Ha jókor eszünk, a szívünk meghálálja

Aki egészségesen szeretne élni és vigyázni szeretne a szívére, annak nemcsak arra kell odafigyelnie, hogy mit eszik, hanem arra is, hogy mikor. Késő este például a szervezetnek nehezebb feldolgozni a glükózt, számos korábbi hiedelem azonban megdőlt a megfigyelések során, például az, hogy ne együnk semmit este 8 után, vagy hogy mindenképpen kell reggelizni.

Az Amerikai Szív Szövetség (AHA) legfrissebb ajánlása szerint – amint azt a kutatást vezető Marie-Pierre St-Onge, a Kolumbia Egyetem táplálkozástudományi szakembere kifejtette – testünk valamennyi szervének saját „időzítője” van, és ez hatással van arra, hogy a nap különböző szakaszaiban miként dolgozzuk fel a táplálékokat.

Figyeljünk mit, mikor eszünk

Az mindenképpen kiderült a kutatások során, hogy a kalóriabevitelünk nagy részét jobb, ha a nap első felére időzítjük, de ez nem feltétlenül kell, hogy a reggeli legyen. Az is fontos, hogy reggel megfelelő módon hidratáljuk magunkat, hiszen az éjszaka során nem jutott folyadékhoz a szervezetünk, így ezt pótolni kell, de erre nem a kávé a jó megoldás.

Arra nem született egyértelmű javaslat, hogy a három nagy étkezés a jobb, vagy a több kicsi, minden bizonnyal több múlik azon, hogy pontosan mi is kerül a tányérra, illetve sok múlik a személyiségünkön is.

Aki nehezen kontrollálja magát, az nem jó, ha többször eszik, mert könnyen lehet, hogy mindig túl sokat fog fogyasztani, illetve arra is oda kell figyelni, hogy valóban akkor eszünk-e, amikor éhesek vagyunk, vagy sokszor csak valamilyen érzelmi hiányt pótolunk a kalóriákkal, netán egyszerűen csak unatkozunk.

Akik részletesebben is érdeklődnek a téma iránt, azok a Circulation című lapban olvashatnak a kutatással kapcsolatos további információkat.