Állatok homeopátiás kezelése (7.)

Cikksorozatunkban a leggyakrabban előforduló állatbetegségek sorában a lázas állapotok és a mérgezések homeopátiás kezelésével ismertetjük meg Önöket. Összefoglaló táblázatot is közlünk, hogy megkönnyítsük a szerválasztást a leggyakoribb mérgezéses esetekben.

A lázas állapotok homeopátiás kezelése

A láz a szervezetnek elsősorban a különféle fertőzésekkel járó megbetegedésekre adott reakciójának eredménye. Tünet, amely tájékoztatja a szakembert arról, hogy a megindult kóros folyamatot a szervezet regisztrálta, és megindította a „betolakodók”, a kór okozói elleni küzdelmet. A láz tehát a szervezet olyan természetes védekezési reakciója, melynek mindenáron történő csökkentése szükségtelen, sőt esetenként káros. Ezért a holisztikus szemléletű homeopátiás kezelések alkalmával kifejezett lázcsillapító szereket nem alkalmazunk, hanem olyan homeopátiás készítményeket adagolunk, melyekkel támogatjuk a lázas szervezetet a védekezési folyamat sikeres végrehajtásában és mielőbbi eredményes befejezésében. Attól függetlenül, hogy a lázas állapot minek a következménye, kizárólag a tünetektől függően leggyakrabban az alábbi homeopátiás szerek alkalmazhatók lázas állatok gyógykezelésére:

ACONITUM – Sisakvirág
Rendkívül hevenyen, hirtelen, váratlanul jelentkező lázas állapot, melynek során az állat testhőmérséklete szinte percek alatt a fajra jellemző értéknél két, két és fél fokkal magasabbra is szökhet. A háttérben az előzmények között megtalálható a hideg szél vagy erős huzat okozta lehűlés. Az állat hirtelen nyugtalanná válik, rázza a hideg, tekintete ijedt, viselkedése szorongásra utaló, nyálkahártyái kipirulnak, bőre forró és száraz lesz, feltűnően szomjas. A kialakuló betegségnek ebben a rendkívül korai stádiumban még pontos, valamely szervhez köthető tünete nem fedezhető fel. Az állatorvosnak általában ritkán sikerül ezt az állapotot megfigyelni (a gondos gazdának azonban sikerülhet), de ha mégis, akkor az ACONITUM biztos szer a folyamat még időben történő leállítására, a kórokozók leküzdésére és a betegségnek még a kiteljesedése előtti gyógyítására.
ADAGOLÁS: D4–D6-os potenciában 15 percenként, a láz csökkenéséig.

BELLADONNA – Maszlagos nadragulya
Ennek a szernek a tüneteivel sokkal gyakrabban találkozhatunk, mint az előző szerével, mert bár ebben az esetben is a heveny lázas tünetek dominálnak, azok sokkal kevésbé gyorsan alakulnak ki, és hosszabb ideig tartanak, mint az ACONIT-tünetek. Fertőző betegségek, hőguta, megerőltetés, izzasztó munka, erős léghuzat, esetleg ezek együttes hatása lehet az előzmények között. A BELLADONNA állatok többnyire apatikus kábulatban vannak, miközben rendkívül érzékenyen reagálnak a fényre, érintésre, hanghatásokra. Nyálkahártyáik sötétvörösek, az állatok izzadnak (kutyák, macskák csak a talpaikon), és behatárolható az is, hogy mely szervre (ízületek, légzőszervek, köldök stb.) lokalizálódik a kóros folyamat.
A beteg állapota este és éjjel romlik.
ADAGOLÁS: D6–D12, esetleg D30-as potenciában.

BRYONIA – Fehér földi tök (Gönye)
Főként az úgynevezett savós hártyák (mellhártya, hashártya, ízületek szinoviális hártyái) és a mirigyes szervek, amilyen a tőgy, gyulladásos folyamatainak következménye a BRYONIA állapot, amely az érintett szervek valamelyikének heveny, lázas hőemelkedéssel és rendkívüli fájdalommal járó, gyulladásos megbetegedése. Az állatok szinte mindig a beteg oldalukra, fájdalmas testrészükre fekszenek, kerülnek minden mozgást, mert minden mozdulat rendkívüli fájdalmat okoz számukra. Ezért nehezen vizsgálhatók! Ezek az állatok nagyon szomjasak, és mohón, nagy mennyiségű vizet isznak.

Állapotuk romlik a mozgáson kívül még enyhe érintésre is, valamint a helyileg alkalmazott hideg borogatásra, továbbá meleg légtérben. Ugyanakkor szívesen fogadják – mert állapotukon javít – a beteg terület erőteljes nyomását (ezért fekszenek rá), a helyi meleget (pl. fáslizás) és a mozdulatlanságot biztosító nyugalmas körülményeket.
ADAGOLÁS: D4–D30-as potenciában.

