A Northumbria Egyetem kutatói megállapították, hogy a meggylé az alvás minőségére és mennyiségére egyaránt pozitív hatással van. Fogyasztása megemeli a melatonin – vagyis az alvás szabályozásáért felelős hormon – szintjét a szervezetben, és így nagy segítséget nyújt azok számára, akik a váltott műszakban történő munkavégzés, a jetlag vagy bármely más ok következtében alvásgondokkal küzdenek.
A dr. Glyn Howatson által vezényelt vizsgálatban – melyről a European Journal of Nutrition című online lapban lehet részletesen olvasni – húsz egészséges alanyt figyeltek meg, akik hét napon át, naponta kétszer 30 ml meggylét, vagy ugyanennyi placebót fogyasztottak. A vizsgálat előtt és alatt minden résztvevőtől vizeletmintát vettek, és megmérték az abban található melatonin szintjét, az alanyok alvási és ébrenléti fázisát pedig egy érzékelőműszer segítségével kísérték figyelemmel, és a megfigyeléseket naplóban rögzítették.
A vizsgálatokból egyértelműen kiderült, hogy a meggyléfogyasztók melatoninszintje 15-16 százalékkal megnőtt a kontrollcsoportban résztvevőkéhez képest, nagyjából negyed órával több időt töltöttek ágyban, 25 perccel megnyúlt az alvásidejük, továbbá 5-6 százaléknyit javult alvásuk minősége. A meggylevet ivók emellett még arról is beszámoltak, hogy napközben ritkábban szundítottak el, mint korábban.
Dr. Jason Ellis, a tanulmány társszerzője kifejtette, hogy bár számos országban recept nélkül kapható melatonin tartalmú altató, Anlgiában egyelőre nem hozzáférhető ez a segédanyag, ezért is van nagy jelentősége a mostani tanulmánynak, melyből kiderül, hogy a meggylében található melatonin önmagában hatékony segítséget nyújt az alváshoz.
Medipress egyéb cikkei:
- Öt tipp, hogy túléld az allergiaszezont
- Butít a cukor
- Hogyan alakítjuk át a kalóriát hájjá már három órával az étkezés után?
- Egyénre szabott hüvelyi baktériumok
- Hatással lehetnek a mi életünkre is a történetekben szereplő karakterek
- Az apákat is érintheti a gyermekágyi depresszió
- Az ólomszennyezés és az erőszakos bűncselekmények kapcsolata
- Naponta egy hal az orvost távol tartja?
- Legalább öt évvel hosszabbítja meg az életet a kocogás
- Rövidebb ágyban töltött idő lehet a válasz a gyermekek alvászavarára










