A szimbólumterápia, ellentétben sok más komplementer gyógymóddal, nemcsak a betegek kezelésében kínál alternatívát, hanem az egészségeseknek is segítséget nyújt abban, hogy sikeresebbek, eredményesebbek legyenek a munkájukban, hétköznapi életükben.

Dr. Budavári Ágotával, az Országos Sportegészségügyi Intézet klinikai szakpszichológusával, a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület kiképző terapeutájával a terápia lényegéről, alkalmazási lehetőségeiről beszélgettünk.

– Honnan ered a szimbólumterápia, mióta alkalmazzák, és a gyógyítás mely területein lehet eredményes?

– A módszert jó pár évtizeddel ezelőtt, egymástól függetlenül több pszichiáter is kifejlesztette és kezdte alkalmazni a kliensein. Közéjük tartozott például Hanscarl Leuner és Robert Desoill is. Többféle pszichoterápiás elvet is magában foglal, azok egyidejű alkalmazásából alakult ki. Elsőként módosult tudatállapotot hoz létre a kliensben, amelyben a logikus, cenzúrázott gondolkodás felfüggesztődik és a testi érzetek, emocionális élmények felszínre jönnek –, a Schultz-féle autogén tréningben a vegetatív működések tudatosítása és szabályozása történik.

Második fázisban a kliens a terapeutától jövő ingerszavakhoz hív elő képeket, ez az imagináció-meditáció folyamata. Az ébrenlét és az alvás közötti speciális állapotban bizonyos ingerszavak segítségével képeket, történéseket hív elő a kliensben, amelyek alapján feltárhatóvá és átdolgozhatóvá válik az adott mentális probléma eredete. Ebben a tudatállapotban a logikus és a racionális gondolkodás átadja helyét az érzelmi csatornának. Bizonyos ingerszavak segítségével alapszinten korrigálhatók a kisebb neurotikus problémák. A módszert kidolgozók különböző módon nevezték el ezt az eljárást: Leuner szimboldrámaként, Desoill pedig éber álomként emlegette. A terápiának már a kezdetek óta volt pszichoanalitikus elméleti háttere, amit kiteljesített a pszichiátria, pszichoanalízis egyik vezéralakja, Carl Gustav Jung, aki asszociációs kísérleteivel, tapasztalataival vált meghatározóvá a szimbólumterápiában.

– Hogyan kerül a kliens a módosult tudatállapotba? Hipnózissal vagy egyéb módszerek segítségével? Elképzelhető, hogy kezdetben, a terápia kísérleti stádiumában esetleg tudatmódosító szereket is használtak?

– Valamikor volt példa arra is, hogy a megfelelő lelki állapot eléréséhez a tudatmódosító szerek alkalmazásától sem riadtak vissza. Ma már ez kizárt. A módosult tudatállapotot egy megfelelően összeállított relaxációs folyamat segítségével érjük el. Megtanítjuk rá a pácienseket, hogy később ezt a szendergő, ellazult, a köznyelvben alfa állapotként is emlegetett tudatformát bármikor önállóan is elő tudják idézni magukban.

– Kiknél és milyen pszichés problémák kezelésére alkalmazható a szimbólumterápia?

– A betegek azon csoportjánál alkalmazható a leghatékonyabban, akiknek a pszichoterápiás diagnózisa például szomatoform, fóbiás, neurotikus zavart vagy szorongásos állapotot, esetleg valamilyen pszichoszomatikus problémát mutat. A terápia segít annak a kiderítésében, hogy bizonyos testi problémák milyen lelki tényezők hatására jelentek meg. Például ilyen az autonómia dependencia problémája, amelynél a módosult tudatállapot segít abban, hogy a kliens tisztábban lássa a saját belső szükségleteit, vágyait, ezeket tudatosítva úrrá legyen a szorongásain.

Ezek ismeretében alakítható ki az egyénre szabott terápia. A relaxációs módszer elsajátításával nagyon gyorsan, egy-két perc alatt, minden külső eszköz segítsége nélkül eljuthatunk a módosult tudatállapotba. Fontos, hogy a páciens a saját tempójában legyen képes az ellazulásra és a tudattalan régiókba ágyazódott emlékképek előhívására, mégpedig a számára legkellemesebb állapotban. Azután, amikor már megtanulta a saját ritmusának megfelelő relaxációs technikát, az ingerszavak vizualizálása következik. Az előhívott képi anyag sokkal mélyebb élményrétegből jön elő, korábbi eredetű, ezért a képek nyelve a szavaknál sokkal őszintébb, mélyebb. Az egyén mentális fejlődésének legfontosabb szakaszában, a korai gyermekkorban is ezen a nyelven rögzülnek az élmények az agyban. A képi, non-verbális szintre való regresszió lehetővé teszi a testi folyamatok tudatosítását, és mélyen a tudattalanban tárolt élmények előhívására is alkalmas, amelyek egyébként csak az álmokban idéződnek fel spontán, más módon nem felidézhetők.

– A kulcsként használt szavak egyénenként változnak, vagy ugyanazok az ingerszavak bárkinél használhatók?

– Leuner és Jung gyűjtött össze jelentős ingeranyagot, de ehhez akár a terapeuta, akár a kliense még hozzátehet a terápia aktuális célja szerint. A Leuner-féle módszerben a többinél sokkal kötöttebb az ingerszó állománya. Alapszinten a rét, patak, ház, hegy stb. szavakat alkalmazza, Jung viszont sokkal gazdagabb, nagyobb ingeranyagot állított össze. A mai francia pszichoterápiás relaxációs iskola tagjai olykor még a klienst is bevonják az ingerszó kiválasztásába.

