A „kuruzslók” védelmében

Tisztelt Boldogkői Zsolt! Miután Ön a Facebookon közzétette a Magyar Tudományos Akadémia elnökének írott levelét, veszem a bátorságot, hogy nyílt levelet írjak Önnek. Nyilván nem vagyunk egy súlycsoportban, hiszen Ön orvoskari professzor, intézetvezető Szegeden, jómagam pedig csak ex-vegyész és nyugdíjas természetgyógyász vagyok. Önhöz képest egy senki…

Az alternatív gyógymódok elméletének és alkalmazásának terén azonban talán több az ismeretem, mint Önnek, ezért bátorkodom néhány kérdést feltenni. Hosszabb ideje figyelemmel kísérem az Ön médiaszerepléseit, és látom azt az állhatatos buzgalmat, amellyel mindenfajta „áltudomány” és „kuruzslás” ellen fellép. Óriási hevülettel és kivont karddal védelmezi a hivatalos gyógyítás akadémiai bástyáit, és igyekszik tőből levágni az alternatív gyógymódok Ön által vizionált hétfejű sárkányának minél több fejét.

Natura sanat

Kezdetben a homeopátia ellen lépett fel, amelynek Ön szerint legfeljebb placebohatása lehet. Elfelejtette viszont megindokolni, hogy ha ez igaz, akkor – mint számtalan tapasztalat bizonyítja – miért működnek hatékonyan a helyesen megválasztott homeopátiás gyógyszerek a beteg csecsemőknél és állatoknál. Ön mit gondol erről?

Második csapásként következtek (volna) a gyógynövények, amelyeknek Ön szerint gyakorlatilag nincs vagy minimális a gyógyhatásuk. Még az a tény sem zavarja Önt, hogy a gyógyszeripar legsikeresebb termékei között ott vannak a gyógynövény alapú gyógyszerek, például az a készítmény, amelynek alapanyaga a nyugtató hatású orbáncfű.

Legutóbb Ön a bükki „füves embernek” esett neki, amihez jó alkalmat szolgáltatott Gyuri bácsi magas állami kitüntetése. Mindezt elkönyvelhetném a magánvéleményének, az viszont már szerintem túl megy a jó ízlés határain, és kicsapta nálam a biztosítékot, hogy gyakorlatilag arra buzdította olvasóit, jelentsék csak fel Gyuri bácsit „kuruzslás” miatt.

Professzor Úr! Az Ön legújabb célpontja az akupunktúra, amely – mint írja – „áltudományos elveken nyugszik, hiszen nem léteznek sem a Qi, sem a meridián nevű csatornák”. Nem értem, hogy lehet, hogy Önt, bár a tudomány embere, egyáltalán nem érdeklik a tények, a tudományos kutatások és bizonyítékok? Mi lenne, ha kicsit utánanézne az energiapályák (meridiánok) létezését igazoló vizsgálatoknak? Éppen egy kiváló magyar kutató és gyakorló orvos akupunktőr bizonyította elsőként briliáns kísérlettel, hogy az akupunktúrás pontok felett egészen más a bőrlégzés, mint a testfelszín más területein. De elég lenne, ha vásárolna (na jó, ne költsön rá kb. 12 ezer Ft-ot, csak kérjen kölcsön pár percre) egy elektroakupunktúrás pontkereső készüléket, amelyik semmi mást nem tesz, csupán méri a bőr vezetőképességét (ellenállását). Láss csodát: az akupunktúrás pontokon a készülék egyértelműen bejelez, hiszen a másutt mérhető vezetőképesség sokszorosát találja meg.

De nem akarok tudományos vitába szállni Önnel, hiszen valóban nem vagyunk egy súlycsoportban. Azt viszont joggal várhatom el Öntől, a tudomány felkent képviselőjétől, hogy igenis tájékozódjon alaposabban, mielőtt véleményt formál a Magyarországon százezreket, a világon pedig százmilliókat érintő kérdésekben.

Végezetül néhány kérdés.

Ön komolyan gondolja, hogy a homeopátiával vagy akupunktúrával (is) gyógyító orvosok, valamint a gyógynövényeket ajánló természetgyógyászok egytől egyig csalók, és visszaélnek a gyógyulni vágyó emberek bizalmával? Komolyan gondolja, hogy az alternatív módszereket kereső és azokkal gyógyuló embereket csak „megvezették”, valójában mindannyian tévedésben vannak, és ha jobban érzik magukat, netán meggyógyulnak a betegségükből, az semmi másnak nem lehet a következménye, mint a placebohatásnak?

Mikor hallhatok Öntől legalább egyszer olyan véleményt, amely a piacról a „mellékhatásaik” miatt tucatszám visszavont gyógyszerekről vagy a kórházi fertőzés okozta halálozások emelkedő számáról szólna? Professzor Úr, miért ne fejthetné ki az álláspontját például a – néhány éves vagy akár évtizedeken át tartó alkalmazás után – feleslegesnek vagy károsnak bizonyult orvosi terápiás módszerekről?

Kérem, hogy a tudomány embereként maradjon meg mindig a tények pártján. Ebben bízva kívánok Önnek sok sikert a kutatásban – és kevesebb médiaszereplést.

Tisztelettel: Kürti Gábor

https://kurtigabor.com/
(Forrás: Gyógyszer nélküli egészség Facebook csoport)