolatok, maradéktalanul átadja magát a szenvedélynek.

13. Gyakori veszekedések és gyors kibékülések. A testi szerelem van túlsúlyban a plátóival szemben.

14. Az ész mindenen felülemelkedett és misztikus beállítottságú, világegyetem méretű szerelem érzése, és abszolút nem hétköznapi sors.

15. Függetlenség, szereti az élvezeteket és utazásokat.

16. Anyaság (apaság) szenvedélyes várása, bőkezűség, hűség.

17. Megrázóan csábító, hajlamos a sokkoló viselkedésre és a botrányos eseményekre. Szereti a változatosságot, azonban a házassághoz komolyan viszonyul.

18. Az érzékenység győzelme minden egyéb tulajdonság felett. Fantázia és eredetiség.

19. Hajlamos a féltékenységre, az egyetlen és hatalmas szerelem iránti szenvedélyes vágy jellemzi.

20. Bonyolult nehéz jellem, depresszióra hajlamos.

21. Mind az intellektuális, mind a szerelmi szférában érződik a változatosságra való hajlam. Túlbonyolított kapcsolatok.

22. Kidomborodó erotika, szexualitás és hűtlenség.

23. Éles ész, rendezettség. Akarat mind a lelki, mind az anyagi fejlődéshez.

24. Gyenge pszichikum és egészség, védtelenség.

25. Hagyományos, szilárd családot szeretne alapítani. A kapcsolatokban kedves és kiegyensúlyozott. Szereti a nyugodt életet, és hajlamos a konzervatív nézetekre.

A nők testén lévő anyajegyek jelentése

A mellen: ha jobb oldalon van, jelentése – gyakran esik egyik végletből a másikba. Élete szárnyalások és bukások sorozata. A baloldalon lévő anyajegy jelentése a nagylelkű és kissé könnyelmű jellemre utal.

A derékon: az anyajegy sok gyermekkel ajándékozza meg. Minél nagyobb a folt, annál többen lesznek az utódok.

A vállon: a siker kíséri. A bal vállon lévő anyajegy jelentése – pénzügyi nehézségek.

A kézfejen: a sötét anyajegyek jelentése – lebilincselő karrier, boldogság, gazdagság.

A karon: olyan tehetsége van, amely sikert és boldogságot hoz.

Bokán: függetlenség, munkaszeretet, energikusság.

A férfiak testén lévő anyajegyek jelentése

A homlokon: a jobb oldalon lévő anyajegyek jelentése – dicsőség és boldogság.

Fülön: nem szokott gondja lenni.

Nyakon: ha az anyajegy oldalt helyezkedik el, akkor a jelentése – nehéz élet vár reá. Ha nyak elölről van megjelölve, szédítő karrierre lehet számítani.

A tokán: a környezetében lévők tisztelik.

Az állkapcson: az egészség rossz állapotának vagy a rendetlen életvitelnek jelzése, különösen, ha a folt a bal oldalon van.

Vállon: élete tele van nehézségekkel, de úgy dolgozik, mint a güzü.

A bordákon: a jobb oldalon lévő anyajegyek jelentése – határozatlanság. Gyakran nem taktikusan viselkedik. A bal oldalon lévő anyajegyek jelentése – eme tulajdonságait kompenzálja a humorérzéke.

A háton: nyílt és becsületes ember, hajlamos morgolódni.

Lábon: az anyajegyek jelentése – határozatlanság.

Farpofán: hajlamos a tétlenségre és engedékenységre.

Lábfejen: ha az anyajegy mindkét lábfejen van, szeret utazni. Ha csak a jobb oldalin – az utazásokról szőtt álmok nem valósulnak meg. Ha csak a baloldalin, éles eszű és álmodozó.

(Forrás: Значение родинок на лице и на теле, oroszból fordította Bajkovné Erdész Mária)