– Ön túlnyomó többségében fiatal, testben és lélekben is az átlagosnál egészségesebb emberekkel foglalkozik. Náluk mi célt szolgálhat a szimbólumterápia?

– Közismert tény, hogy a magyar lakosság általában idegenkedik mindenféle pszichoterápiás megközelítéstől, és a sportolóknál sincs ez másképpen. Szerencsére az utóbbi néhány esztendőben ezen a területen is észlelhető némi pozitív változás, mert (talán az agykontroll, az agyi alfa állapot divattá válása révén) egyre többen ismerik fel, hogy az emberi agy segítségével milyen sok mindenre lehetnek befolyással a testük működésében. Az élsportolók, akikkel foglalkozom, már mindannyian jól tudják, hogy miként használják a saját testüket, mint egy precíziós munkaeszközt. A testük hibátlanul működő munkaeszközzé válik, az izomműködés maximális kontrolljára való törekvés mellett a testben jelentkező fájdalmak, egyéb érzetek nem is tudatosulnak bennük.

A rendelőmet általában azzal a kéréssel keresik fel, hogy segítsek nekik a korábbinál jobb eredmények elérésében. Pusztán a fizikai teljesítmény növelésére gondolnak ilyenkor, és megfeledkeznek az érzelmek, az érzések szerepéről. Nem foglalkoznak a szorongásaikkal, a múlt esetleges nyomasztó élményeinek feltárásával, csupán a fizikai teljesítményre koncentrálnak. Többségük általában már gyermekkora óta azt szokta meg, hogy elnyomja magában az érzéseket, az érzelmeket, fájdalmairól, szorongásairól senkinek sem beszélhet, ezért még önmagának sem vallja be azokat. A terapeuta elsődleges feladata, hogy elérje a sportolónál azt a lelki állapotot, amikor szóban is képes megfogalmazni a negatív érzelmeit, szorongásait, majd azokat fogadja el, tekintse a sajátjainak.

– Tapasztalatai szerint melyik sportolótípus fordul gyakrabban önhöz segítségért: a kudarcos, sokszor veszítő, vagy a sikeres bajnok?

– Minden élsportoló szenved el kudarcokat, ha a közvélemény őt sikeresnek tartja is. Ők azok, akik szinte bármit megtennének a jobb eredményekért, egy újabb bajnoki címért. Néha olyan sportoló is van közöttük, aki a kezdeti sikerek után valami miatt hirtelen megtorpan vagy visszaesik a pályáján. Az élsportolóktól mind a közvélemény, mind az edzők, sportvezetők és a családjuk is elvárja az éveken, sokszor évtizedeken át tartó, egyenletesen javuló teljesítményt, ami hihetetlen fizikai és lelki terhet jelent a számukra. Ennek az elvárásnak szinte lehetetlen megfelelni, hiszen nincs olyan ember, aki hosszú éveken keresztül folyamatosan csúcsformában van.

– A szimbólumterápia segít eredményeik javításában azoknak a sportolóknak, akinek bár adottak a fizikai képességei, pszichésen nem eléggé erősek ahhoz, hogy sikeres versenyző váljék belőlük?

– Ahhoz, hogy valakiből valóban sikeres sportoló legyen, a fizikai képességeken kívül még nagyon sok feltételnek teljesülnie kell, amelyekről időnként sokan megfeledkeznek. Így például arról, hogy a várt eredmények eléréséhez kevés a jó fizikai adottság, azt éveken keresztül folyamatos, kemény edzéssel karban kell tartani, sőt fejleszteni kell. A sikerhez elengedhetetlen továbbá a jó szakmai felkészültségű, elhivatott edző, sportvezető személye is. Odaadó és szakértő munkájuk nélkül a legjobb fizikai adottságú, legtehetségesebb sportoló karrierje is vakvágányra futhat. Különösen a gondolkodást, kombinációs készséget, magas fokú figyelemkoncentrációt, együttműködést igénylő sportágakban lehet jó eredményeket elérni a pszichoterápia eszközeivel. Ilyenek például a vívók, öttusázók, labdajátékosok, sakkozók.

– A célravezető relaxációs/terápiás programot a siker elérése érdekében napi rendszerességgel érdemes ismételgetni, vagy elegendő alkalmanként, az éppen adódó kritikus helyzet megoldására végezni?

– A zsúfolt edzésprogramok, versenyek, edzőtáborok és egyéb teendők miatt napi rendszerességgel nincs mód az a hetenkénti találkozásra a pszichológussal. Noha a klasszikus freudi analízist a múlt század elején még naponta végezték, a mai rohanó világban erre már nincs lehetőség. Az ideális hetente 2-3 terápiás ülés volna, de az időhiány ezt sem engedi, így marad a hatékonyság határán mozgó heti egy alkalom. Intenzívebben általában egy-egy nagy európai vagy világverseny előtt dolgozunk. A terápiás ülések között hasznos a versenyek előtt/alatt alkalmazni a megtanult gyakorlatokat, a sportolók által már korábban elsajátított relaxációs technikát, amit akár verseny közben is, pár perces pihenés alatt lehet sikerrel alkalmazni. Ez segítheti koncentrációjuk felerősítését, és biztosíthatja azt, hogy optimális izgalmi (arousal) szinten teljesítsenek.

Lóránth Ida

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről