Hajhullás, korpásodás otthoni kezelése

Életkorunk a hajunk állapotán is lemérhető, és nagyon jól látszik belőle, hogy az illető szervezete biológiai értelemben fiatalabb vagy öregebb-e az életkoránál. Ha valakinek az időskor elérése előtt már gondjai vannak a hajával, az többnyire valamilyen belső okra vezethető vissza. Az androgén hormonoktól a férfi a feje tetején kívül mindenütt szőrösebb lesz. E hormonok a változás korában viszonylagos túlsúlyba kerülnek a női szervezetben, például hajhullást okozva.

Alapvetően el kell különíteni a diffúz hajhullástól a foltokban jelentkezőt: az utóbbi oka a szervezetben lévő bakteriális góc (orrmelléküreg, garatmandula, petefészek, prosztata, fog).

A hajhullás (alopecia) férfiaknál az öregedésen kívül öröklött okokra, nőknél pedig inkább a hormonrendszernek a klimax után megváltozott működésére vezethető vissza. Számos egyéb oka is lehet a hajhullásnak, így valamilyen heveny megbetegedés, gyenge keringés, bőrbetegség, vashiány, cukorbetegség, pajzsmirigy-betegség, helytelen étrend, hirtelen fogyás, emésztőrendszeri zavarok, vitaminhiány, stressz vagy más lelki problémák, terhesség, valamint környezeti ártalmak, gyógyszermellékhatás (például kemoterápia).

Az esetek többségében a helyes étrend és életmód önmagában segít. Különösen jó hatásúak a gyógynövények – belsőleg, illetve külsőleg egyaránt.

A haj nagyobbrészt a körmöket is alkotó fehérjéből, a keratinból épül fel, és nem élő szövet. Hajunk akkor egészséges, ha a fejbőrben található hajhagymák elegendő és megfelelő tápanyaghoz jutnak a vérből. A haj növekedése és hullása is természetes folyamat. Havonta kb. 1 cm hosszúságú új hajunk nő ki, ugyanakkor akár 100 hajszálunk is kihullhat naponta, de általában ugyanennyi új nő helyette. Mindez a normális hajváltás része. Ősszel és tavasszal ez kissé fokozódhat, emlékeztetve az emberfaj őseinek vedlésére. Bajt jelez viszont, ha hajunk szárazzá, töredezetté válik, nem nő vissza, vagy a fejbőr túlzottan hámlik, ezért korpás lesz.Kicsit démoni...

A népi és természetgyógyászati módszerek általában kiválóan használhatók, feltétlenül forduljunk azonban orvoshoz, ha a hajhullás hirtelen következik be, és olyan tünetekkel párosul, mint például a menstruáció elmaradása. Ugyancsak orvosi vizsgálat szükséges, ha a haj foltokban hullik, vagy ha a fejbőr erősen viszket.

Javasolt étrend

Elsősorban olyan ételeket fogyasszunk, amelyek bőségesen tartalmaznak a hajhullás megelőzéséhez szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat.

Hasznos a sárgarépa, petrezselyem, cékla, káposzta, paprika, mandarin és a virágpor (az erre allergiásoknak azonban tilos!). Jóízű csemege a reszelt sárgarépa, mézzel és citrommal ízesítve. Az említett élelmiszerek mindegyikében van béta-karotin, illetve A-vitamin.

Együnk rendszeresen csírázó gabonaféléket, teljes őrlésű gabonaféléből készült kenyeret, szóját, élesztőt, diót, mandulát, lencsét, földimogyorót, szőlőt, cseresznyét – mindegyikben megtalálhatjuk a szükséges B-vitaminokat.

Fontos az is, hogy zárjuk ki étrendünkből a cukrot és az édességeket, mellőzzük a húst vagy mérsékeljük fogyasztását. Hajhullásnál és korpásodásnál gyakran gyors javulást tapasztalhatunk a tejtermékek, főként a sajt adagjának csökkentése nyomán. (Dr. Oláh Andor)

Az életmód szerepe

Semleges kémhatású samponnal vagy tojássárgájával mossuk a hajunkat. Soha ne tegyük a sampont közvetlenül a hajra, hanem előzőleg keverjük el megfelelő hőmérsékletű vízben, és az elegyet vigyük fel a fejbőrre. A haj szárítása is kíméletesen történjen, mellőzzük az erős dörzsölést. A hajmosás végén a hideg-meleg vizes, váltott öblítés élénkíti a fejbőr vérkeringését. Az utolsó öblítés mindig hideg vizes legyen.

