Feketekömény olaj – a vitatott csodaszer

A feketekömény olaját már évezredekkel ezelőtt is sok betegség ellen használták. A valódi fekete köménymagból (Nigella sativa) kivont olaj állítólag jót tesz a bőrnek és a hajnak, segít a kullancsok, a szénanátha és más allergiák ellen. A növény hatása azonban ellentmondásos. Lássunk néhány információt az alkalmazásáról, hatásairól és mellékhatásairól.

A feketekömény olaj gyógyító hatásának hosszú története van. Nemcsak Tutanhamon egyiptomi fáraó sírkamrájában találták meg, hanem nagyon különleges jelentése van az iszlámban is. Állítólag Mohamed próféta is mondta, hogy a feketekömény segít minden betegség ellen – kivételéve a halált.

Mint jótékony fűszer, a fekete kömény, amelynek semmi köze az általunk ismert köménymaghoz, már több mint 2000 éve népszerű. Támogatja az emésztést, segíti különböző élelmiszerek emészthetőségét és meghosszabbítja a savanyúság eltarthatóságát. A közhiedelem szerint a teája vízhajtó és enyhíti a puffadást.

A magvakat máig szétterítik a keleti kenyérfélén, a pitán, és a curry egyik összetevője is. Indiában a feketekömény olaját étolajként használják. De az olaj nem csak főzésre alkalmas, hanem sok különböző hatása van az egészségre is.

Feketekömény (kerti katicavirág)

Kétféle olaj – sok hatás

A feketekömény olajnak két típusát különböztetjük meg: az egyik a magvak sajtolással vagy kémiai extrahálásával nyert zsíros olaj, a másik az illóolaj. Mindkét olajnak több pozitív hatása van az egészségre:

  • gyulladásgátló
  • fájdalomcsökkentő
  • görcsoldó
  • antibakteriális
  • gombaölő
  • vérnyomáscsökkentő
  • antioxidáns

Természetes orvosság

Gyakran, különösen az egyiptomi népi gyógyászatban és az ájurvédában is használják a feketekömény olajat. Gyógytulajdonságai alapján enyhíti a különböző panaszokat. Ezek közé tartoznak:

  • Puffadás és más emésztési panaszok
  • Húgyúti fertőzések
  • Magas vérnyomás és magas vérzsírértékek
  • Nátha és a légutak egyéb betegségei
  • Fej- és fogfájás
  • Ízületi gyulladás és reuma
  • Bőrproblémák, mint a pikkelysömör, akné, száraz bőr vagy lábgombásodás
  • Menstruációs fájdalmak
  • Hajhullás
  • Alvászavar és ADHD (hiperaktivitás)
  • Cukorbetegség
  • Szoptató anyáknál csökkent tejtermelés

Arcmaszkokon, testápolóként, szappanokban, fürdőtermékekben és a haj kezelésénél az olaj támogatja a szép és egészséges bőrt és a fényes hajat.

Megelőzésre és kezelésre

A feketekömény olaj állítólag megelőzi egyes rákfajták, különösen a vastagbélrák kialakulását is, ráadásul csökkenti a kemoterápia mellékhatásait.

Az asztma, ekcéma, szénanátha és más allergiák kezelésénél is használják az olajat, különböző összetevői gyulladásgátlók, és serkentik a prosztaglandinok (szöveti hormonok) termelését. Az utóbbiak gátolhatják többek között a neurotranszmitter hisztamin felszabadulását, amely kiváltja az allergiás tüneteket.

A feketekömény olajat az állatgyógyászatban is alkalmazzák. Ezzel dörzsölik be a lovakat a szúnyogok, legyek és paraziták távol tartására. A kutyaeledelbe kevert fekete köményolaj bizonyítottan segít a kullancsok, atkák és más élősködők ellen.

Mi van benne?

Gyártására nincsenek standardizált minőségi követelmények. Az olaj több mint 100 összetevőjének pontos összetétele ezért gyártótól és termesztési területtől függően változhat.

A zsíros feketekömény olaj színe sárgás vagy vöröses egészen a barnáig, és aromás, borsos illata van. Ez különböző zsírokból és zsírsavakból áll. Megfelelő kímélő gyártás esetén körülbelül 55-60 százalék linolsavat tartalmaz, amely a kétszeresen telítetlen zsírsavakhoz tartozik, és ezért nagyon egészséges. Különösen a gamma-linolsav adja a számos egészségügyi előnyt.

