Fiatalodjunk éveket dinamikus nyugalommal!

A Kum Nye jógarendszere egyformán megmozgatja a testet és a lelket, biztonságos minden korosztály számára, sőt még e-mailen („távoktatáson”) keresztül is végezhető. Mivel a negatív energiákat jóra fordíthatjuk a módszerrel, ezzel regeneráljuk, és megfiatalítjuk testünket.

A Kum Nye különleges jóga rendszerét Tarthang Tulku Rinpocse alakította ki a nyugati világ számára. Feloldja a stresszt, átalakítja negatív szokásainkat és kiegyensúlyozottabb életstílust hoz azzal, hogy egyforma hangsúlyt fektet a fizikai és pszichológiai tevékenységünkre. Írott hagyománya tibeti orvosi könyvekben, valamint ősi buddhista iratokban gyökerezik. Tibetben a haladott meditációk kiegészítéseként tanították. A teljes gyakorlatsor több mint 100 gyakorlatból áll, de pár gyakorlat megtanulása és elmélyítése is elegendő a Kum Nye lényegének megízleléséhez. A teljes rendszer ülőgyakorlatokból, légző gyakorlatokból, önmasszázsból illetve speciális mozgásokból, ászanákból áll és minden korosztály biztonságosan végezheti.

Átalakítja a negatív mintákat

A Kum Nye feltölt, átalakítja a negatív mintákat és segít, hogy harmonikusak és egészségesek legyünk. Fokozza az élvezetet és az élet megbecsülését, rávezet a test és tudat egyesülésére minden cselekvésben. A belső összhangunk kulcsa és a világgal való harmonikus kapcsolatunk mind az érzéseinken és érzékelésünkön nyugszik. Táplálhatjuk testünket és tudatunkat azzal, hogy mélyen megéljük érzéseinket és kiterjesztjük azt a ritmusos áramlást, ami hozzáférhető számunkra, kapcsolódva a mindenség energiájához. Ez az energia belsőleg serkenti önmagát, hogy fenntartsa és táplálja a hétköznapi életünket, újrahasznosítva a blokkolt érzelmi minták maradványait, élővé és egészségessé téve minket: egyensúlyba kerülünk.

Nem kell oktató, vagy beavatás

Az órákat a Kum Nye rendszer szerint Kovács Endre Természetgyógyász AMM terapeuta vezeti Arnaud Maitland (Tarthang Tulku egyik fő tanítványa, 1976-óta követi mesterét) jóváhagyásával. A gyakorlatok egyedien nyitják meg energiaközpontjainkat, stimulálva azok harmonikus működését, így végre megízleljük az ellazulást. Megismerjük az örömteli légzést, az érzékmegnyitó légzést, és az Om Áh Hum légzést. A Kum Nye jóga az egyedüli olyan tibeti jóga, amit bárki végezhet oktató nélkül is, és beavatást sem igényel, sem átadást, meghatalmazást vagy vallásosságot, a teljes rendszert úgy állította össze Tarthang Tulku Rinpocse, hogy a gyakorló minden mesterkéltség nélkül otthon is megtapasztalhatja saját tudatának örömteli természetét. Mivel a negatív energiákat jóra fordíthatjuk a módszerrel, ezzel regeneráljuk, és megfiatalítjuk testünket.

Online is leküzdhető a neurózis

Akinek nem fér bele, hogy elmenjen az órákra, vagy távol van az oktatás az otthonától, e-mailben is bekérheti a mozdulatsorokat. Megkérdeztük a kurzusvezető Kovács Endrét, vajon az e-Kum Nye is ugyanolyan hatékony, mint a real time? „Egy otthoni tanulási folyamathoz hasonlítanám, ami abban különbözik a normál tanulási gyakorlattól, hogy nem jó jegyet kapunk utána, hanem örömet és felszabadulást érzünk. Minél többet foglalkozunk vele, annál inkább megismerjük magunkat és saját belső erőnket, örömünket, gazdagságunkat és szabadságunkat. Az e-Kum Nye ugyanúgy magában foglalja a test, beszéd és tudat jógáját. Ugyanazt az alapszövegeket használja, csupán a gyakorlatok kicsit célirányosabban vannak beosztva, ezáltal segítve az önálló gyakorlást és önfelszabadítást. Ez a mód azok számára jó, akiknek nem okoz nehézséget az egyéni gyakorlás.”