Kerüljük a káros vegyhatásokat, például a klóros vizű medencét, és túlzott hőhatásnak se tegyük ki a hajat, tehát ne használjunk erős és forró légárammal működő hajszárítót vagy sütővasat.

Óvjuk a napfény túlzott hatásától a hajat és a fejbőrt. Erős napsütésben viseljünk sapkát, kalapot.

Legalább hetente egyszer masszírozzuk meg a fejbőrünket, ezzel a stressz enyhítése mellett javítjuk a fejbőr, a hajhagymák vérellátását. Hasznos lehet, ha a bedörzsölést hígított ecettel vagy citromlével végezzük el.

Dr. Oláh Andor ismerteti az ujjmasszázs hatásos módját a fejbőr vérkeringésének javítására. Behajlított ujjainkat karomszerűen tartva dörzsöljük mindkét kézzel a fejbőrt naponta két alkalommal néhány percig. Ezután pár percig körkörösen nyomjuk a fejbőrt, valamennyi területet érintve.

Fontos a rendszeres fésülködés is, de nem hegyes fogú fésűvel. Nem baj, ha az erőteljes fésülés következtében elveszítünk néhány hajszálat, mert azok már úgyis lazán rögzültek.

Dohányosok, figyelem! Egy angliai kutatás szerint a dohányzók hajának őszülése minden korosztályban négyszer nagyobb valószínűséggel következik be, mint a nem dohányzóknál. A kutatók a dohányzás és a hajhullás között is összefüggést találtak. Ugyanakkor tény, hogy a dohányzás elhagyása után rövid idő alatt látványosan szépül a haj.

A fejbőr vérellátását ronthatja, ezáltal hajhulláshoz vezethet, ha becsípődnek az oda vezető idegszálak. Ez bekövetkezhet gerincferdüléstől, illetve a csomóba állt, összehúzódott vállizmoktól is. Ilyenkor segít a rendszeres torna, a csigolyák környékének, a vállizmoknak az ellazítása (megfelelő krémmel is).

A fordított testhelyzetű jógagyakorlatok hatására jelentősen javul a hajhagymák vérellátása (az agyé nemkülönben). Elsősorban a naponta 2-3 percig végzett teljes gyertya (szárvangászana) és/vagy a fejenállás (sirsászana) javasolt. Vigyázat: ezek az ászanák magasvérnyomás-betegség esetén ellenjavalltak.

Gyógynövények

Lukácsné hajhullás elleni – belsőleg alkalmazandó – teakeveréke: körömvirág, ragadós galaj, gólyaorr és bojtorján – azonos arányban. A kúra általában 2 hónapig tart. Lukácsné felhívja a figyelmet arra, hogy hajhullás esetén meg kell keresni és ki kell szűrni a gyulladásos gócot a szervezetben. Nőknél általában nőgyógyászati problémákra, férfiaknál pedig a prosztata megbetegedésére vezeti vissza a hajhullást. Teakeveréke magát a hajhagymát gyógyítja, a kúra nyomán – mint írja – a gyógyult hagymából az eredeti formában és színében nő ki a haj.

Dr. Nagy Géza ugyancsak hangsúlyozza, hogy a gennyes góc (például rossz fog, gyulladt mandulák stb.) okozhat hajhullást. Ilyenkor először a kiváltó okot kell megszüntetni. A góc eltávolítása mellett kiegészítő terápiaként kedvezően hatnak a gyulladásgátló gyógynövények. Ilyen teakeverék például: körömvirág (30 g), mezei zsurló (20 g) és cickafarkfű virág (50 g). Ebből egy evőkanálnyit forrázzunk le 2 dl vízzel, 20 percig hagyjuk ázni, szűrjük le. Napi 2-3 alkalommal étkezés után igyuk.

Előfordul az is, hogy emésztési zavar következtében hullik a haj. Ilyenkor a bélflóra rendbehozatalához, a normális emésztéshez gyógynövények is hozzásegíthetnek. Hasznos lehet: borsmenta (100 g), ezerjófű (20 g), apróbojtorján (50 g), fehérüröm fű (30 g), édeskömény (100 g), bazsalikom (100 g). A keverékből egy evőkanálnyit főzzünk két percig 2 dl vízben, majd 10 percig hagyjuk ázni. Ha az édeskömény zúzott állapotban van, elegendő a forrázás is. Ebéd, illetve vacsora előtt 20-30 perccel igyunk naponta kétszer 2 decilitert. A keverék keserű, de édesítés nélkül fogyasszuk, így azonnal beindítja az emésztőnedvek képződését.

