Fülzúgás ellen agytorna

A fülcsengés ( tinnitus) hang érzékelése, tényleges külső zaj nélkül. Jelentősen meg tudja keseríteni az érintettek életét, sőt komoly egészségügyi következményei lehetnek: a munkamemória romlása, figyelemzavarok, lassúbb mentális feldolgozási sebesség és lassúbb reakcióidő. Egy internetes program segítségével megszüntethetjük az állandósult fülcsengést.

Egy, a szellemi képességek javítását célzó internetes program használata az érintettek 50%-ánál képes volt javulást eredményezni – állítja a tanulmány társszerzője, dr. Jay Piccirillo fül-orr-gégész professzor (Washington University School of Medicine, St. Louis).

Mobil app segíthet

A tanulmányba 40 pácienst toboroztak, akiknél zavaró fülcsengés jelentkezett, a kontrollcsoportot 20 egészséges felnőtt alkotta. A programot napi egy órán át kellett hétköznaponként alkalmazniuk, 8 héten át. A kutatók agyi képalkotó vizsgálatokkal, valamint a memóriát és figyelmet célzó tesztekkel vizsgálták a résztvevőket, az agyi fitnesz program használata előtt és azt követően.

A program nem tünteti el a tinnitust. A figyelemért felelős agyterületeket erősíti, és ennek segítségével úgy gondoljuk, el tudja terelni a figyelmet a fülzúgásról – magyarázzák a kutatók.

A kezelés változásokat eredményezett a figyelemért és mentális kontrollért felelős agyi területeken. Habár a specifikus memóriateszteken nem volt kimutatható változás, a résztvevők szubjektíven ezt jelezték. Az online programot használók fele egyértelmű javulást érzett a fülcsengésben, összehasonlítva azokkal, akik nem vettek részt benne.

A tanulmányt a JAMA Otolaryngology-Head & Neck Surgery folyóiratban publikálták.