FERRUM PHOSPHORICUM – Vasfoszfát
Olyan visszatérően hőemelkedéses állatoknak adjuk, amelyek rendszeresen szenvednek heveny vagy fél heveny fertőzésektől. Gyulladásos folyamataik általában hurutos és sohasem gennyes jellegűek, közérzetük nem vagy alig észrevehetően romlik. Lázuk nem annyira magas, mint az előző szerek esetében, azonban makacsul tartja magát, vagy rendszeresen visszatér. Ezek többnyire fiatal, sovány, nyúlánk, élénk vérmérsékletű állatok, amelyek általános védekező mechanizmusa az átlagosnál gyengébb. Ezért hajlamosak a visszatérő fertőzéses megbetegedésekre, melyek jelentkezhetnek légúti hurutok vagy hasmenés formájában. Nyálkahártyáik általában sápadtak, vérszegények. A FERRUM PHOSPHORICUM-ot igénylő beteg kutyákra és macskákra a fenti tünetek mellett jellemző, hogy elutasítják a húst!
ADAGOLÁS: D8–D12-es potenciában.

LACHESIS – Lándzsa alakú vipera mérge
Magas lázzal járó heveny fertőzés eredménye, amelyben már a súlyos szeptikémiás, vérmérgezéses folyamatok tünetei kerülnek előtérbe. Az ilyen állatok apatikusan fekszenek, nyálkahártyáik színe átmenetet képez a vörös és a cianotikus között, keringésrendszerük, szívműködésük meggyengült. A gyulladt területek váladéka nem, illetve még nem gennyes. A páros szervek közül többnyire, főként kezdetben, a bal oldali az érintett(ebb)! (Pl. kutya, macska mandulagyulladása esetén.) A LACHESIS-t igénylő beteg állatokra a fenti tünetek mellett az is jellemző, hogy ebben az állapotukban sem a nyakukon, sem a hasi vagy deréktájékukon nem tűrik a megfogást, szorítást, nyomást (nyakörv, emelés, ölelés stb.). A macskáknál az úgynevezett harmadik szemhéj előesése sem ritka. A tejelő tehenek esetében még a betegség tüneteinek látható kialakulása előtt jelentősen csökken a tejtermelés. A betegek állapota a reggeli órákban rosszabb.
ADAGOLÁS: D8–D30-as potenciában.

PYROGENIUM – Autolizált (önemésztett) hús kivonata
Heveny vérmérgezéssel járó fertőzés, amelyben a váladékok többnyire gennyesek és rendkívül bűzösek, hullaszagúak(pl. lovak mirigykórja vagy kutyák idült sebfertőzése). Az állat nyugtalan, rázza a hideg, reszket, lázas hőemelkedése és pulzusa nincs szinkronban egymással, ami azt jelenti, hogy magas láz esetén az elvárhatónál lassúbb a pulzus, vagy fordítva. A betegek állapotán a meleg környezet javít!
ADAGOLÁS: Általános tünetek nélkül jelentkező fertőzésnél: D8.
Általános tünetekkel járó fertőzésnél: D15
Súlyos általános tünetekkel járó fertőzésnél: D30 (kutyák parvovírus okozta fertőzése esetén gyakran indokolt az adagolása).

Mérgezések kezelése homeopátiásan

A mérgezéses tünetek sokfélék és sokféle eredetűek is lehetnek. Ennek megfelelően az ellenük bevethető homeopátiás szerek száma is viszonylag magas, vannak azonban olyan készítmények, amelyek szinte mindenféle mérgezésnél mint a szervezet „tisztítói”, az idegen anyagok kiürítésének meggyorsítói elsősorban jöhetnek szóba.

ARSENICUM ALBUM – Fehér arzén
Ezt a homeopátiás szert olyankor alkalmazzuk, amikor pl. a kan kutyánk 2-3 napi udvarlás után hazatérve hány, bűzös, sötét színű hasmenést ürít, szőre borzolt (mert fázik), feltűnően keresi a meleget, nagyon szomjas, de csak apró kortyokban (egy gazdi szerint találóan: „olyan modorosan”) issza a vizet. Ha még az ismerősök azt is elmesélik, hogy távolléte alatt a kutyánkat a szemetes kukák környékén látták „lakmározni”, akkor már teljesen biztosak lehetünk abban, hogy romlott takarmánytól származó ételmérgezéssel van dolgunk, aminek elsődleges szere az ARSENICUM ALBUM.

Hasonló tüneteket tapasztalhatunk akkor is, ha valamilyen anyagcserezavar vagy esetleg éppen mérgezés következtében sérül a szervezet méregtelenítő szerve, a máj, vagy kiválasztó szerve, a vese funkcionális szövete, s ennek következtében a szervezetben egy úgynevezett önmérgezési (autointoxikációs) folyamat indul meg. Ilyenkor is az ARSENICUM ALBUM lehet az egyik megfelelő szer.

Ha azonban 1-2 napon belül nem tapasztalunk jelentős javulást az állat állapotában, akkor haladéktalanul forduljunk állatorvoshoz!
ADAGOLÁS: D6–D30-as potenciában.

