Lehet, nem járunk messze az igazságtól, amikor egy-egy munkahelyi megbeszélés után viccesen megjegyezzük, hogy „leépültünk agyilag”. A legújabb kutatások szerint a csoportos munka ugyanis csökkentheti az IQ-szintet. A kis csoportok dinamikája, mint például egy zsűrié, vagy egy tárgyalócsoporté vagy akár egy koktélparti résztvevőié a Virginia Műszaki Egyetem Carilion Kutatóintézetének tanulmánya szerint megváltoztathatja egyes érzékeny emberek IQ-ról szóló megnyilvánulásait.
„Lehet, hogy azon viccelődik, hogy milyen agyhalott állapotba került egy megbeszélés után, a kutatásaink azonban azt sugallják, hogy valóban hasonló dolog történhetett” – mondta el Read Montague, a kutatás vezetője.
A résztvevőket két csoportra osztották és mindenkinek öt feladatban kellett jól teljesítenie. A kutatók mágneses rezonancia vizsgálatnak (MRI) vetették alá a résztvevőket, hogy lássák milyen visszacsatolást ad az agy a kis csoporton belül az egyén szociális státuszának a változásáról, valamint arról, hogy ez a megítélt szociális státusz hogyan befolyásolja a kognitív kapacitás megnyilvánulásait.
A kutatók azt találták, hogy a társadalmi visszacsatolás hatására egyes résztvevők eredményei a feladatok megoldásakor drámaian romlottak. Kiderült, hogy nagyon erős idegi választ vált ki a társadalmi megítélés, vagyis hiába mérhető az IQ önmagában pontosan, a társadalmi hatások miatt jelentősen változhat.
Az eredmények a kutatók szerint társadalmilag nagyon fontosak lehetnek, hiszen a csoportdinamika nem csak munkahelyi, iskolai közösségek teljesítményét befolyásolhatja, hanem a nemzeti és nemzetközi döntéshozó szervekét is, mint például az ENSZ-ét is.
A tanulmányról bővebben a Philosophical Transactions of the Royal Society B oldalain lehet olvasni.
Medipress egyéb cikkei:
- Öt tipp, hogy túléld az allergiaszezont
- Butít a cukor
- Hogyan alakítjuk át a kalóriát hájjá már három órával az étkezés után?
- Egyénre szabott hüvelyi baktériumok
- Hatással lehetnek a mi életünkre is a történetekben szereplő karakterek
- Az apákat is érintheti a gyermekágyi depresszió
- Az ólomszennyezés és az erőszakos bűncselekmények kapcsolata
- Naponta egy hal az orvost távol tartja?
- Legalább öt évvel hosszabbítja meg az életet a kocogás
- Rövidebb ágyban töltött idő lehet a válasz a gyermekek alvászavarára












