Bach-virágok a házipatikában

Gyengéden, mellékhatások nélkül segít – ezt várjuk a természet patikájától. Ezért is népszerű a Bach-virágterápia. A készítmények, az eljárás dr. Edward Bachról kapta a nevét. A cseppek segítenek a szorongás, féltékenység vagy bizonytalanság, vagyis negatív mentális állapotok esetén. Bach szerint ugyanis ezek a fizikai és mentális betegségek mélyebb okai.

Fókuszáljunk a gyerek erősségeire!

A gyereknevelés témaköre így vagy úgy mindnyájunkat érinti. Lehet, hogy szülők vagyunk, vagy segítőkész rokonok, esetleg a munkánk során találkozunk gyerekekkel, fiatalokkal – de az is lehet, hogy csak egy-egy alkalommal szembesülünk a kérdéssel: hogyan is viselkedjünk egy adott helyzetben, ha pozitív eredményeket akarunk elérni gyerekekkel.

Fogadalmak helyett próbálja ki a tematikus évet

Szilveszter környéke az az időszak, amikor terveket szövünk a következő évre, és nagy előszeretettel teszünk fogadalmakat. Kutatások azonban azt mutatják, hogy ezeknek a fogadalmaknak mintegy 90%-a nem valósul meg. Elég csüggesztő, nem? Mi lenne, ha az idén valami más módszert próbálnánk ki a fogadalmak helyett, és inkább egy tematikus év elé néznénk?

Mit hozhat a 2018-as esztendő?

Sokak számára a január jelenti az év leghosszabb hónapját, az egyhangúságot, sötétséget, az ünnepi izgalmak utáni üresség érzését. Talán a télről, a hidegről, a természet látszólagos „haláláról” beszéljünk? A telet már csak hírből ismerjük, a hó is csak álom. Én még olyan korban voltam gyerek, amikor az évszakok megfeleltek az „előírásoknak”.

Mikor zuhanyozzunk?

Reggel vagy este jobb, mikor érdemes inkább zuhanyoznunk? Ezzel a kérdéssel foglalkozott karácsony előtt a New York Times internetes oldala, többek megkérdezése alapján. Megfontolandó érvek mindkét oldalon akadnak. A bőrgyógyász szerint nyugodtan zuhanyozhatunk akár reggel, akár este, és abban sincs semmi rossz, ha valaki ezt naponta kétszer is megteszi.

Móra Ferenc: A szánkó

Kegyetlen hideg tél volt, azóta se tudok hozzáfoghatót. Fenékig befagyott a patak, a verebek megdermedve hullottak le a fákról, a háztetőről olyan vastag jégcsapok meredeztek, hogy kővel is alig bírtuk őket lehajigálni. Először a báránybőr sapkánkat vagdostuk hozzájuk, de evvel nem sokra mentünk. A fülünk megfázott, a sapka a tetőn maradt,…

Mágneses vihar? Kímélje magát!

Akad Önök között olyan, aki a múlt hét hétfőn és kedden szokatlanul rosszul érezte magát? Esetleg fájdalmai voltak, szédült, szívdobogásérzése vagy szaporább pulzusa jelentkezett, netán kiugrott a vérnyomása? Ha a válasz igen, akkor tudok egy valószínű magyarázatot. Ez pedig a Föld szokásos (normál) geomágneses aktivitásának jelentős növekedése.

Melyik a fiatalító elixír: az olajfa vagy az olajfűz?

Az interneten és étrend-kiegészítőket forgalmazó boltokban számtalan fiatalító hatást ígérő, vitalizáló termékkel találkozhatunk. Ezek közé tartoznak az olajfa különböző formában kínált kivonatai is, amelyek hatásait, a népi hagyomány megfigyeléseit igazolta a tudomány is. A benne lévő oleuroperintől az öregedésre jellemző folyamatok később indulnak be.

Az elveszett gyermekek üzenetei

A nőket lelkileg tartósan és mélyen megviseli, ha elveszítik a gyermeküket – akár haláleset, vetélés vagy abortusz miatt. Ha eltérő formában is, de traumaként élik meg a tragédiát, és sokan szorulnak segítségre a feldolgozásához. A téma ismert szakértőjét, Márkus Barbarát kérdeztük, hogy több mindent megtudjunk erről a sajátos lelki válságról.

Mobil a hüvelyben?

Képzeljük el, hogy egy parányi mobiltelefon működik a testünkön belül. Sci-fi vagy rossz álom volna, esetleg a „szép új világ”? Egyik sem, mert ez maga a valóság. A legmodernebb technikával lehet majd megállapítani a fogamzás legkedvezőbb időpontját – a testen belül működő bluetooth sugárzás ártalmatlanságát azonban semmilyen vizsgálat nem bizonyította.