A neves fitoterapeuta hozzáteszi, hogy idegrendszeri, lelki ok is előidézheti a hajhullást. Ilyenkor a szorongást, a szomorúságot vagy a kimerültséget ajánlott kezelni gyógyteákkal, az előbb említett sorrendben citromfűvel, macskagyökérrel vagy aromaterápiás gyógyfürdővel (levendula, rozmaring).

Szorongás elleni receptje: citromfűből 100 grammot forrázzunk le fél liter vízzel, 20 perces állás után szűrjük le. Egy nap alatt fogyasszuk el, kortyolgatva. Rámutat, hogy minél gyengébb a tea, annál jobban nyugtat.

A szomorúság leküzdésére az alábbi keveréket javasolja: macskagyökér (60 g), borsmentafű (30 g) és szurokfű (10 g). Egy evőkanálnyi mennyiséget 2 dl vízben főzzünk 5 percig, majd szűrjük le. Naponta 2-3 alkalommal, étkezés után 2 dl-t igyunk.

A hosszú haj a legtöbb férfit elbűvöli Egy másik forrásból származó, ajánlott teakeverék: nyírfalevél, csalánlevél, bojtorjángyökér, fűzfakéreg és kamillavirág (5-5 g), valamint levendulavirág és római kamilla (2-2 g). Egy további recept: bojtorjángyökér, csalánlevél, csalángyökér, fűzfalevél, fűzfakéreg (mindegyikből 5 g), római kamilla (2 g). A keverékek hajhullásra és korpásodás ellen egyaránt hatásosak. A teakeverékből készült főzettel hajmosás után erőteljesen dörzsöljük be, masszírozzuk meg a fejbőrt. (Rápóti–Romváry)

Kakukkfű, rozmaring, zsálya vagy csalán forrázata szintén segíthet hajproblémánál. Vegyünk 2-3 evőkanálnyi növényt, forrázzuk le fél liter vízzel, hagyjuk 10 percig állni. Hajmosás után dörzsöljük be a főzettel a fejbőrt, néhány percig masszírozzuk vele, azután öblítsük le. Mind hajhullásra, mind korpásodásra jó. (Barbara Griggs)

Alkalmas bedörzsölésre az ezerjófű vagy a farkasalmalevél főzete is. Elkészítésük azonos: 3-4 tetézett evőkanálnyi gyógyfüvet dobjunk be fél liter forró vízbe, rögtön vegyük le a tűzről, és 10-15 perces állás után szűrjük. Nemcsak bedörzsölő szerként használhatjuk, be is márthatjuk a hajas fejbőrt a főzetbe.

A fejbőr bedörzsölésére jó még a következő gyógynövények valamelyikének vagy keverékének főzete: áfonyalevél, árnika, bojtorján, csalán, diólevél, fűz, levendula, majoránna, rozmaring, szappanfű, vasfű, zsálya, zsurló. (Szalai Miklós halimbai esperes)

Kevesen tudják, hogy bedörzsölésre a csalánlevél kivonatánál hatékonyabb a növény gyökere. Házilag is elkészíthetjük frissen gyűjtött csalángyökérből a szeszes kivonatot. A gyökeret mossuk meg, azonnal aprítsuk fel, és kb. 2 hetes szárítás után 200 grammnyit áztassunk be egy liter 60 vagy 40%-os szeszbe. Az üveget jól zárjuk le, 20 napig tartsuk sötét helyen, de naponta legalább egyszer rázzuk fel. Ha készen van, szűrjük le, naponta egyszer masszírozzuk be vele a fejbőrt. Utána ne mossunk hajat, hogy a hatóanyagok felszívódhassanak. (Dr. Nagy Géza)

Felhívom a figyelmet: vízhajtó hatású gyógynövények alkalmazásakor (ilyen például a csalán) ügyelni kell arra, hogy túladagolás esetén a tea kihajtja a szervezetből az ásványi anyagokat (makro- és mikroelemeket). Nem helyes tehát, ha tisztítás céljából valaki napi két liter csalánteát fogyaszt. Inkább főzzön egy evőkanálnyi csalánlevelet 3 dl vízben két percig, hagyja állni 10 percet, szűrje le, és ne egyszerre igya meg, hanem egész napra elosztva kortyolgassa.

Illóolajok

Hajhullásra, korpásodásra ajánlott illóolajok: boróka, cédrusfa, citrom, levendula, kajeput, kakukkfű, muskotályzsálya, pacsuli, rozmaring, teafa, zsálya. Elősegíti a hajnövekedést a cickafark, az ilang-ilang és a rozmaring olaja.

