„Nem adok be teljes vírus vakcinát!”

És a terhesek?

Veszélyeztetett és az elsőként oltandó csoportba tartoznak a terhesek. Teljes sejtes vírust tartalmazó vakcinával nincsenek vizsgálatok, mi több, eddig tilos volt így oltani. „Nem lesz olyan gyártó cég, amely leírja, hogy terheseknek ajánlja, hiszen nem áll rendelkezésre elegendő információ, ugyanakkor tudjuk, hogy az influenzával járó lázas állapot megnöveli a szövődmények kockázatát” – mondta Falus Ferenc országos tisztifőorvos. Ennek ellenére az első ütemben oltandók közé sorolták a várandósokat, méghozzá az ingyenes oltással (teljes sejtes vírus!).

Most akkor olthatók? Vagy kinek a felelősségére olthatók a várandósok? Milyen magzati károsodások várhatók a későbbiekben? Vagy az összefüggést úgysem lehet majdan bizonyítani?

Nem javaslom

Nem javaslom az oltást, mert az ingyenes oltás mögött komoly anyagi érdekeltségek vannak, aminek a jelei már kiszivárogtak. Ehhez csak idézek: „Hát mindennek ára van” – derült ki Németh Zsoltnak, az Omninvest Kft. szóvivőjének szavaiból. Öt éve – amikor a madárinfluenzától volt hangos a világ –, 15 évre szóló szerződést kötött velük a kormány. Eszerint 2 milliárd forint állami pénz ütötte a cég markát, amit saját 1 milliárd forintjukkal fejeltek meg, és fejlesztették ki a madárinfluenza elleni védőoltás technológiáját. Akkor ugyan elmaradt a világjárvány, ám a szakemberek kijelentették: csak idő kérdése, és törvényszerűen jönni fog…

„A cég persze nem veszi jó néven a szerinte igazságtalannak tartott bírálatot, hogy állami pénzen él. Úgy tartja: a fejlesztésre három éve kapott 2 milliárdért már megdolgoztak azzal, hogy 1100 forintért szállították le minden évben a szezonális influenza elleni oltást.” Azt az oltást, amelynek jó része évről évre megmarad, kárba vész.

Nem javaslom az oltást, mert nem véletlen, hogy hiányoznak a hiteles szakmai vélemények. Sem az infektológiai szakmai kollégium, sem az oltási tanácsadó részéről, sem a László Kórház infektológusaitól nem lehet állásfoglalást olvasni, hallani sem a szakmai lapokban, sem a médiában. 

Köztudomású, hogy az influenza elleni oltottságban az egészségügyi dolgozók, köztük az orvosok a sor végén járnak, azaz nem oltatják magukat. Ez az adat megállja a helyét egész Európában. Ugye, senki nem gondolja, hogy valamennyien felelőtlenül gondolkodó, tudatlan emberek?

Talán azt tudnám tanácsolni a bizonytalan laikusoknak, kérdezzék meg háziorvosukat, de ne arról, hogy ajánlja-e az oltást. Hanem kérdezzék ezt: „Doktornő, doktor úr, Ön beoltatja magát? És a gyermekeit, az unokáit?”

Jelen sorok írója egészen biztosan nemet fog mondani. Nem adok be teljes sejtes vírust tartalmazó vakcinát!

Dr. Sebő Zsuzsanna
gyermekorvos

Kövesse nyomon Ön is, hogy az influenzagyanús esetek közül hány bizonyult valóban és hivatalosan H1N1 fertőzésnek. Legyen tisztában vele, hogy van-e H1N1 járvány Magyarországon. Tekintse meg H1N1 indexünket a főoldalon!

Ön mit gondol? Mondja el a Fórumban!