A túl sok ülés még akkor is megbetegíthet, ha tornázunk

A túl sok ülés még akkor is növeli a krónikus megbetegedések kialakulásának és az idő előtti elhalálozás kockázatát, ha amúgy rendszeresen végzünk testmozgást. A tartós ülés növeli a szívbetegségek és azokból eredő halálesetek előfordulását, valamint a cukorbetegség és rák kialakulásának kockázatát is. Minél többet ülünk, annál rosszabbak a kilátásaink.

Kanadai kutatók, akik 41 klinikai tanulmányból szűrték le eredményeiket, azt találták, hogy mindez függetlenül attól, mennyi fizikai tevékenységet végzünk.

Tartsunk szünetet

Napjaink munkahelyein hosszabbodnak az ülő időszakok, melyeket egyre kevesebb aktívan eltöltött szünet szakít meg, és ezáltal kevesebb energia ég el a szervezetünkben.

A legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy ez a munkahelyi és otthoni tevékenységekre egyaránt igaz. Az inaktivitás veszélye egyaránt fennáll, akár otthon, akár a munkahelyünkön, autóban vagy más tömegközlekedési eszközön töltünk túl sok időt ülve, netalán a kanapén fekve, kedvenc tv-sorozatunk mellett. Az ülő életmód mára már mindenhol jelen van. A fizikai és társadalmi életünk is üléscentrikussá vált.

Mit tehetünk a túl sok ülés ellen?

  • Tudatosan figyeljünk oda, és időről időre álljunk fel, mozogjunk egy kicsit.
  • Használjunk ki minden lehetőséget a mozgásra. Menjünk lépcsőn, álljunk fel, amíg valakivel megbeszélünk valamit, tegyük távolabb magunktól a különböző munkaeszközeinket, hogy nyújtózni kelljen értük, amikor szükségünk van rájuk.
  • A 18 és 64 év közötti korosztálynak hetente minimum 150 perc közepes intenzitású aerob tevékenységre van szüksége, ami lehet egyszerűen csak tempós gyaloglás is. Ezt kiválthatjuk 75 perc intenzív aerob mozgással, például izomgyakorlatokkal kombinált futással.

Már önmagában az is jó stratégia, ha fél óránként pár perc szünetet tartunk az ülésben. A többlet aktivitás pedig tovább javíthatja egészségünket és meghosszabbíthatja az életkorunkat.

(Angolból fordította: H. Orsi)