Különösen lelki kimerülés esetén hatásos az aromaterápiás fürdő. Cseppentsünk fürdővizünkbe 6-10 csepp illóolajat (levendula, rozmaring, bazsalikom, rózsa, jázmin egyaránt alkalmas). Lefekvés előtt vegyünk 30 perces fürdőt.

Talpmasszázs

Kezelendő zónák: vese, mellékvese, húgyvezeték, húgyhólyag, máj, tüdő, ivarmirigyek (petefészek vagy here).

Akupresszúra

Testen kezelendő pontok: V-3 (az Achilles-ín és a belső boka vége közötti távolság felénél) és H-23. Az utóbbi a gerinc mindkét oldalán, két-két ujjnyira a 2. lumbális csigolya tövisnyúlványának alsó szélétől oldalra található. Ha a tenyereket a csípőre helyezzük, hüvelykujjaink hátul éppen erre a pontra mutatnak.

Táplálékkiegészítők

A hajhullás megelőzéséhez elsősorban A-, D-, B5– és B6-vitaminra, valamint kovasavra van szükség. Ha ezeket ételeinkkel nem tudjuk bevinni, akkor bevehetünk béta-karotint tartalmazó étrend-kiegészítőt (a béta-karotin az A-vitamin előanyaga, ebből a szervezet maga állítja elő a számára szükséges A-vitamint), a B-vitaminokat pedig B-komplex táplálékkiegészítővel juttathatjuk be. A megfelelő mennyiségű D-vitamin képződéséhez általában elegendő, ha az ember nem kerüli a napot. Ha viszont valaki túl érzékeny a napfényre vagy nem szereti a napozást, akkor táplálékkiegészítővel is magához veheti a D-vitamint.A körítés is számít

Tapasztalatok szerint az esszenciális zsírsavakban gazdag táplálékkiegészítők (tengerihal-olaj, lenmagolaj, ligetszépeolaj) jótékonyan hatnak a hajra: csökkentik szárazságát, javítják színét, mérséklik a viszketést és korpásodást, sőt visszaszoríthatják a fejbőr ekcémáját vagy pikkelysömörét.

Elősegíti az egészséges hajnövekedést, mérsékli a hajhullást a cink. Különösen azoknál hatásos, akiknél a száraz és töredezett haj alulműködő pajzsmirigy miatt alakult ki. Értelemszerűen ellenjavallt a cink nagyobb adagban való, hosszan tartó szedése a pajzsmirigyhormon túltermelődése, vagyis túlműködő pajzsmirigy esetén. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a hosszan tartó cinkszedés rézhiányhoz vezethet, ezért annak pótlásáról is gondoskodni szükséges.

Rézhiány miatt egyébként az őszülés is hamarabb következik be, mivel a réz a melaninnak, vagyis a haj és a fejbőr színét adó pigmentnek fontos összetevője. (Hatásos és kényelmes módja a rézpótlásnak az újra divatba jött rézkarkötő vagy a rézszálas textíliák, például a rézcsuklópánt viselése, mivel a réz bőrön át kiválóan felszívódik.)

Kedvezően hat a haj növekedésére, gátolja az őszülést és a korpásodást a szelén nyomelem pótlása is.

Ha a hajprobléma hátterében emésztési zavar áll, különösen jótékonyan hat az egészséges bélflóra helyreállításában segítő „barátságos” bélbaktérium, az Acidophilus és más pro-, illetve prebiotikumok. Megtalálható a joghurtban és a kefirben is, de ezekből túl nagy mennyiséget kellene fogyasztanunk, hogy elérjük a kívánt hatást.

Természetes gyulladásgátló anyag a propolisz, amely emellett baktérium- és vírusölő hatású is. Belsőleg szeszes kivonatát, a propoliszból készült tinktúrát alkalmazhatjuk naponta háromszor étkezés előtt egy órával. Akinek magas a vérnyomása, kétszer 20 cseppet vegyen be, akinek alacsony, az kétszer 10 cseppet, kevés citromos vízben oldva. Természetesen virágporra, illetve propoliszra allergiásoknak tilos az alkalmazása.

Kürti Gábor

A szerző természetgyógyász. Kapcsolatfelvétel, konzultáció, jelentkezés hét végi, egynapos öngyógyító, gyógyító tanfolyamokra: kurti.gabor@natursziget.com és 06-30-996-2787.

Kürti Gábor legközelebbi budapesti egynapos, hét végi tanfolyamai kezdőknek:

Akupresszúra (tű nélküli akupunktúra): április 17.

Talpmasszázs (reflexológia): május 15.

Energetika (aura, csakrák, ingázás): június 5.

A további részletekhez kattintson ide.