FLOR DE PIEDRA – Lophophytum leandri
A legfontosabb májregeneráló szer! Ezért ha a mérgezések következtében jelentős máj- vagy vesekárosodásra is gyanúnk van (az állat májtájéka tapintásra fájdalmas, a beteg lázas, elesett, ürüléke sárgás, laboreredményei egyértelműek), akkor mindenképpen adagoljuk ezt a szert. Egyébként pedig minden mérgezés (patkányméreg, impregnáló szerek stb.) után, függetlenül a gyógykezelés jellegétől, erőteljes endoparazitás (bélférges) fertőzöttség esetén vagy más esetekben, amikor a máj érintettsége fennállhat, javasolható az adagolása néhány héten keresztül, a májszövet regenerálása és a májműködés normalizálása érdekében.
ADAGOLÁS: D6–D12-es potenciában.

LYCOPODIUM – Kapcsos korpafű
A szer a csökkent emésztőképesség és a májműködési zavarok szere. Adagolása főként akkor indokolt, ha a has puffadt, általános gyengeség, fáradékonyság jelentkezik, és jellemző, hogy a takarmány után élénk érdeklődést mutató, éhes állat néhány falat elfogyasztását követően elfordul a takarmányától, mintha teltségérzete lenne. Bélsárpangás, sárgásbarna ürülék, a vizelet zavaros, sötétszínű, sok hámsejt és vörösvértest található benne (vesegyulladásra utalhat) . Az állatok kívánják az édességet, egyébként pedig válogatósak.
ADAGOLÁS: D6–D30-as potenciában.

NUX VOMICA – Hánytató dió
Ennek a szernek is jelentős a májvédő hatása, amely azonban főként olyan esetekben érvényesül, ha a mérgezésnél elsősorban az emésztőrendszer károsodik, és ezért a gyomor-béltünetek (hasi görcsök, hányás, hasmenés, puffadás, felfúvódás stb.) vannak előtérben.

A szer ezenfelül fokozza a májműködést, gyorsítja a mérgek lebomlását a májban, ezáltal támogatja a szervezet méregtelenítési folyamatait.
ADAGOLÁS: D6–D30-as potenciában.

OKOUBAKA – Okoubaka
A Nyugat-Afrika őserdeiben (ahol a növény terem) élő őslakosok szinte minden mérgezésnél kiegészítő terápiás szerként alkalmazzák. A modern orvosi kísérletek során is bebizonyosodott, hogy a készítmény rendkívüli módon támogatja a szervezet méregtelenítő folyamatait azáltal, hogy meggyorsítja a szervezetbe került mérgező anyagok lebomlását és kiürülését a szervezetből. Ezért minden mérgezési esetben javasolt az adagolása, főként ha a mérgezést rovarirtó vagy növényvédő szerek okozták, és makacs hányás és hasmenés is szerepel a tünetek között.
ADAGOLÁS: D2-es potenciában.

SULFUR – Tisztított kén
A homeopátia általános „tisztító” szere, beleértve a méregtelenítési folyamatokat is. Gyógyszerek egyszeri túladagolása vagy túl hosszú időn keresztül történő adagolása esetén a káros mellékhatások csökkentésére javasolható. Nem megfelelő takarmányozás vagy takarmányozási ártalomból eredő, kezdődő mérgezési tünetek jelentkezésekor – célirányos diétával kombinálva – a szervezet mielőbbi kitisztítására alkalmazzuk, főként olyan esetekben, amikor a bőrelváltozások vannak előtérben.
ADAGOLÁS: D6–D30 potenciában.

Összefoglaló táblázat mérgezéses esetekben

A leggyakrabban előforduló mérgezéses esetekben az alábbi összefoglaló táblázat nyújthat segítséget (H. G. Wolff után).

Romlott hús, hal vagy kolbász

Arsenicum album D6 + Okoubaka D2, óránként 5-5 golyó

Kumarin tartalmú patkányméreg

Lachesis D8, 2-3 óránként 5 golyó + K-vitamin injekció

Vakcinázást követő mérgezésszerű tünetek

Thuja D12, 1-2 óránként 5 golyó

Vakcinázást követő görcsök

Silicea D12, 1-2 óránként 5 golyó

Mérgek általános ellenszere

Nux vomica D6, 1-2 óránként 5 golyó

Antibiotikum-túladagolás

Sulfur D6, 1-2 óránként 5 golyó

Nyugtatók, szteroid készítmények

Phosphorus D12, 2-3 óránként 5 golyó

Digitálisz túladagolás

Pulsatilla D6, 1-2 óránként 5 golyó

Rovarölő és növényvédő szerek, festékek

Okoubaka D2, 1-2 óránként 5 golyó

Hormonhatású szerek túladagolása

Bryonia D6, 1-2 óránként 5 golyó

Dr. Mátray Árpád
homeopata állatorvos
Tel.: (30) 961-6008
mathomeo@vivamail.hu

(Folytatjuk)

A Natúrszigeten megjelenő homeopátiás állatorvosi cikksorozat kibővített nyomdai változata a szerző fenti elérhetőségein megrendelhető! Ára: 480,- Ft + postai díj.