A játékszenvedély

Szinte mindenkivel előfordul, hogy időnként túl sokat dolgozik, netán olykor bedob néhány százast egy játékgépbe, vagy akkor is eszik, ha nem éhes. Ez a szermentes szenvedélybetegség – a kábítószeres szenvedélybetegséghez hasonlóan – veszélyes kényszeres függést jelent.

Nem minden szenvedélybeteg él (kábító)szerekkel, hiszen nem minden szenvedélybetegség köthető kémiai szerek, vagyis bizonyos anyagok bevételéhez. Különbséget kell tenni az anyaghoz, szerhez kötött szenvedélybetegség (például az alkoholizmus) és a szerek nélküli szenvedélybetegség között, mint amilyen a kóros játékszenvedély. Az „anyagmentes” szenvedélybetegség nem kezdődik szükségszerűen azzal, hogy élünk ezekkel a „nem-szerekkel”. Szinte mindenkivel előfordul, hogy időnként túl sokat dolgozik, vagy olykor bedob néhány százast egy játékgépbe, vagy ha nem éhes, akkor is eszik, pusztán élvezetből, vagy mert megkíván egy-egy ételt.

A szermentes szenvedélybetegség – a kábítószeres szenvedélybetegséghez hasonlóan – bizonyos magatartásformáktól való kényszeres függést jelent. A szermentes szenvedélybetegség anyagmentes szenvedélybetegség; az ilyen szenvedélybetegnek nincs szüksége semmiféle kábítószerre a jó közérzet eléréséhez. Függése bizonyos magatartásformákban nyilvánul meg, amelyek szintén károsíthatják az egészségét vagy súlyos szociális következményeket vonnak maguk után.

Az anyagmentes függésnek számos formája ismert, többek között a kóros játékszenvedély, a munkamánia, a kapcsolatoktól, a szextől való függés, ide tartozik továbbá a kóros féltékenység, a folytonos dühkitörések, a kapzsiság is. A szermentes szenvedélyek éppen olyan függést jelentenek, mint a kábítószerektől való függés. A szenvedélybetegnek szüksége van arra az emelkedett, feldobott hangulatra, amit a túlzásba vitt cselekvés következtében él meg. Ezt az érzést akarja átélni újra meg újra, és minél gyakrabban teszi ezt meg, annál erősebbé válik a függése.

Lelki és testi függés

A szenvedélybetegséget szinte mindig testi (fizikai) és/vagy lelki (pszichés) függés jellemzi. A testi függés valamilyen kémiai anyaggal való visszaélés következtében alakul ki, amikor a szer beavatkozik a test természetes folyamataiba és befolyásolja érzelmeinket. A kábítószerről való „leállás” során elvonási tünetek jelentkeznek: fázás, hasmenés és rossz közérzet. A sikeres leszoktatást éppen ezért többnyire szakintézetekben végzik. A szermentes szenvedélybetegségeknél nem testi függés alakul ki.

A lelki függőség annak a késztetésnek a nyomán jön létre, hogy a szer által kiváltott kellemes érzéseket újra meg újra előidézzék, és így teremtsék meg a belső egyensúlyt. A lelki függésnek mélyebb okai vannak, és a leszoktatás rendszerint hosszan tartó terápiás kezelést igényel.

A függések – legyenek akár kémiai szerhez kötődők, akár szermentesek – mindig ugyanazokat a fokozatokat mutatják. A szenvedélybetegség kialakulása lopakodó folyamat, amely a kontroll elvesztésével kezdődik. Ez azt jelenti, hogy a pszichés inger követésének igénye olyan erőssé válik, hogy az érintett nem tudja kivonni magát alóla, függésbe kerül tőle. Idővel ez az inger – például a játékgépen való játszás ingere – már nem lesz eléggé intenzív, tehát emelni kell az adagot, ezzel elkezdődik a két vagy több gépen való játék.

Hasonló a helyzet a munkamániánál, itt emelni kell a napi penzumot, a szextől való függés esetében pedig a lágy pornó helyére a kemény pornó lép. Az érintett személy élete egyre inkább az ingert kiváltó stimulusra koncentrálódik. Más érdeklődési területek háttérbe szorulnak, a függést előidéző élmény megélése egyre fontosabbá válik, és ennek következménye a társadalmi lecsúszás, a partnerkapcsolat vagy a család szétesése. A szenvedélybeteg végül ott marad – testi és lelki roncsként.