Az illékony esszenciális feketekömény olaj felelős az illatért és ízért. Ez világossárga, de a tárolás során vöröses színű lesz. Az illóolajat vízgőz-desztillációval nyerik ki a magokból, de a sajtolással nyert olaj is hasonló.

Mindkét típusú olaj tartalmaz csíraölő és gyulladáscsökkentő anyagot, a timokinont, amely szabályozza az allergiás tüneteket, valamint tanninokat és különböző szaponinokat, amelyek például segítenek az asztma tüneteinek enyhítésében.

Megtalálható az olajban szelén, cink, magnézium és réz, valamint szinte az összes esszenciális aminosav. Ráadásul többféle vitamin is van benne: béta-karotin, különböző B-vitaminok – pl. a B1, folsav és a biotin –, valamint C- és E-vitamin.

Alkalmazás és adagolás

A feketekömény olaj különböző módokon használható. Nemcsak főzéshez és sütéshez jó, hanem táplálékkiegészítőként is.

A szénanátha-allergiások számára ajánlott például egy-egy evőkanál olaj étkezés előtt vagy alatt, naponta, több hónapon át. Akinek túl erős az íze, keverheti mézzel vagy gyümölcslével, de kapható kapszula formájában is.

Külső alkalmazás is lehetséges, pl. bedörzsöléssel (atópiás dermatitist esetén). Inhaláláshoz 1 liter forró vízhez 1-2 evőkanál olajat kell adni.

Étrend-kiegészítőként használva: olvassa el az útmutatást az adagoláshoz, vagy kérjen tanácsot gyógyszerészétől. A feketekömény olaj házi szer, amely legfeljebb támogatja a betegség kezelését, de nem helyettesítheti azt.

Mellékhatások

Nem szabad éhgyomorra bevenni, hogy ne irritálja a gyomor-nyálkahártyát. Ezért ajánlatos kis adaggal kezdeni, és lassan növeli a mennyiséget.

A hidegen sajtolt olajnak kevesebb mellékhatása van, mint a kémiai desztillációval előállított olajnak, mert az utóbbi esetben terpének keletkeznek, amelyek gyomorfájás okozhatnak.

Terhesség alatt különösen óvatosnak kell lenni, mert koraszülést vagy vetélést válthat ki.

Vásárlás

Gyógyszertárakban és bioboltokban, esetleg az interneten kapható. Csak hidegen sajtolt, szűretlen olajat vásároljon, amely aroma-, színező- és konzerváló anyagoktól mentes.

Ügyeljen a származási helyre is. A szíriai vagy egyiptomi, a „Kara siva” olaj különösen nagy értékű. A nagy kereslet miatt gyakran hamisítják.

Tudományos bizonyítékok

A feketekömény olaj hatékonysága erősen vitatható, mert a tudományos vizsgálatok nagyrészt még hiányoztak. Az utóbbi években azonban egyre inkább kutatták a hatásokat, és megvannak az első bizonyítékok:

  • Tudományosan bizonyított antibakteriális hatása, különösen az illóolajé.
  • Egy tanulmány bizonyítékot szolgáltatott a gombaellenes hatásra.
  • Már 1986-ban El-Kadi és Kandil számolt be egy konferencián arról, hogy stimuláló hatással van a T-sejtekre a vérben, és ezzel az immunrendszerre.
  • Tanulmányok hozták az első bizonyítékokat arra, hogy a feketekömény olaj javítja az asztma és reumás ízületi gyulladás tüneteit, valamint csökkenti a vércukorszintet és a magas vérnyomást.
  • A laboratóriumi kísérletek kimutatták az olaj hatásosságát az élősködő férgekkel szemben.

Csak étrend-kiegészítő

Ha hiszünk az eladói ígéretekben, a feketekömény olaj szinte csodaszerként segít a különböző betegségeknél. Mindenek feletti hatékonysága azonban vitatott. Az olaj különös előnye a linolsav, megtalálható más, általában olcsóbb étkezési zsírokban is, például a napraforgó olajban, vagy a sáfrányolajban. A kapszulák különben is általában túl kevés hatóanyagot tartalmaznak ahhoz, hogy hatásuknak valóban súlya lenne.

Aki használni akarja a feketekömény olajat, tisztában kell lennie azzal, a betegség kezelését csak segítheti, de nem helyettesítheti, tehát nem több, mint étrend-kiegészítő.

(Németből fordította: Koncz László)