Önfelszabadítás a napi munka mellett

A kurzusvezető elárulta, hogy azok a lényegi gyakorlatok, melyek közvetlenül a test, a beszéd és a tudat alaptapasztalására fókuszálnak, képesek a gyakorlót túljuttatni a kényszeres rituálék és tudatot manipuláló technikák neurózisain. „A Kum Nye a tibeti jógahagyomány, meditáció és gyógyászati módszer sajátos kombinációja, mely megtalálható minden tibeti meditációs iskolában valamilyen formában” – meséli Endre. „A tibeti hagyomány abból a megértésből táplálkozik, hogy az egyén addig a remény, félelem és zavarodottság rabja, míg nem tapasztalja saját belső erejét, örömét és tudatosságát. Tarthang Tulku Kum Nye rendszere a Nyingma hagyományból ered, melyet Tibet legfontosabb tantrikus mestere Guru Rinpocse alapított, maga a módszer és a szemlélete az úgynevezett Nying-thig tsa lung rendszer gyakorlatait tartalmazza mely a Nagy Teljesség-Dzogcsen hagyomány sajátossága, de kiegészítője a Tantra-Mahamudra energia átalakító módszereinek is. Célja az önfelszabadulás állapotának megtanulása, egy olyan oktatási rendszeren belül, ahol ezt a napi munka és hétköznapi élet mellett sajátítjuk el.”

A saját örömünk a saját felelősségünk

A módszer kiváló eszköz a nyugati ember számára, mert kizárólag a lényegre összpontosít (öröm, világosság, tér) meghaladva a vallásos korlátokat és filozófiai koncepciókat. Csak olyan fogalmi-tapasztalati keretrendszert használ, melyet mindenki megért vallási hovatartozástól függetlenül. A tibeti jógák alapműködése az úgynevezett kettősség egységbe olvasztása, erre a test, beszéd és tudat szintjén különféle módszereket alkalmaznak. „A cél a pillanatban való időzés a kényszeres reakció minták, zavaró érzelmek, feszültségek szenvedésének átalakítása és önfelszabadítása. A gyakorló fizikai mozgást, légzést, önmasszázst alkalmaz és a testérzésen, az érzések lokalizálásán, követésén és kiterjesztésén keresztül megtanul erőfeszítés nélkül időzni abban, ami van. Ez maga a meditáció – melyben a testi és szellemi öröm és teresség természetesen megmutatkozik” – mondja Kovács Endre. A több mint 150 fizikai gyakorlat közül választhatunk olyat, ami fokozza az örömöt, átalakítja a negatívitást, vagy éppen aktiválja szunnyadó energiánkat. A gyökeres változást a rendszeres napi minimum 30 perc gyakorlás biztosítja, melynek eredményeként már rövid idő után könnyebben és kényelmesen tudunk pihenni, időzni a testérzésünkön anélkül, hogy bármit is tennénk vagy éppen elbóbiskolnánk. „Alapvetően azt lehet mondani, hogy az a három alaptapasztalás, ami megjelenik a jógázással és meditációval (a gyönyörteli nyugodtság, tiszta világosság, és fogalommentes teres jelenlét) hasonló minden jóga, illetve meditációs hagyományban. A gyakorló rájön arra, hogy csak tőle függ, mi történik vele, hogy a saját öröme a saját felelőssége, és mindez csupán attól függ, mennyi energiát fektet önmaga megtapasztalásába.”

(Forrás: Fiatalodj éveket dinamikus nyugalommal!)